Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-07 / 209. szám

16. OLDAL - 2002. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT SPORT Hullámverés után az Előre FC-ről Ellopták a vb-órát Békéscsaba Továbbra is homály fedi, mi történt valójában a lila-fehér klub háza táján Itt ugyan nyert a lila mezes csapat a Kispest ellen, ám ezt megelőzően és követően padlót fogtak, aminek eredménye az edzőváltás volt »OTÓ: VERESS ERZSI Megesik, hogy egy botrány akkor válik igazán érdekessé, ami­kor az ügy rendeződni látszik. Ilyennek tűnik a Békéscsabai Előre FC vezetőedző-váltásának az ügye. Egy ideig — két héttel ezelőtti szombattól a legutóbbi fordulóig — úgy nézett ki, min­den rendben. Aztán egy hete, a Videotontól elszenvedett vere­ség után kiderült, nem egészen így van. A vezetőedző-csere sokkal nagyobb hullámokat vet, és sokkal messzebbre hat, mint sokan gondolták. Alighanem ezúttal is a szurkolóknak van igazuk: az őszinteség a legjobb gyógyír. Még akkor is, ezt hiába várnánk el az ügy szereplőitől. A történtekről semu nem nyilatkozik. Mindenki hallgat. Van, aki tapintatból, má­sok úgy gondolják, felesleges és zavaró a lecsillapodott tengert felkavarni, megint mások félelemből, s nyilván vannak olya­nok is, akik attól tartanak, hogy a kiboruló szennyes őket is maguk alá temeti. Érthető, a sportból, még ebből a harmat- gyenge magyar fociból is elég jól meg lehet élni. így nincs más lehetőségünk, mint az innen-onnan összekapirgált pletykák­ból, és kisebb részben hiteles információkból összerakni a las­san széttöredező képet. Békéscsaba Pásztor József menesztésére két verzió forog közszájon. Az egyik: fellázadtak ellene a játékosok. A másik: az egykor kiváló játékos Pásztor szétvert - immár har­madszor - egy jó képességű csa­patot. A hivatalos verzió: Pásztor közös megegyezéssel, érdemei el­ismerése mellett távozott. Vagyis - ha lehet hinni az előző verziók bármelyikének is, hagyták futni. Mi több, az első - és mindmáig egyetlen - Pásztor nélküli győz­tes meccs után még az őt kritizá- lók is azt nyilatkozták a médiá­ban: a sikerben a menesztett mes­ter munkája is benne volt. Most nézzük a feltevéseket sor­jában! Egyesek szerint Pásztor Jó­zsef menesztése mögött Kurucz Ferenc megyei rendőrfőkapitány (ebben az ügyben sportember) áll. Azt beszélik, hogy megorrolt Pásztorra, ami­ért állítólag azt mondta, hogy a fia - aki kapus az Előrénél - még egy NB III- as csapatba sem férne be. Ezért — a híresztelések szerint - Kurucz behívott magához négy játékost és rábeszélte őket, addig ne vetkőzzenek le, amíg Pásztor az edző. Kurucz Ferenc a pletykákat hatá­rozottan cáfolja. Nem tud Pásztor kijelentéséről. Kü­lönben is, szerinte ennél fontosabbak a tények. Fia egykori kapusedzője, a vá­logatottnál dolgozó Tamás Gyula bármelyik NB I-es csapatnak merné ajánlani a gyereket. A „kis Kurucz”, akit az év elején a Kispest-Honvéd igazolt le, s egy térdműtét miatt csak hosszabb kihagyás után tért vissza a pályára, a Nemzeti Sport osztályozása sze­rint tíz meccsből nyolcszor a jók között szerepelt a junior bajnok­ságban. A tavaszi szezon utolsó NB I-es meccsén pedig Udvarácz tartalék kapusa volt a Kispest- Honvéd- Vasas meccsen. Azt is megtudtuk, hogy a Kispest­Honvéddal kötött előszerződését bontotta fel, amikor a tulajdono­sok hazahívták azzal, hogy számí­tanak rá. Ami nem lehetett vélet­len, hiszen sérülését megelőzően az első számú kapus volt az NB I B-s mérkőzéseken, s 5-ösnél rosz- szabb osztályzatot egyszer sem kapott. A mostani, őszi szezonban pedig három alkalommal védett a junior csapatban, s a Békéscsaba— Zalaegerszeg meccsen szintén a jók között szerepelt. Annak, hogy Kurucz Ferenc ta­lálkozott játékosokkal, van való­ságalapja, csak nem egészen úgy történt, ahogy a szóbeszéd tartja. A sportembert megkereste Sikesdi Gábor pályaedző és néhány játé­kos - gyakorlatilag a fél csapat - azzal, hogy közvetítsen a tulajdo­nosok felé: szeretnének velük be­szélni, mert forrong a csapat. Kurucz — állítása szerint — még Belvon helyett Oláh A nyáron került vissza anyaegyesületéhez, a Bé­késcsabai Előréhez Belvon Attila, igaz, most már nem játékosként, hanem technikai vezetőként. Rövid ideig dolgozhatott a lila-fehéreknél, ugyan­is tegnap óta már ismét Oláh Imre az egyesület technikai vezetője.- A kenyértörésre azért került sor, mert kommu­nikációs problémák merültek fel a vezetés és a technikai vezető között — mondja Kerekes I. Györgyné, a békéscsabai NB l-es labdarúgóklub ügyvezető igazgatója. — Másképpen képzelte el a munkát a vezetőség és másként Belvon Attila, így aztán közös megegyezéssel szerződést bon­tottunk és ismét Oláh Imrét bíztuk meg a techni­kai vezetői teendők ellátásával. Hír még a csapat háza táján, hogy ma délelőtt Garamvölgyi Lajos vezetőedző egymás közötti já­tékot rendez a Kórház utcai stadionban a csapat szerkezetének formálása, a csiszolás jegyében. Szeptember 10-én, kedden pedig a romániai Pécskára utazik az Előre FC, ahol 16 órától a he­lyi csapattal méri össze tudását a lila-fehér gárda. rádról (ahol a főkapitány koráb­ban a városi kapitányságot vezet­te) igazolt át az Előréhez. Még egy megjegyzés: Kurucz Ferenc nem csak a játékosokkal, hanem Pásztor Józseffel is találkozott, a vezetőedző az egyik tulajdonos­sal együtt járt nála a szezonkez­det elején, kapcsolatuk tehát kor­rektnek mondható. A forrongó hangulatot alátá­masztani látszik a következő két történet. A battonyai edzőmérkő­zésre induló buszra felszálló játé­kosok állítólag Pásztornak odaszól­tak: „Ha te is jössz, mi nem me­gyünk!” Aztán mégis mentek, de senki nem volt hajlandó odaülni mellé a kispadra. A másik a siófoki katasztrófa. Úgy hírlik, a meccs ki­fejezetten edzőbuktató volt, a játé­kosok elszabotálták a mérkőzést. Most tegyünk egy kis kitérőt! Értesüléseink szerint a csapatka­pitány, Gabala és Sikesdi bírálták a legélesebben Pásztort - egyene­sen a szemébe mondták, mi nem tetszik az edzői munkájában. Tudni kell, hogy az Előre játéko­sai fix fizetést kapnak, bruttó 80- 150 ezer forintot havonta. Ha győznek, akkor kétmillió forint körüli prémiumot osztanak ki kö­zöttük. Nem nehéz belátni, hogy a sorozatos vereségek után mély­pontra zuhant az öltözői hangu­lat. Pásztor ekkor — a hírek sze­rint - a lázadók menesztését kér­te a vezetőségtől. Kérésének elő­ször eleget tettek (amit később visszavontak), a vezetőedző azonban a játékosok előtt már nem vállalta a döntés kezdemé­nyezését. Most nézzük a másik verziót, vagyis, hogy Pásztor tönkretette a csa­patot. Egyesek szerint a vezetőedző minden egyes távozásakor szétesett csa­patot hagyott maga után. Úgy tudjuk, Pásztor a so­rozatos pontvesztések mi­att már a tavasszal sem él­vezett teljes bizalmat a Békéscsabai Előre FC ve­zetői részéről. Voltak ugyan, akik ragaszkodtak hozzá, de legalább annyi­an szívesebben láttak vol­na mást az NB I-be felke­rült csapat kispadján. Egy-egy jókor jött győze­előttük felhívta az egyik tulajdo­nost, és jelezte neki, hogy a csa­patnak rossz a hangulata, hábo- rognak a fiúk. Csak mellesleg je­gyezzük meg, hogy Kurucznak sokak szerint igen jó a kapcsolata a játékosokkal, két okból is: a fia révén, és mert több focista Csong­tehetségekhez nyúlni. Végezetül csapnivaló volt a játékosok állóké­pessége, ami - bár új vezetőedző ült már az Előre kispadján - a Honvéd elleni meccsen a pesti já­tékosok edzőbuktatása miatt még nem, de a Videoton elleni mérkő­zésen be is bizonyosodott. Sokak szerint meglehetősen szerencsétlennek bizonyult az NB I-es csapat újjászervezése is. Miközben új játékosok tömegét hozták - az NB I B nyolcadik he­lyezett BKV Előrétől öt, a szintén NB I B-s Celldömölktől egy, Ro­mániából egy, és Jugoszláviából két focistát, sőt még egy brazilt is, akinek játéktudását állítólag csak videofelvételről mérték le - az itt felnevelt, tehetséges fiatalok kö­zül többet elengedtek vagy nem játszatták őket. Balog Zsolt a Deb­recenbe, Kovács Péter Orosházá­ra, Simon Attila az Újpestbe távo­zott, az utánpótlás és olimpiai vá­logatott Szabó Sándorra, valamint Tóth Györgyre és Ursz Józsefre pedig nem számított Pásztor, he­lyettük idegenlégiósokat és al­sóbb osztályból vásárolt futballis­tákat tett a csapatba. Az említett átigazolásokra két elképzelés létezett. Az egyik sze­rint sok olcsó játékost kell vásá­rolni, aztán belőlük biztosan be­válik néhány. A másik szerint 3- 4 drágább, de meghatározó játé­kost kellett volna venni. Sokak szerint az előző valósult meg az­zal, hogy alsóbb szintről — az Előrénél hátrább álló csapatokból „erősítettek” - így a végered­mény meglehetősen vitatható. Ráadásul idővel klikkek alakultak ki, ellentétek feszültek a Pestről, a külföldről igazolt és a csabai csa­pattagok között. Ezeket az ellen­téteket Pásztor nem tudta felolda­ni, kezelni. Három elvesztett mér­kőzés, a játékosok forrongása után mindenki belátta: nincs to­SPORT első a sportban vább, Pásztornak fel kell állnia. Legnagyobb meglepetésre azon­ban nem az állítólag előzetesen „megfűzött” Dajka érkezett, nem is a Kispest-Honvéd elleni győztes mérkőzésen a kispadon ülő Sikesdi, aki állítólag egy drámai pillanatban még arra is hajlandó volt, hogy Pásztor helyett edzés­tervet készítsen, hanem a nemkü­lönben sikeres Garamvölgyi La­jos. Utóbbi mellett értesüléseink szerint az szólt, hogy nem hozott játékosokat, szinte senki nem kö­tődik hozzá a keretből. Emellett jó eredményeket mutatott fel ko­rábban Debrecenben és Zalaeger­szegen, és kiváló trénernek tart­ják, a játékosok máris elfogadják. ti ti ti Eddig a Békéscsabai Előre FC drá­mai története hallomások és név­vel nem vállalt hiteles informáci­ók alapján. Jó lenne, ha az érintet­tek mégis megszólalnának. Ha másért nem, hát okulásul, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg, ami most történt. A tíz-ti- zenötezer szurkoló ugyanis nem érdemli meg, hogy a háta mögött, mutyizva intéződjenek el dolgok. Nem érdemli meg, hogy elhites­sék vele, minden rendben van, győzelem győzelmet követ. S nem érdemli meg Pásztor József sem, aki annyi örömet szerzett az elmúlt évtizedekben a csabai lelá­tó közönségének, és a futballsze­rető magyaroknak. Ha az ügy fe­lelős szereplői időben és nyíltan intézkednek, neki sem kellene most elbujdosnia. ÁRPÁSI ZOLTÁN Az egykori FIFA játékvezető, Né­meth Lajos szomorúan kereste fel szerkesztőségünket, majd a következőket mondta: - Csütör­tökön a munkámat végeztem a Békés Megyei Sportszövetségek Peter Jilemniczky utcai székhá­zában. Szokásomnak megfelelő­en a karórámat letettem az aszta­lomra és folytattam a különböző pályázatok elkészítését, amivel megbíztak. Amikor végeztem, le­hetett vagy fél tizenkettő, azon­ban hiába nyúltam volna az órá­mért ahova tettem, az asztalon nem találtam ott. Vélhetően dél­előtt 10 és 11.30 óra között vihet­te el valaki, annyit láttam, hogy a délelőtt folyamán több idegen is járt a házban. Számomra ez az óra nagyon értékes, hiszen 1986- ban a mexikói labdarúgó világ- bajnokságon kaptam ajándékba három európai játékvezető kollé­gámmal együtt az egyedi, Seiko típusú órát, amely azóta is kifo­gástalanul működött. Nincs üyen óra még egy az országban. Egyébként jártam a rendőrségen is, ahol ismeretlen tettes ellen fel­jelentést tettem - fejezte be a volt FIFA játékvezető. Aki tud valamit az órával kap­csolatban kérjük telefonon je­lezze a sportszövetségek szék­házában: (66) 441-291. m Sport a helyi médiákban Csaba Tv. Szeptember 8. vasárnap, 19.20 (ismétlés 22.10 és szeptember 9., hétfő, 17.30): Sporthírek, benne képes tudósítások a Békési FKC felké­szüléséről, a Gyula-Tiszaújváros NB Il-es labdarúgó-mérkőzésről, a Békés­csabai AC sajtótájékoztatójáról, a ké­zilabda játékvezetők felkészüléséről, további megyei hírek. Szeptember 10., kedd, 18.40: Gyula-Tiszaújváros NB Il-es labdarú­gó-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Szeptember 9., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Szeptember 8., va­sárnap, 20.15: Hosszabbítás: a hét vé­gi sportesemények összefoglalója. Hétköznap, 20.30: Hosszabbítás. ■ TONDACH MAGYARORSZÁG A TONDACH MAGYARORSZÁG A BNV 2002. ŐSZI KIAL VALAMENNYI KERÁMIA TETŐCSEREPÉT AKCIÓS ÁRON CSAK NÉHÁNY PÉLDA AKCIÓS KÍNÁLATUNKBÓL: TANGÓ/CSARDAS natúr, engóbozott KERINGO/POLKA natúr, engóbazott Ft/m2 -tői PALOTÁS natúr, engóbazott Akciós ár: 1.259,­Ft/m2-tői CSORNAI HÓDFARKÚ és HORNYOLT ÍVESVÁGÁSŰ natúr, engóbozütt Akciós ár:-49r 1.712,­Ft/m2-tői DAKOVÓI HÓDFARKÚ és HORNYOLT ÍVESVÁGÁSÚ natúr Akciós ár: » ' lem, döntetlen, no meg a riválisok botlásai hozzájá­rultak a csapat feljutásá­hoz és Pásztor megmen­téséhez. A vezetőedzővel szembeni leggyakoribb kifogás az volt, hogy de­fenzív rendszerben játszatja a csapatot. A legfőbb vezérelv: gólt nem kapni, a támadások másod­lagosak. Emellett nem találta meg a hangot több játékossal, a vidék­ről és külföldről igazolt focistákat helyezte előtérbe, nem mert kellő bátorsággal a fiatalokhoz, a helyi 1­Ft/m2 -tői Ráadás akció! TONDACH % Az akció Időtartama: 2002. szeptember 9-22-ig. Az akciós termékek megtekinthetők I R* J L 11 v a BNV kiállítás „D” szabadterületén, WSjWTHrí'] illetve megvásárolhatók márkakeres- kedőinknél az ország egész területén. NEM KERÁMIA Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák! TETŐKIEGÉSZÍ TUNING /AMINA TÉGLA- ÉS CSERÉPGYÁRTÓ RT. JOSHÁ/1 ÚT 88. * TEL.: 66/441-670, 66/447-211 * FAX: 66/441*658 - E-MAIL: JAMINAkbTONDACH.HU CSORNA BELED CSERÉPGYÁRTÓ RT. m • 96/262*1 U, 96/261 008 ► FAX: 96/261-009 * E-MAIL: CSORNAmONDACH.HU BUDAPEST KERESKEDELMI KÉPVISELET io. • TEL.: 1 248-2600 ► FAX: 1/248-2610 ► E-MAIL: BUDAPEST@TONDACH.HU AfWW.TONDACH.COM * WWW.TONHACH.Hll * WWW.TETOCSEREP.HLJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom