Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-05 / 155. szám
2002. JÚLIUS 5., PÉNTEK - 9. OLDAL KÉK T Ü K Ö R Autóval együtt vitték a pénzt Egyes információk szerint százmillió forintnál is több pénz lehetett abban a pénz- szállító autóban, amelyet tegnap reggel raboltak el a főváros XI. kerületében. Nem sokkal később a rendőrök megtalálták az üres járművet. Budapest- A rendőrség egyelőre nem tud pontos információt arról, mennyi pénz lehetett abban a páncélautóban, amelyet tegnap reggel raboltak el a főváros XI. kerületében. Ugyanakkor elképzelhető, hogy valóban több millióval lettek gazdagabbak a tettesek - tájékoztatta az Europresst a Budapesü Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Egyes információk szerint ugyanis több mint 100 millió forint volt az autóban. A kora reggeli órákban egy fegyveres férfi lépett a pénzszállítóhoz, amelyben csupán egyetlen ember ült. Társa éppen a közeli élelmiszerboltban tartózkodott. A rabló arra kényszerítette a sofőrt, hogy szálljon ki a páncélautóból, majd elhajtott. A férfi nem viselt álarcot, a szemtanúk elmondása alapján pontos képet kaptak róla a nyomozók. A járművet néhány órával később a rablás helyszínétől nem Mindenki visz valamit FOTÓ: EUROPRESS 2001-ben 15 jelentősebb támadást intéztek pénzszállítmányok ellen. Először januárban, amikor szintén a most kirabolt szállítócég járművét támadták meg, és 50 millió forinttal távoztak a rablók. Két nappal később a fővárosban a pénzszállító autót is magukkal vitték a támadók, itt is megkerült a gépkocsi. Hasonló eset történt márciusban Budapest IV. kerületében is, itt 18 milliós volt a zsákmány. Szintén ebben a hónapban több támadás érte a most megtámadott szállító cég járműveit. Az egyik esetben 10 milliót raboltak, egy másikban pedig lövöldözés is történt. Tavaly novemberben az M7- es autópályán szintén eldördült a fegyver egy páncélautó kirablása során. messze megtalálták egy parkoló ban, természetesen üresen. Idén ez már a második pénz szállító autó elleni támadás, leg utóbb márciusban történt hason Több a rendőr az utakon A közterületeken nagyobb rendőri jelenlét biztosítását, valamint autópálya-rendőrség kialakítását tartalmazza egyebek mellett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közbiztonsági cselekvési programja, amelyet Hatala József közbiztonsági főigazgató ismertetett tegnap Budapesten. Budapest Hatala elmondta: elképzeléseik szerint a közterületi állományt tehermentesíteni kellene a rendezvények biztosítása alól, erre a feladatra külön csoportokat hoznának létre. Hozzátette: az elmúlt tíz év változtatásai - túlóra csökkentése, szabadság növelése - jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy kevesebb rendőr dolgozzon a közterületeken. Ha a rendőrök havi többletmunkakerete 25-30 órára emelkedne, az akár 30 százalékos relatív „létszám- növekedést” eredményezne. Ehhez nincs szükség jelentősebb befektetésre, hiszen nem kell több felszerelést és helyet adni a rendőröknek. Ily módon a korrupció is csökkenthető lenne, mert ebben az esetben a járőrök nem kényszerülnének arra, hogy mellékállásban dolgozzanak. Hatala József beszámolt arról, hogy elkészültek a tervek egy 300-350 tagú autópálya-rendőrség kialakításáról is. A csoport a rendőrség keretein belül komplex egységként működne, azaz nemcsak közlekedésrendészeti, hanem bűnügyi feladatokat is ellátna. Mindezt kiegészítené az elektronikus, forgalmat felügyelő rendszer kiépítése is, amely nemcsak a rendőrök, hanem az üzemeltető szerv munkáját is megkönnyítené, s a szabálysértések regisztrálásával gyorsítaná az intézkedéseket. Tervbe vették a vasúti rendőrség visszaállítását is. A program tartalmazza korszerű védőfelszereléA jövőben többet túlóráznak a rendőrök FOTÖl EUROPRESS/KERÉK ÁGNES sek és új egyenruha beszerzését is. A főigazgató szerint a tervezettnél hamarabb fejeződhet be a rendőrségnél a fegyverek cseréje. Közölte: a köz- biztonsági cselekvési program részleteit egyeztették Lamperth Mónika belügyminiszterrel. Salgó László országos rendőrfőkapitány szerint a cselekvési tervet a kormányprogramban megfogalmazott közbiztonsági célok megvalósításának érdekében dolgozták ki. ____________________________farkas Ha lálos áramütés Pusztító lakástüzek Budapest A főváros több lakásában pusztítottak a lángok csütörtök éjjel. Tűz ütött ki a XIV. kerületben, a Gizella utca egyik háromszintes bérházának pincéjében. Szintén lángok csaptak fel a III. kerületi Vadászles utcában egy családi házban. A háromszintes épületben az oltás közben egy 11,5 kilogrammos gázpalack felrobbant, egy másik palackot a tűzoltóknak sikerült kihozni. A tulajdonosnő nem volt az épületben, de amikor értesítették a tűzről, rosszul lett, és mentőt kellett hívni hozzá. Ugyancsak tűz ütött ki a XII. kerületben, a Böszörményi úton egy hatemeletes bérház földszinti irodahelyiségében, ahol berendezési tárgyak és számítógépek égtek. A legnagyobb tűz a XVII. kerületben, a Pesti úton egy 11 emeletes panelházban pusztított. Az épületből ki kellett menekíteni mintegy 80 embert. EUROPRESS Kerekegyháza Fiatal férfi holttestére bukkantak egy kerekegyházi ösz- szekötő út mellett az autósok. A férfi feltehetően az út melletti oszlopokról akarta ellopni a vezetéket, amikor áramütés érte. Bács-Kiskun megyében többször előfordult már, hogy „kilométer- hosszán” elektromos kábelek tűntek el az út melletti villany- oszlopokról. A most holtan talált fiatalember is feltehetően távvezetéket akart lopni, de áramütés érte. Ferenczi Lászlótól a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a férfi holttestét az 52-es főútról Kerekegyháza felé leágazó összekötő út mentén járművezetők fedezték fel. A helyszínen több villanyoszlopot is megcsonkítottak, és több száz méteren már hiányzott a nagyfeszültségű vezeték az oszlopok közül. Igaz, a helyiek azt mondták, hogy napokkal korábban sem voltak már meg a vezetékek, így nem lehet tudni, hogy azokat ki vitte el, illetve hogy a halott fiatalembernek van-e a köze a lopáshoz. Az orvos szakértő elsődleges véleménye alapján a halál oka áramütés. Közlekedési balesetre vagy gyilkosságra utaló nyomokat nem fedeztek fel a rendőrök, a holttest közelében azonban egy csípőfogót találtak, és a helyszíntől nem messze rábukkantak az elhunyt gépkocsijára is. Az ügyben államigazgatási eljárás keretében folyik a vizsgálat Kérdéses, hogy a fiatalember egyedül próbálkozott-e a lopással, vagy voltak társai is, akik a szerencsétlenség után elmenekültek a helyszínről. A Démász Rt. is feljelentést tett kábellopás miatt. A borbási iskola és a Nyárlőrinc közötti útszakasz mellett lévő villanyoszlopokról tűnt el a légkábel június 25-re virradóra. A kár 10,5 millió forint. ■ A szex nem jár mindig pénzzel Egy lakás vécéjéből kért rendőri segítséget Futtatói nem járultak hozzá egy, a szexiparból kilépni szándékozó 20 éves kere- csendi nő szakmaelhagyásához. Ezért kellett a hölgynek egy óvatlan pillanatban ahhoz a megoldáshoz folyamodnia, hogy a békéscsabai, Lencsési-lakótelepen lévő lakás vécéjéből kérjen mobiltelefonon keresztül rendőri segítséget. Békéscsaba Június 26-án 23.45 órakor közölte telefonon a kerecsendi nő, hogy a lakásban fogva tartják. A kiérkező rendőrök bejutva a lakásba a sértetten kívül ott találták a 25 éves, miskolci N. M.-t és a 36 éves, békéscsabai Á. Gy.-nét. Benedek Barnabás őrnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője beszámolt az ügy részleteiről lapunknak. Elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint a későbbi sértett újságban adott fel régebben álláskereső hirdetést, lényegében olyan szöveggel, hogy bármilyen munkát elvállalna. így került kapcsolatba két dévaványai férfivel, a 20 éves M. K.-val és a 21 éves B. V.-vel. Ők azzal kecsegtették a nőt, hogy országos lapokban szexuális tartalmú hirdetéseket adnak fel, és egy békéscsabai lakásban kell szexuális szolgáltatásokat nyújtania a nőnek a jelentkező kuncsaftok számára. Az ígéret úgy szólt: a bevételt felezni fogják. Kezdetben ment a bolt, a nő a munka elvégzése után kapott pénzt, aztán egyre kevesebbet. Ezért úgy döntött, felhagy a legősibb mesterséggel. Kérte a pénzét a a fiatalemberektől, akik ehelyett bántalmazták, és - úgymond - nem járultak hozzá távozásához. Elvették telefonját is, amikor pedig ők nem tartózkodtak a lakásban, megbízták a hasonló munkát végző N. M.-t és Á. Gy.-nét, hogy vigyázzanak a nőre. Egy kihagyásukat sikerült kihasználnia a sértettnek, megszerzett egy mobilt, és hívta a rendőrséget. Benedek őrnagy kitért arra, hogy a két férfi ellen kerítés és személyi szabadság megsértésének, a két nő ellen személyi szabadság megsértésének alapos gyanúja miatt folytatnak eljárást. A két fiatalembert időközben a Békéscsabai Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. NY. L Besurrant — tetten érték ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig CIGARETTAFOGÁS. Illegális cigarettalerakatot talált a vámkommandó tegnap Budapesten. A pénzügyőrök egy vietnami állampolgár által bérelt lakásban több mint 8 millió forint értékű, 18578 doboz különféle márkájú magyar adó- és zárjegy nélküli dohányárut foglaltak le. Mivel a cigaretták eddig tisztázatlant módon jutottak az országba, ismeretien elkövető ellen csempészet, a vietnami állampolgár ellen pedig jövedéki orgazdaság gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek, mti VÁZATOLVAJ. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt eljárást folytat ismeretlen tettes ellen. Az elkövető 2002. május 22- én a fővárosban, a Bajcsy-Zsi- linszky út egyik üzlethelyiségéből ellopott egy Zsolnai-vázát. Akár 499 000 forint. A váza körülbelül 32-33 centiméter magas, 13-14 centiméter átmérőjű, színe fekete alapon sárgás-vöröses, virágos mintázatú. Belső kódszáma: 7 700 042. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit az ellopott műtárgyról, hívja az 06-80-555-111 „telefontanú” ingyenes vonalát, vagy a 107-es központi segélyhívót, europress LÖVEDÉK. Felrobbantották azt a második világháborús tüzérségi lövedéket, amelyet tegnap reggel találtak a Külügyminisztérium Nagy Imre téri épülete mögötti építkezésnél Budapesten. A robbantás során senki nem sérült meg, és a környező épületekben nem keletkezett kár. Az akció idejére az építkezés környékén lévő három lakóépületből háromszáz embert evakuáltak, a minisztériumot részben kiürítették. A tűzszerészek a mintegy 100 kilogramm súlyú, 1 méter hosszú robbanószerkezetet egy négy méter mély gödörben semmisítették meg. mti KIFOSZTOTT BENZINKÚT. Fegyverrel kényszerítette a bevétel átadására szerda este az egyik székesfehérvári benzinkút alkalmazottját egy férfi. A 30 év körüli, magyarul beszélő rabló 150 ezer forintot zsákmányolt. Miután a pénzt megkapta, az alkalmazottat bezárta, majd elmenekült. A rendőrség még szerda este ellenőrizte a környéket, és lezárta a városból kivezető utakat, de az elkövetőt eddig nem sikerült megtalálni, mti FEGYVERES RABLÁS. Két fegyveres ember rontott be tegnap hajnalban egy fogadóba a 6-os út mellett, Kulcs és Adony között. A férfi és a nő megkötözte és bezárta a recepcióst és a szakácsnőt, majd elvették a pénzüket. A símaszkos rablók zsákmányukkal elmenekültek, a fogadó munkatársai csak fél óra múlva tudták kiszabadítani magukat. A rendőrség megkezdte a nyomozást, europress ÁTVÁGTÁK A KÁBELT. A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon, Rákos és Rákoshegy között egy munkagép elvágta a vasúti kábelt. A kétvágányú pálya ezen szakaszán felújítást végeznek, a vonatok csak egy vágányon közlekedtek. Mivel a kábel- elvágás miatt elromlott a vasúti jelző- és biztosítóberendezés, a vonatok 3540 percet késtek, mti A szarvasi Arany János utca egyik lakóházába surrant be két helybéli egyik éjszaka. A tulajdonos tetten érte őket, így a fiatalemberek zsákmány nélkül menekültek el a helyszínről. Lopás kíÉletveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség az 52 éves K. F. hajléktalant, aki a minap Gyulán hátba szúrt egy idős férfit. Gyula Dr. Tábi Tibor őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője tájékoztatóján elmondta: június 28-án érkezett bejelentés a gyulai kapitányságra, hogy a településen, az egyik sándorhegyi tanyában hátba szúrtak egy idős férfit. A 73 éves sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórsérlete miatt indult ellenük eljárás. Ugyancsak Szarvason egy társasház földszinti erkélyéről lopták el a szellőzésre kitett párnát és paplant. A kár húszezer forint. (R) házba, de már túl van a közvetlen életveszélyen. A rendőrség a jó személyleírás és az adatgyűjtés során jutott el a környéken tartózkodó hajléktalanhoz, az 52 éves K. F.-hez. Ő kezdetben tagadta, majd beismerte a cselekményt. Éhes volt és élelmiszert ment lopni a tanyába, a tulajdonos azonban a zajra felfigyelt, és a kamrában bukkant rá a gyanúsítottra. Kérdőre vonta, szó szót követett, majd a hajléktalan késsel hátba szúrta a 73 éves férfit. K. F.-t a bíróság a rendőrség kezdeményezésére előzetes letartóz- tatásba helyezte. __________ny.l. Ha jléktalan szúrta hátba KÉSZÜLNEK A KAROS FORGALOMIRÁNYÍTÓK, (c) Megyei verse nyűkre készülnek a karos forgalomirányító rendőrök Kiss Rozáliának, az Orosházi Rendőr- kapitányság munkatársának - aki már országos elsőségeket is szerzett e versenyfajtában - a gyakorlati tanácsadásával. Tegnap Békéscsabán, a Szarvasi út—Békési út—Berényi út kereszteződésében találkozhattak a közlekedők a karos forgalomirányítókkal. Minden hét csütörtökén más helyszíneken zajlik majd a felkészülés_______d-fotó, veress erzsi ló eset. Akkor Budapesten, a Széna téren két rabló megkötözte a járműből kiszálló alkalmazottakat, és mintegy 48 millió forintot vittek el.____________________■