Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-24 / 145. szám

12. OLDAL - 2002. JÚNIUS 24., HÉTFŐ TELEFONOS APR6HIRDETÉS-FELVÉTEL» (66) 527-222 Tavaly esőben, most hőségben Idén is nagy sikert aratott a falnnap INGATLAN Lassan hagyománynak szá­mít, hogy a nagyszénási falu­nap idejére szélsőségessé vá­lik az időjárás. Tavaly úgy szakadt az eső a falunapon, hogy még idén is emlegették az emberek. Már csak azért is, mert az akkori csapadék­ból jól jött volna néhány csepp az idei kánikulában. A rekkenő hőség sem riasztotta vissza a szénásiakat és a kör­nyék lakóit attól, hogy részt vegyenek június 22-23-án a színes faiunapi programo­kon. Nagyszénás A Nagy Pál Sakk Emlékverseny nyitotta a programok sorát szom­baton. Kispályás foci, kutyaszép­ségverseny, divatbemutató - egyszóval minden korosztály képviselői találtak maguknak kedvükre való elfoglaltságot. So­kan látogattak el a könyvtárba is, ahol Régiségek és helytörténeti relikviák címmel nyílt kiállítás. A nap talán legnagyobb sikerét a V- Tech együttes koncertje aratta, no és a lézershow, ami szintén kicsik és nagyok tetszését elnyer­te. Vasárnap is sok érdekességet tartogattak a szervezők a falunap résztvevőinek. A helyi csoportok mutatkoztak be: a nyugdíjas színjátszók, a népdalkor, a fel­nőtt és gyerek aerobikosok. Vala­mennyi csoport produkcióját ovációval fogadta a közönség. Si­kert aratott a kézműves utca is, ahol a gyerekek mézeskalácsot süthettek, agyagozhattak, „benevezhettek” az arcfestésre és egy kis hajszobrászatra is. Az esti programokon is tömegek vet­tek részt, kellemes kikapcsoló­dást nyújtott az operettműsor és a főként fiataloknak szóló kon­cert is. K.«. Gyermektábor a holtág partján Idén második gyermektábo­rát tartja a gyomaendrődi Természetjáró Tájvédők Egyesület. A harmincöt diák a Bónomzugi táborhelyről tesz csillagtúrákat, ismerkedik a Körösök völgye élővilágával és a környékbeli nevezetessé­gekkel. Szarvas A bónomzugi Béke faházba ta­valy szervezett tábor sikerén fel­buzdulva, az egyesület idén is tá­borozásra hívta a gyermekeket. A ma kezdődő egyhetes tábor költ­ségeire a szervező, dr. Valach Béláné biológia-testnevelés sza­kos pedagógus százezer forintot nyert az Ifjúsági és Sportminisz­Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axels.hu, kiado.bekes@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft. teijesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft. regio­nális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: RAJTÁR JÁNOS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbe­sítőinél közvetlenül, postautalvá­nyon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 1294 Ft, negyed évre 3882 Ft, fél évre 7764 Ft, egy évre 15 528 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatok meg­adásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk ér­dekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Új­ság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel­jesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásira felhívjuk a fi­gyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. YBL Miklós utcán telket vennék. Tel.: 06 (70) 2777-181. •92675* 3 SZOBÁS, 1. em.-i lakás a Lencsésin eladó. (70) 2781-834. *92988* GYULÁN, fürdő közelében, építési telek eladó. (30) 854-1066. tórium pályázatán. A bónomzugi táborhelyen egy sor érdekes programot, egyebek mellett kéz­műves foglalkozást és helytörté­neti vetélkedőt rendeznek a diá­koknak. Az egyik nap Szarvasra kerékpártúráznak, megnézik az arborétumot, a Történelmi országközép emlékművet és vé­gigsétálnak a Történelmi emlék- útón. Helyben is több kirándulást tesznek. Végigjárják a Körös-Ma­ros Nemzeti Park túraútvonalát, ismerkednek a madárvilággal. A támogatásnak köszönhetően nem kell mindennap főzniük, né­hány alkalommal az éttermi étke­zést is megengedhetik maguk­nak. _________________________ A HŰSÉG KAMATOZOTT! Június 16-án Békéscsabán, a Hírlap-műsor keretében tartottuk meg a Hűség kamatozik! elnevezésű nyereménysorsolásunkat, melyen régi előfi­zetőink vettek részt. A fődíjat, a robogót Mérai Tibor orosházi előfizetőnk nyerte meg, aki székházunkban vette át nyereményét Káli Andrásné ügyfélszolgálati előadótól. Mérai Ti­bor előrelátóan bukósisakot is hozott magával, mert már az új szerzeménnyel ment haza Orosházára T IJ/! Gépjárművek eredetiségvizsgála- Tjt: I tát elvégezzük az ORFK engedé- • I 7* lyével a megye egész területén. A KISZÁLLÁS DÍJTALAN. BÉKÉSCSABÁN a Lencsésl úton, tíz­emeletes épület III. emeletén, két és fél szobás, 64 m2-es, tehermentes la­kás - új bútorral részlegesen beren­dezve (vagy anélkül) - eladó. Érd.: a délutáni órákban a 06 (20) 9159- 003-as sz. telefonon. 8 HUNYA, Táncsics u. 14. sz. alatti, 3. szo­bás családi ház eladó. (66) 389-643.---------------- - ______________________*93220* BÉ RLEMÉNY CSABA CENTERREL szemben 60 m2-es üzlet hosszú távra kiadó. Békéscsaba, Andrássy út 49. sz. alatt. Tel.: (66) 326-506. •92869* BÉKÉSCSABÁN a piacon, jól bevezeti italbolt berendezéssel sürgősen, áron alul átadó. (70) 270-5297, (70) 315-1542. _______________________ AL BÉRLETET KÍNÁL SZOBÁK kiadók munkásoknak. (30) 855- 8358. __________________________________________*92t28* JÁ RMŰ 06 (20) 9205-967,06 (20) 9472-259.1 NYUGATI gépkocsikat vásárolnánk 7-17 éve­sig, készpénzért. 53/360-594, 20/9834- 198. •91865* 8 NÉGYÜTEMŰ Trabant combi vonóhoroggal eladó. Érd.: (66) 464-312,17 óra után. *92547’ ELADÓ Nissan Urvan 2.5 0,9 személyes, '96- os. Hitelre is. Tel.: 06-20/327-5417. *92913* KIS POLSKI, '90-es évj., friss műszakival el­adó. 175 E Ft. Érd.: (30) 904-1547. •92985* VW GOLF 1.1.6 D, friss műszakival eladó. (30) 978-2093. •93000* UJRATPUNTOVALASZTEK www.autobrill.hir AUTÓÜVEG-ELADÁS, -BESZERELÉS. (66) 450- 358. *91236* FIAT GÉPKOCSIK műszaki vizsgára történő felkészítése és helyszíni műszaki vizsgáztatása teljes körű ügyintézéssel! Nálunk a sorbanállás ÉS A BUKÁS KIZÁRT! AUTÓ-BRILL KFT. Fiat Márkaszerviz, Békéscsaba, Bartók B. út 46-50. Tfeiyfax: (66) 442-748. Nyitva: hétköznap 7.30-16.00-ig. Név:...... La kcím: AJÁNLOTT ELŐFIZETŐ: Név:. 1 Átélt A CiAÍA Céhta ÁilAÍÓt! Június 24-27. között négy alkalommal jelenik meg a Csaba Center játéka lapunkban. Minden alkalommal találnak egy képrészletet és ma egy kérdést is. A feladat egysze­rű. vágják ki a képrészleteket, helyes sorrendben ragasszák fel egy levelezőlapra, írják mellé a helyes válas2 betűjelét! A levelezőlapot Juttassák el a Csaba Centerben lévő Szerencse Centerbe a II. emeleti infopulthoz! Postán a következő címre küldjék: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békés­csaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra jeligeként írják fel: Center Tek­nős! Beérkezési határidő: július 4. Sorsolás: Július 5-én, a Csaba Center-Elektroház Napok rendezvénysorozatának első napján! Födi): egy fényképezőgép. További díjak: internet chlpkártya, mozijegy, Center-póló, Center-sapka, Center-teknős. Kérdés: Milyen Intézmény nyitott a napokban a Csaba Centerben? a) ABC-áruház b) Mozi c) Cipőbolt Ajánljon új előfizetőt! wgy OÖn, kedves előfizetőnk, régóta tudja, hogy a Békés Megyei pg Hírlap fontos az Ön számára. Nélküle kevesebbet tudna a vi- \ tág és szőkébb környezete történéseiről, hiányozna a minden- v . ‘ napjaiból. —’ Szeretnénk, ha nem csak olvasója, hanem ' ajánlója is lenne a Békés Megyei Hírlapnak. Ha meggyőzi ismerőseit, barátait arról, hogy lapunkat érdemes megrendelni, hi- szén nem csak egy újságot, hanem az Ön számára is kedves családtagot ajánl, l>ffrfäf»es t*#31v"3 küldünk, ajándékba• Amennyiben sikerült megnyerni valakit a Békés Megyei Hírlap előfizetőjének, akkor töltse ki az alábbi szelvényt. Terjesztő kollégáink hamarosan felkeresik az Ön ajánlottját, s ha megtörténik az előfizetés, elküldik Önnek a Hírlap ajándékát. MEGRENDELŐLAP a Békés Megyei Hírlap előfizetésére 2002 ..............................................-tói. El őfizetési időszak: □ egy hónap (1294 Ft) □ negyedév (3882 Ft) AJÁNLÓ ELŐFIZETŐ: TGK. 1.9 TD Peugeot-motoros 3 üléses Scudo részletre is eladó. (20) 920-7975.-------------------------------------------‘93206* _________GÉP_________ KÍ NAI traktorok 19-30 LE-ig 1 350 000 Ft + áfától. Állami támogatással, részletre Is. AGR0BIX Kft., 8200 Veszprém, Csillag u. 3. Tel ./fax: (88) 423-432.------------------------------------------------ *92648* ME ZŐGAZDASÁG NAPI ÁRON VÁSÁROLUNK (kombájnnjrerson I«) búzát, árpát, triticaJét, zabot, rOZSt é* ezek szalmáját. Érdeklődni lehet munkaidőben: Ob (St) 3 66-031­TERÜLETI KÉPVISELŐNEK keres jelenleg is áruterítéssel foglalkozó vállalkozókat öngyúj­tók és/vagy borotvák forgalmazásához a ter­mékekkel Magyarországon teljes körű kizárólagossággal rendelkező cég. Állást nem kínálunk! Köszönjük, ha írásban jelentkez­nek. E-mail: edge@penge.hu Levél: 1660 Bu­dapest, Pf. 328. Telefon: (20) 936-0696 vagy (20) 936-5969. *92980* PROFI üzletkötőket keresünk (élelmiszer-ve­gyi áru). Telefon: (20) 986-2627. _______________________*93202’ PÉ NZPIAC ÁLLAMILAG támogatott lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek gyors ügyintézé­se. SIKER HITELIR0DA, Békéscsaba, Kinizsi u. 14. Érd.: (66) 450-577. 8KISBALAS hereszéna eladó. (30) 425- 1066. . "ui* ■ ' =____________________________________*92948* ________ÁLLAT________ SZ EZON végi akció! Fehér húshibrid és vörös kettős hasznú naposcsibe 70 Ft/db áron írat­ható. Baromfikeltető, Békéscsaba, (66) 430- 625,06 (70) 257-2559. __________________________________________-92966­SZ OLGÁLTATÁS VÁLLALKOZÁS TRAPÉZLEMEZ, falazó- és tetőelem eladó. Ak­ciós modell kedvezményes áron kapható. In gyenes házhoz szállítás a megye egész terüle­tén. Érd.: (66) 477-350. VEGYES T DUGULASELHARITAS kedvező Aront 06 (20) 9162-961. t Békéscsaba, Szarvasi út 16. (66) 435-439 ELADÓK vasszerkezetű színek, 4 db, 45x10- 55x10-12x10-15x10. Szeghalom, Töviskes, építőipari telep. (20) 498-5319, (2Ó) 9247- 410. _______________________________________-92693­HI RDETMÉNY REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198. *76260* TÜKÖR, üveg, vídia. (66) 446-515. •91172* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny készítése, ja­vítása. (66) 454-171. *91299* 8 REDŐNY, szalagfüggöny. (66) 389-784. *91391* BÁLÁSRUHA-CENTRUM Telekgerendáson! Minden szombaton 8-15 óráig kedvezményes ruha és lábbeli nagy vásárt tartunk. (66) 482 221.- *92895­Békéscsaba, Széchenyl-liget. (66) 442*101. Gyula, Honvéd u. 8. (66) 463*924. Szabó Attila | állást kínál SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR-, magánnyomo­zó-, fegyver- (OKI) képzések a Rendőrtiszti Főiskolával. Telefon: (66) 321-488, (70) 238-2621. ÜGYFÉ B ii MM! % MÁSOLÓGÉP-MŰSZERÉSZT szervizbe gya­korlattal felveszünk. Jelentkezés fényké­pes és kézzel írott szakmai önéletrajzzal „Másológép” jeligére a kiadóba 2002. június 30-áig. *92!94* HÁLÓZAT építésére jó kapcsolatokkal rendel­kező munkatársakat keresek. Magas jövede­lem. (30) 283-5495. Az APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGYFELEINKTŐL KAPJUK, EZÉRT AZ ABBAN FOGLALTA’ KÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLET­VE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! salúdi esemény Lakcím A mi t a Népújság Kft címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy j u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni legkésőbb június 28-áig. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Nagybánhegyesl Mezőgazdasági Szövetkezet v. a. (5668 Nagybánltegyes, Medgyesi út 21.) pályázati úton értékesíti az alábbi, kivett művelési ágii földterületeit: 03/25 hrsz. 1235 m2, 03/28 hrsz. 1444 m!, 03/30 hrsz. 1086 m!, 03/32 hrsz. 1783 m!, 0131/24 hrsz. 1455 m2, 0131/26 hrsz. 11341 m2,08/3 hrsz. 53 266 m2,064 hrsz. 37 652 m2,041/2 hrsz. 33195 m2. Pályázati lap faxon a (68) 426-020-as számon, vagy levélben a fenti cí­men kérhető. Információ: Molnár Mihály, tel.: (68) 426-333. A pályá­zatok beérkezési határideje: 2002. július 02.

Next

/
Oldalképek
Tartalom