Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-17 / 192. szám

4. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 17., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP KETSÁVOSÍTÁS A LENCSÉSIN. (esz) A napokban járdaszélesítésbe kezdtek a békéscsabai Lencsési lakótelepen, hiszen eddig nehezen fértek el egymás mellett a gyalogosok és a kerékpárosok. A munkálatok befejezését augusztus 31-éré ígérik, addig viszont néhány napig lezárják a már meglévő járdát is a forgalom elől. A Tölgyfa utca elején átjárót építenek a csatorna fölé, majd a most épülő részt összekapcsolják a Lencsési úti járdájával. A beruházás értéke megközelíti az ötmillió forintot, megrendelője a városi önkormányzat, a kivitelezést a Hódút Kft, és a Kendra és Társa Kft, végzi _________ ____ d-fotó: veress erzsi Na gy Feró a Lencsésin Békéscsaba A békéscsabai Lencsési Közös­ségi Ház a tízéves jubileumhoz méltóan ünnepli szombaton Szent István napját - mondta Takács Péter igazgató. A sláger Nagy Feró fellépése lesz. 1992-ben hagyományőrző szándékkal hozták létre a kultu­rális szabadtéri rendezvényt ál­lamalapítónknak tisztelegve. A program ma délután 16 órakor a nagykőrösi fúvószenekar felvo­nulásával veszi kezdetét. A Féja Géza téren felállított színpadon bemutatózik a Neo Divatstúdió, koncertet ad a Szarvas Dixie­land Band és fellép a lengyel Nowy Targi ifjúsági néptánccso­port. Kora este a Rajkó zenekar játszik, majd 20 órától követke­zik a sláger: Nagy Feró nosztal­giakoncertje, utána a Hevesi Acustic Band, miközben tűzijá­tékra is készülnek. Mint máskor is, a Szent István-napon lehet lo­vagolni, íjjal lőni. Már egy hónapja úgy fogalma­zott a kétegyházi képviselők többsége: a helyi román álta­lános iskola új igazgatójának kinevezésében a 24. óra végé­re értek. A minap a vészha­rangokat is megkongatták: kérdés, iskolakezdésig lesz-e egyáltalán igazgatója az in­tézménynek? Kétegyháza A kétegyházi képviselő-testület a pályázat kiírása, s egy pályázati anyag beérkezése, az előírt isko­lai, kisebbségi önkormányzati vé­leményezések ellenére nem dön­tött arról, ki legyen a helyi román nemzetiségi iskola igazgatója. (Szántó Flóra, az eddigi igazgató nem pályázott.) Másfél hónapja minden feltétele megvan a testü­leti határozat meghozatalának. Ám a polgármester - annak elle­nére, hogy a szeptemberi iskola- kezdés immár elodázhatatlanná tenné a kiválasztást —, mindeddig nem volt hajlandó összehívni a testületi ülést. Annak ellenére sem, hogy a képviselők többsége két hete a napirend megjelölésé­vel immár rendkívüli ülés össze­hívását kezdeményezte, s a me­gyei közigazgatási hivatal vezető­je is fegyelmit helyezett kilátásba, ha a polgármester nem tesz eleget törvényes kötelezettségének. Az ügyrendi bizottság nevében an­nak elnöke levelet írt dr. Pataki Istvánnak, a Békés Megyei Köz- igazgatási Hivatal elnökének. Mint megtudtuk, a nemzetisé­gi óvodát is magába foglaló iskola iránt évről évre nő a lakosság ér­deklődése, a tanári kar harmoni­kus együttműködésben dolgozik. Az alsóbb évfolyamokon gyara­podott a beiskolázottak száma. Augusztus elsejétől nincs igazga­tója az intézménynek, s esélye Játék a jogállamisággal? A kétegyházi képviselő-testület (szinte) működésképtelenné vált sem látszik annak, hogy szeptem­ber elsejéig kinevezik az újat. Ért­hetetlen a helyzet: van választha­tó jelölt, s ha a polgármester erről másként vélekedik, annál inkább sietősnek tűnne a dolga. Gulyás Györgytől, Kétegyháza polgármesterétől azt kérdeztük, mi oka van annak, hogy a képvi­selők többségének rendkívüli ülésre tett indítványa, a közigaz­gatási hivatal elnökének fellépése ellenére sem hív össze testületi ülést, ahol például dönthetnének az iskolaigazgatói kinevezésről is. — Jeleztem a közigazgatási hi­vatal elnökének, hogy a testület akkor ülésezik majd, ha ennek tessük meg az aljegyzői tisztsé­get, de nem hallgattak rám. Halla­nia kellett volna, hogy zárt ülésen mit mondott rólam a jegyző húsz percen át.- Akkor ez személyes ügy1- Nem az.- Ön a Magyarországi Romá­nok Országos Önkormányzatá­nak alelnöke is, s nemzetiségi is­koláról van szó. Nem akarja a je­löltet?- Nincs jegyző, nem lehet tes­tületi ülést tartani. Az igazgatóhe­lyettes román nemzetiségű, meg­esett, hogy négy hónapig helyet­tesítette az igazgatót, amikor be­teg volt. Öndiszkrimináció? Dr. Berényi Mária, a románok országos önkormányzata oktatási bi­zottságának elnöke.- Sem a bizottságunknak, sem önkormányzatunk elnökségének nincs hatásköre ebben az ügyben - mondta dr. Berényi Mária. - A helyi önkormányzatunk azonban illetékes. Mi több, Gulyás György polgármester az országos önkormányzat alelnöke is, bizo­nyára románnak vallja magát, nem lehetne tehát közömbös számá­ra ennek az iskolának, a tanulóinak sorsa. Számomra képtelennek tűnik a kialakult helyzet, szinte skizofrénnek mondanám. Magán­emberként nyilatkozhatok: elitélem azt, hogy a polgármester nem teszi lehetővé az iskolaigazgatói munkakör betöltését. Nem lenne meglepő, ha az iskolába járó gyerekek szülei tüntetnének emiatt, bevonulnának a községházára. Pontosabban, az a meglepő, hogy nem így tesznek. Egyáltalán nem mindegy, hogy a gyerekek, a ta­nárok milyen légkörben kezdik az új tanévet. feltételei rendeződnek - mondta - Ha ön nem hívja össze az Gulyás György. - Maga a hivatal ülést, nem lehet dönteni semmi- nyilatkozta, hogy amíg nincs ről. jegyző, addig nincs ülés sem. - A törvény azt mondja, jegy- Februárban azt javasoltam, csak ző nélkül nem tartható ülés. három hónapra mentsük fel a -A megyei közigazgatási hiva- jegyzőt, júniusban, hogy ne szün- tál vezetője szerint három megol­dása is lehet a jegyzői feladat ellá­tásának.- Az dr. Pataki István magán- véleménye.- Nem gondolja, hogy ennek a vitának a levét a település issza meg? — Én senkivel nem vitatkozom. Egyetlen ügyrendi bizottsági ülés sem volt ebben a kérdésben. A rendkívüli ülést pedig azért nem hívtam össze, mert nem írták le, kit akarnak jegyzőnek jelölni. Ké­résemre dr. Kapás József magyar- bánhegyesi jegyző már nyilatko­zott, hogy vállalja a jegyző helyet­tesítését. Arról nem tehetünk, hogy az ottani testület még nem ült össze, hogy engedélyezze ezt számára. Ha a hozzájárulásuk meglesz, összeülhet a testület, s ha elfogadják dr. Kapás Józsefet, megoldódik a probléma.-De a testület dr. Kapás Józse­fet is csak olyan ülésen tudja meg­választani, melynek addigi sza­kaszában nincs jegyzőjük... — Dr. Kapás József máris taná­csokat ad a hivatalban azoknak a dolgozóknak, akik a jegyző hatás­körébe tartozó ügyekben dönte­nek.- Biztos abban, hogy a testüle­ti tagok többségének ,,kell”dr. Ka­pás József? — Egyetlen más név sem hang­zott el eddig.- Hó végéig a testület köteles megválasztani az új választási bi­zottságot. Tehát augusztusban lesz testületi ülés? — Ha nincs jegyző, nem lehet összehívni. K. A. J. Koncert a Réthy Pá kórházért Egyedülálló vállalkozás a Tesco parkolójában Közhely, hogy az egészségügy gondokkal küzd. Az viszont nem közhely, sőt teljesen új vállalkozás, hogy a megye- székhelyi Réthy Pál kórház számára jótékonysági kon­certet rendeznek augusztus 23-án Békéscsabán, a Tesco parkolójában. _________Békéscsaba Deja vu, Hevesi Imre, Big Boys, Bella Érzsébet, Bereczka és Zsizsi, Búkor Csaba, Deák Móni­ka, Fekete Rózsa, Falra Hányt Bor-Show, Gang-Sztárok, Harc­művészek, KáeMKáSokk, Pedró, Petróczy Lacy, Radio Knights, Real Break Fashion, Souvenir, Székely Erika, Take it Easy, Bettim és Éva, Juhász Adrienn és Szaki. Látható, még felsorolni is sok a programfűzért, amelyben ének, zene, tánc, harcművészet, divat- és fürdőruha-bemutató, tombolasorsolás