Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Szabó István legifjabb filmje Szimbólumok teszik érzékletessé munkáit Két keréken a sarkkörön túlra Napi 67 kilométert tesz meg a csapat Csuta Gyuri, az örök megújuló Az ötvenedik születésnap — számadás Kiteregetni a szálakat, úgy fonni a cselekményt Ez idáig tizenhárom kiadást megért sikerregénye, a Jadviga párnája után megjelent a tótkomlósi származású Závada Pál új műve. Nagyregény ez is, Testamentum. Egy hatvanhét éves férfi és egy harmincnégy éves nő egymást faggató testamentuma. Závada Pál: Milota legendái több száz évvel korábbra nyúlnak vissza Családi krónika, amelyben szlovákok és magyarok, kivándorlók és betelepülők, házastársak és szeretők, jó barátok és örök ellenségek, apák és fiúk sorsa fonódik össze nem kevesebb, mint hétszáz oldalon. — Mekkora terhet jelentett a tudat, hogy első regényéből eddig hatvanezer példány talált olvasóra, és hogy megjelenése óta irodalmi remekműként tartják számon? Miképpen küzdött meg önmagával, pontosabban azzal az érzéssel, hogy a Jadvigával magasra tett lécet a Milotával kell átugrania? — Én ezt nem küzdelemnek fogtam fel. írás közben nem foglalkozhattam ezzel. Szerencsére nem éreztem semmiféle szorítást, hogy legalább olyan színvonalú könyvet írjak, mint az előző, vagy olyat, amit majd sokan megvesznek és hasonlóan sokan olvasnak. Ez nagyon veszélyes lett volna. így nem lehet könyvet írni. Lehet, hogy vannak sikergyáros profik, akik pontosan tudják, mi az eljárás ilyen esetben, engem ez nem érdekelt. Én szépen eltöprengtem. Rengeteg gondom volt írás közben, de nem ilyen természetűek. Ezeket aztán sikerült lebirkóznom. Elég sokszor végigmentem az anyagon, Parti Nagy Lajos pedig gondosan megszerkesztette. — Jadviga után Milota. Honnan jut eszébe egy ilyen név? — Van egy ilyen falu a Felső-Tisza vidékén. A hírekben hallottam. Megtetszett a hangzása. Úgy gondoltam, ez lehetne a vezetékneve a hősömnek. Kedvességet, szeretetreméltóságot, bájt hordoz a szó. Aztán kiderült, hogy valami ritka női név is. Én mint vezetéknevet használom. Sokat spekuláltam, mi legyen a cím, végül úgy döntöttem, hogy ez, mert többen is viselik ezt a nevet, hiszen több nemzedék van a Milota családban. A főhős Milota György. Fia, János is elég jelentős szerephez jut. Van egy kis unoka: Pál. Ő még gyerek. De vannak történetek Milota György apjáról is, aki Mihály, és a nagyapjáról, Mártonról, aki gyerekkorában a legnagyobb hatással volt rá. Milota György saját életét mondja, már nem fiatalon, magnókazettákra. O maga a történet, övé a szó ősi varázshatalma a regény hasábjain. Ő meséli el falujának történetét, a méhészet és a máktermesztés egyszeregyét. A »mákvirágból gyűjtött álomméz« már a regény első oldalán szerepel, a könyv utolsó mondatában pedig ott a »makovje-medovje haluske«, vagyis a mákos-mézes metélt, amelyről Marci ábrándozott a hadifogoly-vonaton. A regény hőse, Milota György apám nemzedékebeli ember. 1930-ban született, saját falumhoz, Tótkomlóshoz hasonló településen. Meglehetősen hányatott élet az övé. A háború után és az ötvenes években serdült fel, amikor szétesett a családi gazdaság. A Kulákprésben írtam hasonlót a saját családomról, de ez a figura teljesen más. O megpróbál valahogy talpon maradni. Keresgél, üzletel, feketézik, ahogy akkor mondták. Pestre jár. Befőttet, savanyúságot árul a vásárcsarnokban. A téeszidőkben anyagbeszerző lesz. — A történet keretjátéka 1997-ben játszódik. — Akkor már hatvanhét éves. Még nem olyan nagyon öreg, de mint szívbeteg, folyton a halálra készül, ami bármikor beüthet. Egyfajta testamentum-jellege van az ő szónoklatainak, amelyeket magnóra mond. Életösszegzés, búcsú, utolsó ígéretek teljesítése. És előadásokat tart. Retorikai képződményeket produkál ezekben a megszólalásokban. — Ezek a szövegek váltakoznak a harmincnégy éves Roszkos Erka élettörténetével. — Tótkomlóson még ma is van ilyen vezetéknév. Az Erka pedig az Erzsébet rövidítése. Milota György és Roszkos Erka egy időben jól ismerték egymást, de amikor ez a keretjáték zajlik, akkor már távol vannak mindenkitől. A két szöveg végig reflektál egymásra, meg a családra, az ifjabb Milotára. — Jadviga családjának nincs semmi köze Milota történetéhez? — De igen. Van egy szál, egy jelzés, amely észrevehető. Azok a figurák, akikről az öreg Milota mesél, valahogy kapcsolatban állnak Ondris családjával. Milota György édesanyja Osztatni Ondris unokahúga, akit a Jadviga párnájában megemlítek párszor. Ez inkább csak annak a jelölésére szolgál, hogy ha valaki össze akarja kötni a két regényt, akkor a hely, a kultúra, a két világ azonosítható. De ennél több tematikai köze nincs egymáshoz a két regénynek. — Szövevényességükben viszont nagyon is hasonlóak. — Milota története sokkal szövevényesebb, mint Jadvigáé. Volt néhány alaptörténetem, amelyeket elindítottam, és kiderült, hogy egy-egy figura, a maga feltételrendszerével, akár több évtizeden keresztül mozogni fog. Amikor össze kell illeszteni több történetet, bizonyos tekintetben elkezdek mozaikosan szerkeszteni. Egyik megszólalás váltakozik a másikkal, így aztán, bizonyos történetek eltolódnak az időben, és a folytatások később következnek. És akkor a párhuzamosan futó történetekben rendet kell tartani. Ezt fel szoktam írni. Bár inkább csak a dátumokat, hogy mi mikor esett meg, és a másik szálon mi zajlik. Hogy legyen belső logikája, ne ütközzenek egymással a történetek, hogy pontatlanságokkal ne legyenek megterhelve a szövegek. A klasszikus 19. századi regényben csak ki kellett teregetni minden szálat, és úgy fonni a cselekményt. A hősök pedig időben mentek előre, amíg be nem fejeződött a történet. Itt viszont időfelbontások vannak, szerkezettel való játékok, amelyek nem lehetnek öncélúak. Rend kell, és logika. Úgyhogy volt mivel bíbelődni. — Egyébként gyorsan ír? — Elég sokat szöszmötölök a mondatokkal. A szerkezettel is eljátszogatok. —Szlovák szavak, mondatfoszlányok, akárcsak a Jadviga párnájában, a Milotában is vannak. — Emlékezetből, rá- diójátékszerűen felmond az öreg egy színielőadást. Es vannak szereplők, akik kevert nyelven beszélnek. A darabnak pedig a szlovák—magyar lakosságcsere a témája. 1947-ben játszódik, helyi vonatkozásokkal. Van egy módos szlovák gazda a történetben, aki már készül a nagy útra, és van egy agitátor, aki Békéscsabáról érkezik, és a Szlovákiába való áttelepülés előnyeit magyarázza a helyi laikusoknak. Ezenközben ő sem tud szlovákul, de azért nagyon igyekszik. Groteszk helyzetek ezek, egyszerre fájdalmasak és megmosolyogtatóak. —Nem hiányzik a történetből a szenvedélyes szerelem sem. — Van benne több szerelmi szál is, de mindegyik más. Azt nem akartam, hogy itt is olyan felállás legyen, mint a Jadviga párnájában. A történet középpontjában egy félig-meddig beteljesületlen vonzalom áll, de nem ebből következik minden. Itt több a szereplő, több a kapcsolat, és időben is tágasabb a történet. Milota legendái több száz évvel korábbra nyúlnak vissza. — Mikor kezdte el írni a könyvet? . — Kilencvenhat végén fejeztem be a Jadviga párnáját, s amikor 1997 nyarán megjelent, már ezen dolgoztam. Öt év munkája van benne. — Testvérkönyv a két regény? — Mindkettőt én írtam, tehát igen. Szabó G. László A magyar Szent Bertalan-éjszaka Régi közhellyel élve: az utóbbi napokban alacsonyan szállnak az államtitkárok és az államtitkár-helyettesek. Némely minisztériumban a főosztályvezetők és az osztályvezetők is. Az új kormány szóvivője természetes kádercserékről beszél (ahogy az orosz mondja: normálno), ahol a szakmai hozzáértés az új személyek beállításának kritériuma. Az ellenzék viszont Szent Bertalan-éjszakát emleget és megtorlásról szónokol. Ha Antall József élne, bizonyára egy elegáns mondattal elintézné az egészet: „Tetszettek volna megnyerni a választást!” Hát nem tetszettek, s ha nem tetszettek, akkor bizony — mint minden normális demokráciában — menesztik a bizalmi állásban lévőket. S persze útilaput kötnek azok talpa alá is, akik közszolgálati székükből a leváltott kormány mellett kampányoltak. A menesztések az ellenzéknek fájnak, hiszen az ő embereit teszik lapátra, a kormánypártiak meg azzal intézik el a dolgot, hogy négy évvel ezelőtt nagyobb kaszabolást rendezett az akkor hatalomváltó kormány. Nem tisztem mérlegre tenni, hány államtitkár repült akkor és most, és hány nem államtikámak kellett csomagolnia akkor és most. Csak azt tudom, hogy a leváltásokat sokalltam akHa marad a kormány, a mókusok is maradnak. kor is és sokallom most is. Ami persze szubjektív kategória, hiszen az ember csak az érzéseire hagyatkozhat. A nagy kérdés, lehet-e itt valamilyen elfogadható rendet kialakítani, társadalmi és emberi közmegegyezést létrehozni. Természetesen lehet. Mindössze megegyezésre kellene jutniuk a pártoknak — ami szintén minden normális demokráciában elfogadott — arról, hogy melyek a bizalmi állások, ahol személycseréket lehet és kell végrehajtani. Ha marad a kormány, a mókusok is maradnak, ha megy, a mókusok is mennek. Egyszerű a dolog, mégsem működik. Nem működik, mert akkor az ellenzék nem vádolhatná meg Szent Bertalan-éjszakával a kormányt, a hatalomra kerülők pedig nem állíthatnák fel azt, aki ilyen-olyan okok miatt az útjukban áll. Továbbá, az új rezsim emberei nem helyezhetnék jó zsíros állásokba a mamelukok seregét (akik aztán majd a vállukon hordozzák az őket pozícióba segítőket). Valahogy még mindig inkább megéri harcosok tömegét elveszíteni egy-egy választás után, mint kulturált rendben megegyezni. így egyelőre marad ami volt, és ami van: a kölcsönös vádaskodás, mint szokás a homokozóban egymásnak akasz- kodó gyerekek között. Árpási Zoltán Gyula, 1908. A Magyar Királyi Törvényszéki Palota — jelenleg a megyei bíróság — épületének felújítása idén februárra készült el. A képeslapon még a korabeli külső látható
