Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-05 / 155. szám

♦&RRKRS MEGYEI HÍRI.AP MEGYEI KÖR KÉP 2002. JÚUUS 5., PÉNTEK — 5. OLDAL PLAKÁTKIÁLLÍTÁS, (ö) A Gyulai Várszínház Kossuth utcai kamaratermében ma 17 órakor színházi plakátkiállítást nyit meg Belitska-Scholtz Hedvig, az Országos Széchényi Könyv­tár színháztörténeti tárának ve­zetője. A több mint félszáz pla­kát az ország leggazdagabb gyűjteményéből, az Országos Széchényi Könyvtár kisnyom­tatvány-tárából és színháztörté­neti tárából származik. A tárlat augusztus 10-éig látható napon­ta 9-től 16 óráig. CUKORBETEGEKNEK, (c) A Békéscsabai Cukorbetegek Klubja ma 15 órától tartja foglalkozását a Réthy Pál kórház-rendelőintézet ebédlőjében. Az érdeklődőket dr. Lakatos Ferenc főorvos a cukor- betegség és a szívérbetegség kap­csolatáról tájékoztatja. ESŐNAP. (c) A Gyulai Várszín­házban csütörtökön este eső mi­att félbeszakadt A király mezte­len című mesedarab. Az elő­adást ma, pénteken este 6 órakor tartják meg, a megváltott jegyek erre az időpontra érvényesek. Az a bűne, hogy magyar?! Újabb provokáció Arad alpolgármestere, Bognár Levente ellen Korábban végrendelet-hamisítás vád­jával citálta bíróság elé, most pedig fe­lesége nagynéniének meggyilkolásá­val vádolja Arad alpolgármesterét egy román nemzetiségű ügyvéd. Bognár Leventének (képünkön) alighanem az a legfőbb bűne, hogy magyar — ír­ja tegnapi számában a Nyugati Jelen. Arad Az Arad megyei magyarság egyik köztiszteletben álló vezető személyiségének, Bognár Leventének a lejáratása egy, az Avram láncú téren álló ingat­lan visszaigénylése miatt indult hónapokkal ez­előtt. A feljelentést tevő I. Bozgan ügyvéd azzal vádolta az aradi alpolgármestert, hogy meghami­sította felesége nagynénjének, Grozescu Gizellá­nak a végrendeletét. A minap meghozott jogerős ügyészségi végzés tisztázta Bognár Leventét a képtelen vád alól. Az Adevarul című napilap szerdai számában az egyik Grozescu-örökös ne­vében eljáró Bozgan ügyvéd - gyilkossággal gya­núsítva a magyar nemzetiségű politikust - kö­zölte: kezdeményezi a márciusban elhunyt Grozescu Gizella holttestének exhumálását. Laptársunk értékelése szerint a Bognárt érő rágalomhadjárat része az aradi magyarság megalázását célzó kampánynak. A magyarellenes erők megakadályozták a megbékélés park­jának létrehozását, birkáknak nevez­ték az obeliszknél gyászolókat, becs­mérelték a Szentháromság-szobrot, bemázolták, ledöntötték a kétnyelvű helységnévtáblákat, ürülékkel össze­kenték a tizenhárom vértanú emlékművét. A Békés Megyei Hírlap kérdésére Király And­rás, Arad megyei RMDSZ-elnök kifejtette:- A Romániai Magyar Demokrata Szövetség területi szervezete bízik abban, hogy - ha egyál­talán elkezdődik az eljárás - most is igazságos, egyértelmű ítélet születik Bognár Levente javára, mint a végrendeletügyben. Az RMDSZ fenntar­tások nélkül kiáll az alpolgármester mellett, ám konkrét lépéseket nem kíván tenni, mert Bognár Leventét nem alpolgármesterként, illetve nem RMDSZ-politikusként érte nemtelen támadás, hanem magánemberként, magánszemélyek ré­széről. MÉNESI GYÖRGY Sokszólamú, mint maga az élet Szombaton mutatják be Shakespeare Falstaffját ÜGYELETI MOBIL, (i) Akörös- ladányi önkormányzat mobilte­lefont szeretne vásárolni a házi­orvosoknak. Ez a telefon mindig az éppen ügyeletes orvosnál lenne. így bárki is az ügyeletes, a betegnek mindig csak ezt az egy számot