Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-12 / 161. szám

2002. Július 12., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Medgyessy találkozna Orbánnal Eger A parlament által felállított vizsgálóbizottsággal kapcso­latban abban vagyok érde­kelt, hogy korrekt, objektív módon elvégezzék a munká­jukat és ezáltal az emberek világosan lássanak - fogal­mazott lapunk érdeklődésére a Heves megyei látogatáson lévő Medgyessy Péter. A mi­niszterelnök szerint ez a tisz­tázás segíthet abban is, hogy az ország megnyugodjon. „Nem zárkózom el a párbeszédtől Orbán Viktorral” fotói gál gabor Munkatársunk kérdésére a kor­mányfő megismételte azt az is­mert okfejtését, hogy az ország­nak megnyugvás és béke kell, hi­szen úgy helyes, ha az emberek a munkahelyeken dolgoznak, az is­kolában tanulnak, a templomok­ban imádkoznak, az utcán pedig közlekednek. A miniszterelnök meggyőződése ez, hogy az embe­rek ilyen normális életre vágy­nak. Mint fogalmazott: természe­tes, hogy egy működő demokrá­ciában vannak másféle törekvé­sek is, ám ezek őt nem ingatják meg abban, hogy elhatározását véghez vigye, és a nemzeti közép kormánya megvalósítsa a jóléti rendszerváltást. Kijelentette: „Én fogok nyerni, csak ehhez idő kell. De az idő engem igazol majd.” A kormányfő a személyét ért támadásokkal kapcsolatban ki­jelentette: senki nem örülne a ha­sonló támadásoknak, de tudja, hogy jó ügyet szolgál, amit tesz, az az ország érdekében van. Arra a kérdésünkre, hogy kez­deményez-e találkozót a közeljö­vőben a volt kormányfővel, Or­bán Viktorral, a miniszterelnök kijelentette: soha nem zárkózott el a párbeszéd elől. Hangsúlyoz­ta: „ha elődöm indítványoz egy ilyen találkozót, akkor beszélhe­tünk, ám nekem nincs szándé­komban ezt kezdeményezni.” A szavazatok újraszámlálását követelő demonstrációkkal kap­csolatban megkérdeztük, hogy a héten nyilvánosságra került ada­tokat miért nem lehetett koráb­ban közzé tenni, illetve a szava­zatszámláló bizottságok tagjait miért nem nyilatkoztatták meg az ügyben, a kormányfő így fe­lelt: „az Orbán-kormány belügy­minisztere, Pintér Sándor tájé­koztatást adott a parlamentben a választásokról. Tette ezt Orbán Viktor tudtával és jóváhagyá­sával. A beszámolót mindenki megszavazta, megtapsolta. Meg­hallgatták a képviselők a válasz­tási bizottság jelentését is. Ne­künk ezért eszünkbe se jutott előhozakodni még egyszer ezek­kel az adatokkal. Nem tisztem ta­nácsok osztogatása, de ha valaki ennyire ragaszkodik a hatalom­hoz, majd azt sugallja, hogy nem vesztettek, ők vannak topon, job­ban tenné, ha belső elemzések­kel vizsgálná a kudarc okát, mint tette azt annak idején a szocialis­ta párt.” síké Sándor Vita a feltáróbizottságban Pécs - Budapest Az MSZP arra szólítja fel az MDF-et, hogy Balogh Lászlót, a miniszterelnök titkosszol­gálati tevékenységét vizsgáló bizottság elnökét hívja vissza - jelentette be Toller László szocialista képviselő, a tes­tület alelnöke tegnap pécsi sajtótájékoztatóján. A szocialista tagok politikailag és formailag is alkalmatlannak tart­ják az MDF által delegált elnököt, mivel Balogh László még nem esett át a nemzetbiztonsági átvi­lágításon, emellett az MSZP sze­rint az elnök korábbi nyilatkoza­tai nem felelnek meg a bizottság által tervezett feladatoknak. Balogh László, a bizottság el­nöke tegnap jelentette be: esetle­gesen a KGB archívumát is meg kívánják keres­ni; emellett hajlandó lenne akár fizetni is egyes magán­kézbe került dokumentu­mokért. Toller László kifejtet­te, hogy a szo­cialista tagok szerint ez nem egyezik a testület feladataként meghatározott országgyűlési ha­tározattal, ráadásul az eltulajdo­nított iratokért nem jutalom jár­na, hanem börtönbüntetés. Ba­logh László amúgy sem nyilat­kozhat a testület nevében, mert a bizottság még nem alakult meg. Ezért kérik a delegáló MDF-et az elnök visszahívására, új vezető jelölésére, akit a szocialista frak­ció is támogatni fog. NYAKA SZABOLCS Népszavazás a földkérdésről Budapest Az Országos Választási Bizott­ság (OVB) tegnap elfogadta a Hajrá Magyarország! mozga­lom népszavazási kezdemé­nyezésére tett beadványának két kérdését. A MIÉP hitelesí­tési kérelmének kétharmadát azonban elutasították. Lapzártánkkor még nem fejező­dött be az OVB ülése, ám a szak­értői vélemények alapján várha­tóan elfogadják a Hajrá Magyar- ország! mozgalom teljes beadvá­nyát, amely a földtulajdonszer­zésnek és a külföldiek földvásár­lásának témakörében kezdemé­nyez ügydöntő népszavazást. A szervezet az utolsó pillanat­ban módosítási kérelmet nyújtott be az általa megfogalmazott négy kérdésből az első kettőre vonat­kozóan. Ezek a külföldi magán- személy, illetve sem a belföldi, sem a külföldi jogi személy ter­mőföld és védett természeti terü­let tulajdonjoga megszerzésének lehetőségeit veti fel azzal a vál­toztatással, hogy a tiltás az Euró­pai Unióval történő csatlakozási szerződésben megállapított át­meneti mentesség lejártáig tart­son. így sikerült az OVB egyik korábbi lényegi ellenvetését sem­legesíteni, amely nehezményez­te, hogy a megkötés nincs idő­korláthoz kötve. A hitelesítést két ellenszava­zattal fogadta el a bizottság, ugyanis az MSZP és az SZDSZ delegáltja szerint a két kérdés nincs egyértelműen megfogal­mazva, és a laikus számára értel­mezhetetlen. Hasonló indokok­kal utasítottak el a MIÉP három kérdést felvető beadványából kettőt, a nagybirtok korlátozásá­ra tett felvetésre azonban a párt megkezdheti az aláírásgyűjtést. NAGY ESZTER DÓRA KÉTMILLIÓ LÁTOGATÓ. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Parlamentben fogadta az Országház kétmilliomodik látogatóját. Lukácsi Ákos, a 'ráckevei Ady Endre Gimnázium 9. osztályos tanulója a Parlament épületéről készült aranyozott képét Kapott ajándékba. A Szent Korona 2000. január elseje óta látogatható a Parlamentben. ______________________________________fotó: europress/kallus györoy SZ AVAZZON A VELEMENYEVEL! A szavazás módja: Minden állításhoz egy telefonszám tartozik. A szavazáskor önnek nem kell mást tennie, mint azt a telefonszámot tárcsázni, amely­nek állításával egyetért. Hívását egy automata fogadja, azaz a hívása egyben a szavazását is jelenti. Beszélnie nem kell. Csak tárcsáznia. Álláspontjának indokait is megoszthatja velünk, ha leg­feljebb két percben összefoglalja azt a telefonban. A hívás dija 120 forint+áfa percenként, plusz kapcsolási díj Az Országos Választási Bizottság végérvényesen elutasította a választási szavazólapok újraszámlálását. I Ön szerint: 1. IrKSpDlt az ügy további napirenden tartása. 06-90-230-721 2. Akar tüntetésekkel, blokádokkal is ki lehet kényszeriteni a donffés megváltoztatását. 06-90-230-722 3. A Riasztott testületek és demokratikus intézfn|hyek döntései mindenkire kötelezőek. 06-90-230-723 4. Határozottan fel kell lépni az utcai politizálás ellen. 06-90-230-724 A SZAVAZÁS EREDMÉNYÉT JÖVŐ KEDDEN OLVASHATJÁK. Tüntetők... ...jelszavak.. ...karszalagok FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY, KERÉK ÁGNES Budapest Tegnap a fővárosban két hely­színen is tüntetést rendeztek a polgári körök, illetve a köré­jük rendeződő szimpatizánsok. Előbb a Március 15. téren, majd a Parlament előtt gyülekeztek. A Március 15. téren mintegy 500- an, a Parlament előtt 3-400-an vettek részt a tüntetésen. A bu­dapesti rendőrfőkapitányság bejelentette, hogy a péntekre tervezett tüntetés a fővárosban elmarad a rendezők szándéka szerint. A polgári-körök demonstráció­jának hangosítását a Március 15. téren - az engedély hiánya miatt - eltávolíttatta a rendőrség. A né­hány korai gyülekező az előző és a mostani kormány közti különb­ségről próbálta meggyőzni a 30- 40 fős rendőri különítményt. A demonstráció este 7 órakor kez­dődött. Szónokai a polgári meg­mozdulások állandó szereplői, Kerényi Imre, Tőkéczki László, Szűrös Mátyás, Horváth Balázs és Boros Imre, valamint az e minősé­gében most debütáló Cseh Tamás voltak. Az Erzsébet hídi demonstráció résztvevői - Kocsis Imre, a Lelkiis­meret ’88 Csoport vezetője, Nagy Ervin, a JOBBIK elnöke, Torocz- kai László, a 64 Vármegye vezető­je, valamint Grespik László - által meghirdetett rendezvény első szónoka Takács András, a Törté­nelmi Szociáldemokrata Párt el­nöke arról beszélt, hogy az MSZP nem vehetett volna részt demok­ratikus választáson, mert „csal­tak, és csalni fognak mindig”. A felszólaló a szavazatok újraszám­lálását is követelte. A Kossuth téren szónokolt Grespik László is, aki azt mondta, hogy vitatkozna Medgyessy Péter miniszterelnök azon kijelentésé­vel, miszerint az utca közlekedés­re való. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője szerint az ut­ca arra is jó, hogy ott az emberek szabadon elmondhassák vélemé­nyüket. Beszédében az ügyvéd megkérdőjelezte a választások tisztaságát, és kritizálta a válasz­tás törvényt. ___________■ Hír ek HÁZREND. Szili Katalin ház­elnök javaslatot tett a frakciók­nak a parlament őszi üléssza­kának munkarendjére. Esze­rint az Országgyűlés minden héten ülésezne, határozatho­zatalok azonban csak az úgy­nevezett „A” hét keddjén len­nének. Az „A” és a „B” héten is lennének napirend előtti fel­szólalások, interpellációk, kér­dések és azonnali kérdések. Balsai István (MDF) és Rogán Antal (Fidesz-MPP) szerint a javaslat elfogadhatatlan, mert így csak kéthetente kerülne sor a szavazásokra, mti AZ ÜGYÉSZSÉG késedelme­sen intézkedett és túl hosszúra nyújtotta az eljárást a Minisz­terelnöki Hivatal és a Happy End Kft. szerződései ügyében - vélik az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti képviselői. Az ellenzéki képviselők sze­rint jogi kérdésekre alapozott politikai támadások folynak Polt Péter legfőbb ügyész el­len. Polt Péter hangsúlyozta: az ügyészség ebben az ügyben politikai befolyásoltság nélkül, törvényesen és szakszerűen járt el. mti KÉRÉS. A Fiatal Baloldal - If­jú Szocialisták mozgalma azt kéri Orbán Viktor volt minisz­terelnöktől, hogy fizesse visz- sza az Országgyűlés Hivatalá­tól május, június és július hónapban felvett tiszteletdíját: a havi bruttó 165 ezer forint tiszteletdíjat és közel 100 ezer forint költségtérítést. A moz­galom szerint a májusban leköszönt miniszterelnök a parlament megalakulása óta mindössze kétszer vett részt a Ház ülésén. Ebből az egyik alkalom az alakuló ülés volt, amelyen letette képviselői esküjét, mti TITOK. Eljárást kezdeményez Boros Imre MDF-es képviselő ellen Veres János, a költség- vetési és pénzügyi bizottság MSZP-s alelnöke. Veres János megdöbbenéssel vette tudo­másul, hogy a bizottság tagja olyan ügyről beszélt a sajtó nyilvánossága előtt, amellyel kedden a bizottság zárt ülésen foglalkozott, és a jegyzőköny­vet 5 évre titkosította. A politi­kus szerint Boros Imre a bizottsági ülés végét meg sem várta, tárgyalás közben ott­hagyta azt. Ezek után a sajtó nyilvánossága előtt a titkos minősítésű információk közül többről beszélt, ezzel kockáz­tatta Magyarország üzleti érdekeit. A bizottság elnöke szerint Boros Imre e tettével lehetséges, hogy törvény- sértést követett el. europress MEGFELELŐ. A NATO üd­vözli a Magyar Honvédség légi­erejének és járműparkjának modernizációját, és nincs okunk kételkedni abban, hogy a Gripen vadászrepülőgépek szövetségi feladatokat is el tud­nak majd látni - hangsúlyozta a NATO Magyarországon tar­tózkodó dél-európai főparancs­noka. Gregory G. Johnson azt mondta: tudomása szerint a Gripenek bérletéről szóló szer­ződés tartalmazza, hogy a va­dászrepülőgépek NATO-kom- patibilisek és megfelelnek a szövetség szabványainak, mti ISZLÁM. Az iszlám világa címmel kiállítás nyílt a keszt­helyi Helikon Kastélymúzeum­ban. A tárlaton a kuvaiti Tareq Radzsab Múzeum 21 ország­ból származó anyaga tekint­hető meg 2003 őszéig. A kiállí­táshoz kapcsolódva Menny és pokol az iszlámban címmel nemzetközi néprajzi, művé­szet- és irodalomtörténeti konferenciát rendeztek Keszt­helyen, a tudományos tanács- kozás szombatig tart, mti i Tüntetők, jelsMyak, karszalagok

Next

/
Oldalképek
Tartalom