Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
4. OLDAL — 2002. JÚLIUS 27., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Átadás augusztusban A Szabó Károly Művelődési Központ bővítésének első üteme csaknem teljesen elkészült. A belső munkálatokkal végeztek az építők, a külső homlokzat befejezése után, augusztus második felében adják át a létesítményt. Köröstarcsa Annak idején a település önkormányzata úgy tervezte, hogy a 11,6 millió forintot — ebből a település 8,3 millió forintot pályázaton nyert - meghaladó első ütem után a második és harmadik ütemmel folytatják a ház bővítését, korszerűsítését, mely munkák beruházási költsége 31 millió forint. A további fejlesztés, vagyis a régi épület átalakítása és korszerűsítése egyelőre várat magára, a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán ugyanis nem nyert a község. így az igencsak megviselt művelődési ház továbbra is szerény körülmények között szolgálja a helyieket. (SZ| Új helyi lap Orosháza Az Orosházi Polgári Együttműködés Közhasznú Egyesület útjára indít egy kéthetente megjelenő lapot, Városi Krónika Orosháza címmel. Az új, 14 ezres példányszámú lapot dr. Dancsó József országgyűlési képviselő, a polgári oldal polgármester-jelöltje, a szerkesztőbizottság tagja mutatta be július 24-én.- A lap tipográfiailag régi orosházi újságokra hasonlít, a hagyományokhoz való kötődés tudatos — mondta dr. Dancsó József. Az újság kiegészítése kíván lenni az Orosházi Élet című kétheti lapnak, az önkormányzat hét éve működő újságjának. — A Városi Krónika mottója: Egy várost építünk! Ennek szellemében töltjük meg tartalommal a lapot. Kié lesz a vezetői szék? Népes a polgármester-választáson indulók száma Nagyszámú polgármesterjelöltről beszélnek Gyulán. Július 19-én hivatalosan is bejelentették, az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje dr. Perjési Klára, az Országos Egészség-biztosítási Pénztár főorvosa, majd másnap a Fidesz—MDF közös jelöltjeként mutatták be dr. Erdmann Gyulát, a megyei levéltár igazgatóját, az MDF helyi és megyei elnökét. Gyula Információink szerint az MSZP gyulai szervezete július 8-án döntött arról, hogy ki lesz a polgármesterjelölt. Korábban felröppent Nagy Géza mérnök neve, aki már volt a gyulai képviselő-testület tagja, Gulyás Józsefé, aki jelenleg a testület kulturális bizottságának elnöke, Szabó Jenő építészé, akit július 19-én immár dr. Perjési Klára kampányának irányítójaként mutattak be. Felmerült még Tóth Sándor neve, aki a parlamenü választáson szocialista színekben indult és kevéssel maradt el Tóth Imre mögött, sőt a városban ő nyert. Tóth Sándor a képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnökét egyéni képviselőként szeretnék indítani. A Fidesz-MDF körökből a hivatalosan bejelentett dr. Erdmann Gyula mellett nem hallottunk más nevet. Baranyó Géza korábbi alpolgármester, amikor lemondott tisztségéről, már hangoztatta, nem kíván polgármester lenni. - Legfeljebb gazdasági alpolgármester lennék - jelentette ki kérdésünkre. Hallottunk arról, hogy dr. Herjeczki János ügyvédnek, a Gyulai Városszépítő és Környezetvédő Egyesület elnökének neve is felmerült polgármesterjelöltként, ő azonban cáfolta ezt. Danes László polgármester már a tavasszal azt nyilatkozta több lapnak, hogy függetlenként, párttámogatás nélkül indul a polgármester-választáson. Igaz, korábban jelezte, az utódját keresi, de tavaszra megváltoztatta álláspontját. Markó István korábbi országgyűlési képviselő, a Magyar Kisgazda és Polgári Párt országos elnöke is nyilatkozott tavasszal több lapnak, hogy indul pártja színeiben a polgármester-választáson. — Álláspontomon nem változtattam, véleményem szerint szükség van arra, hogy a magyar föld, a gazdálkodók, a vállalkozók érdekei végre megfelelő hangsúlyt kapjanak a város irányításában - jelentette ki. Cséfán Lajosnak, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának neve korábban az MSZP jelöltjei között szerepelt, aztán úgy értesültünk róla, az Összefogás Gyuláért Egyesület polgármester-jelöltjeként indul. - Az MSZP-nél nagyon áttételesen volt rólam szó, az Összefogás Gyuláért Egyesületnél pedig konkrétan. A kialakult helyzetre való tekintettel azonban nem indulok - mondta Cséfán Lajos. Hoffmann Ferenc alpolgármester nevét a Centrum Párttal hozták összefüggésbe. Hoffmann Ferenc megerősítette, szó van arról, hogy támogatja a párt a polgármester-választáson. Elmondta, a civil szervezetek jelentős részét maga mögött tudhatja. Szilárdan tartja magát a városban az a híresztelés, hogy Jalecz Lajos, a Kisködmön étterem tulajdonos-vezetője, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke is indul a polgármester-választáson. - A Gyulai Városbarátok Köre még hivatalosan nem jelölt polgármestert, de készül rá. A név bejelentésével még várnak. Lebenszky Attila az első önkormányzati ciklusban alpolgármester, a másodikban polgármester volt. A jelenleg biztosítási szakterületen dolgozó expolgármester a legkorábban hozta nyüvánosság- ra, hogy indul a polgármester-választáson, ha az SZDSZ nem támogatná, akkor független jelöltként.- Megismerve dr. Perjési Klára elképzeléseit, megerősített abban, hogy a város érdekében az ő személyét támogassam. — mondta Lebenszky Attila. Jámbor István, az Érdekvédő Egylet Gyula egyesület elnöke tavasszal azt nyilatkozta lapunknak, hogy képviselőjelöltként mindenképpen indul az önkormányzati választáson, de lehet, hogy polgármesterjelöltként is. - Tekintettel arra, hogy az érdekvédő egylet és a lakosság néhány tagja erre kért, örömmel elfogadtam a felkérést, indulok — jelentette ki Jámbor István igazságügyi szakértő mérnök, aki ingatlanirodát vezet Gyulán. Nagy István gazdasági területen többdiplomás tanárnak, kisgazda önkormányzati képviselőnek, a környezetvédelmi és városfejlesztési bizottság elnökének neve is felmerült a polgármesterjelöltek között. — Gondolkodom a kérdésen, hiszen Gyula nem úgy fejlődik, ahogy kellene. Úgy érzem, mint lokálpatriótának kötelességem segíteni a városon. Lehet, hogy független jelöltként elindulok - mondta lapunknak. Kisgazda körökből hallottuk a legkevesebb konkrét információt a témában. - Lesz polgármesterjelöltünk, kellő időben tudatjuk a választókkal — közölte Gyarmat Imre, a Független Kisgazdapárt Jókai szervezetének elnöke. Gyulán itt tartunk most. szőke marót ________Megkérdeztük olvasóinkat_________ Kö röstarcsa fesztiváljáról Smirí Orsolya, 17 éves, körös- tarcsai gimnazista: — Szerintem szükség van rá, ugyanis ez a programsorozat egyben falunap is. Ilyenkor összejönnek a barátok, rokonok, a megyében ma már tudják, mi is az a MAMF, s nemcsak a környező településekről jönnek szép számmal az érdeklődők. Ami biztos: a programok igen változatosak, a szervezéssel és a rendezvény lebonyolításával sok munka van, mindig vannak örök elégedetlenkedők, akik árgus szemekkel keresik a hibákat, semmiben nem segítenek, és utólag okosak. Bátori László, 26 éves, körös- tarcsai bútor- asztalos: — Örülök ennek a rendezvénysorozatnak, a fesztivál életet hoz ebbe a csendes faluba, fellendíti az idegenforgalmat, s hírét viszi a községnek. A MAMF minden évben sok, főként kispénzű fiatalnak ad szórakozási lehetőséget, s olyan híres együttesek koncertjeit nézhetik meg ingyen, melyekre másutt borsos belépőket szednek. Ha tehetem, akkor az idén is ott leszek a könnyűzenei koncerteken. Kiss István, 72 éves, körös- tarcsai nyugdíjas: — Én már kinőttem, pontosabban kiöregedtem az ilyenfajta szórakozásból: nyugalomra, csendre vágyom, nekem nem hiányzik a túlzottan hangos zenebona, ami miatt nem lehet aludni. Koromnál fogva nem érdekel a rendezvény, öreg, kopasz létemre mit keresnék én ott a fiatalok között? A baj az, hogy sokan nem vigyáznak a falu rendjére, s bizony, mint hallom, egy—két züllött életű fiatal is elvetődik ilyenkor a községbe. Nagy Elemémé, 50 éves, körös- tarcsai rokkantnyugdíjas:- A faluban kevés a szórakozási lehetőség, ezek a programok kellenek a fiataloknak. A szervezők a műsor összeállításakor gondoltak minden korosztályra, kezdve a legkisebbektől az idősebbekig. Gyerekeim is várják a falunapot, az idén a lányom budapesti barátai úgy alakították programjukat, hogy el tudjanak jönni a MAMF-ra. Nádas Györgyöt biztos megnézzük, s minden bizonnyal néhány zenekart is meghallgatunk. (szí ________________________(A SZERZŐ FELVÉTELE) Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. ÉP i fel 1 m 1 I 1 8 • s É l l R: I P B3 3 1 iS j§ ja j i 1 Mindenféle műtermi felvétel készítése CSALÁDI GYEREK TABLÓ akár 1 nap alatt kiváló minőségben! Esküvői felvételek készítése műteremben, házasságkötő teremben és bármilyen külső helyszínen! Digitális igazolványkép! Monitoron megnézheti, kiválaszthatja a képet!- PORTRÉ- DIVAT- REKLÁM AGFA ^ Filmkidolgozás az AGFA által ellenőrzött minőségben, 21x30 nagyításig akár 1 óra alatt! Az EISA- („Európa legjobb színes negatívja”) díjas AGFA VISTA filmcsalád teljes választéka! A világ élvonalába tartozó M flMÜ- kompakt mwtmwOn- zoomos- tükörreflexes- és digitális fényképezőgépek, NIKON távcsövek és a holland széles választéka. <§> fotóalbumok Fényképezőgépek, filmek, távcsövek, képkeretek széles választékával várjuk! Fényképezőgép-tartozékok, UV-szürők, különböző trükkös effektszűrők, napellenzők, Lowepro és Aryca szett táskák széles választékban! Manfrotto, Cullmann, Velbon fotó- és videoállványok, Varta elemek és zseblámpák teljes választéka! AKCIÓS TERMÉKEINK:- akciós filmkidolgozás,- akciós Agfa filmek: - 2 fizet 3-at kap- nyereményjáték- NIKON digitális fényképezőgépek 5% engedménnyel augusztus 11-éig! s MSW « » >mm6 » «»»ksí * »»»*»* » »»»»» « «mm * mm» » mma « *»»»» s »»»«» « s*sk*ks a : ^ 5600 Békéscsaba, TlinO<5 FotO Cs.ba Center J UllOÖ X \J ív Tel.: (66) 524-555. § ^ 5630 Békés, 111 rí AC H AtA Kossuth u. 1. J tllIU S r U tO Tel.: (66) 413-107. R.: V: 1 RÍ i