kellene hívnia. A képviselő-testület úgy döntött: felkérik az orvosokat, hogy élje­nek ezzel a lehetőséggel. AKTÍV EGYESÜLET, (i) A Vésztői Településszépítők Egye­sülete a körös-sárréti város egyik legaktívabb civil szervezete. Az egyesület tagjai nemrég tartal­mas kiránduláson vettek részt. Túrán az európai színvonalú hulladék-feldolgozó telepet, Gö­döllőn a Grassalkovich-kastélyt, Vácrátóton az ország egyik leg­szebb és legnagyobb botanikus kertjét tekintették meg. ESZKÖZÖKRE. (1) A puszta- ottlakai önkormányzat a napok­ban kapott értesítés szerint 350 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Békés Megyei Közoktatási Közalapítvány pályá­zatán. Az igénylés szerint a ka­pott pénzből 300 ezer forintot az iskola bútorokra, berendezésekre és táblafelújításra, míg a fennma­radó részt az óvoda felszerelései­nek póüására fordítanak. TARLÓ-, GAZTÜZEK. (c) Me­gyénk tűzoltóit több, mint tíz tarló, szárazfű- és gaztűzhöz ri­asztották tegnap. Emellett Csorváson kigyulladt egy kom­bájn motortere is. A tűzoltók a lángokat minden esetben meg­fékezték. ■ A Gyulai Várszínház kamaratermében ma nyíló színházi pla­kátkiállításra hívta fel a figyelmet Gedeon József színházigaz­gató. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből 47 ma­gyar plakáttervező művész 70 alkotását állítják ki, köztük az 1937-es, Az ember tragédiája című előadáshoz készült plaká­tot vagy a Gyulai Várszínházban legelsőként bemutatott, 1964-es Hernani című drámának a plakátját. A várszínházban szombaton este látható az idei évad első bemutatója, William Shakespeare két, IV. Henrikről szóló királydrámájából ké­szült Falstaff című tragikomédia. Gyula Gedeon József, a Gyulai Várszín­ház igazgatója a tegnapi sajtótájé­koztatón elmondta, színházuk­ban még Sík Ferenc művészeti ve­zető indította el Shakespeare mű­veinek bemutatását 1991-ben, amely azóta is folytatódik. Az idén Sopsits Árpádot kérte fel Shakespeare-darab rendezésére, aki az idei pécsi, Országos Szín­házi Találkozón elnyerte a leg­jobb előadás díját, az abban sze­replő László Zsolt pedig a legjobb színész díját. Őt a Falstaffban is látjuk. Az idénre Gyulán még be nem mutatott Shakespeare-mű- vet kerestek, így esett a választás a IV. Henrikre. Róla két királydrá­mát is írt Shakespeare, ebből egy tragikomédiát alkotott Sopsits Ár­pád Falstaff címmel. A rendező szólt arról, hogy nyári színházi keretek között népszínházszerű előadást szeretett volna létrehoz­ni. Ehhez kiváló színészeket sike­rült megnyernie. A darabban több dráma zajlik, szerephez jut a politika is, ami áldozatául szip­pant be emberi kapcsolatokat. A díszlet, a jelmez szimbolikus. Az előadás nyelvezete Vas Ist­ván fordításához ragaszkodik. A Falstaffot alakító Czintos József el­mondta, olyan hús-vér embert sze­retne megformálni, aki jósággal, szépséggel, de gazemberséggel is teli. Blaskó Péter visszatérő művé­sze a várszínháznak, ezúttal is ki­rályt alakít, IV. Henriket. Hiányolta, hogy a színpad nem a várjátékhoz méltó belső udvaron lehet. Csáká­nyi Eszter két szerepet is alakít, Sürge asszonyt és egy férfiét, Balgá­ét, a katonákat sorozó hivatalno­két. Hozzátette, az utóbbi figura jobban érdekli... - Sokszólamú művet szerettem volna — összegez­te a rendező. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy szeptemberben a gyulai előadást Budapesten is be­mutatják ________________SÍM. Má r a benzin sem üzlet? Romániában is emelkedett az üzemanyagok ám (Folytatás az 1. oldalról) A Battonyai Vámhivatal vezetője, Gombár Gábor pénzügyőr főhad­nagy éppen megkeresésünk idő­pontjában adott le egy benzintu­rizmussal kapcsolatos jelentést a testület országos parancsnoksá­gának. — Ellentétben az előzetes vára­kozásokkal és egyes sajtóhírek­kel, mi egyelőre nem tapasztal­juk, hogy nőtt volna a tankolási célból Romániába utazók száma. Az utóbbi napok forgalomnöve­kedését elsősorban a nagylaki át­terelés, illetve az Atlassib és az Andronic nevű román utazási iro­dák autóbuszai okozták — mond­ja Gombár Gábor. Felvetődik a kérdés: miért nem váltak be a korábbi jósla­tok? Egy alapos elemzés nyilván több okot is feltárna. A leglénye­gesebb azonban máris tudható: a magyarországival egy időben Romániában is emelkedett az üzemanyagok ára, ráadásul na­gyobb mértékben mint idehaza. Magyarán kisebb haszonnal le­het megtenni egy-egy fordulót. Az elmúlt napokban azonban a nemzetközi piacokon hordón­ként körülbelül egy dollárral drágult az olaj, és a forint is gyengült a múlt hetihez képest; Magyarországon a jövő héttől további — egyik országos napila­punk szerint két-, illetve négyfo­rintos — gázolaj- és benzinár­emelés várható. MÉNESI GYÖRGY Vélemény NIEDZIELSKY KATALIN A taxis blokádtól a hídtorlaszig A taxis blokád, amit a 65 százalékos benzináremelés elleni tiltako­zásul szerveztek a budapesti sofőrök 1990 őszén, „stílszerűen”, Kerouac-kal szólva „Az úton” ért: autóban, ráadásul két kisgyerek­kel, az ország másik végében, Sopronnál. Távol a biztonságos ott­honomtól, alaposan megrendítve abban a hitemben, hogy meg tu­dom védeni azokat, akiket a legjobban szeretek. Aki autóba ül, ele­ve kiszolgáltatott, hiszen nem tudhatja, hogy a forgalomban részt­vevők nem veszélyeztetik-e testi épségét, életét, kocsiját. A taxisok akkor, miután az ár­emelés visszavonását nem sikerült elérniük, éjjel lezárták a fővárosi hidakat, a kezdeményezéshez a vi­déki kollégák is csatlakoztak, más­napra megbénult az ország. A blo­kád ideológiai hátteréről a rádió hí­reiből tájékozódtunk, amivel meg szembesültünk, az volt a nagy ma­gyar valóság: erőszakos, nagypofájú, alkoholszagú fickók álltak elénk az utakon, és nyomdafestéket nehezen tűrő szavakat igen, de elemi viselkedési szabályokat nem használva megakadályozták, hogy folytassuk az utunkat. Valahányszor megjelentek, höbörög- tek, játszották az eszüket, féltem: megússzuk-e, vagy mi jöhet még?! Sztrájk, tüntetés, blokád, szabotázs - a véleménynyilvánítás, a figyelemfelkeltés, a tiltakozás különböző módszerei. Jogos vagy jogtalan indokokkal, törvényes vagy törvénytelen eszközökkel. Akkor végül a kormány 12 forintot engedett. Tegnap a budapesti tüntetők a parlamenti választások szavaza­tainak újraszámlálását, a kormány lemondását, a miniszterelnök távozását követelték. Hídtorlasz, rendőrkordon, közlekedési du­gók - nem a város, a társadalom normális életének jegyei. A túlfű­tött, felpörgetett indulatok, az utcára kivitt politika miatt a pártok most egymásra mutogatnak; miközben a régen áhított bizalom és nyugalom légköre helyett a feszültség- és hisztériakeltés, a békét- lenség folytatódik. Lapozni kellene már! ____________________■ Ne m a város, a társadalom normális életének ieevei. Pokomi lemondásáról Állásfoglalást juttatott el teg­nap szerkesztőségünkbe a Fi­desz Békés megyei területi választmányának és békés­csabai szervezetének elnök­sége is Pokorni Zoltánnak, a párt országos elnökének le­mondásával kapcsolatban. Békés megye A Gajda Mihály alelnök aláírásá­val, a Fidesz megyei területi vá­lasztmányi elnökségének fejlécé­vel küldött állásfoglalásban az áll, hogy Pokorni Zoltán nem érintett az ügynöktörvényben, ami morálisan indokolná a le­mondását. Nem ő, az édesapja volt ügynök. Ráadásul nem ön­ként vállalta az ügynöki munkát, és nem kapott érte fizetést. Ki­lencévi börtönnel zsarolták. Mégis, miután Pokorni Zoltán a sajtóból megtudta, hogy édesap­ja 30 éven keresztül jelentéseket írt, azonnal lemondott. Miért? - teszi fel a kérdést Gajda Mihály, majd válaszol is: azért, mert in­dulatok keletkeztek benne - ezért nem tudja ellátni a feladatát - az egykori ügynökökkel, szt- tisztekkel szemben, akik az apjá­hoz hasonló embereket zsarol­ták. Egy pártot pedig nem lehet indulattól vezérelten irányítani. Az alelnök így folytatja: sokáig tartott, amíg Pokorni Zoltán beje­lentése utáni megrendülésemből magamhoz tértem. Átérzem sze­mélyes tragédiáját, és megértem döntését, amiért minden tisztele­tem az övé. Ha valaki nem tudja mindezt elfogadni, jobb, ha csöndben marad. A Fidesz békéscsabai városi szervezetének elnöksége is meg­értéssel vette tudomásul Pokorni Zoltán döntését - áll levelükben. Leírják: érthetetlen és értelmez­hetetlen számukra Tóth Károly békéscsabai szocialista ország- gyűlési képviselőnek a Hírlapban megjelent kijelentése. „Nem tud­juk, honnan veszi a képviselő úr, hogy Pokomi Zoltán körül pártjá­ban elfogyott volna a levegő. A Fidesz, és így annak békéscsabai 1 szervezete is Pokorni Zoltán mel­lett áll nehéz döntésében, és tisz­teletben tartja erkölcsileg példa­mutató és példaértékű magatar­tását.” Az állásfoglalásban kitér arra is a megyeszékhelyi elnök­ség: Pokorni magatartásáról kel­lene példát venniük azoknak is, akiknek az utasítására zsarolás­sal kényszerítettek embereket olyan helyzetekbe, mint Pokorni Zoltán édesapját. Befejezésül le­írják: az akkori „utasítást adók” egy része ma is ott ül a parla­mentben. Jó lenne, ha ők is kö­vetnék Pokorni Zoltán példaérté­kű tettét. NY. l. Jelölt a polgármesteri címre Áttörés az egyeztetésben Iskolakezdés Sarkadon A hajdúvárosi képviselő-testület legutóbbi ülésén a városatyák egyebek mellett arról is határoz­tak, hogy Sarkadon a 2002/2003- as tanítási év első napja szeptem­ber 2-a lesz. A városvezetés, egy­részt élve az oktatási miniszteri rendelet diszpozitív rendelkezé­sével, határozott a szeptember 2- ai iskolakezdés mellett. Másrészt a 350 milliós beruházás eredmé­nyeképpen megvalósuló 104 fé­rőhelyes kollégium- és gimnázi­umrekonstrukció tervezett au­gusztusi befejezése szolgáltatja az okot, hogy az ünnepélyes át­adással egybekötötten központi tanévnyitó ünnepélyt rendezze­nek Sarkad városában. b. l „EGY DEMOKRATIKUS TÁRSADALOM CÉLJA AZ, HOGY NAGYSZERŰ EMBE­REKET NEVELJEN.” (Lyman Bryson) (Folytatás az 1. oldalról) az idei nulla négyszerese is nul­la... Elismerem persze, hogy a fő gond az aszály, különösen ebben a régióban. Már a kukoricatermés is veszélyben van, hacsak nem jön gyorsan az eső.- Hogyan látná orvosolható­nak a gazdák helyzetét? - Jó len­ne, ha a mezőgazdaságban dolgo­zók is olyan támogatásban része­sülnének, amely máshol a mini­málbérrel biztosított. Segítene, ha a kenyérgabonát tonnánként leg­alább 28-30, a takarmánybúzát 24 ezer forintért vennék át. A mai, kilogrammonkénti 250 fo­rintos sertésátvételi árat 350 fo­rintra kellene emelni.- A kormányzat azt mondja, az elődje kisöpörte a minisztéri­um kasszáját, mint annak idején lesöpörték a padlást.- A mezőgazdaságra a kor­mánynak kell találnia pénzt, már a száznapos programban. Min­den kormányváltás visszamuto- gatással jár, de ez a parasztem­bert nem érdekli. — Úgy hírlik, Békéscsabán harcba száll a polgármesterségért. — A MKPP jelöltjeként azért akarok polgármester lenni, hogy helyi szinten is legyen kisgazda­képviselet. Ráadásul a parlament­ben ülők nem igazi kisgazdák. — Turí-Kovács Béla, a Fidesz kebelén belüli Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint ők or­szágszerte állítanak majd jelölte­ket... — A város kisgazdái helyi ér­dekvédelmet kívánnak. A gazdák élnek, csak éppen a parlamenti pártok nem karolják fel a gondja­ikat. Ugyan, felszólalt-e valaki is a parlamentben az aszály okozta problémák miatt?! Arról nem is beszélve, hogy Jaminát ideje len­ne a belváros ellátottsági szintjére emelni.- Akkor a jobboldalnak két je­löltje is lesz a megyeszékhelyen? — Már háromszor visszalép­tem Végh László javára. Az 1998- as májusi választáson hatezer szavazattal segítettük a győzel­mét, akkor ősszel pedig nem állí­tottunk ellene jelöltet. De nem nyert. Idén — az érdekeire tekin­tettel — a hetes választókörzetbe mentem ki „dzsungelharcos­nak”, más kérdés, hogy a máso­dik fordulóban így is negyvenkét százalékot értem el. Sokan mondják, ha Békéscsabán Végh helyett engem indítanak, nyer a jobboldal. A kisgazda érdekek soha nem olvadnak el, s megfele­lő képviselettel érvényesíthetők is lesznek. ______________________K. A. J. „Az utóbbi négy évben nem volt példa arra, hogy a megyei önkor­mányzati vezetés egyeztesse el­képzeléseit az MSZP-frakcióval, illetve az ellenzékkel” — mondta Varga Zoltán, a szocialista kép­viselők szószólója a párt tegnapi sajtótájékoztatóján. Békéscsaba Ezért Földesi Zoltán megyei iro­davezetővel, parlamenti képvise­lőtársával áttörésként jellemez­ték, hogy „nem csak a jobboldali­ak szavazógépe működött” a leg­utóbbi közgyűlésen. Varga első­sorban a labdarúgó NB I-be jutott, Előre FC-nek nyújtott egyszeri tá­mogatás, illetve a hozzá kapcsol­ható településektől kért-javasolt támogatásról beszélt. Örvende­tesnek ítélte a pártjukban is nagy vitát kiváltó, de végül konszen­zussal hozott határozat előkészí­tését. Most már a csapaton a sor! Azt viszont nem értik, hogy az iskolaigazgatók kinevezésénél mi­ért kellett Gyulán 65 éves igazgatót öt esztendőre megbízni, ha csak nem törekszik a közgyűlés arra, hogy alighanem az ország legidő­sebb középiskolai intézményveze­tőjét bízza meg Szelezsán József személyében. Földesi Zoltán a par­lamenti munkát „menetrend sze- rinti”-nek ítélte, sőt egy héttel ha­marabb befejezik nyári munkáju­kat. A Pokomi-üggyel kapcsolatban megjegyezte, fontos egy mielőbbi törvénnyel a múlt lezárása, jóllehet most is ül a parlamenti padsorok­ban olyan fideszes politikustársa, akinek az édesapja egykor alap­szervi párttitkárként kitüntetéssel végezte dolgát. Kérdésünkre, mit szól Tóth Károly a tegnapi, Hankiss Elemér lekicsinylő véleményére, a képviselő ezt mondta: - Én csak idéztem az 1991-ben hivatalban lé­vő ütokminisztert! f. i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom