Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-01 / 126. szám

KÖRKÉP 2002. JÚNIUS 1„ SZOMBAT — 5. OLDAL MEGYEI ROMÁN KULTÚRA, (gh) A battonyai románok a június 1-jei nemzetiségi nap keretében ün­nepük a Szent György templom felszentelésének 130. évforduló­ját. A délelőtti ünnepi misét Sofronie Drincec, a magyaror­szági ortodox románok püspöke celebrálja. A nap másik jeles eseménye lesz, hogy a résztve­vők megkoszorúzzák a helyi születésű költő és filmrendező, Lucian Magdu emléktábláját, születésének 65. évfordulója al­kalmából. A megemlékezés a könyvtárban folytatódik „A ro­mán költészet és Lucian Magdu” címmel. A nap a műve­lődési központban kulturális műsorral, illetve bállal ér véget. JOGI TANÁCSADÁS, (w) A békéscsabai városi nyugdíjas egyesület szervezésében ingye­nes jogi tanácsadást tart Juhász Mariann dr. jogtanácsos június 3-án 16 órától a Dózsa György út 35. szám alatti nyugdíjasház­ban. A tanácsadást egyesületi tagságtól függetlenül minden nyugdíjas igénybe veheti. VÉRADÁS, (s) A Magyar Vörös- kereszt gyomaendrödi területi szervezete június 3-án és 10-én várja a véradókat a gyoma­endrödi Katona József Művelő­dési Központba 8-tól 12 óráig. CSUTA. (esz) Budapesten, a Belügyminisztérium Duna Palo­ta galériatermében állítja ki fest­ményeit Csuta György. A tárlatot június 5-én délután ötkor dr. Kurucz Ferenc, Békés megyei rendőrfőkapitány és dr. Tuza Béla, a Csuta Művésztelep fő­védnöke nyitja meg. A kiállítás június 16-áig tekinthető meg. GYERMEKNAP, (ke) A Nagy- családosok Országos Egyesülete Orosházi Regionális Irodája ma rendezi meg a nagycsaládos egyesületek regionális gyermek­napját Orosházán, a Bogárzói Szabadidőparkban. A 10-től 16 óráig tartó programon egyebek mellett játszóházba, családi aka­dályversenyre, KRESZ- és kerék­páros versenyre várják a csalá­dokat. A résztvevőket látványos bemutatók is szórakoztatják. MESEHÁZ. (y) Hagyományos gyermeknapot tartanak szom­baton délelőtt tíztől a békéscsa­bai Meseházban, ahol negyed ti­zenegytől a Napsugár Báb­együttes Cicus és kutyus című meséjét nézhetik meg az érdek­lődők, majd lámpást, gyertyát és mécsest készíthetnek. Mind­eközben diavetítésen, családi vetélkedőn vehetnek részt a ki­csik és nagyok. A Csaba Nemze­tiségi Néptáncegyüttes vezetésé­vel fél tizenkettőtől pedig tánc­házat tartanak. TERÜLETFEJLESZTÉS, (s) ■Tegnapi számunkban megjelen­tek a 2002. évi területi kiegyenü- tést szolgáló támogatás nyertes pályázatai. A Békés Megyei Te­rületfejlesztési Tanács, mivel a teljes támogatási összeget fel­használta, a további pályázatok befogadását felfüggesztette. FOCIBARLANG, (s) A békés csabai ifiház kaszinója május 30-ától június 30-áig - az elne­vezés szerint - Focibarlanggá alakul át. A labdarúgó vüágbaj- nokság minden meccsét - va­sárnap kivételével - kivetítőn tekinthetik meg a drukkerek. A belépés díjtalan. SZEMÉTTELEPEN, (s) Egy, a szeméttelepen áüó bódé gyul­ladt meg tegnap a kora délutáni órákban Kétegyházán. A tűzol­tók igyekezete, hogy a lángok ne terjedjenek át a felhalmozott hulladékra, sikeresnek bizo­nyult. Az önkormányzat folytatja majd a szociális bérlakások építését. Tegnap már boldogan költöztek az új lakók otthonaikba d-fotó: kovács Erzsébet j Lakások a Vadvirág utcában Tizenöt év után önkormányzati beruházásban szociális bérla­kások épültek Gyulán. A Vadvirág utcában 40, kis alapterüle­tű lakásba költözhettek be a bérlők, az otthonfoglalás a pén­teki ünnepélyes átadáson is tartott. Gyula Tizenöt évig, 1987. óta nem épült Gyulán önkormányzati bérlakás. Később csak előtakarékossághoz kötött lakásokat építettek a Mágocsi utcában fiataloknak. A most átadott Vadvirág utcai laká­sok kis alapterületűek, 40-41 négyzetméteresek. A 40 lakást el­sősorban azoknak a fiataloknak építtette az önkormányzat, akik­nek egy gyermekük van, vagy gyermek nélkül, de albérletben laktak. — Az igazi megoldás az lenne, ha folytatni tudnánk az ön- kormányzati bérlakásépítést, na­gyobb otthonokat létesíthetnénk, hiszen a család növekedésével a lakók tágasabb körülmények kö­zé kerülhetnének a második ütemben — mondta Danes László polgármester. Az átadási ünnep­ségen részt vevő Horváth Csaba, a parlament lakásügyi albizottságá­nak elnöke, a kormány közeljövő­ben megalakuló lakásügyi hivata­lának egyik vezetőhelyettese el­mondta, a kormányzat folytatni kívánja, sőt erősíteni a lakásépíté­si programot. Az önkormányzatnak a bérla­kások a szennyvízberuházással együtt mintegy 250 millió forint­jába kerültek, ebből 150 millió fo­rintot nyertek el a Széchenyi-tervi pályázaton. I A földalap nem lesz „bizniszcenter”! Az Alföldi Növénytermesztési Napok megnyitóján a száznapos programról Mezőhegyesen tegnap Szanyi Tibor, a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium po­litikai államtitkára nyitotta meg a vasárnapig tartó VII. Alföldi Növénytermesztési Napokat. A megnyitót követően 15 cég képviselői vehet­tek át elismerő okleveleket, illetve díjakat a be­mutatott termékeikért. _______________ Mezőhegyes__________ Sz anyi Tibor megnyitójában előrebocsátotta: az új kormány maradéktalanul megvalósítja száz­napos programját. A közönség érdeklődésére számot tartó kérdések közül kiemelte a földtör­vény módosítását, melynek „az a célja, értelme és lényege, hogy a föld használói minél közelebb maradhassanak a földhöz.” Forradalmi felforga­tás helyett ésszerűsítésre kell számítani: a föld­ből lehessen jól megélni, s aki a földet használja, az legyen a törvény legnagyobb kedvezménye­zettje és védelmezettje. A jelenlegi kormány - hangsúlyozta - semmilyen körülmények között nem óhajtja lehetővé tenni, hogy külföldiek Ma­gyarországon földtulajdont szerezzenek. 1990 és 1994 között a magyar földterület 5-7 százaléka került külföldiek kezére. A most leköszönt kor­mány „egy nagyon elhibázott tárgyalási logika alapján” olyan megállapodást kötött az Európai Unióval, aminek értelmében, szinte a csatlako­zás pillanatában bizonyos külföldi körök már földtulajdont szerezhetnek.- Ezt meg fogjuk változtatni, és meglehetősen hosszú időszakra garantálni fogjuk azt, hogy a ma­gyar föld magyar kézben maradjon - jelentette ki.