is helyet kap. A bevételéből a békéscsabai Réthy Pál kórházat támogatják majd, hogy az intézet újabb műszere­ket vásárolhasson. A főszervező, Szakolczay István elmondta, egy­ségesen szeretnék támogatni a rászorultakat, ebben az esetben a kórházat, melynek segítségére előbb-utóbb mindannyiunknak szüksége lehet. A csabai Tesco áruháznál augusztus 23-án tar­tandó rendezvény ideje alatt több úton is eljuttathatják a Réthy Pál kórháznak szánt összeget: befi­zethetik a fesztivál helyszínén, de kérhetnek csekket vagy intéz­hetik átutalással is az adakozást. Az egész napos rendezvényre, amelynek fővédnöke Pap János, Békéscsaba polgármestere, leg­alább tízezer embert várnak. Szakolczay István a további szponzorok jelentkezését a 20/ 490-8049-es számon fogadja. Mint a szervező lapunkat tájékoztatta, a koncert egyedülálló az országban, épp ezért meglehetősen nagy ér- deklődésre tarthat számot. ro Hármas szövetség, tizenegy jelölt A Fidesz és az MDF mező­kovácsházi alapszervezetei szerdán este megállapodást kötöttek, mely szerint közös jelölteket indítanak az októ­beri helyhatósági választá­son. A jelöltállítást támogatja a FKGP Összefogás a Mező- gazdaságban Élőkért Egyesü­lete is. Mezökovácsháza A háromoldalú megállapodás szerint a polgármesteri posztra Varga Gusztáv pedagógust, jelen­legi alpolgármestert jelölik, aki képviselőként is indul a választá­son. Képviselő-testületí jelöltként Krisztof György tűzoltó, dr. Mikite Atüla gyógyszerész, jelen­leg képviselő, Csomós Jánosné, a helyi gimnázium tanára, Galló Ferenc vidékfejlesztési mene­dzser, Kiss József MÁV-moz- donyvezető, az MDF helyi szer­vezetének elnöke, Mucsi Aliz ál­talános iskolai tanító, dr. Fritz Brigitta háziorvos, Kerekes Gá­bor vállalkozó, Metál László álta­lános iskolai karbantartó és Ko­vács Béla nyugdíjas szerepel az ajánlati listán. A pártok összefogásával induló jelöltek fő célja, hogy Mezőko- vácsháza virágzó kisváros, a tér­ség központja legyen, ahol az ott lakók jól érzik magukat. Az aján­lócédulák gyűjtése érdekében ke­resik a kapcsolatot a lakossággal, másrészt a Fidesz kampányirodá­jában minden kedden és pénte­ken 9-től 11 óráig várják az ajánló­szelvényeket jelöltjeikre leadni szándékozó lakosokat. h. m. Minden választókerületben indulnak — Nem Pap János ellen indu­lunk a polgármesteri székért, hanem önálló baloldali prog­ramot szeretnénk megvalósí­tani — hangzott el a Munkás­párt megyei szervezetének csütörtöki, békéscsabai sajtó- tájékoztatóján. Békéscsaba Bánhegyi József, a Munkáspárt megyei elnöke elmondta: — A korábbi információkkal ellentétben csak három települé­sen — Békéscsabán, Vésztőn és Telekgerendáson - indítunk je­lölteket a polgármesteri székért. A nyolc nagyvárosból csak két helyen - Szeghalmon és Szarva­son — nem indítunk önálló párt­listát. A megye szinte minden te­lepülésén versenybe szállunk fa­lujárással, utcai találkozók kere­tében, települési fórumokon. Orosházán, Szarvason, Gyoma- endrődön, Szeghalmon, Gyulán és Békésen az MSZP által indított polgármesterjelölteket támogat­juk. A sajtótájékoztatón elhangzot­takból azt is megtudhattuk, hogy a megyeszékhelyen a polgármes­teri tisztség betöltéséért a párt megyei elnöke, Bánhegyi József indul. A békéscsabai képviselője­löltek listáján Cselovszki András, Bánhegyi József, Czinege Zoltánné, Ölyüs Imréné, Tóth Józsefné, Such Pál, Sebestyén Jó­zsef, Gárdosiné Laczó Gabriella, Loss Ferenc, Kuti Sándor, Felföldi Péter, Mikó Istvánné, Such Mi­hály, Gyurkó Jánosné, Ledzényi Pálné, Püski László neve szere­pel. S. R. G. Együtt Tótkomlósért Nyilvánosságra hozták a szocialista párt és a Mun­káspárt helyi szervezetei Tótkomlóson a polgár­mesterjelölt és a képviselőjelöltek személyét. A tótkomlósi baloldal a függetlenként induló Gyivicsánné dr. Szenczi Irén jogászt támogatja a polgármesteri tisztség megszerzéséért, aki képvi­selőjelöltként is megméreti magát. A közös listán ugyancsak független képviselőjelöltként indul Bocskai Pál villamosmérnök, Karkus Györgyné pedagógus, Krajczár Rozália gyógyszerész asz- szisztens, Litauszki András pedagógus, Lóczi Mi­hály üzemgazdász, Matajsz András vállalkozó, Zsura Zoltán fürdőigazgató. Ugyancsak függetlenként, a helyi szlovák ki­sebbségi önkormányzat támogatását élvezi az őszi helyhatósági választásokon dr. Antal Mihály főor­vos, Líbor Mihályné pénzintézeti alkalmazott és Laukó Zsuzsanna pedagógus. Az MSZP képviselő- jelöltje Gyúrós Pálné, a Munkáspárté pedig Kurusta István. A jelöltek szlogenje: együtt Tót­komlósért. A baloldal rövid programját a napok­ban találják postaládájukban a tótkomlósiak, míg a program teljes szövege szeptemberben jut el a lakossághoz. K. E. ZENIT, immáron tizenötödször Ha itt a nyár vége, szokás szerint fúvószené- től lesz hangos a megyeszékhely. A Zenei If­júsági Találkozóra (ZENIT) érkező együtte­sek tizenötödik alkalommal varázsolnak fesztiválhangulatot a városba. Békéscsaba Öt országból 11 zenekar vesz részt a rendezvé­nyen augusztus 18-20. között Békéscsabán. Van­nak visszatérő vendégek és olyanok is, akik elő­ször látogatnak a városba. Magyarországi, illetve megyénkben zenekarok mellett fellépnek Románi­ából, Lengyelországból, Szlovákiából és Németor­szágból érkező együttesek. A fő helyszín ezúttal a sétálóutca Csaba Center előtti része, ahol vasárnap és hétfőn hallgathatjuk a produkciókat 17 és 22 óra között. Érdekes látványosságot ígér a ZENIT díjkiosztó gálaműsora is, amely a hagyományosan az augusztus 20-ai városi ünnepi műsor része a városháza előtt. Természetesen a zenekarok fel­tűnnek és zenélnek a megyeszékhely más pontja­in is a három nap alatt. ________________________________________|C| Mi lliárdos támogatás után Szekértábor helyett a települést építenék A körösladányi Asztalos művelődési házban megrendezett, a helyhatósági választásokon Fidesz—MDF—Gazdakör— MKDSZ színekben, illetve támogatottsággal induló képviselő- jelöltek, valamint ezen kívül IPOSZ-támogatottságot is élvező polgármesterjelölt, Böjti János által tartott bemutatkozó saj­tótájékoztatón kiderült: a jobboldali értékek helyi képviselői megválasztásuk esetén szekértáborok helyett a település épí­tésén dolgoznának. Körösladány A Fidesz-MDF-Gazdakör- MKDSZ polgármesterjelöltje, a te­lepülés jelenlegi első embere, Böjti János elmondta, hogy az el­múlt négy évben a polgári erők kormányzása idején a településre közel 1 milliárd forint állami tá­mogatás érkezett.- A Tüköry, Arany János és Alkotmány utcában három kilo­méternyi szilárd burkolatú út épült, a 100 millió forint állami tá­mogatással megvalósított idősek otthona a lakásgondokon enyhít, csakúgy, mint az épülő fecske­ház. Körösladány, mint belvíz sújtotta település 200 millió forin­tos állami hozzájárulással újíthat­ta fel a középületeket, magántu­lajdonú lakóingatlanokat, s 500 milliós szennyvízberuházás vette kezdetét. A faluház kialakítása mellett a csónakázó tó megvalósí­tására is pályázati úton sikerült pénzt nyernünk a vidékfejlesztési célelőirányzattól - sorolta az eredményeket Böjti János. A polgári erők képviselőjelölt­jei Körösladányban: Csala Rajmundné, Földi János, Holóka Péter, Kardos Ferencné Zarka Margit, Kecskeméti Gizella, dr. Kovács László, dr. Kovács Zol­tán, Mező Zsigmond, Nyilas Sándor, Orosz Zita, Szatmári Józsefné, Tóth Ferencné és Túri Zoltán. A polgári összefogás polgár­mesterjelöltje kifejtette: az EU- csatlakozással többszörösen vesztes pozícióba kerülő agrárium helyzetbe hozása érde­kében a turizmusfejlesztés az el­következendő négy év egyik leg­fontosabb feladata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom