Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-17 / 139. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Június 17., hétfő Szociáldemokrata győzelem Az eredmények szerint Vladimír Spidla alakíthat kormányt A központi választási bizottság közleménye szerint az új 200 tagú képviselőházban a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) 70, a Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) 58, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) 41, míg a Koalíciónak (két párt jobbközép választási szövetsége) 31 képviselője lesz. Vladimír Spidla - nem a medve bőrére iszik totó, iuropmm/ipa Bár Vladimír Spidla a rendszerváltás után egyik megalapítója volt a Cseh Szociál­demokrata Pártnak (CSSD), nevét egészen 1998 nyaráig a közvélemény alig is­merte. Milos Zeman kisebbségi kormányában azonban a miniszterelnök helyette­se és a munkaügyi tárca vezetője lett, s rendkívüli munkabírására, sajátos meg­nyilatkozásaira és konfliktusoldó képességeire rövidesen az egész ország fel­figyelt. Zeman később azt is bejelentette: Spidlát szemelte ki utódjául a pártban, s ezt a javaslatát a szociáldemokrácia elfogadta. Spidla 2001 tavaszán vette át a CSSD irányításét, s Zemannal együtt a pártot az idei képviselőházi választásokon újabb győzelemre vezette. Szinte biztos, hogy Václav Havel ót fogja megbízni az új kormány megalakításával. __Háttér« fordulat a dekrétumok ügyében? Cs ehországban a múlt héten olyan döntést változtatott meg egy járási bíróság, amely annak idején a Benes-dekrétumok alapján született. A határozat értelmében a cseh államnak vissza kell adnia az eredeti tulajdonosoknak egy kastélyt, amelyet a második világháború után a Benes-dekrétumok alapján koboztak el a hatóságok. Az ítélet egyelőre nem jogerős, Az ügy azért nagy horderejű, mert Csehországban első ízben született olyan bírósági döntés, amely megkérdőjelez egy, a Benes- dekrétumok alapján hozott második világháború utáni bírósági és hatósági döntést. Hírbk A ROMÁN rendőrség komman­dósokat vetett be, amikor két életfogytiglani szabadságvesz­tésre ítélt rab vasárnapra virra­dó éjjel túszul ejtett két rend­őrt, és szökni próbált a Neamt megyei rendőrség fogdájából. A túszmentő akció során az egyik elítélt olyan súlyosan meg­sérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A másik el­ítélt, valamint a két túsz külön­böző sérüléseket szenvedett, mti A SVÁJCI HATÓSÁGOK csak­nem kilencmillió frankot talál­tak Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő egykori kilenc munkatársának svájci bankszámláin. Bozidar Djelics szerbiai pénzügyminiszter szerint a milosevicsi vezetés bankbetétei után nyomozó svájci bizottságnak pontos ada­tai vannak arról, hogy a volt rendszer elöljárói hol és mek­kora összegeket tartottak svájci pénzintézetekben, mti ÚJABB FEGYVERES inciden­sek törtek ki Kasmír indiai ré­szén: szakadár muzulmán fegy­veresek agyonlőttek öt hindu nemzetiségű polgári személyt, az indiai biztonsági erők pedig három lázadóval végeztek a vitatott hovatartozású himalájai térségben. Egy indiai rendőr tisztviselő elmondta: a fegyve­resek a Dzsammutól keletre fekvő Balmatkote falun ütöttek rajta, amelynek hindu lakossá­ga kisebbséget alkot a muzul­mán többségű szövetségi állam­ban. A fegyveresek behatoltak a házakba, és vaktában tüzelni kezdtek; öt lakost megöltek, négyet megsebesítettek, mti A NÉMET KANCELLÁR vasár nap óva intette az Európai Bi­zottságot az Unió keleti bővíté­sének pénzügyi következmé­nyeitől, mert Németország anyagi megterhelésének is van­nak határai. Gerhard Schröder leszögezte: senki nem akarja halogatni az Európai Unió 2004-re tervezett keleti bővíté­sének első fordulóját, Berlin azonban nem adhatja hozzá­járulását ahhoz, hogy az EU mezőgazdasági politikája húsz­nál több tagállam esetén is a je­lenlegi formában folytatódjék. „Még ha sokan nem is hiszik el: Németország elérte pénzügyi terhelhetőségének határát"- mutatott rá a kancellár, mti ■ Kevés francia szavazó A jobboldal már az első fordulóban győzelmet szerzett A francia törvényhozási választások vasárnapi második fordu­lóján az egy héttel korábbihoz képest a szavazási hajlandóság szerény mértékű, 0,6 százalékos növekedését regisztrálták. _________PARII» _____ Az idei parlamenti vetélkedés el­ső fordulóját rekordméretű ér­dektelenség kísérte, a szavazók 35,6 százaléka - csaknem 15 mil­lió fő - tartózkodott a vélemény- nyilvánítástól. Az öt évvel koráb­bi parlamenti választások máso­dik fordulójának azonos órájáig a szavazásra jogosultak 24,08 százaléka kereste fel a szavazó­helyiségeket. A távolmaradók bevonása az erőviszonyok eldöntésébe mind a két nagy tábornak érdeke. A múlt heti küzdelemben lábbal szavazó milliók baloldallal rokonszenve­ző részének urnákhoz vonzása a szocialista túlsúlyú baloldalnak azt a perspektívát kínálja, hogy mérsékelni tudja a várható vere­ség mértékét, növelni tudná 130- 170-re becsült mandátumainak számát. A Szocialista Párt (PS) vezetői a nem szavazókhoz inté­zett felhívásaikban a „demokrá­cia kiegyensúlyozását" kérték a szavazóktól. A szinte biztos győzelmi esé­lyekkel induló jobboldali tábort egy jelentősebb mértékű újabb szavazóréteg voksai az 577 kép­viselői hely több mint kétharma­dának (384) megszerzésével kecsegteti. Az urnákat a kis településeken este hatkor, illetve hétkor, a nagy­városokban és Párizsban este 8 órakor zárták. Ebben az időpont­ban tették közzé a közvélemény­kutató intézetek első exitpolljait. Palesztin ígéretek A palesztin fegyveres milíciák lefegyverzésére és feloszlatásá­ra, illetve az Izrael elleni öngyilkos merényletek megakadá­lyozására tett ígéretet az új palesztin belügyminiszter. Izrael - Palesztina A Jasszer Arafat által két hete miniszterré kinevezett 73 éves Abdula Razak Jakja kijelentette, hogy minden fegyveres milíciát le akar fegyverezni az autonómia­területeken, a biztonsági erőket pedig személyes felügyelete alá kívánja vonni. Jahja szerint a mi­líciák minden formáját egyszer s mindenkorra fel kell oszlatni. A felfegyverzett csoportoknak vé­leménye szerint tevőlegesen be kellene kapcsolódniuk a palesz­tin területek politikai életébe, füg­getlenül attól, hogy támogatják-e Arafatot vagy sem. A belügyminiszter irányítása alá akarja vonniés két szervezet­be összefogni a tizenkét palesztin rendőri és biztonsági szervezetet. Jahja élesen elítélte az izraeliek elleni öngyilkos merényleteket, amelyek szerinte semmit sem eredményeztek, csak a palesztin infrastruktúra lerombolását, vala­mint az izraeli hatalmi viszonyok átalakulását. Az Arafat régi szö­vetségesének számító Jahja be­ismerte feladata nehézségét, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy minden további hibáért súlyos árat kell fizetni. ■ Bezárul az ózonlyuk Japán tudósok szerint az Antarktisznál 2040-re, az Északi­sark felett pedig 2050-ig bezárul az ózonlyuk, és közben meg­szűnik az ózonréteg Földet veszélyeztető elvékonyodása. Tokió A tokiói egyetem klímakutatói a Föld-szimulátor nevű számítógép felhasználásával jutottak az ör­vendetes következtetésre. A Tatsuya Nagashima professzor vezette csoport szerint a követke­ző másfél évtizedben még nem változik érdemlegesen a nagy­fokú globális felmelegedés veszé­lye, 2016 után azonban gyors ja­vulás várható. A két sarkvidéken - az Északi­sarkon nagyobb mértékben - olyan ózonlyukak keletkeztek, amelyek hosszú távon nemcsak a klímát változtathatták meg világ­méretekben, hanem magát az éle­tet is veszélyeztethetik. Mai isme­reteink szerint ugyanis csak az ózon képes semlegesíteni az uni­verzumból érkező káros sugárzá­sokat. Ennek felismerésére szüle­tett 1987-ben az az egyezmény, amely szabályozta a fluorozott, klórozott szénhidrogéneket tar­talmazó anyagok gyártását. Ennek hatására az atmoszféra alsóbb rétegeiben érzékelhetően mérséklődött az ózonpusztító molekulák koncentrációja. A ku­tatók mégis azzal számoltak, hogy az alapvető baj évtizedekig sem csökken: a Föld két pólusán lévő ózonlyukak még akár 50 évig bővülhetnek, mert ennyi a vesze­delmes aeroszolmolekulák bom­lási ideje. Most viszont kiderült: a veszélyes vegyi anyagok koncent­rációjának mérséklődése jótéko­nyan hat az ózonlyukakra is. Az ipari kártételektől kevésbé sújtott Déli-sark fölött máris meg­állt az ózonlyuk növekedése./ Hartmut Grassl, a hamburgi Max Planck Intézet professzora meg­erősítette a japánok megállapítá­sát, egyúttal bejelentette: az An­tarktisz felett helyreállt az „ózon- ár-ózonapály” korábbi egészsé­ges ritmusa, amely úgy teremt egyensúlyt a térségben, hogy az ózonszféra sűrűsége nyaranta éri el a csúcsot, és télen a mélypon­tot. Délen 2040-re tehát bezárul­hat az ózonlyuk. Az északi félte­kén azonban a természet lassab­ban gyógyul. Az Északi-sark fe­lett ezért az ózonlyuk még 10-20 évig növekszik, de aztán a bővü­lés ott is megáll, 2050-re pedig a Föld ózon védőpajzsán ejtett „seb" itt is beheged, kocsis tamás ÁLLÁSPONT VARGA ANDREA Mekk Elek megmenthetné Több lakásfelújítás és költözés eredményeként nagy bizton­sággal kategorizálok. Egyik fajtájuk szórólapon hirdeti ma­gát, pontos, készséges, udvarias..., és több előleget kér, mint a végösszeg. Persze számla nélkül. A másik hatszor módosít találkozót, és két hétig tart az egyhetesre ígért munka, mert annyira elfoglalt. Ja, hogy ezt az ablakot elfelejtettem lefeste­ni? - biccent oda búcsúzóul. Majd a következő alkalommal - mondja, és futtában felkapja a pénzt; persze többet sose lá­tom. A harmadikat azért ajánlják, mert olcsó. Igaz, hogy a munka befejeztével döbbenten konstatálom: így én is meg­csináltam volna. Igazságtalan volnék, ha azokról nem esne szó, akik ponto­sak, becsületesek, szakszerűek és megfizethetők. Mert van­nak ilyenek, de - állítólag - csak a nagyon szerencsés csillag­zat alatt születettek találkozhatnak velük. A mesterekkel... Akik évszázadokkal ezelőtt évekig tanultak, kivétel nélkül végigkullogták a ranglétrát, mestermunkát készítettek és ajánlólevelet szereztek, hogy a céhek közelébe kerülhesse­nek. Ma valahogy tudathasadásos ez az egész. Egyrészről igyekszünk az Unióba, ezer elvárással, nyelvtudással, diplo­mákkal; másik oldalon pedig - amely a mindennapjaink han­gulatát leginkább befolyásolja -, valamitől megfosztanak. Sok éve jártam egy órásnál. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mennyit fizetek, rám kacsintott, és azt felelte: nem kerül pén­zébe. Ám mielőtt felháborodhattam volna, hozzátette: ingyen volt, legyen szép napja. Az elvégzett javításért nem kellett reklamálnom. Fuser, pancser, tandler, himpellér - nem véletlen, hogy szá­mos szavunk van a mester ellenében. A legnagyobb baj azon­ban, hogy a kontárok nem maradnak meg a lakásunkon be­lül. Nemcsak a fotelt húzzák át kék helyett barnára, és cseré­lik le a villanykapcsoló darabját kétezer helyett háromért, ha­nem ott ülnek a hivatalokban, az iskolákban, a kórházakban, és belopják magukat a Duna-parti épületbe. Mi pedig hálát rebegünk, ha másodjára végre sikerült a mandulaműtétünk, az ügyintéző emberszámba vesz, és a főnökünk kegyesen megemeli a fizetésünket az általunk megtermelt értékből. Makk Elakaket emlegetünk, dühödten vagy ironikusan, ne­tán félmosollyal; attól függ, mennyire bántak el velünk. Pedig gyerekkorunk Mekk mesterét, bár valóban kontár volt, segítő szándék és - kecske létére - emberség vezérelte. Mekkszerelem - mondta. Ha most körülnézne, azt mondaná: mekkmentem, addig, amíg mekklehet... EGYETÉRTEK) 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM) 0640430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja MAGYARIGAZOLVÁNY NÉLKÜL, MÁJUS 29. Nő (külföldi akcentussal)! Nem csodálkozom, hogy sokan nem veszik át a magyarigazolványt, mert ehhez a Magyar- országhoz tartozni nem büszkeség. VESZTÉSRE ÁLLÓ ÓVODÁK, JÚNIUS 3. Láng Margit (Dorog)i Úgy is mint „kiscsoportos nagymama”, úgy is mint volt óvodavezető, az a véleményem, hogy az az óvoda maradjon meg, ahol szeretik a gyermekeket. TRIANON, JÚNIUS 4. Fórfis Elvették tőlünk Kárpátalját, elvették Felvidéket. Ha Né­metországot egyesíthették, Magyarországot miért nem lehet? Férfii Jártam Párizsban, voltam annak a palotának a közelében is, ahol a szerződést aláírták, de nem tudtam bemenni. Számomra különleges ez a nap, mert megcsonkították ugyan az országot, de a kisebbik fiam épp június 4-én született. SZAKÉRTŐK ÉS HOZZÁÉRTŐK, JÚNIUS 7. Nő: A lövészárkokat azzal az arroganciával, amit mindennap tapasztalhatunk, soha nem lehet betemetni! VÁLÁS AZ ŰRBEN. Szombaton levált a Nemzetközi Űrállomásról az Endeavour, fedélzetén négytagú személyzettel. A tervek szerint - hacsak az időjárás közbe nem szól - az űrrepülőgép ma ér földet Floridában, a Kennedy Űrközpontban, ________fotó, europress/epa <í í i i * sz erzett kevesebbet, míg a kom­munisták 17-tel növelték mandá­tumaik számát. A CSSD a szava­zatok 30,2, az ODS 24,5, a KSCM 18,5, míg a Koalíció a 14,3 száza­lékát szerezte meg. ■ Prága Az 1998-ban megtartott parla­menti választások eredményével összehasonlítva a szociáldemok­raták 4, a polgári demokraták 5, a Koalíció pedig 8 mandátummal

Next

/
Oldalképek
Tartalom