Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

16. OLDAL — 2002. JÚLIUS 31., SZERDA SPORT ME Csabai regattások bajnoki címe Balatonföldvár Tízpár-evezős re­gatta versenyt ren­deztek Balaton- földváron nemrégi­ben a település vá­rossá avatásának tizedik évforduló­ján egy fesztivál keretében, ame­lyen egy békéscsa­bai csapat nagy meglepetésre ne­gyedik helyezést ért el. Ez egyedül­álló, hiszen a Du­nától keletre szinte ismeretlen a sport­ág. Ezzel egyéb­ként a csabai tízes a Tiszántúl és Du- na-Tisza köze baj­noki címét is kiérdemelte. A csa­pat tagjai: Zsilák Pál, Szalavári Csaba, Frankó Tibor, Diós Nor­bert, Puskás Róbert, Annaházi András, Zsilák Kinga, Zsilák Ger­gő, Pásztor József, Zsilák Ágnes. Mindez azért is érdekes, mert a többi résztvevő víz partján fekvő városból érkezett, ahol ismertebb ez a sportág. Indulásra előkészítve. A csabai regattások meglepetést okoztak a Balatonon A csapat egyébként igencsak kedvet kapott az ilyen típusú ver­senyhez, mert most úgy tervezik, az augusztus 20-án rendezendő újabb ünnepi viadalon is rajthoz állnak. Mi több, az eddig kölcsön­be kapott hajót meg is szeretnék vásárolni és egy klubot is szándé­koznak létre hozni. Az sem mellékes, hogy ugyan­ennek a teámnak a tagjai Agár- don vitorlás és szörftábort szer­veznek, amelyet egy-egy hosszú hét végén tartanának, s amelyre várják az érdeklődőket, akik je­lentkezhetnek Zsilák Pálnál (30) 9154-150-es vagy Lukács Csabá­nál (70) 2739-524-es telefonszá­mon. Vízilabda edzés a Körösben Szarvas — Remek a hangulat és kedden egy kisebb kajaktúrán is részt vett a csapat hat kajakkal- mondja Balázs Lajos táborvezető, edző, amikor arról faggattuk, ho­gyan telik a Békéscsabai VSC utánpótláskorú vízilabdacsapatá­nak edzőtábor jellegű felkészülé­se Szarvason. — Napi három edzést tartunk, reggel szárazföl­dit, az ebéd előtti órákban a Kö­rös Kákafoki ágában labdás úszást, amely három kilométeres távból áll, majd délután labdás, kétkapus edzést ugyanott. Nos a 25 tagú, zömében 12-16 évesekből álló fiatal vízilabdás gárda stílszerűen a Körösben ké­szül, annál is inkább, mert a hét végén, vasárnap egy rangos nemzetközi strandvízilabda-tor- nát is rendeznek a városi stran­don. Erre a szomszédos Románi­ából az Arad és a Nagyvárad csa­pata érkezik hozzájuk, s a csaba­iakon kívül bekapcsolódik az eseménybe a hódmezővásárhe­lyiek hasonló korú együttese is. A Körös Kupa körmérkőzéses torna első meccsét 10 órakor kezdik. Az egyhetes edzőtábor főhadi­szállása a Vajda Péter Gimnázium kollégiuma, a fiatalok 10 méterre vannak a Köröstől, az edzés szín­helyétől, a szobák ablaka is a víz­re nyílik. így már érthető, hogy a bevezetőben említett hangulat ki­tűnő a táborban. Sakkozók az Agrár Kupáért Battonya Megkezdődött Battonyán a ha­gyományos nemzetközi érték- számnövelő sakkverseny, amé- lyen négy román és nyolc ma­gyar versenyző ül asztalhoz ti­zenegy fordulón át. Az érték­számmal nem rendelkezők meg­próbálnak felkerülni a FIDE- listára, a többiek pedig igyekez­nek pontjaikat gyarapítani. A leg­magasabb értékszámú sakkozó az eseményen a román Cherekes Marius (2300), rajta kívül hazáját képviseli Farkas Lőrinc (2067), Kelly László (2167), és Telbis Gheorghe (2260). Az aradiak mellett a Battonyai Sakk Egyesü­let legjobbjai ültek asztalhoz: Deutsch István (2196), Gálity Il­lés (2154), Baur Lajos (2115), Ba­jusz György (2006) és Sztoján Miklós (2003). A battonyai kan­didátusok: Hrabovszki Zoltán, Szél Béla és Terék Gyula. A me­zőny erősségét jelzi, hogy már két pont teljesítése (11 játszmá­ból) is elég a nemzetközi érték- szám-listára kerüléshez. Az első forduló eredményei: Szél- Bajusz 0:1, Deutsch-Farkas 0:1, Telbis-Sztoján 1:0, Cherekes-Kelly 1:0, Gálity-Terék 1:0, Hrabovszki-Ba- ur 0:1. Második forduló: Sztoján—Gálity 0:1, Farkas—Cherekes 0:1, Szél— Deutsch 0:1. Döntetlenek: Bajusz— Baur, Terék-Hrabovszki, Kelly—Tel­bis. Harmadik forduló: Deutsch-Bajusz 1:0, Cherekes-Szél 1:0, Gálity—Kelly 0:1, Baur-Terék 1:0. Döntetlen: Telbis-Farkas. Az állás: 1. Cherekes 3, 2. Baur 2,5, 3. Deutsch, Telbis, Gálity 2 pont. _____ ___ _______ B. OY. Ma : Gyula—Brassó A héten Gyulán edzőtáborozik a román FC Brassó labdarúgócsapa­ta. Az elmúlt idényben a román 1. ligában a tizenegyedik helyen vég­zett brassói gárda szerdán, 17 órakor a Gyulai Termál FC otthonában lép pályára. A brassóiak szombaton, 10 órakor Békéscsabán, a Kórház utcai stadionban szerepelnek az NB I-es újonc Békéscsabai Előre FC ven­dégeként, mivel a lila-fehérek Zalaegerszeg elleni bajnokiját a vendé­gek nemzetközi kupakötelezettsége miatt elhalasztották. a 7. Okány Kupa Okány A hét végén immáron hetedül alka­lommal rendezik meg az Okány Kupa gyermek labdarúgótornát, amelyen az 1988. január elseje után született fiatalok küzdenek a díszes kupáért. Az augusztus 2-től 4-éig tartó a helyi önkormányzat által tá­mogatott viadalon a Debreceni Olasz Focisuli, a Csepel, a REAC, a Békéscsabai Előre FC I. és II. csapa­ta a romániai Sepsiszentgyörgyi Váradi J. Általános Iskola együttese és a házigazda okányi gyerekek lép­nek pályára. Mint Fekete Zoltán főszervezőtől megtudtuk, az Okányi Műkedvelők Egyesülete által rendezett viadalt több színes program is gazdagítja. Szombaton megrendezik az I. Okányi birkapörkölt főző versenyt, fellép a Crystal együttes. Este 18.30 órától a Femina női csapatával mér­kőzik a helyi megyei III. osztályú labdarúgó-együttes, majd 19.30 órától a REAC és az okányi öregfiúk csapata méri össze tudását. Pénteken 15 órától, szombaton és vasárnap 8.30 órától kezdődnek az Okány Kupa mérkőzései, az eredményhirdetésre vasárnap 13.30 órakor kerül sor. Késes fenyegető Philadelphia A vádpontok többsége alól fel­mentette a bíróság a július 18-án 10 ezer dolláros óvadék ellené­ben szabadon bocsátott Allen Iversont, az NBA-ben szereplő Philadelphia 76ers kosaras sztárját. A 31,4 ponttal az elmúlt idény legjobb átlagát produkáló bedobó július 3-án nagybátyjá­val behatolt egy lakásba, és ott fegyverrel megfenyegetett két embert. A támadók a klasszis fe­leségét és unokahúgát — aki egyben az ingatlan tulajdonosa -keresték, mindhiába. A 27 éves, háromszoros All Star-válogatottat betöréssel, fegyverrel való visszaéléssel, ön­kényes fogva tartással és garáz­dasággal is gyanúsították, de a továbbiakban már csak a tenge­rentúli jogrendben használatos „helytelen viselkedés” miatt vonhatják felelősségre. m Úszótanfolyam Úszótanfolyam kezdődik augusztus 5-étől Békéscsabán a Szigligeti utcai óvodában, amelyre az első napon lehet jelentkezni a foglalkozások megkezdése előtt. Az egyik csoport reggel 9 órakor a másik 17 órakor kezd. Az oktatók ötéves kortól vár­nak gyerekeket a tanfolyamra. ■ Totótippjeink a 31. heti szelvényekhez 1. Ferencváros—Kespest 1 2. Békéscsaba—Zalaegerszeg törölve helyette az 1. sz. pótmérkőzés: Aarau-St. Gallen X 3. Győr-Sopron lx 4. Siófok—Videoton x 2 5. Bastia—Lens 1 6. Lille—Bordeaux 1 X 7. Marseille—Nantes x 2 8. Montpellier—Rennes 1 9. Nice—Le Havre x2 10. Paris SG-Auxerre lx 11. Sedan-Sochaux lx 12. Strasbourg-Ajaccio 1 13. Troyes—Monaco 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Debrecen—Dunaferr X VÉLEMÉNY FÁBIÁN ISTVÁN Mindenhol Vera Egyszer már kapott hideget és meleget a sajtó az Európa-bajnokság egyes szervezőitől, amikor „vércseként” csapott le a kényszerleszállt Wilgára. Mert - szóltak az érvek inkább a vitorlázórepü­lés szépségeiről, a versenyről magáról kellene sok cikket írni, tévériportot készíteni. Aztán az újságíró, pechére belebotlik a dolgát - jobb szó híján mondjuk így -, nem éppen „európaian” vég­ző rendezőbe, aki utólag belátja: fá­radt volt, nem aludt, sokan átver- ; ték és nem akar- i ták kifizetni a be­lépődíjat, pedig a . repülő-show sok- : sok társadalmi munka dacára éppen hogy nullszaldó körülire sikerült. Egyszóval, bizonyára az újságírónak is igaza van, de talán neki is a ma- 1 ga szemszögéből. : Azt hittük, ezzel elcsendesedik a „rosszat aka­ró” sajtó csepülése, de nem! Fedélzeten az újonc sárrétiek Krista Enikő és Bacsa Edina Szeghalmon folytatja Vércseként csapott le a kényszerle­szállt Wilgára Hétfőn megkezdte a felkészülést az új szezonra a Szeghalmi NKC NB I B-s újonc női kézilabdacsapata Zsadányi Sándor edző vezetésével. A sárrétiek számtalan poszton erősítettek céljuk érdekében, ami a bentmaradás kiharcolása a maga­sabb osztályban. Szeghalom A szakember elmondta, a közel­múltban új öttagú elnökséget vá­lasztottak a klub élére, az elnök Czeglédi Sándor, a helyi SKF csapágyszaküzletek tulajdonosa lett. Az új vezetés a bentmaradás kivívását tűzte ki célul, legfőbb támogatójuk az önkormányzat és helyi vállalkozók is segítik a csa­patot. Jó ütemben halad a sport- csarnok építése, így várhatóan október végén birtokba vehetik a korszerű létesítményt. Az első két hétben heti négy edzést tartanak, majd augusztus 12-étől napközis rendszerben ké­szülnek egy hétig. Augusztus 26 és szeptember 1 között Gyoma- endrődön edzőtáboroznak. Az együttes magja az NB II-ben baj­nokságot nyert gárda lesz, amely­ből Szabó Krisztina és Zsadányi Krisztina nem tudta vállalni a ma­gasabb osztály követelményeit. Új játékosként érkezett a Békés­csabai Előre NK-ból Krista Enikő és Bacsa Edina, a Medgyesegyhá- zából Lovas Krisztina kapus, míg a Kiskundorozsmából Dobó And­rea. Tárgyalásban állnak az algyői Nagy Noémivel, aki több poszton is bevethető. Tizenhat tagú keretet tervez­nek a sárrétiek, akik augusztus elején több előkészületi találko­zót is játszanak, így megmérkőz­nek a magyar junior válogatottal és egy hazánkban edzőtáborozó román csapattal is. A szeptembe­ri bajnoki rajt előtt meghívást kaptak Gyulára és Túrkevére egy felkészülési tornára. v. l OTP Lakossági Elektronikus Számlacsomag három számla egyben! ■ Elektronikus Számla, amely hatékonyan ötvözi a hagyományos bankszámla és — az OTPdirekten keresztül — az elektronikus bankolás előnyeit. ■ Megtakarítási Számla, ahol elhelyezheti és kamatoztathatja megtakarításait amelyeknek egy részét vagy egészét az Önnek legmegfelelőbb időpontban, havonta két alkalommal kamatveszteség nélkül veheti fel! ■ MasterCard WebKÁRTYA, amelyre Ön biztonságosan elkülönítheti az inter­netes vásárlásaihoz szükséges pénzösszeget. Direkt az Ön kényelméért most egy pár OTPdirekt pa- ' puccsal ajándékozzuk meg, ha 2002. július 1. és augusz- | tus 31 között OTP Lakossági Elektronikus Számlacsomag l szerződést köt. így még inkább élvezheti otthona minden j kényelmét és biztonságét. , Küldje vissza a mellékelt kupont (faxon vagy levélben), vagy igé- J nyelje a számlacsomagot az interneten (www.otpdirekt.hu). , és mi hamarosan egy szerződést küldünk Önnek, amit otthoné- i ban nyugodtan tanulmányozhat és kitölthet. I i ,*• Ha postán küldi vissza a kupont a borítékra | a következő címet írja rá: | OTPdirekt, 1241 Budapest Pf. 81. | Fax:(06 1)312 5823 | Kérem, küldjenek részemre Lakossági Elektronikus Számlacsomag szerződést! OTPdirekt Direkt A JÖVÖ MÁR JELEN VAN A laza egy óra késéssel kezdődő záróünnepség előtt jön egy hölgy és „jóhogyittvanúgyisakartam- beszélnimagával” — jelszóval kioktató-kurzusba kezd. Közli, ha a fentebbi esetből az olvasók álta­lánosítanak, még azt hihetik, a versenyt valamifé­le bunkó társaság szervezte. Holott a siker érdeké­ben sok-sok helyi aktivista dolgozott éjt nappallá téve. Ez lenne a kurzus lényege - közbeszólás le­tiltva, szól rám -, majd, ha befejezte a mondandó­ját. Csak most tudom mondani a kénytelenül elha­rapott választ: senki sem állította, hogy nem dol­goztak sokan lelkesen, helyiek és nem helyiek egyaránt. Érdekelne persze kitől a sommás — „az olvasók általánosítanak” - kurzus-összegzés, de a válasz simul az eddigiekhez: „Nézze meg, a bulletint, majd megtudja!” Megnéztem, az amúgy hangulatos Eb-alkalmá- ból kiadott Newsletter közepén a fénykép a fáradt szőkeségre hasonlít. A kép aláírása: „Mindenhol Vera”. Feltehetően erre gondolt. ________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom