Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-11 / 212. szám

16. OLDAL - 2002. SZEPTEMBER 11., SZERDA SPORT A békéscsabai vízilabda és a hintaló A szárazföldön tátognak, mint a vízből kivetett hal Alighanem egyedülálló a világon az a megfogalmazás, amit dr. Szlávik Győző, az OB I B-s Békéscsabai VSE vízi­labdacsapatának játékos edzője tett, amikor így fogalma­zott az idei célokról: „Valójában nincs célkitűzésünk, s aligha lehet bármit is megfogalmazni elvárásként velünk szemben, hiszen egész egyszerűen nem tudunk edzeni, nincsen uszoda. Két hete nem volt vízben a csapat, s vár­hatóan a következő hónapokban sem tudunk edzéseket tartani a békéscsabai Árpád-fürdő rekonstrukciója mi­att”. Békéscsaba Márpedig a hét végén megkezdő­dik az OB I B-s, majd rá egy hétre az OB II-es bajnoki pontvadászat. Sőt a leány csapatnak is vízre kel­lene szállnia még ebben a hónap­ban, miként az utánpótlás korú fi­úknak is. Ám Behun Lajos, a női gárda edzője is egyelőre tornater­mi, szárazföldi edzéseket vezé­nyel a fiataloknak, Ricza Lajos pe­dig jobb esetben futóedzéseket tart tanítványainak. Azaz száz fel­nőtt és utánpótlás korú pólós a szárazföldön „tátog”, mint a víz­ből kivetett hal. Nem állunk messze az igazság­tól, amikor azzal a hasonlattal élünk: jelenleg a békéscsabai vízi- labdások úgy tudnak készülni, mintha a lovassportban a díjugra­tók hintalovon edzenének a hét­végi versenyre. Ezek után érthető dr. Szlávik Győző minden keserűsége. — Heti egy alkalommal befo­gad minket a Gyulai Várfürdő, ahol addig, amíg az 50 méteres medencében tartani tudják a víz hőmérsékletét, esténként edzhe- tünk minden csütörtökön. Az más kérdés, hogy olyan szegény a klubunk, hogy sem az utazást, sem a belépőket nem tudja állni. Eddig is jobbára a saját zsebünk­ből fedeztük a versenyeztetést, most már az edzéseket és az arra való utazást is nekünk kellene fi­nanszírozni, ami több csapattag­tól nem várható el, mert nincse­nek a játékosok olyan anyagi helyzetben. Hogy mégis megpróbálják a le­hetetlent, az már önmagában be­csülendő. Ugyanis beneveztek, megtörtént a sorsolás is, és a hét végén megkezdődik a pontvadá­szat az OB I B-ben. Az első fordu­lóban, szombaton Tatabányára látogat a csabai egylet. S hogy mi lesz ezután? Erről Balázs Lajos, a gárda csapatkapitánya és techni­kai vezetője beszélt:- Az őszi szezon összes hazai mérkőzésnek pályaválasztói jogát felcseréltük ellenfeleinkkel, azaz minden bajnokit idegenben ját­szunk. Annak reményében, hogy a tavaszi szezonra újra megnyílik a csabai strand ötvenméteres me­dencéje, és akkor a második kör­ben mindenki hozzánk jön. Ez alól a hódmezővásárhelyiek elle­ni derbi a kivétel, ugyanis ők ha­sonló cipőben járnak, mint mi, ott is építkeznek. A többi csapat azonban jól viszonyult a kínunk­hoz, így mérkőzést játszani leg­alább tudunk, ha már edzeni nem. Az bizony nagy kérdés, hogy volt-e értelme felcserélni a pálya- választói jogot vagy sem. Ugyan­sportI első a sportban is, ismerve az eddig rekonstrukci­ós menetrendet, jöhetnek még meglepetések. Már a nyár első fe­lében ígérték az építők, hogy át­adják a meleg vizes, majd a nyár közepére a látványmedencét. Amelyek mind a mai napig sehol sem tartanak. Az eddigi tempót feltételezve, az 50 méteres me­dence esetében is jó, ha jövő ta­vasz végére elkészülnek a mun­kálatokkal. Visszatérve a bajnokságokra, illetve a lehetőségekre. Áll a bel­városi uszoda, amely ugyan vízi­labda-mérkőzésre alkalmatlan, de az edzések hatvan-hetven szá­zalékát éppen meg lehetne valósí­tani benne. Persze az is tudott, hogy ott már szinte minden perc ki van használva. Reggel az úszók, délelőtt az iskolák veszik birtokukba a 25 méteres meden­cét. Délután ismét az úszóké a te­rep, ám vélhetően ők sem tudják ekkora vízfelületen megoldani a 150-160 sportoló mindennapos tréningjét. Aztán ott vannak még a triatlonisták, a búvárok, a szeni­or úszók és a közönség - hiszen van vagy négy-ötszáz olyan, mo­zogni vágyó lelkes amatőr, aki rendszeresen szeretne úszni. Ennyien még akkor sem férnek be a medencébe este nyolc óráig (eddig lesz nyitva a belvárosi uszoda a jövő héttől), ha a tokiói „metrótaposó” embereket szer­ződtetik le az átmeneti időszakra. Ugyanis a heringek a konzervdo­bozban lazán helyezkednek el ah­hoz képest, amilyen tömegnyo­mor várható a „belóban” szep­tember 15-étől. Az más kérdés, hogy ilyen esetben megkeresik a módját, át­menetileg miként lehetne hosszí- tani a nyitva tartáson, ahogy tet­ték azt például Szegeden, amikor újjávarázsolták az uszodát, és a régit akár éjfélig a közönség és a sportolók rendelkezésére bocsá­tották.- A szentesi főpróbán három hete, amikor még „edzésből utaz­tunk” az eseményre, jól játszott a csapat — fűzi hozzá dr. Szlávik Győző. — Egy-két hétig kitarthat a lendület edzés nélkül is, de aztán törvényszerű, hogy elfogy a leve­gő és az erő a bajnoki meccseken, így nem tudni, gyűjtünk-e pontot egyáltalán az őszi szezonban. En­nek pedig meglehetősen demora­lizáló hatása is lehet. Nem beszél­ve arról, ha lesz is tavasszal uszo­da, be lehet-e hozni olyan tetemes hátrányt, amire most számítha­tunk? Nos, nem a legjobb előjelekkel készülnek pólósaink a 26. sze­zonjukra, amelyből ötöt a hazai második vonalban töltöttek. So­kan már úgy fogalmaznak: meg­van már a biztos kieső. Bizony, könnyen lehet. Külö­nösen, ha hagyja a város. Mert ez esetben is összefogásra lenne szükség. És egy kis segítségre, együtt gondolkodásra. Hogy meg­teremtsük a mintegy száz vízilab- dás mindennapos sportolásának lehetőségét. ____________________■ A BÉKÉSCSABAI OB 1 B-S VÍZILABDÁZÓK ŐSZI MENETRENDJE Szeptember 14., szombat, 12 óra: Tatabánya-Békéscsaba Szeptember 21., szombat, 13: KSI—Békéscsaba Szeptember 28., szombat, 16: Neptun—Békéscsaba Október 5., szombat, 11: Békéscsaba-Hmv. hely Október 12., szombat, 13: Szentes-Békéscsaba Október 19., szombat, 17: MAFC-Békéscsaba Október 26., szombat, 14: Egri Vízmű-Békéscsaba November 2., szombat, 11: Bánki Donát-Békéscsaba November 9., szombat, 12: Nagykanizsa—Békéscsaba November 16., szombat, 16: Tipográfia-Békéscsaba November 23., szombat, 12: Pécs—Békéscsaba November 30., szombat, 13: Héraklés ifi-Békéscsaba December 7., szombat, 12: Ybl Főiskola-Békéscsaba Az október 5-ei mérkőzést a gyulai Vérfürdőben játsszák Az 1. Hódút Kupáért A Gyulai SE NB Il-es női kézi­labdacsapata is gőzerővel ké­szül a bajnokságra. Ennek je­gyében rendezik meg szep­tember 15-én négy gárda rész­vételével tornájukat — az 1. Hódút Kupáért. Résztvevők: Békéscsabai Előre NK, Szeg­halom, Csorvás, Gyulai SE. Gyula- A bajnokságban mindenkép­pen a dobogón szeretnénk lenni, ennek érdekében az augusztusi, egyhetes szanazugi edzőtábor után, heti három edzést vezényel Majomé Horváth Izabella, és a szóban forgó, erős mezőnyű kör- mérkőzéses tornát is ezért szer­veztük meg - mondta érdeklődé­sünkre az új szakosztályvezető, Székely Árpád (felvételünkön). Megtudtuk, hogy az elmúlt idényben 7. helyzeti für­dővárosiak - ificsapatuk bajnok lett a Keleti cso­portban! - öt új játékost is igazoltak. Csiffári Csil­lát Medgyes- egyházáról, Szuhaj Szilviát Szar­vasról, Szabó Ágnest Békésről, Csicsely Viktóriát Békéscsabáról és Mahler Brigittát, akinek kettős engedélye van, így Csabán is ját­szik. F. I. A torna és az őszi idény támogatói: gyulai önkormányzat, Hódút Kft., Kövizig, Öcsi-Fuszek vendéglő, Jepure Péter vállalkozó, FaniSport, Bora Ital­nagykereskedés. A SZERZŐ FELVÉTELE Mezőtúr a tomasvőztes Az elmúlt hét végén Gödöllőn rendezték meg az első és má­sodosztályú kézilabda-játék­vezetők országos továbbkép­zését és vizsgáját. A Békés megyét képviselő három pá­ros az elméleti, a pszichikai és fizikai tesztet is jó ered­ménnyel teljesítette, így vala­mennyien előre léptek az or­szágos rangsorban. Az NB I ben továbbra is a Nagy Fe­renc, Túróczy József kettős vezethet mérkőzéseket. Gödöllő A kézilabda játékvezetők számát és országos rangsorban való el­helyezkedését tekintve, Békés to­vábbra is az eredményes után­pótlás-nevelő munkát végző me­gyék közé sorolható. Az NB I és NB I B-s keretekben az elmúlt években legalább három páros mindig helyet tudott követelni magának, és nincs ez másként a mostani vizsgát követően sem. A Békés megyei játékvezetők jó és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak Gödöllőn, hiszen a kö­előzve a házigazda újkígyósia- kat. Harmadik helyen a Kondo­ros együttese végzett. A torna legjobb kapusa címet az újkígyó si Koppányi László érdemelte ki, a gólkirály a szarvasi Tóth Já­nos lett, aki 24 alkalommal volt eredményes. __________________■ ve telményrendszerben szereplő fizikai, pszichikai és elméleti tesztet is eredményesen teljesí­tették. Az Európai Kézilabda Szö­vetség játékvezetői utánpótlás programjában is szereplő Nagy, Túróczy kettős megőrizte helyét a 15 tagú A-keretben, így 2002­2003-as szezonban is NB I-es mérkőzéseken bizonyíthatják tu­dásukat. A Kolarovszki Zoltán, Szabó Imre páros a tavalyi évhez hason­lóan ismét a B-keretbe nyert be­sorolást, vagyis a játékvezetői rangsor szempontjából az első osztály előszobájának számító másodosztályú férfi bajnokság­ban vezethetnek. A mostani vizs­gán tovább erősítette helyét az országos keretben Szegedi Zsolt és Unyatinszki Tamás. Tehetsé­gükre már korábban felfigyeltek, és az utánpótláskeret tagjaként is lehetőséget kaptak az NB I B-s női bajnokságban. A szeptem­berben végén induló szezonban már a C-keret teljes jogú tagja­ként fújhatják a sípot a másod- osztály női mezőnyében. _____■ Kéz ilabda A hét végén folytatódott a megyei női, férfi felnőtt és ifjúsági kézilab­da-bajnokság. Eredmények. Nők: Békéscsabai Főiskola-Sarkadkeresztúr 27-26 (15-12), Gádoros-Békés 17-20 (10-8). Ifjúságiak: Békéscsabai Előre-Sarkadkeresztúr 28-21 (17-11), Gádoros-Békés 13-14 (6-4). Férfiak: Köröstarcsa-OMTK 36-20 (20-8), Csorvás-Orosházi MTK 20-31 (11-15), Every Day Orosháza-Gyula 20-17 (10-8). Ifjúsági­ak: Köröstarcsa—Kétsoprony 43—7 (24—2), Csorvás—Kétsoprony 24— 12 (10—8), Every Day Orosháza-Gyula 39—11 (19—7). ■ Egy lehangolt világbajnok vallomása Bő két hónapja, a moszkvai vívó Európa-bajnokság után Tóth Hajnalka, az egykori békéscsabai párbajtőröző keserűen szá­molt be az egyéni versenyben elszenvedett kudarcélményről. Ugyanakkor természetesen rendkívül örült a nemzeti csapa­tok viadalán elért aranyérmének, és megígérte az augusztusi, portugáliai világbajnokságon minden másképpen alakul majd. Magától értetődően az egyéni szám tekintetében, hiszen csapatban a dobogó legmagasabb fokánál magasabbra sem ő, sem társai nem vágyakoztak. Lisszabonban, a közelmúltban megrendezett világverseny azonban ismét felemás eredmény­nyel zárult. Budapest- Az élet ez alkalommal igen gyorsan ismételte önmagát! - kezdeményeztem a beszélgetést az ismét igencsak lehangolt ke­délyállapotban talált sportolónő­vel.- Sajnos, igen! Az egyéni számban újra ideje korán búcsú­zott a csapat minden tagja. Mincza Ildikóval meg is beszél­tük, hogy lassanként rutint szer­zünk abban, hogyan kapjuk ösz- sze magunkat egy-egy kudarcél­mény után. Később a csapatver­senyben ugyanis most sem talál­tunk legyőzőre. Ráadásul, úgy ér­zem, nem is okozott túl nagy ne­hézséget az aranyérem megszer­zése. Legalábbis a döntőben vi­szonylag könnyen boldogultunk az észtekkel, akik ennek ellenére nem nevezhetők gyenge ellenfél­nek. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ők előtte az oroszokat bú­csúztatták. Számunkra az izraeli­eken, majd kicsi szerencsével a kínaiakon át vezetett az út a finá­léig.- Amely valóban viszonylag si­ma győzelmet hozott. Vajon ilyen könnyen kihevertétek a pár nap­pal korábbi traumát?- Szó sincs erről! Én például már a selejtezők során búcsúztam az egyéniben. Ilyen nem fordult elő velem az utóbbi hat évben. Természetesen nagyon rosszul esett, hiszen a vb előtt remek erőnlétben, jó formában éreztem magam. Na, ez az egyéni számok után alaposan megváltozott. Úgy éreztem, minden összeesküdött ellenem. Lebetegedtem, legyen­gültem, emésztési zavaraim vol­tak, még hánytam is. A csapator­vosunk azonban csodát tett ve­lem. A következő versenynapon már megint kirobbanó formában éreztem magam. Ehhez egyéb­ként kellett a sportpszichiáterem, Budaváry Ágota hathatós segítsé­ge is, aki egyébként január óta foglalkozik a mentális állapotom­mal. Mint említettem, hatéko­nyan, ugyanis fináléban talán még soha olyan koncentráltan és tiszta fejjel nem vívtam, mint most.- Újabb szép eredmény, és én mégis valamiféle csüggedtséget, keserűséget vélek felfedezni a han­godban. Nyoma a sincs a tőled megszokott pajkosságnak! — Nem véletlen. Valóban le­hangolt vagyok. Nem találok ma­gyarázatot arra, hogy az utóbbi időben miért szúrom el mindig az egyéni viadalt. A vívás elsősorban egyéni sport. Bár a csapatban el­ért jó eredmények is kellenek, de én ezzel egyáltalán nem elégszem meg. Rengeteg kérdés halmozó­dott fel bennem, ezekre keresem most a válaszokat.- Az elmúlt hónapokban ta­pasztalt jelenség remélhetőleg nem alakul át egy állandó tenden­ciává.- Határozottan mondhatom, hogy nem! Huszonhat éves va­gyok, és bár az olimpiáig előttünk álló időszakban igen nehéz krité­riumoknak kell még megfelelnem ahhoz, hogy Athénban is pástra léphessek, nem veszítem el az ön­bizalmamat néhány gyengébb szereplés miatt. Bizonyítani aka­rok, és sokszor átélni még ugyan­azt az érzést mind egyéniben, mind csapatban, amit legutóbb most éreztem Lisszabonban a do­bogó legmagasabb fokán - a világ tetején. VARGA ATTILA (atisporti Kadét-válogató előtt Békéscsaba A Karácsonyi Lajos Békéscsaba Vívó Egyesület fiataljai már au­gusztusban megkezdték a felké­szülést az új idényre. Mint Galli Zsolt vezetőedzőtől megtudtuk, a hét végén a fővárosba utaznak a csabai fiatalok, ahol az első kadét- válogatón lépnek pástra a Hon­véd-termében. A lányoknál Klára Zsuzsától várható a legjobb sze­replés, míg a serdülő korú Bohus Anett és Bohus Sára számára első­sorban a tapasztalatszerzésen van a fő hangsúly. A fiúknál Krátki Zsolt, Bohus Márton és Velkey Sándor képviseli az egyesületet. A szakember elmondta még, hogy toborzót hirdetnek a vívás iránt érdeklődő 1990 és 1993 kö­zött született lányok és fiúk részé­re. Az érdeklődők hétköznap 15 és 20 óra között jelentkezhetnek Békéscsabán, a Kórház utca 4. szám alatti vívóteremben, a Gö­dörben Galli Zsolt edzőnél. ■ Újkígyós Újkígyós adott otthont a több éve hagyományos öregfiúk területi kézilabdatornának. Négy csapat körmérkőzéses formában döntöt­te el a kupa sorsát, amelyet a me­zőtúriak szereztek mee, mes­Jól vizsgáztak a játékvezetők

Next

/
Oldalképek
Tartalom