Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-25 / 146. szám
KÖRK É P 2002. JÚNIUS 25., KEDD - 5. OLDAL MEGYE IGAZGATÓT VÁLASZTOTTAK, (k) Tegnap este eldőlt, hogy ki lesz a gyulai Nicolae Bálcescu Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója. A gyulai képviselők zárt ülésen öt évre Czeg- lédiné dr. Gurzó Máriát választották az intézmény vezetőjéül. TÍZÉVES EGYESÜLET, (ö) Tízéves a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület. Június 27-én 17.30-tól a gyulai Mo- gyoróssy János Könyvtárban az elmúlt évtizedről beszél dr. Friedrich Endréné, az egyesület elnöke. Ezután Arany János dilemmái címmel előadást tart dr. Kerényi Ferenc, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke. Végül irodalmi köszöntőt ad elő Arany János tiszteletére Gáli Teréz Nagyszalontáról, valamint Bálint Barbara, Halász Orsolya és Tóth Tibor. POGÁCSASÜTŐ VERSENY, (g) Ma még jelentkezhetnek! A Körös-völgyi sokadalom rendezői június 30-ára Gyulán pogácsasütő és főzőversenyt hirdetnek. Nevezni lehet bármilyen saját készítésű pogácsával, legyen az juhtúrós, borsos, tepertős, káposztás, sajtos vagy hamuban sült. MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK. (1) A Békés Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének mezőkovácsházi csoportja június 29-én 12 órától ebéddel egybekötött kihelyezett taggyűlést tart Pusztaottlakán, a művelődési házban. A programon 50 helyi tag vesz részt. Szekeres Lajosné elnök elmondta, hogy az így megtartandó beszámoló Szabó Miklós polgármester és dr. Baráth Mihály jegyző támogatásával valósulhat meg. ÖT GYARMATI ALKOTÓ, (i) A tizenkét évvel ezelőtt alakult makói Kassák Lajos Képzőművészeti Szakkör öt füzesgyarmati tagot jegyez. A gyarmati Barta Ildikó, Kiss Hajnalka, Szabó Éva, Szabó Ildikó és Túri Edina, Szántó János festőművész vezetésével, a napokban képző- művészeti táborban vett részt. A táborban készült alkotásokból kiállítás nyílt a füzesgyarmati Főnix Mozi előcsarnokában. VÍZBE FULLADT, (g) Gyoma- endrődön a szabad strandon vízbe fulladt egy 43 éves helybeli férfi, holttestét tegnap az esti órákban találták meg a gyulai tűzoltók. SEGÉDMOTOROS ELÉ. (g) Szeg halom belterületén, a Dózsa György utcán egy 6 éves kisfiú álló autóbusz mögül segédmotoros elé lépett, és nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérülést szenvedett. „HA NEM VAGY HAJLANDÓ IDOMULNI, A VILÁG ROSZ- SZALLÁSÁVAL BÜNTET.” (Ralph Waldo Emerson) Száz esztendő szeretetben Egy évszázad... A történelemben, a világegyetemben csupán egyetlen pillanat, egy ember életében óriási idő. A sorstól csak keveseknek adatik meg, hogy megéljék századik születésnapjukat. Békés legidősebb lakója, Süveges Istvánné Pap Zsuzsanna 1902. június 24-én Békésen született, tegnap volt százéves. A család vasárnap köszöntötte. Békés „Szűk” családi körben ünnepelte századik születésnapját Süveges Istvánné, több mint ötven családtagja köszöntötte, ott volt öt élő gyermeke, egy kivételével valamennyi unokája és tizenkét dédunokája. A Báthori utcai házban, ahol egyik lányával és annak családjával él, virágerdő emlékeztet a napra. Zsuzsa nénit századik születésnapján levélben köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnök és Csehák Judit miniszter, az ön- kormányzat jókívánságát és ajándékát Pataki István polgármester adta át. Az idős asszonyt világéletében szeretet övezte, megbecsülésben, boldogságban élt, pedig az élet olykor mostoha volt hozzá. Nem volt könnyű az élete, férje gazdálkodott, ő a család gondját viselte. Legidősebb lánya szülés közben, éppen a születésnapján halt meg, férjét három évtizede kísérte utolsó útjára. Hogyan telnek mostanában napjai? Kilencven éves koráig a ház körüli teendők ellátásában aktívan segítkezett, de az utóbbi öt esztendőben már másra hagyja a munkát. Szeme megromlott, így nem olvas, de nagyon szeret beszélgetni, szereti nézni a televíziót, s nyomon követi a világ dolgait. Csupán az Angliában tanuló unokája hiányzott az ünnepi asztaltól, akit nagyon vár haza. __ SZEKERES ANDRÁS Az idős asszonyt világéletében szeretet övezte, megbecsülésben, boldogságban élt ________________________________________frFOTÓt KOVÁCS ERZSÉBET Ha lpusztulás rovarölő szertől Tegnapi lapunkban beszámoltunk arról, hogy a fazekaszugi főcsatornán — mely a Gyoma- endrőd és Szarvas közötti útnál található - a közelmúltban kisebb mérvű halpusztulás történt. Kiderült: a pusztulás nem légi vegyszerezéssel hozható összefüggésbe. Gyomaendrőd—Szarvas A jelzés arról érkezett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósághoz (KŐVÍZIG), hogy 100-150 kárász haltetemet találtak a fazekaszugi főcsatornában. A halpusztulást kezdetben, feltételesen a légi vegyszerezéssel hozták összefüggésbe, de ezt a Békés Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat vizsgálata cáfolta. Roszkos Zoltán, a szolgálat igazgatója tegnap érdeklődésünkre elmondta, hogy a légi növény- védelmet végzők repülési és permetezési naplóiból megállapították: nem kerülhetett akkoriban a levegőből növényvédő szer a főcsatornába. Az azonosított rovarölő szer minden bizonnyal vízszippantó kocsi tömlőjével került a vízbe. A környéken a főcsatorna az egyetlen vízkivételi hely, és a kocsi növényvédelmi munkákhoz szállíthatott innen vizet. A tömlő a permetezőbe töltésekkor érintkezett a rovarölővel, a vízkivételekkor pedig a főcsatorna vizével. Roszkos Zoltán hangsúlyozta, nagyon kis mértékű volt a szeny- nyeződés, de a kánikula miatt egyébként is oxigénhiányosak a vizek, így a halak az átlagosnál jóval érzékenyebben reagálnak kisebb szennyeződésre is. Jelenleg a környékbeliek permetezési naplóinak ellenőrzését végzik, hogy közelebb jussanak ahhoz, ki a felelős a szennyezésért, a hal- pusztulásért.______ nyemcsok László Me gdőlt a melegrekord (Folytatás az 1. oldalról) Az üyen hőmérők a csabai repülőtéren is két méter magasban, fehér színű, erre a célra készült házikóban - melyben jár a levegő — vannak elhelyezve. A házikó teteje fedett, hogy a nap ne süssön a mérőeszközre. Az ügyeletes kitért arra, hogy a szinte már elviselhetetlen kánikula ma véget ér, a déli, délkeleti országrészben 27-28 fok várható. A hőség miatt tegnap csupán egyetlen riasztás érkezett a békéscsabai mentőállomásra. Dr. Bumbera József, a Békés Megyei Mentőszervezet vezető főorvosa azt tanácsolja, aki teheti ne menjen tűző napra a déli órákban, ha mégis, viseljen kalapot, hogy megvédje fejét a közvetlen napsütéstől. Kiszáradás ellen érdemes sok ásványvizet fogyasztani, hiszen azzal nem csak a folyadékot, de az izzadás miatt elvesztett ásványi anyagokat is pótoljuk. A csecsemőket a lehető legszellősebben öltöztessük, sapkát soha ne felejtsünk el rájuk adni, és minél több teával itassuk őket. Solymosi Ernő, a Békés Megyei Vízművek Vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a kánikula miatt jelentősen megnőtt a vízfogyasztás, melynek mértéke településenként változik. Például Méhkeréken, ahol - mint tudjuk - sokan dinnyét termesztenek, a duplájára, a többi településen átlagban 70-80 százalékkal emelkedett a vízfogyasztás.- A készleteink elegendőek, semmi ok a pánikra - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. - Vízkorlátozásra, locsolási tilalomra egyeüen településen sem kell számítani, még akkor sem, ha a hőség tartós lesz. A megye területének 80 százalékát ellátó közép-békési regionális rendszeren a 25 ezer köbméteres átlagos napi fogyasztáshoz képest hétfőn 43 ezer köbméteres fogyasztást mértünk. Indítottunk ugyan tartalékkutakat, és szükség esetén van belőlük bőven elegendő. Az orosházi kistérségi rendszernél szintén jelentős tartalékkal rendelkezünk, viszont a kutak zökkenőmentes beindításához gáztala- nítanunk kellett. Ez sem jelent problémát, minden rendben van. ______ F. O. K.- NY. I_S. R. O. VÉ LEMÉNY KISS A. JANOS Hetven viszont vígan vikszel. Kövéren, jó étvággyal Jó, ha nyitva tartjuk a szemünket. Hát még, ha a kínzó hőség miatt egy-egy irodaház folyosóin az ajtókat sem csukják be! A tízóraizás időszakában a minap megfigyeltem, hogy az irodákban kizárólag - hogy is mondjam? — a termetesebb asszonyságok majszoltak ezt-azt az íróasztaluk fölött. Éppen ők. Éppen ők. Az ügynöktörvénynek a III. főcsoportfőnökség egykori állománya (csaknem) egészére való kiterjesztése jut az eszembe. Lebegünk, mint Mohamed koporsója, annak megítélésekor, hogy akkor a Cég összes hivatásos tisztjét és ügynökét nevezzék-e meg, vagy csak az ügynököket. Készüljön-e lista, ami közhírré tétetik, vagy csak a megfigyeltek és a kutatók ismerhessék meg a kilétüket? Netán a (még) ma is hazafinak számítók személye maradjon homályban, mert egyelőre szükségünk van rájuk?! Ha már nem lesz, ráérünk mocskolni őket... Azt mondja egy volt hivatásos III/II-es: az első parlament képviselőinek nyolcvan százaléka érintett lett volna a legfrissebb elképzelések szerint. A mai képviselőknek csak harminc százaléka az. A másik hetven viszont vígan vikszel. Hihetnénk. Ha ugyanis a miniszterelnököt kötötte az államtitok, egy párt sem lehet biztos abban, hogy az övéit nem. Meg aztán, ha úgy is gondolják az immár nevetségességükig ostobán szájukat tépő politikusok, hogy ők tiszták, baleset azért mindenkit érhet. Tudhatják-e, hogy édesapjuk, édesanyjuk, testvérük vagy házastársuk vajon nem listaképes-e? Nincs visszaút: bizonyos nevek törvényszerűen bekerülnek majd a köztudatba, vélhetően többeké azok közül, akik most az országnak immár leginkább csak ártó műbalhévá silányítják közös lelkiismeretünk legújabb háborgását. Vissza a folyosóra. Ott, az asztaloknál talán tényleg ráharaptak valamire. Talán csak jártatták a szájukat. Akárhogy is: a kövérek- nek, erős étvágyúaknak nem kellene...______________________■ Terület-eladásokról döntöttek Lakás, nyugdíjasház, gyógyszálló épül A gyulai képviselő-testület tegnap zárt ülésen tárgyalta a Kisökörjárás komplex hasznosítását, a Szent István út 69. szám alatti ingatlanból 7 ezer négyzetméteres terület értékesítését és az Orgona sétány területének eladását. Gyula Danes László polgármester a zárt ülésen hozott döntésekről elmondta: a képviselő-testület tárgyalt a Paradicsomi-lakótelep melletti, jelenleg szántó művelési ágú területek értékesítéséről, ahol a városrendezési tervek szerint is lakóépületek építését kezdeményezték. A testület döntött arról, hogy opciós szerződéssel a Kertész utcai önkormányzati bérlakásokat építő Két V Kft.-nek biztosítja a területet minőségi lakások létesítésére. A tervek szerint kis alapterületű lakásokat építenek, 50-től 200 négyzetméterig. A befektetők, a vállalkozók elvégzik a terület közművesítését is.- Reményeink szerint szép lakóterület alakulhat ki, ahová talán jövőre már lakók is költözhetnek. A kft. három ütemben valósítja meg a tervezett beruházást az Orgona sétány körüli területen. Az eladási árat ezer forintban határozta meg a képviselő- testület négyzetméterenként - mondta Danes László. A Szent István út 69. szám alatti ingatlanról úgy döntöttek, a képviselő-testület ismét kéri a megyei önkormányzattól, a Munkácsy középiskola kollégiumához tartozó 20 ezer négyzetméter területből 7 ezer négyzetméter használatáról mondjon le, hogy ott diszkontáruház épülhessen. A kollégiumot és a középiskolát ért hátrányok kompenzálására a gyulai önkormányzat a vételárból 5 millió forintot felajánl az iskolának az esetleges, szükséges felújításokra, az aszfaltozott pálya újjáépítésére.- Reményeink szerint ezzel a gesztussal a pedagógusok és a diákok vélekedése a sportoktatás jelentős hátrányt okozásáról kivédhető - fogalmazott a polgár- mester. A Kisökörjárás hasznosításáról megtudhattuk, hogy tízezer négyzetméter területet megvásárolna egy befektetőcsoport, amely ott nyugdíjasotthont és idegenforgalmi gyógyszállót építene 95 szobával. Vállalták, hogy finanszírozzák a terület építési szabályozási tervének elkészültét. A képviselő-testület elfogadta a javaslatot, tízezer négyzetmétert 30 millió forintért értékesít, és ebből az összegből a közel 50 hektáros területre az építési szabályozási tervet elkészítteti a város,_____________________SZ.M. Cinkusi diákok, újból együtt Pályázat szilárd hulladék gyűjtésére Kulturális napok - harmadszor Egy évvel ezelőtt, 2001. június 23-án több mint 150 egykori diák gyűlt össze a volt cinkusi tanyasi kisiskola udvarán, ami ma az Orosfarm Szövetkezet székháza, hogy emlékezzenek tanítóikra, iskolájukra. Már akkor többekben megfogalmazódott: a találkozásokból hagyományt kellene teremteni. Orosháza Az elhatározást tett követte. A Cinkusiak Baráti Köre márciusban alakult meg.- Első és legfontosabb célként tűztük ki, hogy a tavalyi iskolatalálkozó időpontjához igazodva, minden évben június 23-án 18 órakor összegyűljünk volt iskolánknál, hogy megkoszorúzzuk a falán elhelyezett emléktáblát - fogalmazott június 23-án Deák György, a Cinkusiak Baráti Köre elnöke. - Már az egy évvel ezelőtti találkozó során bizonyossá vált, számunkra az iskolatalálkozó nem a végcél volt, hanem a kezdet. Valahányszor ezen az úton jártam, már kilométerekről feltűnt ez a csodálatos iskolaépület, akárcsak egy itt felejtett, használaton kívüli világítótorony. Azt az irányfényt, fáklyát, amit több, mint 150 iskolatársam tavaly június 23-án emelt ennek a képzeletbeli toronynak a tetejébe, nem elég meggyújtani, a lángját meg kell őrizni! Az emléktáblán 16 tanyai tanító neve áll. Tizenhat konok toronyőré, akik 74 évig vigyázták a fényt, hogy kikerülvén az iskolából, jó felé kormányozhassuk a nyílt vizekre kifutó hajót - mondta Deák György. Az ünnepi beszéd után a Cinkusiak Baráti Köre tíz alapító tagja megkoszorúzta az épület falán elhelyezett emléktáblát. A találkozó tagtoborzó beszélgetés- sel folytatódott.____________ke. Hulladékügy, útépítés, kitüntetések, honlapkészítés és falusi turizmus szerepel többek között a pénteki újkígyósi testületi ülésen. Újkígyós Megszületett a döntés, Újkígyós pályázatot ír ki a szilárd hulladék elszállítására a közeljövőben. Az már biztos, hogy a szilárd kommunális hulladékhoz szükséges edényzetet az önkormányzat biztosítja a lakosság számára, a komposztálható hulladék tárolóit pedig valószínűleg a pályázaton nyertes vállalkozó bocsátja rendelkezésre. A Széchenyi utcaiaknak - az Iskola és az Apponyi utca között - nem sikerült elérniük, hogy a falu nyújtson támogatást a szilárd burkolatú út alapjának elkészítéséhez. A testület anyagiak híján döntött így, továbbá a szokás sem támasztotta alá a kérést, hiszen aszfaltozás előtt minden utca saját erejéből vállalja az alap elkészítését. Megvannak - a nevük persze még titok - a díszpolgári és az Újkígyósért kitüntetés kedvezményezettjei. Az elismeréseket az augusztus 20-ai ünnepségen adják át. Nem kapott többséget Bozó Imre polgármesterjavaslata, mely szerint ki kellene festeni a tornacsarnokot. Az elutasítás oka ebben az esetben is a pénzhiány. Döntött a testület a pályázaton nyert holnapkészítési programmal kapcsolatban is. Az újkígyósi weboldalt az OTP Consulting nevű cég nyerte el, csütörtökön írják alá az erről szóló szerződést. Tájékoztatásként megtudta a testület, hogy hamarosan megnyílik egy, az újkígyósi falusi turizmus beindulását szolgáló vendégház, dr. Szécsi Károly üzemeltetésében. __________________________________V^J. Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület ünnepi fanfárjával kezdődött a III. Orosházi Nyári Kulturális Napok rendezvénysorozat július 23-án este, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény udvarán. Orosháza- Három éve úgy döntöttünk, hogy Szeged, Gyula, Békéscsaba, Budapest mellett Orosházán is legyen szabadtéri színház annak érdekében, hogy a helyben és környéken élők számára is minél elérhetőbb legyen ez a kellemes nyári kikapcsolódási lehetőség. A rendezvény útjára indításakor nem titkolt célként fogalmazódott meg bennünk: a rendezvénysorozat hozzájárulhat az idegenforgalom fellendítéséhez is - mondta megnyitóbeszédében Fetser János, Orosháza polgármestere, országgyűlési képviselő.- Az elmúlt két év rendkívül sikeres volt, komoly létszám látogatta estéről estére az előadásokat. A program megszervezésére a Békés Megyei Jókai Színházat kértük fel, ezzel is támogatni szerettük volna a megye egyetlen kőszínházát, ami komoly, jól felkészült társulattal rendelkezik. Munkájuk elismerése, hogy idén játszottak a hazai színpad mellett Franciaországban és Kínában is. A színház sokszínű programot állított ösz- sze az előttünk álló hét napra, ami kiváló kikapcsolódást, kulturált szórakozást ígér - szögezte le a polgármester. A megnyitó után a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatta m eg a közönség. Az együttes Mozart- és Haydn-darabokat játszott, vezényelt Gémesi Géza. ________ KOVÁCS ERIKA / 1 t