Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-07 / 209. szám
2002. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT - 9. OLDAL-Ajánló Saját kápolnájukban fogadtak egymásnak örök hűséget A gerlai kastély újjáépítésére vállalkoznak Közismert: nyáron különösen megnő a párválasztási kedv. A maga módján minden esküvő egyedülálló. És természetes, hogy akik örök hűséget fogadnak egymásnak, a lehető legkomolyabban is gondolják. Ami a külsőségeket illeti? Kovács Ildikó és Búzái Zsolt talán erre is elmondhatja: az sem mindennapi. Saját kápolnájukban esküdtek ugyanis. Ne feledjük, 2002-t írunk! Mert ha, mondjuk annak idején Jean-Marie Wenckheim dönt úgy, hogy a gerlai kastély kápolnájában tartja esküvőjét, mi sem lett volna egyszerűbb, hiszen az övéké volt. Augusztus 3-a volt a nagy nap a Búzái házaspár életében, de tegyük hozzá rögtön, mindez önmagában korántsem indokolta volna, hogy e helyütt is szerepeljenek. Az már inkább, amit terveznek. Ildikó a Duna TV szerkesztő riportere, Zsolt gépészmérnöki diplomával a zsebében irodát vezet Pesten. Jól érzik magukat a fővárosban, mégis hazavágynak - és merészen tervezgetnek.- Világéletemben vonzódtam a régi épületekhez, a kastélyokhoz - mondja Ildikó. - Meglehetősen tudatosan néztünk körül tehát a megyében, olyan kastélyokat kerestünk - ahogy mondani szokták -, amellyel lehetne kezdeni valamit. így kötöttünk ki Gerlán, a Wenckheim-család által 1854-1869 között, Ybl Miklós tervei alapján építtetett gyönyörű barokk stílusú kastélynál.- A természetvédelmi területen lévő, ideiglenesen védetté nyilvánított kastély karnyújtásnyira van a pósteleki erdőtől, ideális idegenforgalmi vagy hozzá kapcsolódó célokra - veszi át a szót Zsolt. - Az U-alakú kápolna különös értéket képvisel és első látásra beleszerettünk. Ha nem vevőként gondolkodunk, akkor is valószínű, hogy itt tartottuk volna az esküvőnket. Ahol mellesleg 1900. október 8-án dr. Schlauch Lőrincz nagyváradi bíboros püspök is misézett. És ahol még felfedezhetőek az eredeti kézi falfestés nyomai, és pompás látványt nyújt a Róth Miksa nevével fémjelzett, oltár mögötti ólomüveg-díszítés.- A kastély nagyon elhanyagolt állapotban van, de fokozatosan, a gerlaiakat is bevonva, néhány éven belül szeretnénk újjáépíteni és még később panzióként üzemeltetni - folytatja az ifjú házaspár. A közelebbi célok? Szeretnék a kápolnát kicsinosítani és családi rendezvényeket rendezni itt, a közvetlen környezet kínálta lehetőségeket is kihasználva. Máris többen érdeklődtek. Ezáltal sokan meg is ismerhetik, ami később remélhetőleg kamatozik majd. A Wenckheimek nagy örömére később egy teremben családtörténeti kiállítást rendeznek be. Ha minden Bu- zaiék elképzelései szerint alakul - a kastélyra még csak előszerződésük van -, néhány év múltán a megyeszékhelyhez kapcsolódó, szabadidős célokat szolgáló, műemlékként helyreállított kastély, kápolna és park várja az érdeklődőket. Akik jelen voltak Ildikó és Zsolt egybekelésénél, már sejthettek valamit, milyen is lesz a jövő, mit is szeretne a Leonardo CAD Bt., szóval Ildikó és Zsolt. Fábián István CD Oasis: Heathen Chemistry. A legnagyobb brit popcsapat ötödik stúdióalbumát a fiúk közel kétévnyi hallgatás után jelentették meg. Az ismét együtt zenélő Gallagher fivérek szerint az anyag a csapat legjobb munkája az 1994-es What's The Story Morning Glory óta, amely minden idők legnagyobb példányszámban eladott angol stúdióalbuma lett. A Heathen Chemistry nótái között helyet kapott az első kislemezdal, a jellegzetesen Oasis-hangzású The Hindu Times. Az album tizenegy dalából kilencet Noel és Liam írt, míg egy-egy szerzemény a két új Oasis-tag, Gém Archer és Andy Bell nevéhez fűződik. MOZI Szitakötő. Dr. Joe Darrow (Kevin Costner) képtelen elfelejteni a feleségét. Emily önkéntes vöröskeresztesként dolgozott Venezuelában, amikor baleset érte és meghalt. Hiába múlnak az évek, a férfi gyásza nem enyhül, sőt, mostanában többször jut eszébe az asszony. Egyre több jel emlékezteti rá. És ezek a jelek egyre különösebbek. Joe nyomozni kezd, a nyomozás először egy gyerek- osztályra vezeti, a halálból visszatért kicsik közé, utána pedig egyre különösebb, félelmetesebb, kevésbé evilági dolgok nyomába. KÖNYV Erdély útikönyv. Ha valakinek igazán fontos a JEL-KEP Bt. legújabb kötete, nekünk, Erdély közelében élőknek bizonyosan. A 352 oldalas könyv friss információkat tartalmaz valamennyi erdélyi nagyváros és a vidék szálláshelyeiről, az étkezési lehetőségekről, a legjobb szórakozóhelyekről és egyéb fontos gyakorlati tudnivalóról. Az útikalauz emellett tartalmasán és érdekesen ismerteti a látnivalókat és a legjobb erdélyi rendezvényeket. A kiadványt 21 részletes város-, 9 régiótérkép, rövid magyar-román szótár és 78 színes fotó egészíti ki. A kötet egyedülálló módon naprakész információkat tartalmaz, ezért a tapasztalatlan utazók is útra kelhetnek vele. PROGRAM Csaba Gyöngye. Szilvalekvárfőzés üstben, lángossütés kemencében - e finomságokkal hívogatja az érdeklődőket szeptember 7-én a megyeszékhelyi Meseház. Az Apáról fiúra hagyományőrző nap ezúttal a szüreti mulatság jegyében telik Csaba Gyöngye címmel. A színes programok sorában ásvány- és fazekasbemutató, játszóház, mesehallgatás, csuhétárgyak készítése szerepel. Délután három órakor a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes lép fel, este héttől pedig a Dresch Quartett zenél. Ildikó és Zsolt „boldogság-kötésénél" jelen volt Jean-Marie Wenckheim grófnő is Gerlán A SZERZŐ FELVÉTELE Találtak már mérges kígyót tízemeletes ház szellőzőaknájában is Ki tarthat gyilkos lakótársat? Manapság — sajnos — egyre inkább sikk veszélyes állatot tartani. Sokan úgy gondolják, jó dolog vele „villogni” a szomszédok előtt, esetleg lehet rémisztgetni az anyóst és így meg lehet akadályozni, hogy minden hét végén beállítson. Az ilyen állatok tartásának azonban komoly anyagi, szakmai és szak- hatósági feltételei vannak. Mit is nevezünk veszélyes állatnak? Eleve veszélyes az állatok bizonyos köre, például a viperák. Veszélyessé nyilvánított pedig az az állat, amely eredendően nem az, csak azzá vált (például a harapós eb). Nem tarthat mindenki veszélyes állatot, egyrészt, mert nem biztos, hogy pszichésen alkalmas erre, másrészt kellő szakmai tapasztalat, tudás, valamint állandó figyelem és elővigyázatosság kell az ilyen állatokhoz. Sokan tartanak mérges kígyókat, skorpiókat, alligátorokat, krokodilokat. Szép hobbi a velük való foglalkozás, de azt mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy ezzel sem magunk, sem mások életét, és testi épségét nem tehetjük ki semmilyen veszélynek. Találtak már mérges kígyót tízemeletes ház szellőzőaknájában, valamint elhullott óriáskígyó tete mét a közös szeméttároló kukás konté nerében. A veszélyes állatok tartását és gondozását törvényi előírások szabályozzák. Csak engedéllyel lehet őket tartani, és a jegyző, az állategészségügyi hatóság, a rendőrség, illetve védett állatok esetében a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. Engedélyt csak az a természetes személy kaphat, aki nagykorú, büntetlen előéletű, legalább középfokú szakirányú ismeretekkel és szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy aki ilyen személyt al- kalmaz. Ehhez azonban még a szomszédok (lehetőleg írásbeli) beleegyezése is szükséges. Mérget kibocsátó állatoknál szükséges még az ellenméreg birtoklása, annak megfelelő alkalmazási ismerete, és gyakorlata is. Fontos a biztonsági előírások betartása és betartatása. Az állatokat csak jól zárható és szökésbiztos vitrinben, terráriumbán szabad tartani, rajta jól olvasA veszélyes állatok tartását és gondozását törvényi előírások szabályozzák hatóan, és jól láthatóan figyelmeztető táblát kell elhelyezni: Veszélyes állat! Takarításánál legalább még egy személynek jelen kell lennie, hogy ha sérülés történne, akkor a másik személy haladéktalanul tudjon intézkedni (az állatot bezárni, mentőket értesíteni). Ha esetleg veszélyes, vagy veszélyesnek látszó állattal találkozunk, sohase próbáljuk meg magunk ártalmatlanná tenni! Ez még szakembernek is komoly feladat lehet. Próbáljunk meg nyugodtan viselkedni, ne kapkodjunk, ne hadonásszunk, mert ez az állatot támadásra késztetheti, óvatosan hátráljunk (ha hátat fordítunk, nem látjuk, ha esetleg támadni készül), majd távolodjunk el a közeléből. Ha lehetőség van rá, próbáljuk meg az állatot adott helyen bezárva tartani, hogy onnan el ne szökhessen, másban kárt ne tehessen, majd értesítsük a szakhatóságot. A veszélyes állatok befogását szakemberek végzik. Őket telefonon lehet hívni, házhoz mennek, az állatot befogják és elszállítják. Dr. Sütő András t A Békés Megyei Hírlap, a Vagyonkezelő Rt. és a P & A Kft. i j közös nyereményakciót hirdet azok számára, akik a Békés Me- 1 \ gyei Hírlapban havonta megjelenő közös játékszelvényünket | i megfejtik (a helyes választ karikázzák be) és beküldik az alábbi i 1 címre: P & A Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B. út 66. i Kérdés: Szombati napokon melyik időpontban kell i s a parkolásért fizetni? * | a) 7-13 óráig b) 8-14 óráig c) 8-13 óráig [ i NYEREMÉNYEK: • havonta 1 db havi parkolójegybérlet, Jj 1 db P & A ajándékcsomag, s A nyerteseket levélben értesítjük. i J Beküldési határidő: 2002. szeptember 17. J \ ,,Af Onruf&ttf feliratú parkolójeggyel is nyerhet, miután , j i azt bevitte a parkolójegy hátlapján feltüntetett helyre. íi le sssss sete «e» um m» ma «Mt mss «m» «w «m «m» es» ms* mit «sae «m* w» m» m» <sm «Mt «Mt «Mt Jegyeiovetel A BEMUTATJA: IMWMC1E1L Békéscsaba, sportcsarnok, 2002. szept. 13., 20 óra Fellépnek: Groovehousl, Amokfutók, All 4 Love, Desperado, Kerozin ÉS MÉG SOKAN MÁSOK! temek kaphatók: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTELI IRODÁJA (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), TERJESZTÉSI ÜGYNÖKSÉGE (Gyula, Városház u. 10/A), VÁROSI SZERKESZTŐSÉGE (Orosháza, Kossuth u. 6SJ »ww.fnokotlince.hu A világ egyik legnagyobb takarmánygyártó és -forgalmazó cége pályázatot hirdet értékesítési tanácsadó munkakör betöltésére. Feltétel:- szakirányú (agrármérnök) felsőfokú végzettség- saját tulajdonú személygépkocsi, telefon- Békés megyei lakhely. Elbírálásnál előnv:- 35 év alatti életkor- értékesítési tapasztalat. A pályázatokat (önéletrajz, bizonyítványmásolatok) 2002. szeptember 13-áig kérjük beküldeni. „Értékesítési tanácsadó” jeligére az alábbi címre: Agríbrands Europe Hungary Rt, ■ 1388 Budapest, Pf. 73. Gyula és Békéscsaba között a 134-es kilométerkőnél a G-Textil Kft. 4000 m!-en óriási cipő* és ruhavásjrft ftart * köszm étéjéig. A nyári kollekclóbóFsl3|Q% árengedményig Megkezdtük az őszi kollekció akciós árusítását is! EGYES TERMÉKEKBŐL KETTŐT FIZET HÁRMAT KAP AKCIÓ! 4 Női, férfi, gyermek nyári cipők, szandálok, papucsok féláron, már 250 Ft-tól. (őszi modellek Is) ♦ Új férfi- és női pólók már 350 Ft-tól! 4 Holland, új, minőségi függönyök 580 Ft/darabtál. 4 Őszi pulóverek már 500 Ft-tól, kabátok, cipők akciós áron! 4 Rövidáru, méteráru vágklárusítás féláron. 4 Munkaruha, katonai ruha, szerelőoverálok termáléi áron. egyedi megrendelésre Is. 4 Kerti bútorok, kempingcikkek óriási választékban, akciós áron a készlet erejéig. 4 Kaspók 15% engedménnyel. 4 HOLLAND, HASZNÁLT ÉS ÚJ BŐRGARNITÚRÁK, BAROKK ASZTALOK, BAROKK GARNITÚRÁK SZENZÁCIÓSAN ALACSONY ÁRON! 4 Jó minőségű, használt ruha 1000 m!-en 100 Ft/db ártól, farmerek 200 Ft, pólók 200 Ft, gyerekruhák 200 Ft stb. 4 Használt minőségi törölközők 800 Ft/kg. 4 Használt munkaruha érkezett már 500 Ft/db-tól. 4 Megérkeztek az iskolakezdéshez az új iskolatáskák, tolltartók, egyéb kiegészítők. Nézzen be hozzánk, biztos nem távozik üres kézzel! ) Tel.: (66) 362-439, (66) 466-269. Nyitva tartás: h.-p. 9-18, szó.-v. 8-13 óráig.