Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-21 / 297. szám
2002. DECEMBER 21., SZOMBAT ÁRA: 72 FORINT LVII. ÉVFOLYAM 297. SZÁM 0) Karácsonyi vásár | MINDANNYIUNK KARÁCSONYA, (esz) Tizenegyedik alkalommal látták vendégül Békéscsaba lakosait a városháza előtt tegnap, karácsonyhoz közeledve. A tegnap délutáni ünnepségen először Pap János polgármester és dr. Csereiné Árgyelán Anna, a Családsegítő és Gyerekjóléti Szolgálat igazgatója köszöntötte a szép számban megjelenteket, majd Tomanek Gábor és Nagy Erika színművész ünnepi műsora következett. A hagyományoknak megfelelően megérkezett a betlehemi fény is, amit Kovács Péter pápai káplán, katolikus plébános fogadott. A város lakóit végül kétszáz liter kakaóval és kétezer kaláccsal vendégelték meg __________________________________________________________________________________________________________________D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Eg yensúlyban a megyei kórház Marad a főigazgató és nem változik a tulajdonos A legnagyobb mértékben a dolo) kiadások nőttek, több mint 500 millió forinttal, majd a beruházásoké 300 millió forinttal, s a személyi juttatásoké 295 millió forinttal. A növekedésben nagy szerepe volt a költözködéseknek, amelyek egyszeri költségekkel jártak. A megyei önkormányzatnak 75 millió forintot fizettek be önrészHangsúly a megelőzésen- A fő hangsúly a megelőzésre tevődik a nemzeti programban, azzal a szándékkal, ha kevesebb beteg lesz, több jut ellátásukra a kórházakban. A szakmai felügyelet megerősítése, átalakítása is fontos területté vált, mely- lyel miniszteri biztos foglalkozik majd- tájékoztatott dr. Kiss Viktória. ként. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott be- sokra 385 millió forintot fizettek ki. vételeik növekedése 752 millió fo- A szeptember elsejei béremelés ha- rint, a saját bevételeik 53 millió fo- tására az egy havi bértömeg járulék nélkül több mint 60 millió forinttal növekedett, az átlagbérek 44 százalékkal nőttek. Dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, dr. Kovács József főigazgató a megye új vezetésének bizalmát élvezi, elsősorban azért, mert kiegyensúlyozott gazdálkodás jellemzi a kórházat, s azért, mert az osztályokon jó szakmai munka folyik. - Szeretnénk, ha mindez továbbra is így maradna, s erre biztosítékot látunk tevékenységében - mondta. Kifejtette, a jövő év második fele nehezebbnek ígérkezik, mivel a közalkalmazotti béremelés többlet- költségeit az OEP az első félévben maradéktalanul finanszírozza, azután azonban a kórháznak kell kigazdálkodnia azt. (Folytatás az 5. oldalon) Újabb hatáskörökre várnak Mérlegen az idegenrendészeti törvény végrehajtása Egy évvel ezelőtt, 2002. január 1-jén lépett életbe az új idegenrendészeti törvény, amely szinte teljes mértékben megváltoztatta a határőrségek idegenrendészeti feladatait. A törvény hatására az Orosházi Határőr Igazgatóság Közösségi Szállása is idegenrendészeti központtá alakult át. Hogyan oldották meg az új törvényből eredő feladatokat? A témáról Czvitkó Zoltánt, az Orosházi Határőr Igazgatóság Idegen- rendészeti és Szabálysértési Osztályának vezetőjét kérdeztük. Orosháza lampolgársági Hivatal területi szervezeteit. Közülük az Orosházi Határőr Igazgatóság különösen két igazgatósággal működött szorosan együtt, a szegedi székheEredmények számokban- Nehéz évet tudunk magunk mögött, hiszen az új törvény számos változást keltett. Egyebek mellett a közösségi szállást január 1-jére idegenrendészeti központtá kellett alakítanunk, amely az idegenrendészeti fogdát is működteti. A törvény új szervezeti rendszert is létrehozott, a Belügyminisztérium Bevándorlási és ÁlAz orosházi idegenrendészeti központ november 30-áig 337 főt to- loncolt ki, 367 állampolgárral szemben alkalmaztak kiutasítási intézkedést, 75-en pedig visszautasítási őrizetbe kerültek. 216 különböző állampolgárságú férfi és nő esetében beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el. Czvitkó Zoltán elmondta, idén összesen 167-en nyújtották be menekültügyi kérelmüket. Az idegenrendészeti fogdában 21 ország 211 állampolgárát helyezték el, közülük legnagyobb számban román állampolgárokat, irakiakat és törököket (a három náció tette ki az elhelyezettek 60 százalékát). lyű dél-alföldi regionális igazgatósággal és a debreceni székhelyű észak-alföldi regionális igazgatósággal. Feladatunk végrehajtása közben egyébként valamennyi regionális igazgatósággal kapcsolatba kerültünk. (Folytatás az 5. oldalon) íj.» BÉKÉSCSABÁN AZ ANDRÁSSY ÚT 42-44. szám alatt Érdeklődni: MOLING Ingatlaniroda, Békéscsaba, Andrássy út 7.1/9. Tel.: (66) 449-607. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu VÉLEMÉNY Vannak olyanok is, akik úgy vélik: az adakozás kötelessége egy jómódú embernek - írja Csete Ilona. (5. oldal) hétvége 7-10. oldal „Ez a vidék az én hazám” A Ménesbirtok Rt. jövőre is hétszáz dolgozóval számol A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. tegnap tartotta évzáró nagygyűlését a József Attila Általános Művelődési Központban. A tanácskozáson elhangzott: a birtok az évszázad aszálya ellenére szerény nyereséggel búcsúzhat az óévtől. Jövőre 112 millió forint adózás előtti eredményt terveznek Mezőhegyesen. A Ménesbirtok Rt. hagyományos év végi nagygyűlése alkalmat adott az augusztus 2-án megalakult új igazgatóság elnökének, dr. Eleki Jánosnak arra, hogy megismertesse életútját és hitvallását több száz dolgozóval. — Örömmel jelenthetem, hogy ez a vidék az én hazám - kezdte bemutatkozását, majd elmondta, hogy a szomszédos Mezőkovács- házán született, s az agrár- tudományi egyetem elvégzése után a „mezsgyeszomszédságban” lévő Uj Alkotmány Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott beosztott szakemberként, főagronómusként, termelési elnökhelyettesként, végül pedig szövetkezeti elnökként. Munkája során vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki diplomát és mezőgazdaságtudományi doktori címet szerzett; 1980-tól Budapesten különböző felelősségteljes beosztásokat töltött be szakterületén, országgyűlési képviselője volt a mezőkovácsházi körzetnek.- Az itteni emberi és szakmai kapcsolataim soha nem szűntek meg. Negyvenéves vetőmagos tapasztalat birtokában az a legfőbb célom, hogy a hétszáz ménesbirtoki dolgozó munkája a jelenben is, és a jövőben is biztosítva legyen. Az igazgatóság mindent megtesz az eredményes gazdálkodás érdekében, mint ahogy önök is megtettek mindent: az évszázad legnagyobb aszálya ellenére veszteség nélkül zárták a 2002-es esztendőt. Ezzel nagyon kevés, hasonló nagyságrendű állami birtok dicsekedhet - jelentette ki dr. Eleki János. Kun Mihály cégvezető-vezérigazgató évértékelésében általánosságban szólt a ménesbirtok lehetőségeiről, ágazatokra lebontva összegezte a 2002- es esztendő tapasztalatait, majd ismertette a 2003-ra vonatkozó terveket.- A Ménesbirtok Rt. a hatályos magyar törvények szerint működik, stabil a gazdálkodása, jó adottságokkal, kiváló természeti és környezeti erőforrásokkal rendelkezik, az itt dolgozóknak nagy a cég iránti elkötelezettségük. Mindezek mellett a hatékonyság kívánni valókat hagy maga után. Sok múlik azon, hogy a vezetők milyen programokat tudnak kidolgozni, és hogy önök hogyan tudják teljesíteni a saját munkaterületükre háruló feladatot - kezdte előadását. (Folytatás az 5. oldalon) Neki miért nincs szobra? Hazánk legrégebbi állami birtoka három kiválóságnak, Csekonics Józsefnek, Kozma Ferencnek és Gluzek Gyulának köszönhette hírnevét. A 90. életévében járó Izinger Pál a Gluzek Gyula-díj tegnapi átvételekor érdekfeszítő előadást tartott a nagy elődökről. Ő fogalmazta meg a