Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

K U L T Ú R A 2002. JÚLIUS 9., KEDD - 7. OLDAL Muzsikálunk, játszunk... Visszatérő táborosok a zenei napokon Peregnek az események, gyors tempóban sorjáznak egymás után Békésen és Tarhoson a ze­nei napok táborai. Gulyás Gyöigy, a neves karnagy-pedagó­gus egykori énekiskolájában az ötvenes években a tehetségeket gyűjtötte egybe. Békés-Tarhos most is a tehetségekről szól. Békés-Tarhos Idén több mint 200 fiatal vesz részt a különböző hangszeres (vonós, fu­vola, kürt) kurzuson, mellettük mintegy 100 határon túli rnagyar- ének szakos tanárt és óvodapedagó­gust foglalkoztat akkredit ált tovább­képzés formájában a Szép magyar beszéd továbbképző tanfolyam & a Körösi Nyári Akads'émia ének—zene szekciója. A táborok közösség- és emberformáló szerepe, zenei fej­lesztő programja a háromhetes fesztivál, legnagyobb pozitívuma. A. 26. Jeunesses Musicales vo­nószenekari tábor idén csúcsjelent­londonban élő Fejes Tamás hege­dűművész Saint-Saens Bevezetés és Rondo capriccioso című művé­vel az fdei zenei napok egyik kiug­ró sikerét aratta, Kancsár Vem zon­goraművész kíséretével. Mellettük országos és regionális versenyek győztesei játszottak szólót a vo­nósirodalom melodikus- és bra­vúrdarabjaiból, Rázga Ámn és Fe­jes Antalné közreműködésével. Telt házas, pótszékes publikum tapsolt a jövő ígéreteinek: Molnár Zitának, Tornyai Péternek, Kovács Emesének, Sinkó Ilkának, Szántó Csabának, Molnár Róbertnek, Tö­tök Zsoltnak, Walde Mihálynak, Lipták Zsuzsinak, Ambrus Anett­nek, Farkas Bélának és Jurity Lau­rának. A műsor második részében Händel, Sugár Rezső és Decsényi János művei szólaltak meg a tábor vonószenekarának előadásában, Wemer Gábor vezényletével. A kö­zönség soraiban az eltelt huszon­hat év egykori táborosai közül töb­A zenekari próba szünetében a Vineter anyuka, Werner Gábor, S. Dobos Márta és Fejes Tamás a vonóstábor hegedűseivel kezéssel regisztrálta az ország legtá­volabbi vidékeiről, sőt a Kolozsvár­ról és Szabadkáról is érkezett részt­vevőket. A negyvenkét tehetséges hegedűs, csellista és riágy&őgős fia­tal közül több mint a fele visszatérő vendége volt a tábornak. Nehéz volt kiválasztani a legjobbakat, akik a jú­nius 30-ai záróhangversenyen lép­tek közönség elé a tarhosi zenepavi­lonban. A vonóskurzus művészeti vezetője, S. Dobos Márta hegedű- művész, a SZTE szegedi konzerva­tóriumának tanára, s a többiek - Bernadett Előd Svájcból, Ursula Voigt Ausztriából, Sándor Ottó Gyu­láról, Bánfi Judit és Nagyné Bodon Ilona Békésről - fáradhatatlan energiával fogták össze a szakmai munkát. Fejes Antal táborvezető, a zeneiskola, valamint a művelődési központ apparátusa több hónapos szervezéssel biztosította a szakmai előkészítést, illetve a gördülékeny lebonyolítást. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma mellett több országos és helyi szponzor nyújtott támogatást a tábor megren­dezéshez. A Pro Helvétia Svájci Kultúralapítvány évek óta rendsze­res segítséget ad a vonósoknak. A záróhangverseny szólistája, a ben jelen voltak, távoli városokból hozta őket a szívük vissza a kon­certre, a tarhosi hangulatba. A legfiatalabb résztvevő all éves Joó Réka, mezőhegyesi hegedűs volt, a legidősebb táborlakó pedig a csellista Walde Mihály Veszprém­ből — és ő sincs még húszéves. A búcsúesten az ő szavai öntötték for­mába szinte minden kurzusra vo­natkoztathatóan itt tartózkodásuk lényegét: „Törékeny ez a tábor, hi­szen összejövünk az ország külön­böző részeiből, megismerjük, meg­szeretjük egymást, muzsikálunk, játszunk, focizunk, gyönyörű he­lyen lakunk, amit köszönünk, a ta­náraink kényeztetnek bennünket, együtt sírunk-nevetünk, együtt nem alszunk, nézzük a meccseket, hall­gatjuk egymás játékát, esszük a Vineter Marci anyukájától kapott fi­nomságokat, aki az egész tábort jól­lakatja évek óta, rácsodálkozunk a másik tudására, gyakorolunk, sze­replésre készülünk - s aztán egy­szer csak vége mindennek. Vége az álomnak, már csak a zárókoncert van hátra, ami biztosan megmarad bennünk: Az emlék, a hangok, a ze­ne, amiért érdemes élni.” KÉP, 8»6W8Qi F. PÁLFY ZSUZSA Emberekről szólnak a királydrámák A Shakespeare-sorozat Falstaffja a várszínház idei első bemutatója A Gyulai Várszínházban a Sík Ferenc művészeti vezetőnek köszönhetően meghonosított Shakespeare-sorozat folytató­dik; Sopsits Árpád a királydrá­mák közül a IV. Henriket át­dolgozva, Falstaff címmel ren­dezett a szerzőhöz méltó és a mai nézőnek élvezetes, a nyá­ri játékok kiemelkedő bemu­tatói közé illő előadást. A vár tövében Horgas Péter díszlete az Erzsébet-korabeli Angliát, az 1600-as évek Globe színhá­zának és a Vadkanfőhöz cím­zett fogadó hangulatát idézte. A színészeknek színvonalas játékukkal sikerült a rene­szánsz ember érzelem- és gon­dolatvilágát elénk varázsolni, a halhatatlan klasszikus egy­szerre költői és szókimondó tragikomédiájába úgy életet lehelni, hogy a nézőt — miköz­ben jókat nevet, remekül szó­rakozik — nagyon is mélyen érintik, olykor mellbevágják az áthallások, a félelmetes párhuzamok a mához. Gyula A Vadkanfőhöz címzett fogadóban Sir John Falstaff fantasztikus történeteivel nyűgözi le hallgatóságát. Balról Sürge asszony (Csákányi Eszter), Lancaster (Karácsonyi Zoltán), a walesi herceg (Fekete Ernő) és Falstaff (Czintos József) d-fotó: kovács Erzsébet A londoni közigazgatás által a vá­ros szélére, a Temze túlsó partjá­ra „száműzött” nyilvános szín­ház, a Globe - amelynek William Shakespeare darabjait írta, és ahol a szerző maga is játszott — a közélet, majdnem az aktív politi­zálás színtere volt az egykori Ang­liában. A közönség soraiban ugyanis éppen úgy ott ültek az udvar emberei, az arisztokrácia tagjai, mint a nép egyszerű fiai. A színházra jellemző hangos mula­tozás, duhajkodás, a pubokhoz, fogadókhoz, utcai szereplésekhez szokott korábbi vándorszínészek a hivatalos álláspont szerint ve­szélyeztették a város rendjét, nyugalmát, ráadásul közegész­ségügyi és tűzvédelmi szempont­ból is kockázatosak voltak a fa- szerkezetű építmények. Mégis tó­dult a közönség, óriási volt az ér­deklődés, a színjátszás fénykorát élte. A szabad ég alatt zajló, proló­gussal kezdődő és epilógussal zá­ruló, a némajátéknak, a panto- mimnak előszeretettel teret adó reneszánszkori színjáték jegyei­ből igen sokat szerencsésen hasz­nál, hangsúlyoz Sopsits Árpád rendező a gyulai előadásban. Rögtön az elején világossá teszi: arcok, álarcok, maszkok, szere­pek cserélődnek, amint elkezdő­dik a játék, a történet, a