- A földalap nem lesz „bizniszcenter”, ahol adják-veszik a földet, hanem olyan intézmény lesz, amelyik az egészséges birtokok, gazdasá­gok kialakításához szükséges csereműveleteket tudja jól bonyolítani. Ezzel összefüggésben kö­zölte: Mezőhegyest nem kívánják privatizálni, az országnak is az az érdeke, hogy folytatódjék az ott kialakult 218 éves hagyomány. A szövetkezeti külső üzletrészekről szólva a poütikai államtitkár kifejtette: az új kormány minden alanyi jogon szerzett szövetkezeti üzlet­részt névértéken kifizet. Majd így folytatta:- Ahogyan az Európai Unióban is szokás, fo­kozatosan megteremtjük azokat az árgaranciá­kat, amelyek a legfontosabb mezőgazdasági ter­mékek vonatkozásában indokoltak. A kukorica esetében 21, a búza esetében 23 ezer forintra emeljük az alsó intervenciós küszöböt, ősszel pedig hasonló intervenciós árakat vezetünk be a sertéságazatban is. Még nem eldöntött ügy, de nagyon erős szándék, hogy legalább 2002-ben megszüntessük az öntözővíz díját. A megnyitót követően 15 elismerő oklevelet, illetve díjat adtak át a kiállító kereskedőknek, gyártóknak, alapul véve a műszaki újdonságot, a technikai kivitelt, a technológiai és a gazdaságos- sági előnyöket, valamint a piaci értéket. A bíráló- bizottság döntései értelmében a vásár harmadik díját az Axiál Kft. (Baja), a másodikat a Vaderstad Hungária Kft. (Kecskemét), az elsőt pedig az 1KR Rt. (Bábolna) kapta. A vásár nagydíját - melyet Szanyi Tibor államtitkár nyújtott át - a nádudva­ri KITE Rt. által forgalmazott John Deere nehéz univerzális traktor érdemelte ki. ménesi oyőroy Sok gyereket érdekelt a légvédelmi géppuska D-FOTÓ: VERESS ERZSI A fegyveres erők és különféle rendvédelmi szervek most is el­látogattak a fürjesi rádiólokáto- ros alegységhez futballozni. A szponzoroknak - no és persze a nyíltságnak - köszönhetően azonban békéscsabai iskolás gyerekek is, de gyakorlatilag bárki ellátogathatott tegnap a laktanyába, ahol különböző kul­turális és játékos programok mellett ismerkedhettek meg a katonák életével. Tiszteletét tet­te dr. Dávid Imre gyomaendrödi polgármester is, aki városa ne­vében a közelmúltban alegység­zászlót adományozott az egyet­len megyei laktanyának. __________________________m Ny ílt támaszpont Öt évvel ezelőtt fegyveres- erők-napi focibajnokságnak indult, napjainkra azonban sokkal több lett ennél: nyílt nap a fürjesi laktanyában... Békéscsaba VÉLEMÉNY LÁSZLÓ ERZSÉBET Szék nélkül nem megy Az országos rendőr-főkapitányi cím várományosát nem lehet ki­penderíteni a székéből. Ezt ő maga jelentette be - szokatlanul ke­mény és határozott hangon -, amikor bizonyossá vált, az Ország- gyűlés rendészeti bizottsága javasolja a kinevezését. A székhez va­ló ragaszkodás Salgó László esetében megnyerő emberi szokás, hi­szen olyat még sosem hallottunk, hogy valaki a székét viszi magá­val új munkahelyére, és nem a titkárnőjét, ami viszont eléggé elter­jedt (de nem haszontalan) gyakorlat hazánkban. Mielőtt a lényegről letérnénk: a főkapitányjelölt székénél már csak a programja érdemel nagyobb fi­gyelmet és az: vajon a béka szint­jéről indulva siker vagy bukás ko­ronázza az erőfeszítéseket. Egy mostani elemzés azt mondja, a rendvédelmi szervek közül a rend­őrség felkészültsége a legalacso­nyabb az uniós elvárásokhoz képest. Más oldalról közelítve a jelölt oszt ki elégtelent a szervezetre: feszültség jellemzi az állományt, nincs motiváció, az ORFK pedig nem más, mint egy vízfej. Ameny- nyiben ez így van - tegyük fel, hogy nem járunk messze az igaz­ságtól —, a leendő vezető bizonyosan nem száz napos, talán nem is négyéves programot kíván elindítani. Sok-sok éven keresztül jó, sőt, kiváló szakemberek fordítottak hátat a rendőrségnek, nem a nehéz feladat, hanem a belső problé­mák miatt. Ezek az emberek a rendőrség számára elvesztek, hiá­nyoznak a gyengülő szervezetnek, s még inkább a közbiztonságér­zetében megingó lakosságnak. Azt, hogy szervezettebbé, hatéko­nyabbá, átláthatóbbá (nem mellékesen megjegyezve: a bűnt követ­kezetesen üldözővé és nem pátyolgatóvá) válik a rendőrség, fontos lenne, hogy elsőként az elhivatott és igazi jó zsarunak készülők érezzék. Azért, hogy megmaradjanak a szakmában, és mi, közbiz­tonságérzetünkben megingottak kezdhessünk már végre felépíteni egy várat, amit bizalomnak nevezhetünk. ...a jelölt oszt ki elégtelent a szervezetre. Mintahely a hajdúvárosban A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium az országban 20 önkormányzatnál úgyneve­zett Szociális Igazgatási Min­tahelyet hozott létre, melyből az egyik — a megyében egye­düliként — a, sarkadi polgár- mesteri hivatalban működik 1999. december 1-je óta. A Szociális Igazgatási Minta­hely projekt keretébe bekap­csolódott húsz település gya­korlatilag az egész országot lefedi. Sarkad- A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium idén 100 millió forin­tot irányzott elő a szociális igaz­gatást támogató számítógéppark és informatikai rendszerek fej­lesztésére - mondotta Lakner Zoltán, a leköszönt kormány csa­ládpolitikai helyettes államtitkára tegnap Sarkadon, a szociális igazgatási és informatikai szak­mai napon. Az előző kormány - munka­végzés alól már felmentett - he­lyettes államtitkára a projekt fej­lesztési célkitűzéseit ismertette. A mintahelyek a módszertani tá­mogatás nyújtásán túl, a telepü­lési önkormányzatok szociálpoli­tikai. istratégiájának kidolgozásé’ bany a köztisztviselők igazgatási és informatikai továbbképzésé­nek szervezésében is segítséget nyújtanak. A kezdeményezés eredményeként jelentős szakmai fejlődés indult el a szociális igaz­gatás területén. Az önkormány­zatok 50 százaléka legalább egy alkalommal igénybe vette a min­tahelyek szolgáltatásait. Szűcs Albert, a sarkadi polgár- mesteri hivatal népjóléti osztá­lyának vezető-helyettese a me­gyei eredményekről szólva kifej­tette: a program keretében hét megyebeli település - Geszt, Tarhos, Hunya, Kamut, Kétegy- háza, Murony és Kötegyán - szociális ágazata jutott számító­géphez és a legkorszerűbb szoft­verekhez. B. I. „NE NEVEZD AZ ALIGÁTORT NAGYPOFÁJÚNAK, AMÍG ÁT NEM ÚSZTAD A FOLYÓT!” (jamaikai szólás) A dízel forradalma w fordmondeo TDCi TDCi Megérkezett a Ford Mondeo TDCi! Ez a forradalmi­an uj turbódízel motor kiváló tulajdonságokkal ren­delkezik: a második generációs, közös nyomócsö­ves technológiának köszönhetően a még erősebb, 130 LE teljesít­ményű, 1800-as fordulatszámú, 330 Nm maximális nyomatékú motor lélegzetelállítóan gyorsul, környezetbarát, ráadásul fo­gyasztása is kedvező. Az uj motor halk, nyugodt járású - akár egy . V6-OS. Amit hall, az a szívverése, ami a fordulatszámmérővel | együtt a magasba szökik. Ez az új TDCi! ■ Éljen a lehetőséggel! A Mondeo hagyományos dízelmotorjának (TDDi) eddigi áráért kínáljuk az új Ford Mondeo TDCi-t. Az akció ideje alatt a TDDi-modellek is kedvezménnyel kaphatók. További részletekért érdeklődjön a Ford-márkakereskedésekben! Az akció magán- és flottavásárlókra egyaránt vonatkozik. Hovány Békéscsaba Kft, B6“Äoot79' 4 I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom