Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-25 / 146. szám

KULTÚRA 2002. JÚNIUS 25., KEDD - 7. OLDAL mm MEGYEI HÍRLAP Szovjet fegyelem, bohókás szerelem A lombok alatt hüsöltek olvasóink szombaton A fiatal szerelmesek balról jobbra: Gerner Csaba, Komáromi Anett, Bródy Norbert és Tarsoly Krisztina. A háttérből Lenin felügyeli az ese­ményeket D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Könnyed kikapcsolódással szolgált az elmúlt szombaton este a békéscsabai Városházi Esték színházi előadása, amelyre lapunk előfizetőit is meghívtuk. A Békés Megyei Jókai Színház társulatából verbuválódott fiatal csapat Katajev A kör négyszögesítése című vígjátékát adta elő. Békéscsaba A történet a „teljes fényében ragyogó” Szovjet­unióban játszódik, ezt jelezte a roppant szerény díszlet is: egy Lenin-kép, egy vörös zászló és két rozzant ágy. Ábrahám (Bródy Norbert) és Vaszilij (Gerner Csaba) barátok, közös szobában laknak, sőt mindketten ugyanazon a napon nő­sülnek. A két feleség (Komáromi Anett, Tarsoly Krisztina) és a harmadik barát (Simon József) is ugyanabba a lakásba szeretne költözni, ebből adódnak a bonyodalmak. Ötük élete abban a tör­ténelmi környezetben kuszálódik össze, amiről mindenki hordoz magában valamilyen emléket. A néző ennek köszönhetően a szórakozás mel­lett mindvégig a múlt rendszerbeli emlékeit idé­zi. Talán emiatt lankadt olykor a figyelem. A da­rab mindvégig a helyzetkomikumból építkezik: olyanok találkoznak, akiknek nem kéne és olyankor, amikor nem szabadna. A Karczag Fe­renc rendezte előadás kellemes kikapcsolódást jelentett a napközbeni kánikula után a városhá­za terebélyes fái alatt. Lassan hagyománnyá válik, hogy a Békés Me­gyei Hírlap meghívja olvasóit a Városházi Esték valamelyik színházi előadására, fgy történt ez idén is. A lapban megjelent pályázati szelvényt beküldők közül sorsoltunk lti idén is száz olva­sót, akik kísérőjükkel együtt tekinthették meg a darabot. Emellett meghívást kaptak az újság tá­mogatói és együttműködő partnerei is. Akik le­maradtak, vasárnap este háromnegyed kilenctől még megnézhetik, hogyan lesz a körből négy­SZÖ8' CSICSELY ZOLTÁN Az útnak induló diákcsoport. Jobb oldalról a második Páskuj Katalin fel­készítő tanár Nyári gyakorlat Németországban A békéscsabai ILS Idegennyelvi Szakkö­zépiskola pincér tanulói a napokban in­dultak Németországba, hogy elvégezzék nyári gyakorlatukat. Tizenhárom hetet töl­tenek kint, ebből négy hét a nyelvi és szak­mai felkészítés, kilenc hétig pedig szállo­dák éttermeiben’ dolgoznak. Békéscsaba A kint tartózkodás költségeit az Európai Unió fe­dezi. Krnács András, a szakközépiskola igazga­tója érdeklődésünkre elmondta:- A külföldi gyakorlat nagy jelentőséggel bír iskolánk életében, hiszen lehetőséget ad arra, hogy a német nyelvet - főként a szaknyelvet - ne csak tanteremben, hanem valódi nyelvi kö­zegben gyakorolják diákjaink. Az így megszer­zett tudás és tapasztalat jelentősen javítja mun­kaerő-piaci helyzetüket és közvetve erősíti ha­zánk integrációs törekvéseit. v. k. Ünnepi koncert kettős jubileummal Jó érzés hangversenyre menni Békéscsabán. Valahányszor ott vagyok, örömmel állapítom meg: itt rangja van a komolyzené­nek! Kialakult az a hagyomány, hogy a koncert ünnep, amit meg kell tisztelnünk, mert örömöt ad, gazdagítja lelkünket, boldogítja életünket. Csabán a koncert társadalmi esemény, melyre jogosan lehetnek büszkék a város polgárai. Békéscsaba fgy volt ez június 17-én a Bartók Béla Vegyes Kar megalakulásának 25 éves, valamint Rázga József kamagyi tevékenységének 50 éves évfordulója alkalmából rendezett jubileumi hangversenyen is. Igényesen elkészített meghívó invitált a koncertre, (kár a nyom­dai hibákért), mely sokrétűségé­vel reprezentálta, milyen gazdag műsorral is bírhat ez a 25 éve mű­ködő remek kórus. Legnagyobb erényüknek talán azt tartom, hogy rendkívül érzé­kenyen reagálnak karnagyuk minden mozdulatára. Rázga Jó­zsef igazi karmester módjára minden pózolástól mentesen, kis mozdulatokkal, de annál na­gyobb kisugárzással vezényel. Ahol Ő dirigál, ott igazi, tiszta ze­ne szólal meg. Rázga József Pesten volt zeneis­kola-igazgató, mikor személyesen még nem, de szakmai jó hírét már ismertem. Örültem is, amikor Csa­bára került. Rövidesen érzékelhe­tő lett jelenléte. Új stílust, új szelle­met hozott a zenei közéletbe, első­sorban zeneiskolai vonatkozás­ban. Elhivatottsága, magas fokú műveltsége, akarása látványos eredményeket hozott. Sikerült ze­neművészeti szakiskolát elindíta­nia a városban. Létrehozta a szak­iskola leánykarát, akikből valami egészen fantasztikus rövid idő alatt nemzetközi színvonalú kó­rust teremtett. Sorozatban aratták a diadalokat, győzelmeket Európa legrangosabb kórusversenyein. El­jutottak az USA-ba is. Kitűnően irányította a szakiskola közisme­reti és hangszeres munkáját és a zeneiskolát is. A zeneakadémián jó híre lett a Csabáról felvett nö­vendékeknek. A gondokat, küz­delmeket türelmesen viselte. So­hasem hallottam panaszkodni. Pe­dig bizonyára lett volna oka - nem egyszer. Nyugdíjazása óta a Bar­tók Béla Vegyes Kar tölti meg tar­talommal muzsikus életét. Ez az ünnepi koncert a rene­szánsz muzsikától a barokk, a klasszikus, a romantikus kórusze­nén keresztül végigvezetett ben­nünket napjaink zenéjéig minden stíluson. A kórus mindvégig szép hangon, koncentráltan, stílusosan énekelt, tűrve, viselve a kánikulai hőséget. Bár jubileumi koncert volt, mégsem lehet mondani, hogy hatásvadász műveket éne­keltek volna. Műsoron volt nem egy ritkán hallható remekmű, pl. Rachmaninov Ave Máriája, vagy Bárdostól a Libera me. De minden darabon érezni lehetett, hogy gondos körültekintő előkészítés és munka előzte meg műsorra tű­zését. Ez a karmester igényét, jó ízlését, zene iránti elkötelezettsé­gét tovább dicséri. Azt sem tudom eléggé méltat­ni, hogy a rendezés olyan kitűnő vendégművészeket hívott meg közreműködőnek, akik korábban a kórushoz tartoztak, illetve csa­bai kötődésűek. Közreműködé­sük emelte az est művészi rang­ját. Hasonlóan a zongorakísérők­höz, akik kiválóan látták el fel­adatukat, jó partnerként együtt­működve a karnaggyal. Nagyon tetszett a műsorvezető disztingvált, túlzásoktól mentes összekötő szövege. Elmondta, amit a kívülálló a koncert hangula­tából jól érzékelhetett, hogy ez az együttes egy nagy család, egy ba­ráti társaság, egy kitűnő közösség. . Tudjuk, hogy korunk nem kedvez az amatőr művészegyütteseknek. Ismert okok miatt — évek óta — sorra szűnnek meg egyébként nagyszerű csoportok. Csak az ilyen baráti közösségek képesek talpon maradni, művészit produ­kálni mindannyiunk örömére, a magyar kultúra gazdagítására, mint a Bartók Béla Vegyes Kar. Ja, és kell egy Rázga József, aki képes mindezt kézben ‘tartani, semmit sem engedve a küzdelmes mun­kát igénylő színvonalból. További munkájukhoz őszinte nagyrabecsüléssel kívánunk ha­sonló lelkesedést, kitartást, ügy­szeretetei: Az együttest nagyon magáé­nak érző hálás közönség, mely a Vigadót teljesen megtöltötte, vé­get érni nem akaró tapssal kö­szönte meg a szép estét. DINNYÉS ISTVÁN A Bartók Béla Vegyes Kar megalakulásának 25 éves, valamint Rázga József karnagyi tevékenységének 50 éves évfordulója alkalmából rendeztek jubileumi hangversenyt június 17-én dfotói kovács Erzsébet Békés-Tarhosnak folytatódnia kell! A zenei napok nyitányára megjelent F. Pálfy Zsuzsa jubileumi kötete A Békés-tarhosi zenei napok megnyitója minden évben ünnep: a kultúra, a zene, a társművészetek, az oktatás, a tanítás ünne­pe; Békés, Tarhos, a dél-alföldi régió és az ország ünnepe, amelyhez egyre többen kapcsolódnak, kötődnek most már a határainkon túlról is. Az idei nyitányhoz most még egy jeles alkalom társult: megjelent F. Pálfy Zsuzsa Békés-tarhosi Zenei Napok, Nyitott könyv 1976-tól című kötete. A kiadványt Békés város vezetése támogatta, Kállai Júlia tervezte, és a gyomai Kner Nyomdában készült Békés A tarhosi rendezvény immár eu­rópai színvonalú és jelentőségű esemény - megálmodói és a ne­mes hagyomány ápolói emelték erre a rangra; mindazok, akik Ko­dály Zoltán, Gulyás György, az egész magyar zeneművészet és -oktatás legszebb hagyományait tiszteletben tartva máig őrizték, éltették és életet lehelnek a prog­ramsorozatba évről évre, immár 26. esztendeje. A most megjelent könyv érté­kes, figyelemre méltó kiadvány. Mivel alapítása óta a tarhosi fesz­tivál egyre inkább országosan is­mert kulturális esemény, a ne­gyed század története, rendezvé­nyei, tanulságai már önmaguk­ban is méltóak arra, hogy egy kró­nikás hűséggel, szakavatott gond­dal és felelősséggel összegyűjtse az értékes kor- és kultúrtörténeti dokumentumokat. F. Pálfy Zsu­zsa könyve egyrészt igazolja és megerősíti a résztvevőket, közre­működőket, hogy közösen olyan maradandó művet alkottak, ami­ért érdemes volt sokszor csatákat is vívni; másrészt előremutat és figyelmeztet ez a könyv, arra kö­telez, hogy Békés-Tarhosnak foly­tatódnia kell! Ez pedig nem megy másként, csak úgy, ha ezután is mindig lesznek, akik álmodni, tervezni mernek! A jubileumi kötet ötlete Béres Károlytól, a ceglédi zeneiskola nyugalmazott igazgatójától szár­mazott. Békés város vezetése tá­mogatta a javaslatot, a kötet elké­szítésével pedig a negyven éve itt munkálkodó Fejes Antalt, a zene­iskola igazgatóját, a zenei napok művészeti vezetőjét és a témában igen sokat publikáló Fejesné Pálfy Zsuzsa zongoratanárnőt bízták meg. Idekívánkozik még egy dá­tum, amely a kötet kiadásának időszerűségét húzza alá: az egy­kori diákokból alakult Békés- tarhosi Baráti Kör az idén ünnep­li fennállásának 25. évfordulóját. Neves közéleti személyiségek, művészek, professzorok, tanárok szólalnak meg ebben a könyv­ben, általuk a kívülálló is bete­kintést kap abba a csodába, amit úgy hívnak: Tarhos. A magyaror­szági zenei élet fontos fejezetébe különösen érdemes beavatni a fi­atalokat. De nemcsak a zene sze- retete, ereje, hanem a tarhosi szellemiség, a hagyománytiszte­let és az utódokra háruló felelősségérzet, köteles­ségtudat is kicsendül a kö­tetből. Bizonyítva, hogy egy vidéki kisvárosban, az ország mostohább, kevés­bé tehetős szegletében, nem éppen kultúrabarát időkben is lehet, kell ze­nélni, énekelni, a tehetsé­geket, a lelkeket ápolni, legszebb nemzeti értéke­inknek híveket szerezni. Vagyis őrizni kell a lángot, a magaslatot — és meg kell becsülni, segíteni kell azo­kat az embereket, akik ezt a küldetést (olykor ke­resztet) vállalják. Kiderül még a könyvből az is, hogy a kultúra nem föld­rajzi kérdés, a szakérte­lem és az elhivatottság pe­dig csodákra képes. A könyvet Kállai Júlia grafi­kusművész tervezte, és a gyomai Kner Nyomdában ké­szült. Máshol talán nem is készül­hetett volna a Tarhosnak emléket állító könyv, hiszen Kner Izidor is nagyon büszke volt arra, hogy a sivatagban sikerült narancsligetet alkotnia, amikor Gyomán a sem­miből az 1800-as évek végén meg­teremtette a nyomdáját. NIEDZIELSKY KATALIN LAKÁSHITELEK ELSŐ KÉZBŐL 2002 júniustól immár a HVB Bank Hungary Rt. is kínál álla­milag támogatott lakáshiteleket ügyfeleinek. A HVB Bank adott­ságainak (saját tulajdonú jelzálogbank), nemzetközi hátterének és komoly tapasztalatainak köszönhetően különleges előnyöket tud ügyfeleinek nyújtani. Legyen szó használt, vagy akár új lakás vásárlásáról azonnali, kedvező megoldást nyújtunk. Miért is érdemes a HVB Bank Támogatott Lakáshiteleit igénybe venni? • Lakáshiteleink kedvező kamatozásúak, éves kamat már 2.75%*-tól. • Az igénybe vehető állami támogatások biztosítása, a gyors és hatékony ügyintézés mellett lehetővé tesszük, hogy már a hitelezés kezdeti időszakában is kedvező kamatokkal lehessen a lakáshitelt igénybe venni. • A gyors ügyintézés biztosítása érdekében, Bankunk a hitelfolyósításhoz elfogadja, ha a biztosítékul szolgáló ingatlanon a Bank önálló zálogjoga, illetve az elidegenítési és terhelési tilalma széljegyként feltüntetésre került az ille­tékes Földhivatal által az ingatlan tulajdoni lapján. • Bankunk munkatársai az adásvétel és a hitelügylet minden részletével kapcsolatban segítséget nyújtanak, tanácsot adnak a zökkenőmentes lebonyolítás és a kockázatok csök­kentése érdekében. • Hitelfelvevőinkre automatikus és a hitelfelvevő számára ingyenes hitelfedezeti életbiztosítást kötünk! • Fedezetként Magyarország területén fekvő, belterületi, tehermentes építési telket is elfogadunk! • Az érdeklődőknek telefonon információt nyújtunk és igény esetén előszűrést is végzünk (banki kötelezettség­vállalás nélkül). *éves kamat + 2% éves kezelési költség (egyéves kamatperiódus) Az egyéb díjakkal, költségekkel és az igénylés feltételeivel kapcsolatban hívja a 06-40/50-40-50-es telefonszámot, vagy érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső HVB Bank fiókban: Békéscsaba, Kossuth L. tér 2/A A 4 1 JL JL

Next

/
Oldalképek
Tartalom