Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-08 / 260. szám
ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT KEKES MEGYEI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP **■ Post aBank 2002. NOVEMBER 8., PENTEK ARA: 72 FORINT LVIL ÉVFOLYAM 260. SZÁM Takarékszámla akár évi 8,5% kamattal (EBKM: 2,52%-8,77%) *1 millió forint feletti Összegre Megerősítették a halálhírét Békési kötődésű áldozat a vonattűzben Szerdán hajnalban tűz keletkezett a Párizs—Strasbourg—München vonalon közlekedő személyvonaton. A francia fővárosból a szerelvény nem sokkal éjfél előtt gördült ki, melyen a tűz röviddel kettő óra után ütött ki a közvetlenül a mozdony mögé kapcsolt német hálókocsi kalauzfülkéjében, azután, hogy a nemzetközi szerelvény átrobogott a kelet-franciaországi Nancy pályaudvarán. Párizs—Békés A kigyulladt kocsiban alvókat gyermeksírás riasztotta fel álmukból. Az eddigi vizsgálatok szerint elektromos üzemzavar okozta a tüzet, s az áldozatok nagyobb részét feltehetően álmában ölte meg a sűrű szén- monoxid. A szerencsétlenségnek tizenkét ember esett áldozatul, három német, öt amerikai, két orosz, egy görög és egy magyar állampolgár, az utóbbi Czeglédi Attila, békési származású, a városhoz szoros szálakkal kötődő fiatalember, akinek hitvese is békési. Megtudtuk, hogy Czeglédi Attila a jövő hónapban töltötte volna be 33. életévét, a MÁV Vezérigazgatóság statisztikai főtanácsosa volt. Hivatalos tárgyalások után indult haza. Két gyermeke gyászolja, a négy esztendős Áron és a másfél éves Hanna. A Külügyminisztérium hivatalosan is megerősítette a főtanácsos halálhírét, felesége és az áldozat szülei tegnap délután utaztak Nancyba azonosítani Czeglédi Attila holttestét. _________________________!**) A távoktatás kistankönyvei Módszertani ismeretek az ,,e-tanuláshoz” Honnan származik a rénszarvas? A kérdést egy elektronikus tananyagfejlesztő szoftver segítségével tette fel tegnap Békéscsabán dr. Illyéné Újvári Irén, a gödöllői Szent István Egyetem kari igazgatója. Ő az egyik előadója volt a mutatós hangzású, úgynevezett E-módszerTAN projekt roadshow-nak. A projekt decembertől kerül át a köztudatba. Békéscsaba Ami a rénszarvast illeti, illik választ is adni: természetesen a messzi északot - közelebbről Norvégiát - jelölte meg a lehetséges válaszok közül a gép. (És mindjárt villogva bravózott is a jól klikkelőknek.) A nem beavatottaknak is érdemes megbarátkozni a gondolattal: az ősi tankönyvek tudásanyagát sem feledve, új korszak kezdődött. Ahogy dr. Hajnal Lajos megyei humánfejlesztési intézeti igazgató nyitóelőadásában említette, Herbert Simon Nobel-díjas polihisztor szerint már 1945- től, amikor a nagytudományok fejlődésébe a számítógép is bekapcsolódott, Mindez kiteljesedik napjainkban, amikor az egyén is számos egyetemes és vadonatúj információ birtokosa lehet pillanatok alatt. Például olyannak is, hogy mondjuk egy szombathelyi, vagy éppen ausztráliai tanári közösségben miként vezetik rá a diákokat (vagy önmagukat képző öregdiákokat, munkaügyi központok programjainak résztvevőit) arra, milyen program segítségével jegyzik meg leghamarabb, honnan is származik a rénszarvas? Az elektronikus tananyagok elindultak hódító útjukra, és az Antenna Hungáriától a Magyar Tartalomipari Szövetségig számos partnerrel dolgozó konzorcium most körbejárja az országot. Megismertetik a pedagógus közösségekkel, kamarákkal, továbbképző központokkal, miként is lehet a tudást távoktatás útján gyarapítani, továbbadni — ingyenesen. A távlatok félelmetes magaslatokig juthatnak. Aki többet is szeretne megtudni minderről, írja be az internet keresőjébe: www.e- modszertan.hu. ________________________________(FÁBIÁN) LE HALÁSZÁS. A gyomai Körös Halászati Szövetkezet dénesmajori halastavairól 820 mázsa halat halásztak le október végéig. Ennek felét természetes vizekbe helyezték vissza. Másik felét - az egynyaras halakat - pedig teleltetésre a gácsházi halastavakban helyez- ték el. Képünkön a 8 fokos vízben hálót húzó emberek az apró busákat és pontyokat „terelgetik" a partra d-fotó: veress erzsi Vizet adott és betakarta a haldoklót? Véres dráma zajlott le tavaly a vésztői Attila utcában — Nem bírom tovább csinálni, megbántam... — fakadt sírva Gy. Ildikó azon a videofelvételen, melyet a gyilkosság helyszínén készítettek a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói. Gy. Ildikó egy bábu fejét szurkába, így mutatva be, mi történt tavaly május 27-én éjszaka Vésztőn, az Attila utcában. A Békés Megyei Bíróságon Kapossyné dr. Czene Magdolna büntetőtanácsa előtt tegnap kezdődött meg a tárgyalás a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében. Gy. Ildikó ezúttal azt mondta a bíróság előtt, hogy csak az akkori jelenetet mutatta, de nem ő tette, hanem korábbi élettársa, B. Z. A bíróság azonban úgy látta, különös, hogy a vádlott a nyomozók kérése nélkül, magától, meggyőző erővel cselekszik. Gyula Kapossyné dr. Czene Magdolna kérte Gy. Ildikót, fogja meg a zsákszámnyi bizonyíték között a metszőollót. A vádlott kijelentette, soha nem fogna ilyet a kezébe, többé egyetlen metszőollót sem! Az igazságügyi orvosszakértő szerint özvegy Sz. J.-né testén a sérülések egy része ezzel az eszközzel keletkezhetett, csak ilyenekből 50—60-at találtak. Ekkor a haldokló idős asszony már nem beszélhetett, nem kérhetett inni vizet. A Békés Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlott öngyilkossági kísérleteivel együtt sem volt korlátozottnak tekinthető. A 37 éves, rokkantnyugdíjas Gy. Ildikó, aki egyedül nevelte három kiskorú gyermekét - a negyedik, szintén kiskorú már elköltözött tőle -, tavaly május 27- én 22 órakor elindult tyúkot lopni. Az özvegyasszony házának udvari ablakát kitörte és bemászott a szobába. A konyhaszekrényben lévő pénztárcában 3 ezer forintot talált. Terítőbe tányérokat, kávéscsészéket pakolt. Sz. J.-né felriadt és segítségért kiabált. Gy. Ildikó szúrt, az újabb kés elhajlott, ekkor a függönytartó vaspálcájával folytatta, ami szintén elhajlott. Az eszméleténél lévő idős asszony könyör- gött, ne bántsa és vizet kért. Gy. Ildikó folytatta a kutatást, majd a metszőollóval szúrt, végül elmetszette egy konyhakéssel, több vágással áldozata torkát. A vádlott otthon megkérte a diszkóból hazatérő 15 éves lányát, jöjjön el vele megnézni, meghalt- e az idős asszony. A lány a látványtól megriadt és otthagyta anyját. Gy. Ildikó befejezte a pakolást, arany fülbevalót, gyűrűt, sprayt, poharakat, karórát, papucsot, ránctalanító krémet vitt el. (Folytatás az 5. oldalon) A terítő lett a veszte Másnap jöttek a rendőrök Sz. J.-né házához. B. Z. a kisóiban összetörte a tányérokat, elégette a térítőkét. A tányérmaradványokat az ámyékszékbe rejtette. Ő reggel piskótatekercset vitt különélő, legnagyobb lányának, neki adott egy térítőt és az arckrémet. Ez a terítő lett a veszte, ezen keresztül jutottak el hozzá a nyomozók - vallotta a bíróságon Gy. Ildikó. A rendőrségen hol tagadott, hol bevallotta a gyilkosságot. A bíróság előtt tagadta, hogy tyúkot lopni indult volna azon az éjszakán. Elmondása szerint félt B. Z.-től, akinél most gyermekei vannak. JPTERRAKOTTA Óriási őszi kiárusítás! PADLÓLAPOK, CSEMPÉK io-2O-30-40-5O% ÁRKEDVEZMÉNNYEL! BÉKÉSCSABA, OROSHÁZA, I Bartók út 46-50. Zombai u. 40. Tel.: (66) 445-442. TeL: (68) 411-719. Nyitva: h.-p. 8.00-17.00, szó. 8.00-12.30-lg. Fagyai 30 Ft/tő. Díszfaiskola, BÉKÉS, 47-es főútvonal. Tel.: 06 (30) 279-2789. Natúr Garden, BÉKÉSCSABA, Gyulai út S (a Petrom benzinkút mellett). r Tel.: 06 (30) 406-3223. Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Megyei körkép Az OTP Banknál dolgozott korábban Juhász Katalin, a Postabank békéscsabai fiókjának új igazgatója. (4. oldal) VÉLEMÉNY Niedzielsky Katalin a családi tragédiák- ssW b311 közös vonást említ: a szülők esz- közként használják a gyermeküket. K-----(5. oldal) Hát tér Az Európai Unió sem rózsaágy - állítja lapunknak adott interjújában Kovács László külügyminiszter. (7. oldal) Grátisz Színes heti tévéműsorral Ajándék új, vállalkozó patnereink részére! Mit teszünk a magyar vállalkozók asztalára? Élenjáró szaktudást, amely évtizedes piacvezető szerepünkből és az Allianz csoport több mint 75 országbeli tapasztalatából származik. Mindezt közel 200-féle vállalkozási tevékenységre vonatkozóan. Legyen szó tűzkárról, elemi csapásról. betörésről, rablásról, munkahelyi balesetről és további számtalan veszélyforrásról, értő és szakértő szövetséget kínálunk a kockázatok kezelésében. Biztos hátteret, hogy Önnek valóban csak az üzlettel kelljen törődnie. Allianz Hungária vállalkozásbiztosítás - Együtt, szövetségben Allianz (ifi) Hungária Az. Allianz Csoport F.urópa és a világ meghatározó pénzügyi szolgáltatója Amennyiben 2002. november és december 15. közötti időszakban köti meg Békés, Bács-Kiskun vagy Csongrád megyei munkatársainkkal vállalkozása biztosítását, az üzlet megkötésekor 1500, 3000 vagy 6000 Ft értékű ajándékot adunk át Önnek. Díjazták a Csabahús kolbászát is A Magyar Minőség Háza díjnyertes termékének nyilvánította a Magyar Minőség Társaság a megyeszékhelyi Csabahús Kft. csabai házi jellegű vastagkolbászát, valamint a Gyulai Húskombinát mangalica termékcsaládját. Az ebsmeréseket a minap adták át Budapesten. Békéscsaba—Gyula A fenti díjak azért is figyelemre méltóak, mert több, mint 100 cég pályázott a Magyar Minőség Társaság kiírására, és 26 részesült elismerésben. A húsipari termékek palettáján tarolt a dél-magyarországi térség, ugyanis a Gyulai Húskombinát mangalica termékcsaládja, a Csabahús Kft. kulárés házikolbásza és a Pick Szeged Rt. Angelo sonkája kapott díjat. A díjak értékének érzékeltetéséhez annyit, hogy a MOL-lal, a Dunaferr Acélművek Kft.-vel kerültek az említett cégek egy sorba. Mint azt tegnap Dékány Ferenc, a Csabahús Kft. üzemigazgatója érdeklődésünkre elmondta: november 27-én a Foodapest 2002. kiállításon átvehetik a Hungaropack csomagolási versenyének fődíját is a desszertkolbászok csomagolásáért. A termékcsaládba a németországi importból származó textilbélbe töltött kolbászok tartoznak a hóemberestől a szerencsemalacig, a húsvéti tojáskolbásztól a toboz formájúig. Á 35—65 dekás csemegék ugyanolyan eljárással, ugyanolyan töltelékből készülnek a Csabahúsnál, mint súlyosabb „testvéreik”, csak hát könnyebbségük miatt hamarabb fogynak. Érdekesség, hogy a kulárés kolbászokon és a desszertkolbászokon egyaránt ott a címkén a Békéscsabai Szlovák Tájház fotója, mert már Dedinszky Gyula, egykori békéscsabai evangélikus lelkész is leírta kolbászalapművében: a csabai kolbász jobbfajta tót termék, ny. l. Tied az egész világ! fordfiesta 10% kezdő befizetéssel, kedvező euro vagy svájci frank alapú hitellel elvihető! O Tér „Mindenki kényelmesen elfér" Design „Több, mint aminek látszik" Biztonság „A váratlanra is felkészült" O Komfort „Minden egyszerűbb" O Menetdi namika „Élmény vezetni" fordfiesta Minőség. Megbízhatóság. Vegyes átlagfogyasztás: 4,3-6,9 I/IOO Km, C02-Kibocsátás: 114-158 g/km. FordHovány Békéscsaba, 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 79. Telefon: (66) 520-300.