Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-21 / 194. szám

4. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 21., SZERDA MEGYEI KORKÉP Mérések a Körösökön A Magyar—Román Vízügyi Műszaki Vegyesbizottság XI. ülésszakán előírta a Fehér- Körös ellenőrző keresztszel­vényeinek felmérését Gyula és Kisjenő között. Bak Sándor, a Körös-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság (Kövizig) igazga­tója elmondta: ma és holnap kö­zös felmérés során a gyulavári híd­tól az országhatárig, majd a Fehér- Körös romániai szakaszán Kis- jenőig, összesen hat keresztszel­vényben rögzítik a folyómeder és a hullámtér magassági adatait. A háromévenként ismétlődő méré­sek célja a folyómeder és a hul­lámtér állapotváltozásának nyo­mon követése a Fehér-Körösnek a gyulai duzzasztómű feletti szaka­szán. A mérési eredményeket a magyar-román vegyesbizottság értékeli majd. Hasonló célú közös mérések a napokban már történ­tek a Sebes-Körös biharugrai fe­nékgátja feletti magyar-román fo­lyószakaszon is. __________ny.l. SZ AVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: csendes, békés vidéknek számít-e megyénk? A szavazás a következőképpen alakult: Igen, a nagyvárosokhoz képest sokkal nyugodtabb a vidéki élet. Általánosítani nem lehet, az erőszak bárhol utolérheti az embert. 1 23% A gyilkosságokat, betöréseket és az agressziót tekintve egyáltalán nem vagyunk biztonságban Békés megyében. Mától arról kérdezzük véleményüket megyénk egyre több településén építenek járdaszigeteket az úttestre; mennyit javít ez a közlekedés ' biztonságán? Klikkeljenek a www.bmhirlap.hu-ra! Híd- és hídkőavatás összefogással Pálinkás Lajos, a kivitelező Körös—Berettyó Vízgazdálkodási Társulat elnöke adta tudtunk­ra, „acélszerkezetű fahíd épült a vargahosszai főcsatornán” MOtó. lehoczky péter A vármegye legrégibb falujá­ban játszóteret, kisméretű futballpályát, kopjafákat, s a vargahosszai főcsatorna 78 millió forintos rehabilitációja keretében a Fekete—Körös holt medrén átívelő hidat avattak az V. Kulturális és Sportnapok keretében. Állam- alapító Szent István kirá­lyunk ünnepén Szanazugban, az 1891-es acél- és fahíd egyik kőpilléréből képzett, a dobozi hidaknak emléket állító mű­alkotást avattak. Doboz—Szanazug A háromnapos rendezvénysoro­zat első napján, augusztus 18-án a Doboziak Dobozért önkor­mányzati alapítású közalapítvány segítségnyújtásával megvalósított Szondi utcai kisméretű futballpá­lyát Szatmári János, a település első embere és Zsigmond Károly, a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat elnöke adta át. A nagyközség képviselő-testü­leté idén Doboz nagyközségért emlékérmet adományozott Deák Istvánná^ körzeti ápolónőnek, va­lamint Ábrahám Györgyné nyu­galmazott címzetes vezető óvó­nőnek. Ezt követően a Kossuth tér egy újabb parkosított részét adta át Szatmári János polgár- mester, majd a Kastélykertben ugyancsak a Doboziak Dobozért közalapítvány támogatásával megvalósult, Orodán Imre fafara­gó munkája révén, a Sámson vár­nak is emléket állító játszóteret avattak. Dr. Füredi Gábor míve­sen faragott kopjafájával apai szépapja - Füredi János reformá­tus tanító - vezetésével a Rákó- czi-szabadságharc bukása utáni, 1735. évi Péró-féle parasztfelkelés dobozi hőseinek állított emléket. Szelekovszky László a Doboz közigazgatási területén álló törté­nelmi fák előtt tisztelegve faragott „képes fát”. „A hidak védőszentje, Nepomuki Szent János óvta meg ezt a kőtömböt, melyet még né­hai Nagy Sándor építészmérnök barátom mentett meg 1982-ben. Utólag is tisztelettel köszönöm, Sanyi, ezt a nemes cselekedetet” - mondta a tegnapi szanazugi hídkőavatást megelőző ünnepi beszédében Vasvári Mihály, a Doboz-Szanazugi Üdülőhelyi Bizottság elnöke. Az emlékliget­ben felállított műalkotást Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője és Szatmári János, Doboz polgármestere leplezte le. A községi sportpályán tegnap sportvetélkedők és kulturális programok sora zajlott. BOTH IMRE Cipó nemzetiszín szalaggal Ezren szórakoztak a Pulyka-téren Több mint ezer ember szóra­kozott hétfőn az ecsegfalvi fa­lunap keretében a Pulyka-té­ren. A rendezvényen nemcsak a helybéliek vettek részt, ha­nem a községből elszármazot­tak is hazalátogattak, vala­mint a környékbeli települé­sek lakói közül is sokan „átugrottak” Ecsegíalvára. Ecsegfalva A falunap első igazi kihívását a birkafőzőverseny jelentette. E gasztronómiai megmérettetésből Molnár Ferenc került ki győzte­sen, aki teljesítményéért egy Ecsegfalva címerével díszített fa­liórával gazdagodott. A főzőver­seny második helyezettje Tóth Ottó Gyula, a harmadik helye­zettje Ács János lett. A gyermekeknek nagy sikerű rajzversenyt szerveztek. Minden versenyzőnek két alkotást kellett készítenie: az egyik az augusztus 20-ai ünnepről szólt, a másik té­mát szabadon választhatták meg a gyerekek. Az óvodások kategó­riájában Tóth Gergő lett a győz­tes, megelőzve a második helyet elérő Kiss Katalint és a harmadik helyezett Sziráki Patrikot. Az al­sós tanulóknál Tóth Sára bizo­nyult a legjobbnak, a második helyen Auer Bence, a harmadi­kon Antal Réka végzett. A felső­sök versenyéből Tóth Viktória került ki győztesen, második he­lyezett Papp Márta, a harmadik Nyúzó Alexandra lett. Dr. Szoboszlai Árpád polgár- mester lapunknak elmondta: a mostani volt a harmadik falunap, s mint a rendezvény sikere is bizo­nyítja, a lakosság igényli ezt a szó­rakoztatási lehetőséget. Márványtáblán a község címere Nagy nap volt a hétfő a körös- nagyharsányiak életében: a fa­lunap keretében kora délelőt­töt késő estig szórakozhatott megyénk legkeletibb települé­sének lakossága. Sőt az esemé­nyen az erdélyi testvérközség, Olasztelek, valamint a helyi ci­vil szervezettel együttműködő, szintén erdélyi Genes község küldöttsége is jelen volt. Körösnagyharsány- Örülök, hogy községünk ennyi barátot tudott szerezni. Szemé­lyes barátságokból tevődnek ösz- sze a községek barátságai. Ezek a kapcsolatok mindenki számára csak jót hozhatnak — mondta kö­szöntőjében Máté Pál, Körös- nagyharsány polgármestere.- Az Európai Unióba való be­lépésünkkel az európai határok áttevődnek ide. Mindenkinek ér­deke, hogy ezen a határszaka­szon minél több átkelő nyíljon. Máté Pál polgármesterrel azért dolgozunk, hogy megnyílhasson a harsányi átkelő - közölte be­szédében Vígh Ilona, a térség or­szággyűlési képviselője. Körösnagyharsány a millenni­umi zászló kicsinyített mását ajándékozta Olaszteleknek, amit Kolumbán Sándor ottani alpol­gármester vett át. Nagy Gábor, gencsi kőszob­rász lufaragta Körösnagyharsány címerét. Ezt a kőtáblát a harsányi iskola falán avatták fel.- Legyen ez a márványtábla hosszan tartó, mély barátságunk alapköve - hangoztatta Győriné Mokrán Ilona, a harsányi teleház vezetője. Máté Pál polgármester virágcsokorral köszöntötte Har­sány legidősebb lakosát, a 94 éves Tóth Györgynét. Délután a körösnagyharsányi származású dr. Köteles Lajos, a Tessedik főiskola gyulai egész­ségügyi intézetének igazgatója a magyarság történetéről tartott nagy sikerű előadást. ________w Al föld-törvényre van szükség! Az ország nyugati felét is szeretnénk meggyőzni — A térség leszakadásának megelőzéséért nélkülözhetetlen egy Alföld-törvény megalkotása és elfogadása. Ez egy olyan fejlesztési terv lehetne, ami meggyőzné az ország nyugati fe­lét arról, hogy ezen a területen is érdemes befektetni — erről Markó István, a Magyar Kisgazda és Polgári Párt országos el­nöke beszélt augusztus 19-én Nagyszénáson. is, hogy Szent István milyen üze­netet hagyott a mára, ezek egyi­keként a nemzet függetlenségét említette, majd beszélt a közelgő európai uniós csatlakozásról és annak várható hatásairól. — Min­dent el kell követni azért, hogy a mezőgazdaságból élők jövedel­me legalább a mindenkori mini­málbért elérje, ehhez egy alapot kell létrehozni. Az uniós csatla­kozás kapcsán felmerül a kérdés: kié legyen a föld? A magyar vidék jövője azon múlik, hogy a gazdá­kat fel tudja-e az állam tőkésíte­ni a 7+3 éves derogáció lejártáig, amikor is a külföldi földvásárlók számára nyitottá válik az út. Hogy külföldi kézbe kerüljön a magyar föld, azt mindenáron meg kell akadályozni. Az állam­nak segítenie kell a magyar gaz­dákat. ___ KOVÁCS ERIKA A politikusok felelőssége A magyarság fejlődése európai tendenciához kapcsolódott — Arról kevés szó esik napjainkban, hogy a magyar fejlődés példája nem elszigetelt, egyedüli eset volt Európában, hanem egységes európai tendenciához kapcsolódott — fogalmazott dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő augusztus 20-án Oros­házán, a Szent István-szobornál megtartott önkormányzati ünnepségen. Orosháza Az orosháziak kétnapos kenyér­fesztivállal ünnepeltek. A ren­dezvények a gyepárosi strandon zajlottak, az államalapító Szent István tevékenységéről pedig a millennium évében felavatott Szent István-szobornál emlékez­tek meg a város lakói. Az ünnep­ség Hűvösvölgyi Ildikó színmű­vész műsorával kezdődött, majd dr. Vastagh Pál emelkedett szó­lásra. A képviselő az államalapí­táshoz kapcsolódóan beszélt ar­ról is, hogy azok a népcsoportok, akik nem ismerték fel az állam- alapítás és a kereszténység hono­sításának szükségességét, azok eltűntek a történelem sülyesz­tőjében. Dr. Vastagh Pál a jelen­kor kapcsán szólt az európai uni­ós csatlakozásról is. - Sokan fel­teszik a kérdést: kell—e félteni nemzeti identitásunkat az Euró­pai Uniótól? A kérdés jogos. A vá­laszadás előtt tekintsünk szét Eu­rópában, s akkor megkapjuk a választ, nem kell félteni nemzeti értékeinket. A belpolitikai helyzettel kap­csolatban a képviselő utalt arra, hogy az ország ma megosztott. A politikusok felelőssége olyan országépítő program meghirde­tése, amiben egyesülhet a nem­zet. K. É. A CITROEN Inter-Flott Center Kft tyenUeüel metfhiuja 2002. augusztus 24. (szombat) 09.00 Gépjármű bemutatók, élő bejelentkezés a rádióban. CITROEN C3 és CITROEN XSÄRA bemutató. TESZTVEZETÉSEK, 14.00 VETÉLKEDŐK 17.00 Petróczy Lacy zenél 18.00 Erica C. Dance Company 18.30 Búkor Csaba 19.00 Aradszky László 20.00 MC. Hawer és a Tekknő 21.00 Pataky Attila 22.00 TŰZIJÁTÉK M F/ U S o R 2002. augusztus 25. (vasárnap) 09.00 Gépjármű bemutatók, élő bejelentkezés a rádióban. CITROEN C5 és CITROEN BERLINGO bemutató. TESZTVEZETÉSEK, 14.00 VETÉLKEDŐK 17.00 Janó énekel 18.00 Beraczka & Zsizsi 18.50 Southeast B-Boys 19.00 Crystal 20.00 V-Tech 21.00 Kozmix 22.00 LÉZiRSHOW A RENDEZVÉNY MEGTEKINTÉSE DÍJTALAN MŰSORVEZETŐ: Kocsis József DJ.: Dj. Szeka A délelőtti programokon való résztvevők közti sorsolás fődíjas Csodálatos hétvége egy Citroen személygépkotsival 2 fő részére a Szilvásváradi Kastélyszállóban a Zenit Tours támogatásával. CITROÉN INTER-FLOTT CENTER KFT. • 3600 Békés«»!», Gyulai ét »4-96. FRANKÓ PRODUKCIÓ co 9 h­(Folytatás az 1. oldalról) A tiszai-körösi és a dunai jelle­gű halételek mellett az egyéb kate- j górjába is szép számban neveztek. Itt készült többek között a tejfölös, kapros kecsege, továbbá a szlovák versenyzők meglepetése, a fok­hagymás pisztráng olajbogyóval. A Szent Istyán-napi ünnepen dr. Dávid Imre polgármester mondott köszöntőt, majd kenyér­szentelést tartottak. A megemlé- kezőknek nemzetiszín szalaggal átkötött cipóval kedveskedtek. . ... , CS. R. A két kiállításmegnyitó után a művelődési ház melletti kopjafá­nál az államalapításra emlékezett Markó István. A szónok emlékez­tetett az ünnep hármas voltára, hi­szen az államalapítás mellett az al­kotmányról és az új kenyérről is megemlékezünk augusztus 20-án. - A magyar nép Európa egyik leg­régebbi és nagy tehetségű népe, amelyet a világ nagy krónikásai és politikusai is vallanak rólunk. — Népünk fontos szolgálatot tett az európai kultúráért, amiért sokszor hatalmas árat kellett fi­zetnünk - fogalmazott Markó István. A politikus beszélt arról Nagyszénás A településen már hagyomány, hogy a nemzeti ünnepeket kultu­rális eseményekkel is színesítik. Augusztus 19-én két kiállításra is várták a helyieket és az érdeklő­dőket. A községi könyvtárban amatőr írók, költők, képzőművé­szek alkotásaiból nyílt kiállítás, amit Kulcsár Lászlóné helytörté­nész méltatott. A művelődési ház nagytermében pedig Szénási Mi­hály tárlatát ajánlotta az érdeklő­dők figyelmébe Czeglédi Mihály polgármester. A kiállítás szep­tember l-éie tekinthető mee.

Next

/
Oldalképek
Tartalom