Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-17 / 217. szám

KÖRKÉP 2002. SZEPTEMBER 17., KEDD - 5. OLDAL MEGYEI KEREKESSZÉKKEL, (k) Szer dán 16 óra 30 perctől Békéscsa­bán a kerekesszékkel is megkö­zelíthető Csaba Center bevásár­ló- és szórakoztatóközpontban jótékonysági koncertet rendez a Nyújtsd Segítő Kezed Alapít­vány. A Degré utcai Ápoló-gon­dozó Otthon mintegy 200 lakó­jának életminőségén javíthat­nak, ha elmennek a műsorra, és vásárolnak a segítségre szorulók által készített száraz virágkom­pozíciókból. Fellép Hevesi Ta­más és a kerekesszékes tánccso­port a Prima-Protetika Kft. ter­mékeinek bemutatója mellett. MITŐL BIO? (k) Békéscsabán a Zöld Kosár biobolt a korábban meghirdetett időpont helyett szeptember 27-én 16 órától várja az érdeklődőket a megyeszék­helyen, az Eötvös József Szak- középiskolában (Kinizsi u.). A „Mitől bio a bio?” témában dr. Szántosi Antalné, a Biokultúra Egyesület régióigazgatója nyújt tájékoztatást. Dr. Büki Mária belgyógyász szakorvos pedig „A homeopátia a gyógyítás szol­gálatában” címmel tart előadást. BEJEGYEZVE, (f) A megyei vá­lasztási bizottság nyilvántartás­ba vette a Békés Megyei Gazda­körök Szövetségét és a „Körösök Vidékéért” Egyesület jelölőszer­vezeteket. Utóbbi a 10 ezer lélek- számnál nagyobb településeken listát is állíthat, a jelölteket is nyilvántartásba vették. KIÁLLÍTÁS. (1) A medgyes- bodzási általános iskola és a me­gyei múzeum igazgatósága Szü­lőföldünk, a Körösök vidéke címmel Békés megye természeti értékeit bemutató kiállítást nyi­tott az iskola alsó tagozatos épü­letének zsibongójában. A tárlat szeptember 25-éig tekinthető meg Hétköznap 7.30-tól 16 óráig, vasárnap 8-tól 10 óráig. FÉLÉVSZÁZADOSAK. (i) Megalakulásának 50. évforduló­jára emlékezik szeptember 19- én, 20-án, 21-én és 22-én a Bé­kés megyei képviselő-testület Nefelejcs Otthona. Az intéz­mény Vésztőn és Okányban mű­ködik, s a rendezvényeknek is ez a két körös-sárréti település ad otthont. Az ünnepélyes meg­nyitót szeptember 19-én délelőtt 10 órakor Okányban tartják. RIASZTÓ LÖVÉS, (k) Meglőtte 4 éves testvérét légpuskával egy 9 éves tótkomlósi kisfiú — még pénteken. A nagyobbik testvér a szülők távollét­ében úgy akarta a veszekedésüket le­zárni, hogy ráijeszt az öccsére. Ám nem győződött meg az amúgy elzá- ratlan fegyver tölteüenségéről: lőszer volt benne. A lövedék a kisfiú mellka­sán hatolt be, s a hasüregben meg­akadt: sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. ■ „VILÁGUNK EGYIK NAGY SZERENCSÉTLENSÉGE, HOGY A JÓ SZOKÁSOK­KAL SOKKAL KÖNNYEBB SZAKÍTANI, MINT A ROS­SZAKKAL.” (Somerset Maugham) A buddhizmus bennünk gyökerezik A tibeti láma menedéket és darmát adományozott Ven Lama Kalsang egy szent könyv segítségével mindenkinek egyesével menedéket adott és darmát, vagyis nevet adományozott neki d-fotó: veress erzsi Csukják be a szemüket, kép­zeljék maguk elé Buddhát, aki oroszlán trónuson, ezüst lótusz virágokon ül, alakját arany övezi. Ez a vizualizáció a buddhizmus egyik lelki gya­korlata, amelyet vasárnap a békéscsabai ifjúsági ház nagytermében Ven Lama Kalsang, tibeti láma vezetésé­vel gyakorolhattak az össze­gyűltek. Békéscsaba A buddhizmus szemlélet, amely életünk minden pillanatában al­kalmazható. Ebben a hitben nincs jó és rossz, megszűnnek az elvárások. A meditáció feloldja a görcsöket és energiát szabadít fel, amelyet mások megsegítésére fordíthatnak a vallást gyakorlók.- A Buddha-tanítás olyan, mint az óceán: soha nem ér vé­get, csak ha mindenki a Nirvánába jut - mondta a tibeti láma vasárnap a békéscsabai ifjú­sági ház nagytermét megtöltő kö­zönségnek. Á mester azt is elme­sélte, hogy bár számos pap hirde­ti Buddha tanításait, egyetlen val­lás sem tudta megvalósítani, hogy mindenki abban az egyben higgyen. Pedig a buddhizmus csí­rái mindenkiben ott gyökerez­nek, csak rá kell találni, ki kell bontakoztatni. Ahhoz viszont hogy valakiből tanító válhasson legalább huszonkét év tanulás szükséges, bár a keleti emberek számára a pontos adatok, időtar­talmak nem bírnak jelentőséggel. A láma előadását mantrákkal, vagyis rövid imákkal szakította meg, amelyet a közönség utána mormolt, majd sutra, hosszabb ima következett. A mintegy há­romórás tanítás végén Ven Lama Kalsang egy szent könyv segítsé­gével mindenkinek egyesével me­nedéket adott és darmát, vagyis nevet adományozott neki. így szellemükben megtisztulva Önmegtartóztató vagy éppen Lotus Virágának istennője néven távoztak az egyébként hagyomá­nyos magyar névvel érkezők. F. C. K. VÉLEMÉNY KISS A. JANOS Lehetnének rendes és levelező védnökei. Frankó Dance Fesztivál Frankó Attila, ez a békéscsabai fiatalember - ahogy Amerikában mondanák - „megcsinálta” magát. Immár negyedévente (s immár a választottjával) a fiatalságot vonzó programot szervez. Sőt, kiegé­szült a „buli” „kiérdemesültebb fiataloknak” való eseménnyel is: üzletember-találkozóval. Amire a kor szava ugyancsak igenei. Megszoktuk a negyedévenkénti fesztivált, gyanítom vonzereje túl is lépte már a városhatárt. Szilárd talajon állnak. S ha szeretjük, ak­kor teszünk jót vele, ha véleményt mondunk róla. Minden natyon szép, minden natyon jo?! Örülnénk, ha a fiatalok érdeké­ben tovább sűrűsödnének a frankó (akár Frankó-) programok, s a megállapodott rétegek is segítséget kapnának sajátos (klubszerű?) ta­lálkozásokra. Már az elnevezésen el kellene gondolkodni: vagy dance vagy fesztivál - azaz vagy angolul vagy magyarul. Gondolom, a zenei és az üzleti ágazat egy­mástól függetlenül is megállna a lábán, sőt talán az üzletember-ta­lálkozókat fölösleges „felvizezni” a nem olyanok jelenlétével. Az­az, a kiváló ötlet tetszés szerint bővíthető lenne. Az üzletemberek — ha már ők is vannak a találkozón — nyilván szívesen hallgatná­nak meg egy fél órás vitát (mondjuk) négy itteni gazdasági vezető részvételével (például) a megye területfejlesztéséről vagy valami másról. Hogy ne csak a politikusok egyéb alkalmakkor elhangzó meséiből tájékozódhassunk. Tudjuk, a változatosság gyönyörködtet, ez talán a programokra ugyancsak igaz. Netán a fővédnökségre is. A mostani immár má­sodjára nem tudott eljönni: mindkétszer levélben „mentette ki” magát. Megoldás lehet, hogy ráérősebb fővédnököt érdemes keres­ni, vagy legyen több is belőlük. A Magyar Tudományos Akadémia gyakorlatát elorozva így az F. D. F.-nek lehetnének rendes és leve­lező védnökei is. Ha meg nem sértem (sértettem) a rendezőket, jó szívvel adnék hírt ezután is a Frankó erről, Frankó arról. ■ Ez is örökségünk része... Napi két maraton Az akadálymentesítésért sokat kell még küzdeni (Folytatás az 1. oldalról)- Vita van arról, miből fedez­zék a várszínház fejlesztési elkép­zeléseit. A várudvar felújításának önök által készíttetett építési en­gedélyezési terve tartalmazza-e a színpad és a nézőtér terveit is? — Az építészeti oldalát igen, de a hivatalnak - s ez nem a szándé­kunkon múlik — nincs forrása egy nyári színház fejlesztésének finanszírozására.- Varga Kálmán azt nyilatkoz­ta, hogy ön az első félévben hu­szonöt helyreállítást, restaurálást támogatott, ebből húsz templom volt, s ez az Orbán-kormány igé­nyeinek érvényesítését jelentette. A nemzeti kastélyprogramot, vár­programot pedig olyan luftballon­nak nevezte, mely ráadásul papí­ron maradt. — A hivatal az első félévben a rendelkezésére álló forrásoknak Kossuth Lajos születésének két- századik évfordulójára emlékezik szeptember 19-én Szarvason a Tessedik Sámuel Főiskola Peda­gógiai Főiskolai Kara. Az evangé­likus ótemplomban 10 órakor ple­náris ülés kezdődik, ahol Kos­suth, a reformer, Kossuth képe a Horthy-rendszerben, valamint felét sem használta fel: arra töre­kedtünk, hogy a vezetésnek a második félévben is döntési és pénzügyi szabadsága maradjon. A hivatal forrásaiból egy évi egy- milliárd feletti beruházási keretet hoztunk létre, s ebből sokat az ál­lami kezelésű kastélyokra fordí­tottunk. A hetvenmilliós elnöki keretből is erre költöttünk jelen­tős összegeket. Az elnöki keret nagysága az évek során alaposan elapadt, s nem is én döntöttem felhasználásáról, hanem az elnö­ki értekezlet. Ezt a pénzt mindig kiegészítő támogatásként biztosí­tottuk akkor, amikor a munkála­tok befejezéséhez máshonnan már nem lehetett pénzt szerezni. Az volt a rend, tavasszal és ősszel döntöttünk a keret sorsáról, hogy egész évben biztosított legyen az ilyen helyzetekben szükségessé váló összeg. A közel tizenegyezer Kossuth és az egyházak címmel hangzanak el előadások. Délután két órától a főiskolai karon szek­cióüléseken folytatódik a prog­ram. Itt egyebek mellett a szarva­si Kossuth-kultusszal, Kossuth gazdaságpolitikájával, oktatáspo­litikai nézeteivel, politikai publi­cisztikájával és a reformkori ag­rárkérdésekkel foglalkoznak a részvevők. magyar műemlék hatvan-hetven százaléka egyházakhoz kötődik. Látható, ha a jövőben is kizárólag szakmai döntéseket hozunk, ak­kor az egyházi-világi felhasználás aránya nem fog változni. S ne fe­ledjük, a műemlék fenntartójá­nak - például egy kis plébániá­nak - nem mindig a műemléki szempontok érvényesítése, mondjuk a freskó felújítása az el­sődleges érdeke, hanem mondjuk a tető javítása. A hivatal mindösz- sze évi másfél milliárddal gazdál­kodhat.- Mire véli az elnök úr nyilat­kozatát?- A hivatal több száz személyt foglalkoztató intézmény. Az itt folyó munka, vélekedések megis­merése folyamatot jelent. Előbb érdemes megismerni a vitákat, aztán kellene nyilatkozni a sajtó­Ugyanezen a napon 14 órától Békésszentandráson a mozgás- korlátozottak egyesülete tart Kos- suth-ünnepséget, ahol Hévízi Ró­bert a Kossuth Emlékbizottság el­nöke és Domokos László ország- gyűlési képviselő méltatja az ál­lamférfi emlékét. A műsorban he­lyi és vendég kulturális csoportok lépnek fel. ___________________________lül Egy k erekesszékben ülő em­ber számára egy járdaszegély leküzdhetetlen akadályt je­lent. Az esélyegyenlőségi tör­vény 2005-ig adott haladékot ezen akadályok megszünteté­sére. A megvalósítás jelenleg településenként változó. Van, ahol gondot fordítanak a sé­rült emberek jogainak betar­tására, van, ahol kevésbé... Orosháza Két fiatalember, Nagy Bendegúz és Bók László rótta szeptember 4- én a kilométereket Szeged és Orosháza között. Amiben közö­sek, mindketten mozgáskorláto­zottak, kerekesszékhez kötöttek. A közel 70 kilométeres távot spe­ciális háromkerekes versenyszék­ben tették meg, jelentős karmun­kát alkalmazva. E sorok írója kilo­métereken át kísérte őket. Az autó sebességmérője 20-25 kilométer per órás sebességet mutatott. A két fiatal célja, hogy felhívják a fi­gyelmet az esélyegyenlőségi tör­vény paragrafusainak betartására. Orosházára délután két órakor érkezett Nagy Bendegúz és Bók László, ahol diákok és az önkor­mányzat munkatársai vártak rá­juk. Napi két maraton az aka­dálymentességért - ez a mottója a De juRe Alapítvány által szerve­zett akciónak, ami, remélik, mozgalommá szélesedik. — Bármerre járunk, szívesen fogadnak bennünket az önkor­mányzatok. Sok helyen tapasz­taljuk, hogy empátiával fordul­nak a mozgásukban korlátozott emberek felé, aminek úgy is jelét adják a települések, hogy segítik az akadályok „elgördítését” - mondta Nagy Bendegúz. A kerekesszékes maratonisták a helyi családsegítő központba is ellátogattak, ahol előadást tartot­tak és filmet vetítettek egy moz­gássérült egyetemista életéről.- Orosházán 70 százalékos mértékig vagyunk elégedettek az akadálymentes közlekedéssel, a 30 százalékot meg közösen meg kell próbálnunk kiküszöbölni — válaszolta kérdésünkre Csatlós Dezső, az Orosháza és Vidéke Mozgáskorlátozott Egyesület el­nöke. - Az elmúlt 10 évben sokat változott a helyzet. Egyesületünk is szorgalmazta, már a törvény életbe lépése előtt, hogy minél több intézmény elérhető legyen a kerekesszékesek számára is. A kórház, a rendelőintézet, a könyvtár, a művelődési ház, az önkormányzat, a mozi, a posta- hivatal, a szociális intézmény, a vásárcsarnok és a rendőrség is akadálymentesen közelíthető meg. Némely gyógyszertárba és csekély számú üzletbe is be tud­nak jutni a kerekesszékkel közle­kedők. A járdaszegélyeket közel 200 helyen alakították át úgy, hogy a mozgáskorlátozottak szá­mára se legyen akadály az úttes- ten való átkelés. ___________it t Ko ssuth Lajos-emlékülés Szarvas A civil szervezetek is indulnak A Békéscsabai Civil Szerveze­tek Szövetsége több mint hat­van szervezetet - többek kö­zött a mozgáskorlátozottak szövetségét, a békéscsabai történelmi íjászklubot, nyugdíjasegyesületeket — fog össze. A szövetség idén elő­ször indul az önkormányzati választásokon is. Békéscsaba A pártoktól független Békéscsa­bai Civil Szervezetek Szövetsége szakmai alapon szeretne politi­zálni és nem pártideológia men­tén - tájékoztatta lapunkat Gá­bor Miklós kampányfőnök. Meg­tudtuk, a szervezet nem szeretné kivenni az irányítást a politiku­sok kezéből, csupán civil kont­rollt gyakorolnának a közgyűlés­ben. Az egyes választókörzetben Szikora Mihályné, a kettesben Krajcsovics Mihályné, a hármas­ban Barta Gáborné, a négyesben nincs jelölt, az ötösben Kovács József, a hatosban dr. Szemenyei Sándor, a hetesben Leszkó Mar­git, a nyolcasban Molnár István, a kilencesben Kurecskó József, a tízesben Hrabovszky Endre, a ti­zenegyesben Mertz Gabriella, a tizenkettesben Ágota László, a ti- zenhármasban Szendy András, a tizennégyesben Gábor Miklós, a tizenötösben Tímár Imre, a ti­zenhatosban Fehérné Nagy Mari- ann indul mandátumért, f. c. k. Pár-ok — képekben A különböző földrészek összetartoznak a világban Kalmár Zsolt fotói láthatók a Békés megyei önkormányzat irodaházának előcsarnoká­ban. Békéscsaba A legutóbbi megyei közgyűlés nyitányaként Domokos László a közgyűlés elnöke nyitotta meg a kiállítást. A világjáró tanár, Kalmár Zsolt most fotósként fejezte ki gondola­tait: a Pár-ok című tárlat azt jelzi, hogy amikor a földkerekség egy- egy pontján elkattintotta masiná­ját, arra is tudatosan gondolt - egyszer majd párosítja a látszólag külön világokat. így került egy­más mellé például a Dubble uni­form című, romániai Torockón templomi áhítatot és a santiagói utcán fekete ruhában kuporgó di­áklányokat ábrázoló kép. Egyértelmű üzenet mindany- nyiunknak: a különböző földré­szek valahol összetartoznak, a vi­lág másik sarkán élő embert is sok minden összekapcsolja. Lehet, hogy nem eredeti Kalmár Zsolt öt­lete, mindenesetre rendkívül el­gondolkodtató és felemelő, ahogy minden képpár a béke, az értelmes együttélés gondolatát testesíti meg. A tárlat szeptember 27-éig te­kinthető meg. (FÁBIÁN) 10 éves az Autó Körös Kft* Ünnepeljenek velünk! 2002. szeptember 18-án a nap modellje a VW Passat • Kedvező finanszírozású hitel a Porsche Banktól. • Alkatrész­és munkadíjkedvezmény. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! A nap támogatója: GENERALI GKÖLP Autó Körös Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 74. Tel. (66) 447-277. Fax: (66) 454-634.

Next

/
Oldalképek
Tartalom