Békés Megyei Hírlap, 2002. december (57. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-21 / 297. szám
ínétvége 2002. DECEMBER 21., SZOMBAT - 9. OLDAL A Békéscsabai Vonós Kamarazenekar karácsonyi hangversenye Mozart és Vivaldi zenéje szólt December 10-én zsúfolásig megtelt a békéscsabai városháza díszterme, ahol tizenharmadik alkalommal adott hangversenyt a Békéscsabai Vonós Kamarazenekar Tóth István vezetésével. Az 1989-ben alakult együttes több mint százszor koncertezett az elmúlt években, legutóbb idén májusban szerepelt nagy sikerrel a Szekszárdi Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon. A karácsonyi hangverseny műsorválasztása most is bővelkedett a meglepetésekben, ami Tóth István koncertmester körültekintő igényességének köszönhető. A bevezetőben Mozart Hat lándler (KV. 606) című műve hangzott el, amelyet a kamarazenekar a jellegzetes mozarti derű egyszerű, könnyed és szórakoztató hangvételével hitelesen szólaltatott meg. Ezt követte a Vivaldi g- mol kettős csellóversenye, amelyet Fejes Antal és Babócsainé Juhász Edit tolmácsolt. Vivaldi, mint a barokk korszak egyik legjelentősebb és legtermékenyebb zeneszerzője, napjainkban is reneszánszát éli műveivel. Szólóhangszerre írt kompozíciói között igazi remekműnek számít a két gordonkára írt kettősverseny, amely háromtételes szerkezetével itt is igazolja a ritmus, a dallam és a harmóniavilág barokkos rendezettségét. A tételek karakterisztikus tematikáját, virtuóz figurációit, a lassú tétel bensőséges dallamosságát mind a szólisták, mind a zenekar autenükus egyszerűséggel közvetítette. A szólisták és a zenekar párbeszéde művészi tömörséggel idézte meg Vivaldi világát. A hangverseny első részét Vivaldi hmoll négyhegedűs versenyműve zárta, amelyet Hrabovszkiné Nagy Kornélia, Kozák Éva, Újházy Lászlóné és Czibulya Zsuzsanna adott elő. A tételek változatossága, színessége virtuóz követelményeket állított a szólisták elé, a bravúros vonókezelés, a lassú tétel kiapadhatatlan ismétlésekkel tagolt végtelen hullámzása lenyűgöző természetességgel került bemutatásra. szövés és az áttetszőén világos forma egyesítése egyaránt megjelent. A szólamok önálló tematikus szerepe, a hangszerelés tökéletesnek mondható egyensúlya művészi igényességgel rajzolódott ki a virtuóz megoldásokban bővelkedő klarinétszólókban és zenekari szólamokban. A hangverseny befejezéseként Vivaldi B-dúr (Postakürt) hegedűversenye hangzott el Tóth István tolmácsolásában. A tottságot, amely sokszor a méltatlan anyagi körülmények mellett is összetartja és kiérlelt produkciókra ösztönzi az együttes muzsikusait. Külön elismerés illeti a Vivaldi-mű- vekben continuo szólamot játszó Csontos József közreműködését, aki, mint máskor is, nélkülözhetetlen művésze a kamarazenekarnak. Az együttes, ha a támogatók lehetővé A Békéscsabai Vonós Kamarazenekar, a művésztanárok hangszeres felkészültsége most is bizonyította az előadóművészi elhivatottságot D-FOTÓt KOVÁCS ERZSÉBET A hangverseny második részét Leopold Kozeluh cseh zeneszerző klarinétversenye nyitotta meg Gyenge Gyula klarinétművész előadásában. A Prágában, majd Bécsben működő zeneszerző Mozart kortársaként a maga idején átü- tőbb sikert aratott műveivel, mint a kor nagy mesterei. A háromtételes versenymű megszólaltatását a részek és a teljes mű tökéletes aránya jellemezte, amelyben az alkalomszerű bonyolult motívummű utolérhetetlen színgazdagsága és festői hatása a gesztikus egyszerűségű témák művészi kibontásával bizonyította a szólista és az együttes virtuozitásban és lebilincselő lírai hangvételben egyaránt bővelkedő művészi játékát. A Békéscsabai Vonós Kamarazene- kar, valamint a zenekarból kiváló, szólistaként bemutatkozó művésztanárok hangszeres felkészültsége most is bizonyította azt az előadóművészi elhivateszik, új műsortervvel készül a 2003-as évadra, melynek legjelentősebb eseménye az októberi Veszprémi Kamarazene Fesztivál. A szépség iránti elkötelezettség, a zene letisztult, emelkedett eszmevilága most is vigaszt, bátorítást nyújtott minden hangverseny-látogató számára. Reméljük, hogy még sokszor élvezhetjük az együttes tiszta, sallangoktól mentes művészi játékát. Lindenbergemé Kardos Erzsébet Óriáspókok serege üláözi a hősöket Harry Potter: vigyázat, horror! Egy csuklós busz méretű kígyó elől menekültem sötét földalatti alagutakban. Kerestem a kardom, amivel — ebben egészen biztos voltam — le tudom döfni a bestiát, de a kalap nem adta ide. A főnix által megvakított rém meg egyre csak ott kúszott a nyomomban... Hajnal négykor végül szerencsésen felébredtem rémálmomból. Kitámolyogtam inni egy pohár vizet, remélve, hogy amikor visszafekszem aludni, a gaz bestia már nem tér vissza üldözni — ezzel végleg tönkretéve éjszakai pihenésem. Másnap az ásításokat sűrűn elnyomva próbáltam megfejteni éjjeli rémálmom okát. Nem merültem alá a mélylélektanba, inkább a saját hülye fejemet kezdtem szidni, amiért így beleválasztottam a tegnap esti mozival. Na de honnan gondolhattam volna előre? A Harry Potter mégiscsak egy gyerekfilm. Negyedórával a film előtt már csak a negyedik sorba kaptunk jegyet, addigra a mindenfelé rohangáló, édes kis „űrhajós-szka- fanderesek” és szüleik fölvásárolták a jobb helyeket. Rutinos mozilátogatónak tudva magunkat, már nem is mentünk „matiné” időben, gondoltuk, a kisgyerekes családok jó előre megvették az ösz- szes normálisabb helyre szóló jegyet. Meglepetten konstatáltam, hogy még az ötórai vetítésen is az óvodás és alsó tagozatos korcsoport adja a nézők közel felét. Gyerekfilm ide vagy oda, a nézők rövid Harry Potter-ügyi képbehelyezése után a feszültség eléri tetőpontját, és onnan már nem is igen mozdul sehova: óriáspókok serege üldözi a hősöket, rejtélyes módon gyerekek válnak kővé, aztán jön a kígyószörny... A papája balján (és az én jobbomon) ülő négyéves már az első fél óra múlva megrántja az apu ingujját: „Menjünk ki, félek, menjünk már ki!”. Apuka szemét le sem véve a vászonról, hipnotizálva nézi a filmet, és gépiesen válaszolja: „Jaj, kislányom, maradj már nyugton! Egyébként is te akartad látni.” Én meg közben a barátom ujjait tördelem, és az elborzasztó részeknél automatikusan eltakarom a saját szemem - ahogy kiskoromban anyukám csinálta, amikor nem nekem való dolgokat mutattak egy filmben. Mozi után kábultan kérdeztem magamtól: Akkor most mi volt ez? Korosztályos gyerekfilm? Frankó Marianna A Harry Potter mégiscsak egy gyerekfilm, vagy mégsem?-AJánló----------------CD M elis László: Armenian Legend. Karácsony közeledtével a 301-ben elsőként kereszténnyé lett nép, az örmény megtérésének legendáját nyújtja át hallgatóinak Melis László. A műben az eredeti népi dallamok utalásszerű megjelenése és a tradicionális örmény hangszerelés elemei a nyugati zenekultúra hagyományában oldódnak fel. A tánckantáta műfaji megjelölés a táncjáték szerkezetébe ágyazott magasztos tartalmat hangsúlyozza. A szerző a hetvenes évek végén alapítója volt a legendás 180-as csoportnak, azóta balettzenét, kamaraoperákat, kantátákat komponált, valamint játékfilmekhez, színházi előadásokhoz és rádiójátékokhoz írt zenét. MOZI Halj meg máskor! A világ leghíresebb ügynöke, őfelsége titkosszolgálatának különleges jogokkal felruházott embere, a legendás 007-es (Pierce Brosnan) újra bevetésen. A lélegzetelállító kalandok sora a két Koreát elválasztó aknamezőn zajló légpárnás-jármű üldözéssel kezdődik, ezután Bond végigszáguld Hongkongon, Kubán és Londonon, hogy leleplezzen egy árulót, és megakadályozza egy újabb világháború kitörését. KÖNYV Az építészet története. Jonathan Glanceynek a Magyar Könyvklub kiadásában megjelent albuma a lehető legszélesebb olvasóközönséggel igyekszik megismertetni az építészet történetét és mindazokat, akik megteremtésében szerepet játszottak. Egyetlen kiadványban 5000 év gigantikus vállalkozásait követhetjük nyomon a sumér építményektől egészen a jövőt megelőlegező merész üveg- és acélcsodákig. Nagyszerű fotók mellett legalább ilyen élvezetesek az építészeti csodák elkészülésének, stílusjegyeinek leírásai is. A szerző nem rejti véka alá gyakran pimasz, provokatív véleményét, vonzódásait és ellenérzéseit sem. Az építészet története a békéscsabai Radnóti és a gyulai Ady Könyvesboltban klubáron 5865 forintért kapható meg. PROGRAM Adventista ünnepség, (ö) Gyulán, a Laktanya utcai H. N. adventista imaházban ma délután négy órától ünnepséget tartanak. Versekkel, kórusénekekkel, zeneszámokkal, igei gondolatokkal mutatják be a szerető Jézust az advent fényében. Az ünnepségen hét olyan családot is vendégül látnak, amely a gyulai családsegítő központtal és gyermekjóléti szolgálattal áll kapcsolatban. Hétvégi olvasmácig A kürtőskalácsról először Nagyajtán hallottam, ami érthető, hiszen az első receptet is a Székelyföldről származtatják. Az időgéppel oda utazunk hát ismét, újra és újra, „...hová szívem, lelkem / mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott... ” Első hallásra Lehel vezér jászberényi kürtjére gondoltam, aztán kiderült, hogy a hengerformára föltekert vajas sütemény a kémény kürtőjéről kapta a nevét. Édesanyám is Nagyajtán tanulta meg a kürtőskalács elkészítésének csínját- bínját, egy hasznos nőegyleti gyűlésen. Ezek az összejövetelek vasárnap délutánra estek, akárcsak az urak kártyacsatái a kaszinóban. Az ünnepi ebéd után édesapám kurta farkú sziesztát tartott, aztán elindult a rituális tarokkpartira. Ehhez társult a helybéli kántor, a jegyző, a gyógyszerész és az éppen soros pap. Időnként spriccerrel locsolták a kiszáradt torkokat, az italt mindig a vesztes fizette. Édesanyám is készülődött a kalácsos gyűlésre, bár aggódott egy kicsit, hogy egyedül maradok otthon. Sietve mondtam, hogy majd én vigyázok a házra. Ez a vasárnap délután 1943 májusában lehetett: mezítláb kísértem ki édesanyámat a kapuig, tehát Szent György napja után voltunk már. Komoly képpel bólogattam az utolsó utáni intelmekre, s alig vártam, hogy magamra maradjak. Táguló szívvel és tüdővel nyújtózkodtam egy nagyot, visszafordultam