Békés Megyei Hírlap, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-22 / 117. szám

14. OLDAL - 2002. MÁJUS 22., SZERDA SPORT Hogyan tovább Előre FC? Örömiinnep után jönnek a hétköznapi, de nagyon nehéz feladatok Lapzártakor előny a hazaiaknál Orosháza-Hnngarotel ASE-BSE 9:6 Nagy volt az öröm szombaton az Előre FC Békéscsaba háza tá­ján, egy-két napig mindenki a bajnoki címet és a feljutást ün­nepelte. Keddre azonban ismét „leszálltak a földre”, Pásztor József (felvételünkön) két edzés tartásával nyomatékosította, hogy még a szerdai, gyomaendrődi Magyar Kupa fordulóra és a hétvégi bajnoki zárómérkőzésre kell koncentrálni. Békéscsaba Eközben persze nem hagyhattuk ki, hogy villáminterjúnkban meg ne kérdezzük Pásztor Józsefet, mikor érezte legnehezebbnek a tavaszt, s mikor érezte úgy, meg­nyerhetik a bajnokságot?- A legnehezebb a tavaszi első mérkőzés volt, amikor hat ponttal vezettünk a REAC előtt és Csepe­len 3—1-re kikaptunk úgy, hogy közben elvesztettük házi gólkirá­lyunkat, Keresztúri Andrást, aki­ről akkor ott azon nyomban kide­rül, aligha segíthet bennünket a szezonban céljaink megvalósítá­sában. Keresztúri szárkapocs- csonttörésekor végig is szaladt rajtam; hogy úristen, mit is vállal­tam? Őszintén megvallva, akkor nagyon magam alatt voltam.- ...és mikor jött a fordulat?- Rögtön utána, amikor a Diós­győr ellen hazai környezetben, majd idegenben, Szolnokon is nyertünk. Ekkor viszont érez­tem, hogy meg­nyerhetjük a bajnokságot. Igaz, Keresztúri kiválása után teljesen át kel­lett alakítani a csapatot. Olya­nok kerültek be, akik jól játszanak előre, aminek azért ára volt, ugyanis hátul ettől egy kissé insta­bilakká váltunk. De érthető, gólratörően kellett játszanunk, mert csak akkor gyűltek a pontok. Tudatában voltam, hogy lesz még vereségünk, de arra ügyeltünk, hogy sorozatban ne szenvedjünk vereségeket. Az is fontos volt, hogy akadt egy kettős hazai vere­ségünk, amit egyébként nyer­nünk kellett volna, ami után vi­szont idegenben nyertünk a Cse­pel és a REAC ellen, vagyis az el- ' hullajtott pontokat visszahoztuk.- Elegendő lesz az eddigi tu­dás és anyagi háttér az első osz­tályhoz? — Aligha. Sok mindenben vál­toztatni kell. Az első osztályban sokkal gyorsabb a játék. Ott ne­künk hatékonyabb védelemre lesz szükségünk, hiszen legtöbb­ször nem mi fogunk támadni. Nem beszélve arról, hogy nagy­ságrendekkel több pénz kell az „üzemeltetésre”, és sok pénz kell a csapat megerősítésére. Minden sorban igazolnunk kell, legalább öt-hat kész, az NB I-et megjárt já­tékost kell hoznunk Békéscsabá­ra, hogy versenyképesek le­gyünk. Es akkor még ott a kér­dés, mennyi idő alatt lehet össze­kovácsolni a társaságot egységes csapattá? Ha ezeket nem tudjuk megoldani, akkor csak átszállóje­gyet válthatunk az első osztály­ba. Ami az anyagiakat illeti: tény, az első osztályban a legkisebb összegből gazdálkodó csapatok is kétszázötven millió forintból tud­ják kihozni az évet. Információ­ink szerint a Békéscsaba ennek körülbelül harmadából oldotta meg az idei NB I B-s évadot, j. p. távhajtásért Szakág a távlovaglásért, A versenyeket szeretnék beépíteni a turizmus programjai közé Az elmúlt héten pénteken Szabadkígyóson megalakult a Gróf Wenckheim Dénes Távlovagló és Távhajtó Szakág, amely a Bé­kés Megyei Lovas Szakszövetség keretében működik. Szabadkígyós n tisztséget betöltő Hankó József­től (aki a közeljövőben megjelenő A szakág elnökévé Tóth Győző bé- Lovak és lovasok című könyv szer- késcsabai tanárt, lótenyésztőt, egy- zője) megtudtuk, a szervezet dr. Lami András szemé­lyében állategészség­ügyi felügyelőt is vá­lasztott, a kulturális szervező Dickensné Jeanne-Marie Wenck­heim, a pályafelügyelő Rozsnyai István, Tóth György és Kurucsai János, a szervezési te­endőket pedig Balogh kori versenyzőt választották meg, József szabadkígyósi polgármester az elnökhelyettes Gál Imre, a gyű- látja el. A leendő versenyeken lai erdészet igazgatója lett. A titká- résztvevők, látogatók vendéglátó­Szabadidősport pályázat Budapest Kígyóspusztát választották Távhajtó és távlovagló versenyt Békéscsabán 1860-tól 1954-ig rendeztek a magyar királyi állami méntelep szervezésében. Az akkori ver­senyét Békéscsaba és Gyoma között, oda- vissza 100 kilométer, illetve Békéscsaba és Vésztő között, szintén oda-vissza 50 kilométer volt. Idén kígyóspusztai helyszínnel terveznek versenyt, a táv 20 és 40 kilométeres lenne. Szerdán teszi közzé idei pályáza­tát a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány, amely tizenegy ka­tegóriában oszt majd pénzt a ma­gyarországi szervezetek főként szabadidősport célú tevékenysé­gének támogatására. Kérhető hoz­zájárulás többek között a most megalakuló diák- és egyéb sport­egyesületek működésének meg­kezdéséhez, a különböző rendez­vényeken történő részvételhez, ki­adványok készítéséhez, illetve utánpótlás-nevelésre, konferenci­ák rendezésére, továbbá működé­si és fenntartási költségekre. A kiírás megtaláható a közala­pítvány internetes honlapján, a http://www.niszka.hu címen, a pályázati füzet pedig megvásá­rolható a Magyar Diák-, Szabad­idősport és Természetjáró Szö­vetség megyei irodáiban, vala- mint a WMSK irodájában. ■ sáról, a lovak elhelyezéséről a me­zőgazdasági és élelmiszeripari szakképző intézet gondoskodik. A frissen megválasztott vezető­ség a tervek szerint először Eger­be utazik tapasztalatcserére. A megyei versenyeket - amelyek megtartásához a Körös-Maros Nemzeti Park is hozzájárult - ; szeretnék bekapcsolni a térségi turizmus programjai közé, vala­mint az országos távlovagló és távhajtó versenysorozatba. Távla­ti terv, hogy pályázati támogatá­sokkal istállót és lovardát építe­nek, ehhez hazai, illetve nemzet­közi források is lehetőséget nyúj­tanak. A szabadkígyósi székhe­lyű szakág legfőbb célja a magyar lótenyésztés fejlesztése, tovább­fejlesztése. L. E. Totótippjeink 1. Ferencváros—Dunaferr 1 2. Videoton—Zalaegerszeg x 2 3. MTK—Újpest 1 4. Debrecen—Győri ETO 1 X 5. Matáv Sopron—Haladás 1 2 6. Ancona—Empoli x 2 7. Cosenza-Palermo 1 8. Genoa—Cagliari X 9. Messina—Modena 1 X 10. Pistoiese—Crotone 1 11. Salemitana—Bari lx 12. Siena—Napoli 1 2 13. Vicenza-Sampdoria X Plusz egy mérkőzés: 14. Ternana—Reggina X NB I-es női asztalitenisz-mérkőzés, rájátszás a 3. helyért, visszavágó, Oroshá­za. Lovas, Szvitán—Kókai, Vass 3:2, Cojocaru, Hajduska—Braun, Iszajeva 0:3, Lovas—Braun 3:2, Szvitán—Vass 3:1, Cojocaru—Kókai 3:0, Hajduska—Iszajeva 3:1, Lovas—Vass 3:0, Szvitán—Kókai 3:0, Cojocaru—Iszajeva 1:3, Hajduska— Braun 0:3, Lovas—Kókai 0:3, Szvitán—Iszajeva 0:3, Cojocaru—Braun 1:3, Hajduska—Vass 3:2, Lovas—Iszajea 3:0. Orosháza A párosok után 1:1 volt az állás, majd a nap mérkőzésén Lovas óri­ási csatában 3:2-re verte Braunt úgy, hogy az idei országos baj­noknő már 2:l-re vezetett az ob ezüstérmes orosházi lány ellen. A folytatásban sorra nyerték mérkő­zéseiket a házigazdák, a szülés után visszatért Cojocaru biztosan verte 3:0-ra Kókait, miként Lovas is a Németországból hazatért Vasst. Óriási csatában győzött Szvitán Kókai ellen, hiszen a má­sodik szettben 16:14-re, a harma­dikban 14:12-re nyert. A két kül­földi összecsapásán, a Cojocaru— Iszajeva találkozón 2:l-re vezetett Iszajeva, amikor a negyedik játsz­mában 10:10 után felváltva estek a pontok, s végül az orosz légiós örülhetett, hiszen 14:12-re nyert, s ezzel a fővárosiak első egyéni győzelmét aratta. A következő ös­szecsapáson Hajduska jól tartotta magát Braunnal szemben, de a nagyobb rutin a sokszoros baj­noknő javára döntött. A folytatásban feljöttek a fővá­rosiak, a fiatal Kókai nagy megle­petésre simán nyert 3:0-ra a haza­iak legjobbja, Lovas ellen, ami megzavarta az orosháziakat, így 7:6-ra felzárkózott a BSE. Ezután Lovas legyőzte 3:0-ra Iszajevát, majd Hajduska óriási bravúrral 0:2-ről fordított a mintegy 80 fő­nyi szurkolósereg biztatása mel­lett Vass ellen. így lapzártakor 9:6-ra vezettek az orosháziak, v. l. Orosházi búvárúszók az Európa Kupán _______ Kaposvár Tí z ország, 37 csapatának több mint kétszáz versenyzőjével ren­dezték meg az idei év V. Európa Kupa-fordulóját Somogy megye székhelyén. Egy egész sor felnőtt és korosztályos világbajnoki és Eb-érmest felvonultató viadalon a magyar színeket nyolc csapat képviselte, közöttük az Eötvös DPSE Orosháza uszonyos úszói. Az ifjúsági, a junior és felnőtt kor­osztályban versenyző orosházi serdülő lányok a szakma elisme­rését is kivívták, remekül helyáll­tak és megszerezték a csapatver­senyben a tizenharmadik helyet. Károlyi Csilla két számban is csak tizedmásodpercekkel maradt le a dobogóról, de Antali Szandra egyéni csúcsai is biztatóak az or­szágos bajnokság előtt. A 4x200- as váltó, megjavítva saját orszá­gos csúcsát, hetedikként ért célba a felnőtt nők mezőnyében. Az orosháziak eredményei. Leá­nyok. Ifjúságiak. Uszonyos úszás. 100 m: 4. Károlyi 50,11, 9. Nemes 52,49. 200 m: 5. Károlyi 1:50,90, 8. Nemes 1:53,12. 400 m: 6. Károlyi 3:58,92, 9. Nemes 4:05,50. 800 m: 6. Károlyi 8:15,85. Juniorok. 400 m: 6. Kiss 4:04,74,7. Antali 4:05,32. 800 m: 6. Kiss 8:28,23, 7. Antali 8:35,82.___________■ Nem sikerült a feljutás A hét végén a Békéscsabai KK rendezésében Békés adott ott­hont az NB Il-es keleti rájátszás döntőjének, amelyen négy csapat küzdött a továbbjutást jelentő első helyért. A Békéscsa­bai KK-nak nem sikerült megszerezni az első helyet, hiszen a csabaiak egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik he­lyen végeztek. Békés csaba: Vitaszek (8), Papy (2), Varga Z. (4), Pelle R. (13/3), Czifrák (20). Cs.: Vakulya (21/15), Varga R. (4), Szokolai (6), Újvári (7), Marksteiner (-). Edző: Vida András. A békéscsa­baiak jó játékkal megérdemelten nyerték a találkozót. Végeredmény: 1. VSTR Hungá­ria 5, 2. Közgáz 5, 3. Békéscsabai KK 4, 4. Nyíregyházi MG Főiskola 4 ponttal. A békéscsabaiak eredményei: Bé­késcsabai KK-VSTR Hungária 82:101 (13:27,21:22, 25:20, 23:32). NB Il-es férfi kosárlabda osztályozó­mérkőzés, Békés, 100 néző. V.: Ba­logh, Gál. Békéscsaba: Vitaszek (10/3), Marksteiner (5), Papy (2), Szűcs (-), Czifrák (13). Cs.: Varga Z. (16/6), Pelle R. (22), Vakulya (11/6), Szokolai (-), Újvári (4). Edző: Vida András. Fejben veszítet­ték el a csabaiak a találkozót a ruti­nos, több volt NB I-es játékost felvo­nultató fővárosiak ellen. Szűcs a ne­gyedik percben sajnálatos sérülést szenvedett, ez megzavarta a vihar­sarkiakat, akik gyengén védekeztek és emiatt védekeztek. Békéscsabai KK-Közgáz 66:77 (20:18, 25:10, 5:27, 16:16). NB II., félti, Békés, 100 néző. V.: Kékesi, Gál. Békéscsaba: Vitaszek (4), Papy (7/3), Varga Z. (16/12), Pelle R. (18), Czifrák (17/3). Cs.: Vakulya (3/3), Varga R. (2), Újvári (2). Edző: Vida András. A rendkívül magas szerke­zetű fővárosiak ellen jó játékkal az első félidőt megnyerte a csabai csa­pat, de a harmadik negyedben elve­szítette magas embereit, így nem tu­dott mit kezdeni a fővárosiakkal. Békéscsaba KK—Nyíregyházi MG Főiskola 85:72 (19:12, 19:20, 23:18, 24:22). NB II., férfi, Békés, Varga Zoltán (dobás közben) volt a békéscsabaiak egyik legponterősebb játékosa az osz- 100 néző. V.: Balogh, Gál. Békés- tályozón ívfotó: kovács Erzsébet Orosházi birkózó érmek Baja A Duna-parti városban rendezték meg a hét végén a Popori Ottó szabadfogású országos minősítő birkózó-emlékversenyt, amelyen 31 szakosztály, 164 versenyzője lépett szőnyegre. Mint Szénási József, az Orosházi MTK birkó­zóinak technikai vezetője el­mondta: jól szerepeltek verseny- zőiek a bajai viadalon, hiszen két arany- és két ezüstérmet nyertek. Az orosháziak eredményei. Gyer­mek korcsoport. 24 kg: 1. Pusztai Ti­bor. 38 kg: 2. Rácz D. 26 kg: 6. Tolnai P. Diák II. kcs. 28 kg: 2. Zsura J. 50 kg: 1. Fenyvesi Antal. Diák I. kcs. 61 kg: 6. Kocsis J. A verseny utazási költségeit Rácz János vállalkozó biztosította. g 8 é Az Orosházi MTK birkózói közül a napokban Kiss Gergely, Koczka Ro­land és Szertíiványi Csaba meghí­vást kapott az Európa-bajnokságra készülő magyar junior és ifjúsági válogatott edzőtáborozására. Teniszgyőzelmek A hét végén az OB III-as Békés megyei férfi teniszcsapatokhá- rom mérkőzést játszottak, vala­mennyi találkozójukat megnyer­ték. Békéscsabai Előre TK—Tisza TC 5:4. Győztesek: Hankó, Salát, Osgyán. Párosok: Hankó-Hamar, Salát­Kopcsák. Tisza TC—Gyulai TK 3:6. Győzte­sek: Kovács Z., Pece R., Vincze, dr. Hajdú, Megyeri. Páros: Kovács Z.-Pece R. Gyulai TK—Szentesi Kinizsi 9:0. Győztesek: Kovács Z., Pece R., Halmár, Vincze, Pece Z„ Gyimesi. Párosok: Ko­vács Z.-Pece R., Vincze-Megyeri, Pece Z.-Kalmár. ■ Koltai harmadik lett az EK-n A napokban Baján rendezte meg az European Kyokushin Karate Organization és a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség a II. Nyílt súlycsoportos felnőtt férfi és női knock-down Európa-kupát. Baja, Szentes A versenyen 11 ország képviseltette magát. Az oros­házi sempai Koltai Gábor egydanos mester a rangos megmérettetésen a 70 kg-os súlycsoportban a do­bogó harmadik fokán végzett. A magyar válogatott 2 arany, 3 ezüst és 6 bronzérmet szerzett a viada­lon, ami egyben válogatóversenyül is szolgált a szó­fiai, Európa-bajnokságra. A Magyar Tradicionális Karate Szövetség Szente­sen rendezte meg nemrégiben a 2002. évi gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt A, B, C kategóri­ás magyar bajnokságot. A kétnapos versenyen 610- en indultak, köztük a Yamaki Dojo orosházi és nagyszénási karatékéi is. Eredményeik. Gyermek, leány: 1. Baja Nóra és Dunai Edina, 3. Szilágyi Éva. Serülő leány: 2. Dunai Andrea. Gyer­mek fiú: 2. Majoros Milán, 3. Koncz Tibor és Karsai Norbert. Ifjúsági fiú: 2. Orbán Tibor. Gyermek törés bajnokság: 3. Koncz Tibor. k. e. Három Every Day arany Kalocsa Harmadik alkalommal rendezték meg Kalocsán a Pünkösd Kupa gyermek kézilabdatornát, ame­lyen a fiúknál négy korcsoport­ban hatvankét együttes küzdött. Az Every Day Orosháza három korosztályban, négy csapattal in­dult. Az 1987—88-as születésűek mezőnyében (10 induló) az oros­háziak győztek, az együttes edző­je Gera Norbert. Az 1989-90-es születésűek között (12 induló) két csapattal indultak, a győzel­met az Every Day I. szerezte meg, amelyet Szelezsán János és Vayer Tamás készített fel, az Every Day II. csapata bronzérmes lett Papp Mihály edző vezetésével. Az 1991-92-esek mezőnyében hét együttes közül az aranyérmet a Varsandán József edző által irá­nyított Every Day csapata szerez­te meg. Ebben a korosztályban Varsandán Áron, 45 góllal lett gólkirály. ■ Nyereményjáték sorsolás Lapunk a Békéscsabai Atlétikai Club által szervezett Békéscsaba- Arad-Békéscsaba szupermara­toni yerseny alkalmából játékot hirdetett olvasóinak. Azt kérdez­tük, ki nyerte a tavalyi szuperma­ratonit. A helyes válasz: Anatolij Kruglikov. A beérkezett megfejté­sek között a május 19-ei rendez­vény keretében, a békéscsabai városháza előtti színpadon meg­tartottuk a sorsolást. Nyertesek, ifj. Streit János, Békéscsaba (utazótáska), Gyeb- rovszki Tamás, Békéscsaba (hátizsák), Tóth Pál László, Orosháza (sportrádió), Streit Jánosné, Tóth Gyuláné, Békés­csaba (esernyő), Janyikné Ko­vács Mónika, Oláh Csanád, Bé­késcsaba, Mórocz János, Nagy­szénás (póló). A helyszínen megjelent nyerteseknek átadtuk a nyereményüket, a többieknek kiküldjük._________________■ * i «

Next

/
Oldalképek
Tartalom