Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-24 / 197. szám
KÖRKÉP 2002. augusztus 24., szombat - 5. oldal MEGYE KITÜNTETTÉK, (r) Dr. Szabó Pálné dr. Komlovszky Ildikót, a Tessedik Sámuel Főiskola tudományos főigazgató-helyettesét a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. Az állami kitüntetést Magyar Bálint oktatási miniszter adta át augusztus 20-án a Néprajzi Múzeumban. IMÁK, ÁRIÁK, (c) Híres templomi imák és áriák címmel hangzanak el művek augusztus 25-én 17 órakor a gyulai evangélikus templomban (Béke sgt. 29.). A programban közreműködik Kukely Júlia (szoprán), a Magyar Állami Operaház Liszt- és Melis-díjas magánénekese, valamint Kaposi Gergely (orgona), a Magyar Állami Operaház karmestere. BEMUTATTÁK, (zs) A békéscsabai Fidesz-irodában tartott tegnap sajtótájékoztatót Erdős Norbert országgyűlési képviselő, melynek keretében Varjú Ferencet, Békés megye 3. számú választókerületének bélmegyeri polgármesterjelöltjét mutatta be. A jelölt a Fidesz-MDF-Kereszténydemok- rata Szövetség-Gazdakör színeiben indul az októberi helyhatósági választásokon. JOBBOLDALI JELÖLT, (zs) Bé kés város polgármesterjelöltjét, H. Kovács Juditot mutatták be tegnap Békésen egy sajtótájékoztatón. A korábbi békési szociális és egészségügyi bizottság tagja, a Fidesz-MDF-MIÉP-Békési Kisgazdakor jobboldali szövetségének színeiben indul az októberi önkormányzatí választáson. ÜTKÖZTEK, (c) Békéscsaba és Gyula között, a 44-es főúton, a Vészéi csárdánál személygépkocsi ütközött motorossal tegnap. A balesetben a motoros nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. ELÜTÖTTE, (c) Szarvas belterületén személygépkocsi ütött el kerékpárost pénteken. A baleset következtében a biciklis sérült meg súlyosan. CSIRKEÓLBAN. (c) Békés- sámsonban a szárító melletti 25x6 méteres csirkeólban szalma és az hatók égtek pénteken. A becsült anyagi kár 300 ezer forint. VADDARAZSAK, (c) Az igen veszélyes vaddarazsak ártalmatlanná tételéhez hívták ki a tűzoltókat tegnap Gyulán, a Tormás téren. A védőruhával, légzőkészülékes maszkkal rendelkező tűzoltók csipésmentesen legyőzték a darazsakat. Tizenegy nemzet képzőművészei mutatják be alkotásaikat D-FOTÓ: VERESS ERZSI Képek a „Mokosban” Megyénk a románság és szlovákság bázisa (Folytatás az 1. oldalról) Országosan és megyei szinten is szembetűnő, hogy jóval többen beszélnek családi, baráti körben németül, mint ahányan azt anyanyelvűknek vallják. Ilyen mértékű, több mint másfélszeres különbség ezenkívül csak a szlovák nyelv esetében figyelhető meg. A fentiek mellett az etnikai sokszínűség jellemzi térségünket. A Békés megyei horvátok mintegy 80 százaléka Békéscsabán él, de a görögök, lengyelek, örmények, ruszinok, szlovének és ukránok legnagyobb kolóniája is a megyeszékhelyen lakik. Cigány nemzetiségűnek legtöbben - 1990-hez hasonlóan - Sarkadon vallották magukat, de legnagyobb arányban Geszten élnek, ahol a lakosság 20 százalékát alkotják. A legtöbb német nemzetiségű - Gyulát is megelőzve - almáskamarási, arányuk a községben 22 százalék, igaz, közülük csak nyolcán beszélik a németet anyanyelvi szinten. A szerbek megyei központja Battonya, több mint kétharmaduk él a városban. A románság nagy része természetes módon a keleti határ menti településeken található. A legtöbben Méhkeréken, ahol a falu lakosságának 60 százaléka román nemzetiségűnek, 68 százaléka pedig román anyanyelvűnek vallotta magát. De Kétegyháza lakóinak is 25 százaléka román anyanyelvű. HORVÁTH CSABA Összefogásra van szükség A németországi árvízi pusztítás komoly károkat okozott a Békés megyei önkormányzattal egyre intenzívebb kapcsolatot ápoló Wittenberg járásban is. helyzet kapcsán került kapcsolatba a két fél, miután Domokos László levelet intézett a wittenbergi járás vezetőjéhez. Levelében a Békés megyei polgárok együttérzéséről biztosította a wittenbergi- eket, és jelezte, hogy megyénk erejéhez és lehetőségeihez mérten segítséget kíván nyújtani a kialakult árvízi helyzet megoldásában. Mint Domokos László írta: „A természeti erőkkel szemben Wittenberg — Békés megye Domokos László, a megyei önkormányzat elnöke levélben fordult Hartmut Dammer járási elnökhöz, amelyben kifejezte együttérzését és felajánlotta a megye segítségét. Domokos László és Hartmut Dammer legutóbb májusban találkozott, amikor Békés megyei delegáció látogatott Németországba. Most a németországi árvízi gyakran az erő és az akarat, az önzetlen segítség sem elegendő. Azonban az összefogásra talán ilyen és ehhez hasonló helyzetben van a legnagyobb szükség.” A megyei közgyűlés elnöke, a megfelelő segítségnyújtás érdekében tájékoztatást kért a jelenlegi wittenbergi helyzetről, és a fennálló szükségletekről. A wittenbergi járás vezetői telefonon máris jelezték, hogy szívesen fogadnak minden segítséget, és az együttműködés lehetséges formájáról a közeljövőben egyeztetést kezdeményeznek. |S) Layer-jubileum nyereményakciókkal Húsz esztendeje, 1982. szeptember 2-án tette le a Sárrét térségének meghatározó építőipari vállalkozása, a szeghalmi székhelyű Layer Kereskedelmi, Szolgáltató és Ipari Kft. alapkövét Layer István, a társaság ügyvezetője és tulajdonosa. A húszéves jubileum apropóján szeptember 2-a és 7-e között mindennap - stílszerűen - 20 termék 20%-os, illetve minden további termék 5%-os kedvezménynyel vásárolható meg a Layer kft. Kandó Kálmán utca 1. szám alatt található Építők diszkontáruházában. A vásárlók között egy robogó és egy kétszemélyes horvátországi nyaralás is gazdára talál - Nem vagyok az a típus, aki szeret vülogni, de húsz év csak egy emberöltő. Egy ilyen jubileum apropóján viszont joggal adunk hírt magunkról, s megköLAYER KFT. Szeghalom, Kandó Kálmán u. 1. Tel.: 66/371-008; fax: 66/371-398 szönve munkatársainknak is a siker érdekében kifejtett munkát, örömmel tudatjuk, hogy nagykorúvá vált a cég. Reméljük, húsz év múlva is együtt ünnepelhetünk — mondta a hajdanán 20 négyzet- méteres bérleményben debütáló vállalkozás feje. Tevékenységi körük mára a vas- és acéláru, valamint az építőanyag-nagykereskedelem mellett építőipari kivitelezői tevékenységgel bővült. A Layer Kft. közel tizenegy hektárnyi területen a Sárréti Ipari Parkot építi - tudatta a Layer Kft. ügyvezetője, Layer István. S amint az ügyvezető fogalmaz: göröngyös, küzdelmekkel teli, de szép húsz esztendő pergett tova - villanásként - az idő megállíthatatlan homokóráján, s „ha most lennék az az önfejű, konok huszonéves, aki akkor voltam, ugyanígy döntenék”. S az, hogy ma sem tenne másként, elsősorban neveltetéséből, mentalitásából fakad. Édesapja, idősebb Layer István, aki már nyugdíjasként alapozta meg a céget - mivel ő akkor még a Budapesti Villanyszerelő-ipari Vállalat Szeghalom térségi vezető szeretjeként kereste kenyerét - a háború előtti időkben kerékpárboltot működtetett. A diktatúra éveiben, csak azért, mert éjt nappallá téve dolgozott, a „piszkos maszek” bélyeget kényszerült viselni.- Kijutott a megkülönböztetésből nekem is, s már akkor eltökéltem, hogy egyszer felépítem a magam cégét, a magam birodalmát. Aztán 1984-ben — amikor papír szerint is csatlakoztam — az akkor Layer István a cég szeghalmi székháza előtt. Álma kiteljesedését a Sárréti Ipari Park megvalósításában látja még kicsiny családi vállalkozáshoz, apró léptekkel elindultunk, s mára idáig jutottam. Nekem eddig ennyire tellett, de ez a mű nincs befejezve, a korona az ipari park megvalósítása, működtetése lenne - mondja Layer István, akinek nagy szívfájdalma, hogy ma még sokan nem értik, miért vállal közfeladatot, miért áldoz anyagiakat egy profitorientált cég a közösségi célok megvalósítása érdekében. Búcsúzóban a Layer István életfilozófiáját híven tükröző Csanádi Imre-idézet: „ Újrakezdeni örökösen / mindig elölről megint elölről /Miért? A méltóbb életért. /Az örömért, ha csak egy maroknyiért. ” y Halálos balesetek Két halálos baleset is történt csütörtökön megyénkben. Szarvas—Szeghalom A 44-es főúton, Szarvas külterületén közlekedett a 36 éves, békéscsabai K. Á. M. Ford gépkocsijával tegnapelőtt. A férfi egy kanyarban autójával lehaladt az úttestről és felborult. A gépkocsivezető - aki egyedül tartózkodott a járműben — olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Szintén csütörtökön, Szeghalom külterületén a 47-es főút és a Puszta Csárda bekötő- útjának kereszteződésénél a szeghalmi, 18 éves T. Cs. úgy fordult vissza az úton, hogy közben nem biztosított elsőbbséget egy nyerges vontatónak, és összeütközött azzal. A balesetben a motor vezető és 15 éves utasa súlyos sérülést szenvedett. Mindkettőjüket kórházba szállították, de T. Cs. életét már nem sikerült megmenteni. „HA VALAMIBE ÚGY VÁGUNK BELE, HOGY MINDENT VAGY SEMMIT, ÁLTALÁBAN A SEMMIVEL VÉGEZZÜK.” (Arthur Freeman) VÉLEMÉNY LÁSZLÓ ERZSÉBET A pont „erősödni” készül Majdnem sikerült kimondani hivatalosan is néhány hónapja a közlekedési pontrendszer kudarcát. Csupán belátni kellett volna a másfél évi sikertelenség láttán, hogy rossz ösvényre tévedtünk. Nem ezt akarhattuk! Az a fránya statisztika árulkodott: a felső, 18 pontos határt az országban senki nem közelítette meg, sőt, tíz pontot is csak tízen gyűjtöttek össze. Eme gyatra eredmény alapján természetesen egyetlen autós jogosítványát sem vonhatták be. Á megoldáshoz tehát egy tyúklépéssel sem kerültünk közelebb, hiszen a statisztika most „csal”: nem azt mutatja, hogy nálunk minden rendben az utakon, hanem hogy a notórius, súlyos szabálytalanságokat elkövetőket nem tudták elcsípni. A kilátásba helyezett pontrendszer-módosítás annyiban változna, hogy bizonyos szabálytalanságokért — gyorshajtásért, ittas vezetésért, piroson áthajtásért - akár három pont is adható lenne a jelenlegi egy helyett. Büntetés járna a most még „pont nélküli” kihágásokért, mint például a biztonsági öv nélkül utazásért. Erős a félelmem, hogy a módosítást szorgalmazók, tervezgetők a lehető legolcsóbb, legegyszerűbb, ám gyaníthatóan hatástalan megoldást választották. Lehet ugyan arra hivatkozni, hogy Európa nyugati felében sokkal súlyosabb büntetést kapnak a kirívóan durva szabálysértők, de ott legalább elkapják az országutak fenegyerekeit. Vagyis, hatékonyabban, azaz feltehetően többen vigyázzák az utak rendjét tőlünk nyugatra. (Nem megnyugtatásképp: azért ott sem mindig irigylésre méltóak a közlekedésbeli állapotok.) Mindebből következik, hogy a jó megoldás költséggel jár. A rendőr jelenléte az utakon mindig visszafogta az „őrülteket”. A gyakoribb ellenőrzés többe kerül, a következetes, arányos büntetés már inkább szakmai kérdés, de egyáltalán nem mellékes. Mind- mind megtehető lenne mindenféle pontrendszer nélkül is. _____■ Ci gányrécét lőtt az olasz Csaliként kikötött vadkacsákat használtak Fokozottan védett cigányrécét lőtt le egy olasz vadász tegnap Köröstarcsa külterületén, a Gácsháti halastavaknál. A férfit tetten érték, a rendőrség természetkárosítás alapos gyanúja miatt indított ellene eljárást. Köröstarcsa Sűrűn kapunk hírt mostanában arról, hogy védett, illetve fokozottan védett madarakat lőnek le, szinte kivétel nélkül olasz vadászok. Tegnap a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őrei és a megyei földművelésügyi hivatal vadászati, halászati felügyelőségének munkatársai közös ellenőrzésükön egy olasz vadászt — aki 500 ezer forint eszmei értékű cigányrécét lőtt le — értek tetten Köröstarcsa külterületén. Az ellenőrzés során azt is megállapították, hogy az olasz csoport csaliként a vízre nyakuknál kikötött, a parton téglával rögzített vadkacsákat használt. Amiatt, hogy a többi madár is érezhesse, biztonságos számukra a hely. A vadászati törvény ezt az eljárást tiltja. Harsányi Dezső, a Körös-Maros Nemzeti Park vadászati felügyelője érdeklődésünkre elmondta, hogy természetkárosítás alapos gyanúja miatt tettek feljelentést a mezőberényi rendőrségen. A vadászati felügyelő szólt arról: nem véletlen, hogy lebuknak a termé- szetkárosítók, hiszen a vízivad- vadászati idény augusztus 15-én kezdődött, és azóta rendszeres ellenőrzéseket tartanak az FM- hivatal munkatársaival a megyében. Kérdésünkre, miszerint állítólag könnyen öszszetéveszthető a tőkésréce és a cigányréce, Harsányi Dezső elmondta: nagy a különbség, és a vadász azért is vadász, hogy ezzel tisztában legyen. Másrészt a vadászati törvény rögzíti, hogy csak akkor lehet a fegyvert elsütni, ha előtte minden kétséget kizáróan meggyőződött a vadász arról, hogy mire lő. Kitért arra, hogy a zsákmányul ejtett madár a hazai költőállományhoz tartozott. NYEMCSOK LÁSZLÓ Fürjtetemek a csomagtartóban A nagylaki határátkelőnél tegnap 51 ko- pasztott fürjtetemet találtak a vámosok egy olasz vadász gépkocsijában. A védett madarak eszmei értéke összesen meghaladja a 2,5 millió forintot. Az olasz vadász két társával a zöld folyosót választotta, jelezve, hogy nincs elvámolni valójuk. A vizsgálatnál azonban kiderült: a csomagtartóban lévő hűtőtáska fürjtetemeket rejt. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara (PSZF) és a Y perfekt Y Békés Megyei Igazgatósága a 2002/2003-as tanévben is posztgraduális képzést szervez Békéscsabán. Választható szakok: • számvitel-vállalkozási szakértő (bármely hazai felsőoktatási diplomával) • pénzügyi-vállalkozási szakértő (bármely hazai felsőoktatási diplomával) • pénzügyi szakértő (bármely hazai felsőoktatási diplomával) • közgazdász szakmérnök (műszaki és agrárdiplomával rendelkezők számára). Információ a (66) 52-00-72-es telefonon, vagy személyesen Békéscsabán a Kinizsi u. 5. szám alatt. perf04@perfekt.hu 1 Békéscsaba Három művésztelep legjobb alkotásaiból nyílt kiállítás Békéscsabán, a polgármesteri hivatal hátsó udvarában lévő Mokos-teremben. (Technikai nehézségségek miatt a tárlat nem a szokásos módon Iá togatható augusztus 30-áig, de kérésre este hat óráig munkaidőben kinyitja a termet a szomszédban lakó gondnok.) Az alkotások három, csaknem másfél hónapig tartó nyári táborban, a megyeszékhelyen, Gyo- maendrődön és Nagyenyeden készültek. Ötven művész tette le névjegyét, hazaiak mellett argentin, görög, szlovák, cseh, román, albán, ülőin és indiaiak is. ______________________________F.l. ...a jó megoldás költséggel jár.