történe­lem! Hiszen az emberiség egész történelme erről szól, hogy sze­replői - uralkodók és alattvalók egyaránt - szerepeket játszanak, amikhez állandóan cserélgetik a megfelelő álarcokat. Vajon melyik az igazi? Milyen ember lakozik a királyban, és milyen az útonálló­ban, a kocsmatöltelékben? Van-e győzelem vereség nélkül? S egyál­talán, képesek-e az emberek ala­kítani a történelmet, vagy inkább a történelem formálja az egyes alakokat? Shakespeare hálás forrás, ha nem zárkózunk el a mélyebb ér­telmű, filozofikus elmélkedéstől. Persze, nem feltétlenül nyári es­tén vállalkozunk ilyesmire, akkor talán inkább lazítani szeretnénk, könnyed szórakozásra vágyunk. Az angol klasszikusban azonban éppen ez a fantasztikus: műveitől mindkettőt egyszerre megkapjuk. Fontos azért az is, hogy a rendező éppen az egyetlen olyan királydrá­máját válassza, amely nem véres tragédia, hanem valamivel derű­sebb. Sopsits Árpád ügyes, biztos kézzel nyúlt IV. Henrik tragédiájá­hoz, hogy a hosszadalmas, szöve­vényes, rengeteg figurát felvonul­tató cselekményt leegyszerűsítse, a történéseket három személyiség köré terelje, Falstaff, V. Henrik és apja jellemábrázolására szűkítse, így lesz — bár még mindig nagyon hosszú - egy estén bemutatható, élvezetes az előadás. A prológus mindjárt arra is fi­gyelmeztet, hogy a rang és a hata­lom múlandó dolog, a király nem Isten kiválasztottja, lehet gonosz vagy éppen gyenge kezű, a politi­ka szereplőihez pedig, főleg a győztesekhez sok szenny és vér tapad. Az előadás fő színhelye a királyi palota, a csatatér és a Vad­kanfőhöz fogadó, így fest a szerző és a rendező teljes képet a korról, hiszen a komor történelmi krónika mellett vérbő komédiában tárja elénk a nép életének hétköznapja­it. Fenn a király, a hadvezér az úr, itt lenn, a fogadóban Falstaff a ki­rály. Ez a túlsúlyával tekintélyt pa­rancsoló nemes az élet örömeit habzsolja, nem sokat tart a korona szentségéről és a törvény tisztele­téről, ugyanakkor figyelemre mél­tó élettapasztalattal rendelkezik, és amit tud, igyekszik átadni Hen­riknek, a walesi hercegnek, akit fi­aként szeret. A bölcs, rafinált lova­got nehéz átverni, de ő maga na­gyokat képes lódítani, igazi Háry Jánosként kápráztatja el hallgató­ságát elképesztő túlzásaival. A bo­nyolult emberi lélek sűrítménye, hús-vér figura, jó és rossz, esendő és bosszúvágyó, félelmetes és sze- retetre méltó egyszerre. A nagy ívű fejlődést ebben a darabban az ifjú herceg viszi véghez, aki léha, dor- bézoló ifjúból, amikor nagy a tét, vitéz katona, okos uralkodó lesz. Sőt, kegyetlen, érzelmeken túllépő uralkodó — ebbe hal bele az öreg Falstaff. V. Henrik átváltozása azt is sugallja, hogy a dörzsölt Falstaff és az útonállók társasága jobb is­kolának bizonyult a királysághoz, mint az udvari környezet vagy a csatamező; meg azt is, hogy mind­két szinten szükséges a szerepcse­re, az árulás, és soha nincs győztes vesztesek, áldozatok nélkül. Sopsits Árpád rendező azt nyi­latkozta a premier előtt, hogy há- romszólamú előadásra törekszik, amelyben a walesi hercegnek két apja van (Henrik és Falstaff). Nagy találmány, és „átjött”. Áz öreg, az uralkodásba belerokkant király a rend, a hatalom világát je­lenti, míg a tivornyázó Falstaff a káoszt, a