a fenyősorral beültetett udvarra, és úgy éreztem magam, mint a legkisebbik királyfi a kacsalábon forgó palotában. Vagy mint Ábel a rengetegben, az első magányos éjszakán, mikor leszedhette volna a csillagokat is a hargitai égboltozatról. Én először a tojásokat szedtem össze, hogy legyen ürügyem belépni a hűvös kamrába, ahol egy kis szerencsével akadt félbehagyott befőttesüveg, esetleg baracklekvár vagy kockacukor. Aztán a klottgatya bizonytalan korcába dugtam a fából faragott ezüstkardomat, mert hát a baromfi- udvaron volt egy mérges pulykakakasunk is. Felmásztam a fehér eperfára, peKürtőskalács dig még éretlen volt a gyümölcse, mint a veresszilvának, ami azért látszott kéknek, mert még zöld volt. A fa tetejéből elnéztem Felszeg felé, mert a magas fenyőktől csak arra lehetett látni. Ünneplőbe öltözött legényeket és eladó lányokat láttam korzózni a főutcán, a padokon meg csókákra hajazó vénasszonyok szólták meg a fiatalokat. Szerintem irigységből sutymorogtak. Később a kertet is körbejártam, hátrafont karral, ahogy a gondos gazdákhoz illik. Aztán a tornác végéről fölmásztam a padlásra, hogy körülnézzek a másik magaslesről is. A pad- láslikból messzire lehetett látni, de én a közeliről indultam a távoli felé. A szomszéd Lenke néni kiengedte a primőr kislibákat. Nagy fehér anyjuk éppen kiterjesztette a szárnyát, és nyújtott nyakkal sziszegett egy fehér ruhás kislányra, aki csak állt, mint a sóbálvány, mert a háta mögött egy szőke kisfiú is kapaszkodott belé. Jó erősen behunyta a szemét, hogy ne lássák. - Szentatyám, ez Bubuka meg Öcsike! - ismertem meg a református pap elsőszülött lányát és másodszülött fiát. Leugráltam a lépcsőn, kirohantam a kapun, és néhány kaviccsal megdobáltam a felháborodott anyaludat. Jogos méltatlankodással terelgette el a kis sárga pihés gombócokat a patak felé.- Ennyi idős leány koromban én már nem féltem a kislibáktól — zsörtölődtem a látszat kedvéért. — Hé, János vitéz — szóltam a falfehérre sápadt öcsikére —, engedd már el a nővéred szoknyáját, mert elkésik a vasárnapi zongoraóráról!- De Bandi kérem, mi nem a kislibáktól ijedtünk meg - mondta finoman és illedelmesen Bubuka. Nagy sötétkék szemével olyan szemrehányóan nézett rám, hogy belevörösödött a fülem. Lo- vagiasan elkísértem őket Mihály Vilmikéhez, a pici, madárcsontú zenetanárnőhöz, akit magunk közt csak Pianínó kisasszonynak hívtunk. Öcsike a bejárati ajtónál hagyta abba a csuklást, ami ijedtében jött rá. Én meg siettem haza, mert rám bízták a házat. Aztán felgyorsultak az események. Öt óra körül Áron és Dénes hazahozták édesapámat. Életemben sose láttam olyan megalázó állapotban. Lefektettük a díványra, a szobát elsötétítettük. Odakint is fakult a fény, a nap már kezdte cirógatni az unitárius templomtorony gombját. Szorongó szívvel álltam ki a kapuba. Édesanyám már messziről integetett; ragyogott az örömtől, hiszen sikerült elkunyerálnia a kalácssütő csodamasinát. Majd megszakadt a szívem, mikor csodálatos ösztönével megérezte a bajt. Elhallgatott, szomorú lett a szeme. A boldogság madara elröppent, ünnepi örömünket elfújta a szél. Másnap megtudtuk, hogy valaki tiszta alkohollal öntötte fel édesapám nagyfröccsét. A rosszízű tréfának nem akadt gazdája, de a receptről sem esett szó többé. Csak nyáron került asztalunkra az első kürtőskalács. Szász András