kérdést: Gluzek Gyulának miért nincs szobra? Kedden: Karácsony 2002 December 24-én, kedden 26 oldalas lapszámunkban Karácsony 2002 címmel jelenik meg hagyományos ünnepi magazinunk. Korzenszky Richárd bencés szerzetes a tihanyi apátságról, rendről, szolgálatról vall a Megszólítani az örömhírrel című cikkben. A rengetegből jött festő Szász Endre, akinek ars poeticájára derül fény. Megszólal Egy érzelmes kapitalista, Tamás István mérnök- közgazdász, aki a száz leggazdagabb magyar listáján szerepel. A karácsonyi ünnepkör, az asztrológiát is foglalkoztató események hátterét világítja meg A Nap és Jézus születésnapja című írás. Szalmaágyon a szerencse, Medvekarácsony, Képeslap-történelem, Kövér Jézuska - cikkek, tárcák a karácsonyi szokások és hiedelmek világába vezetnek. Gion Nándor vajdasági író Az angyali vigasság kötetét és Márai Sándor naplóját ajánljuk olvasmánynak a fenyőfa alá. A Jordán Tamással készült beszélgetés címe: Színházcsináló Jordán. Schiff András Kossuth-díjas zongoraművész elmondja: ott érzi magát otthon, ahol csendet és nyugalmat talál. A XIX. század legszebb asszonyához, Sisi királyné gödöllői kastélyába kalauzoljuk Olvasóinkat. Keserű advent az atalaki tanyákon címmel békésszentandrási történetet olvashatnak 1944-ből. Hontalanként két hazában: a riport az egykori Jugoszláviából menekült Sztankovity Ilona megrázó sorsát mutatja be. A szívsebész kíváncsi a szív titkaira című portré „hőse” dr. Szabó István, aki az első magyarországi szívátültetést végezte. A parádsasvári üveggyárban készült riportunkkal bepillantást nyújtunk a gyönyörű kristályok birodalmába. ______________________________HU Változnak a gyógyszerárak Jövőre bevezetik a kártyás közgyógyellátást A jövő év elején szinte valamennyi gyógyszer ára változik. Később, az esztendő közepétől a közgyógyellátás koncepcióján is változtatnak. Az ellátásra jogosultak kártyával fizethetnek majd a gyógyszertárakban. Békéscsaba Melczer Mária Ágnes, a Békés Megyei Gyógyszerészkamara alelnöke a változásokkal kapcsolatban elmondta: jövőre szinte valamennyi gyógyszer ára változik, egyeseké emelkedik, másoké csökken. Januárban az úgynevezett OTC-s, vagyis recept nélkül kapható gyógyszerek közül mintegy hatvanfélének — köztük vitaminoknak, láz- és fájdalomcsillapítóknak, fogamzásgátlóknak — az ára 8—10 százalékkal változik. Február elején a receptre kapható, vagyis a tb által támogatott pirulák árai átlagban 2-3 százalékkal változnak. Az áremelések nagyobb hányada a társadalombiztosítás kasszáját terheli majd. A közgyógyellátás rendszerén a tervezetek szerint év közepén kíván módosítani az egészség- ügyi kormányzat. A tisztánlátás érdekében, valamint hogy a közgyógyeílátás problémája is teljes mértékben megoldódjon, az érintettek számára a helyi ön- kormányzat minden közgyógyászati ellátásra jogosultat egy olyan kártyával lát majd el, amelyre minden hónapban átutalják a jogosult egyhavi gyógyszerszükségletének árát. S. R. C. Szabi ÍG&gTí BURKOLOHAZBAN! Már csak L napja van, hogy vásároljon és megnyerje akár a Fiat Puntót és a további 5 értékes nyereményt. Találkozunk december 23-án 15 órakor a békéscsabai BURKOLÓHÁZBAN a nagy nyereménysorsoláson. BURKOLOHAZ Wr/fúWf rj f+t <(•* ) BÉKÉSCSABA, Liptak A. u. 7/2. (a volt sörgyár) Tel./fax: (66) 430-792. (66) 529 630. GYULA. Megyeház u. 4-8. Tel./fax: (66) 361-204. 0 0 A} Ott á^enmcdéje a Syzií tuut! A gyulai Pándy Kálmán megyei kórházban 12. éve adnak számot évzáró munkaértekezleten az eltelt esztendőről. Tegnap dr. Kovács József főigazgató főorvos elmondta a közel 157 éves kórházban: az eredeti költségvetési előirányzat közel 6 milliárd forint volt, az évközi módosításokkal több mint 7 milliárd forint lett. rinttal nőttek, a műveseállomás létesítéséhez 65 millió forint támogatást kaptak. Felhalmozási kiadá-