zűrzavart. Két ellentétes pólus, mégis közös bennük, hogy mindkettőhöz a bűnön, a romlá­son keresztül jutnak el a szerep­lők, s mindkettő esetében sebek, sérülések által formálódnak a jel­lemek. V. Henrik végül a falstaffi kiképzésnek köszönhetően válik erős kezű uralkodóvá, a rend, a törvényesség urává, elhunyt apja követőjévé. Shakespeare nem történelmi leckét ad, távol áll tőle, hogy ki­oktasson. Királydrámái - így a IV. Henrik is — tulajdonképpen nem is a királyokkal, sokkal in­kább az emberekkel foglalkoz­nak. Pontosabban azzal, hogy a különböző emberek mit kezde­nek a hatalommal, hogyan vise­lik (el) a méltóságot, nem rop- pannak-e össze a felelősség súlya alatt. Csupa napjainkban is örök­ké izgalmas erkölcsi kérdés. Az előadás értékét növeli, hogy ki­magasló alakításokat láttunk, va­lódi élményt nyújtottak a szerep­lők, a költői, lírai nyelvet sikerült szépen ötvözni a páratlan hu­morral, a szókimondó poénok­kal. Falstaff szerepében Czintos Jó­zsef nyújtott kedves-szellemes, emjékezet^s alakítást. Fekete Er­nő a herceg fejlődését, ami a leg­nagyobb ivét átfogó szerep, meg­győző erővel játszotta. IV. Henrik király figurájában Blaskó Péter elegánsan ötvözte a hatalom je­gyeit és a mélyen emberi vonáso­kat. Shakespeare-nél csak férfiak léptek színpadra, játszottak női szerepeket. Azóta sokat fordult a világ: itt Csákányi Eszter nem­csak Sürge asszonyt, a fogadós- nét kelti életre, hanem Balga bí­rót is, mindkettőből jellegzetes humorral formál felejthetetlen fi­gurát. Színvonalas, szépen kom­ponált, egységes előadást lát­tunk, amit megvalósítani csak csapatmunkával lehet. Külön ki­emelést érdemel mégis László Zsolt (Percy, Colevile), Karácso­nyi Zoltán (Lancaster herceg, Bi- bircs), Szakácsi Sándor yorki ér­seke és Pikali Gerda (Lady Percy, Haliga, Lepedő Dolly). A korabe­li hangulatot idéző, ízléses, hatá­sos jelmezeket Varga Klára ter­vezte. NIEDZIELSKY KATALIN Szünidei pályázat A békéscsabai Ifjúsági Ház és a Tevan Kiadó közös pá­lyázatot ír ki próza és vers kategóriában. Békéscsaba A pályázaton középiskolások vehetnek részt tematikai meg­kötés nélkül. A pályázatokat névvel és címmel kell ellátni, és az ifiház portáján vagy postai úton feladni az ifjúsági ház cí­mére. Beadási határidő: 2002. augusztus 20. Eredményhirde­tés az első tanítási héten, szep­tember 4-én 15 órakor az ifiházban. A legjobb alkotások publikációs lehetőséget kap­nak. Minimum 5, maximum 10 verset lehet beküldeni és 1—2 novellát, elbeszélést. Pályázati információ: ifiház, Herczeg Ta­más, 449-222*. Tevan Kiadó, Kántor Zsolt, 527-880*, 124-es mellék. Arany városában szeretik a japánokat A Füzesgyarmati Japán Múzeum és a nagyszalontai Arany Já­nos Emlékmúzeum közötti jó kapcsolatnak köszönhetően több héten át nagyszabású japán eseményeket rendeztek Arany János szülővárosában. A nyolc kiállításból és több, a ja­pán kultúrát népszerűsítő programból álló rendezvénysorozat záróünnepségét a közelmúltban tartották. Akkor Doma-Mikó István, királyi udvari festőművész gyorsfestészetből bemutatót is tartott. A 2 perc 32 másodperc alatt elkészül alkotást a nagy­szalontai Arany-múzeumnak ajándékozta a művész. Nagyszalonta—Füzesgyarmat — Amikor januárban megcsör­rent a múzeum telefonja, és a vo­nal végén lévő férfi úgy mutatko­zott be: Doma-Mikó István va­gyok Tokióból, azonnal azt kér­deztem: honnan? Megismételte: Tokióból. Először valami félreér­tésre gondoltam, de kiderült: Doma-Mikó István valóban min­ket keresett. Azért, hogy ez a ja­pán kapcsolat létrejöhetett, a szomszédos Békés megyében élő Magyari Barnának tartozunk köszönettel, aki mint városunk szülötte, bennünket ajánlott a ja­pán kultúra erdélyi nép­szerűsítésére - hangoz­tatta köszöntőjében Zuh Imre, a nagyszalontai Arany János Emlékmúze­um igazgatója.- A japán műalkotások első romániai bemutatko­zásának méltó színhely­évé vált Nagyszalonta, e büszke történelmi város. A Csonkatorony évszázadok hőskorát idézi: Bocskai hajdúinak harcát, vért, szenvedést, városalapítást. döbbentik a szemlélődőt, hogy milyen kevés és mégis milyen sok maradhat utánunk. Egy keleti bölcs mondta, hogy lelke mélyén minden költő japán egy kicsit. Arany János — ha élhetne — bizo­nyára bölcs és biztató szavakkal buzdítaná az itt kiállító fiatal japán művészeket, a szigetország első kulturális követeit. Azok pedig Japánul szavalta a Toldit A nagyszalontai japán kiállítás-sorozatot lezá­ró ünnepségen japánul is elhangzott egy részlet Arany János Toldi című művéből. Leg­nagyobb epikus költőnknek ezt az alkotását 1940-ben fordították le japán nyelvre. A Toldi japán változatából az első ének első három szakaszát Chizuru Kawawa, Doma-Mikó Ist­ván felesége szavalta el. így Nagyszalontán először csendülhetett fel eredeti japán tolmá­csolásban Arany János legismertebb müve. Az Arany János Emlékmúzeumban nemzeti költőnk kegytárgyai rá­vábbi alkotáshoz. Nagy örömet okozott nekünk a nagyszalontaiak Japán iránti érdeklődése is. Boldo­gan tapasztaltuk, hogy a japán ké­pek megtekintésére mindig szép számmal megjelent idős és fiatal, magyar és román egyaránt — mondta ünnepi beszédében Doma-Mikó István, királyi udvari festőművész, a Füzesgyarmati Ja­pán Múzeum megala- kítója. Áz ünnepséget kö­vetően Doma-Mikó István a nagyszalon­tai japán rendez­vénysorozat folytatá­sáról állapodott meg Zuh Imre múzeum­igazgatóval és Tódor Albert polgármester­rel. Jelenleg úgy tű­nik: legközelebb ok­tóberben tartanak ja­pán kiállításokat, foglalkozásokat Nagyszalontán. Iskolaépítés Befejezéséhez közeledik Nagybánhegyesen a tavaly megkezdett általános iskola beruházása. Nagybánhegyes Mint azt Jancsó Ottó a legutóbbi testületi ülésen elmondta, az építkezés megkezdése a pályáz­tatás és a közbeszerzési eljárás miatt hosszabb időt igényelt, de így is februárban megkezdődtek a gyakorlati munkák. A mintegy 60 millió forintos beruházáshoz az önkormányzat központi pá­lyázaton nyert forrást. Ehhez a területfejlesztési tanácstól 18 mil­lió, illetve pluszként a Pénzügy­minisztériumtól 15 millió forint támogatás társult. A kivitelező cég június 30-ára, az ígért határ­időre befejezte az általa vállalt munkát, így jelenleg a helyiek sa­ját munkává végzett festése, má­zolása és kisebb teendői marad­tak hátra. A műszaki átadás júli­us 12-én 10 órakor lesz a szakha- tóságok bejárásává. ________iy ti sztelettel és távol-keleti alázattal hallgatnák költőóriásunk szavait, hogy felvértezzék magukat a to-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom