Békés Megyei Hírlap, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-25 / 120. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Manu Chao, a hivatásos utazó Budapestre a Radio Bemba.élén érkezik Jó tanácsok érettségizőknek Célszerű felkészülési tervet összeállítani Interjú Bomai Tiborral Feltámadt az orosz népmesék boszorkánya Hajdik Antallal művészetről, Rozóról, Amerikáról Hajdik Antal festőművész Gyuláról települt át az Amerikai Egyesült Államokba. A 74 éves művészt arról kérdeztük, mi történt vele azóta, hogy külföldre költözött. Az alkotó emlékezik első feleségére, Koszta Rozáliára, beszél múltbéli és mai művészetéről is. A festőművész képein a harsány színek és a szabály tálán formák élénkítik a környezetet — Sok idő telt el azóta, hogy elhagyta az országot. Kevesen tudnak arról, hogyan, mikor és miért történt mindez. — Feleségemmel, dr. Bende Irénnel 1967-ben határoztuk el, hogy megpróbálunk kivándorolni az Amerikai Egyesült Államokba. Nem az akkori rendszerrel való elégedetlenség miatt, hanem egészségügyi okokból született a döntés. Rendkívül érzékeny vagyok az időjárás változására, szervezetemnek nem tesz jót a sok frontátvonulás és a téli hideg. Egy mérsékeltebb, kevésbe változékony időjárású helyet kerestünk magunknak, amit Dél- Kalifomiában meg is találtunk. 1968-ban Los Angelesben telepedtünk le. Az első egyéni kiállításom 1969-ben volt itt, majd galériákban és kollektív kiállításokon szerepeltem. 1971- ben — a nagy földrengéstől megijedve •— Arizonába, Phoenixbe, 1975-ben Floridábá költöztünk. Petersburgban nyitottam egy galériát, ahol más művészek képeit is kiállítottam a saját festményeim mellett. Háromévi floridai tartózkodás után visz- szaköltöztünk Arizonába, azonban két év után azt állapítottuk meg, hogy legjobban Kaliforniát szeretjük. Mielőtt végleg letelepedtünk Dél-Kalifomiá- ban, lakókocsival bejártuk az USA nagy részét és Kanada délkeleti tartományait. Kimondhatatlanul szép helyeken jártunk. A Yellowstone Nemzeti Parktól a Niagaráig, Montrealtól New Orleansig sok szép élményünk volt. — Hogyan sikerült beilleszkedni az „új világba" ? — Könnyen, mivel Amerikában sok bevándorló él, hamar elfogadják az újonnan jöttékét. Megérkezésünkkor mi is szinte mindent megkaptunk, ami az élet elkezdéséhez szükséges, így két hét múlva már módomban volt elkezdeni a festést. — Mai képei letisztultabbak, mint a Magyarországon készült festményei. Mi változott? — Valóban, a Magyarországon készült festményeim stílusa eléggé különbözik attól, mint az itteni munkáimé. Hogy ez miért van? Minden művész keresi a sajátos, egyéni kifejezés módját. Tulajdonképpen a poligonális (sokszögű) képek festését már Magyarországon elkezdtem, gondolván, hogy a harsány színek és szabálytalan formák élénkítik a környezetet. Festményeimet különleges voltuk miatt sokan nem értik; főleg azok, akik ragaszkodnak a látott világ megszokott módon való ábrázolásához. — Kik voltak döntő hatással művészetére? — Szere tefn az egyiptomi művészetet és a posztimpresszionista alkotókat (Van Goghot, Gauguint), illetve Picassót. Fiatalabb éveimben az Alföldi Iskola művészei voltak rám nagy hatással. Szerintem a magyar festőművészet kvalitását tekintve nagyon jó helyen áll a világban, de nem ismerik kellőképpen. — Volt feleségével, Koszta Rozáliával akkor is jó kapcsolatban maradt, amikor 1986- ban felkereste őt új feleségével. Miről beszélgettek? — Koszta Rozáliával egész amerikai tartózkodásunk alatt leveleztünk és 1986-ban, amikor hazalátogattunk, többször összejöttünk, és főleg az amerikai életről, művészetről beszélgettünk. Rozó a régi barátokról és ismerősökről mesélt. Házasságunk alatt ugyanis kiterjedt baráti körünk volt, amelybe beletartozott Kohán György, Supka Manna, Simonyi Imre, Ezüst György, József Dezső, Lipták Pál, Miklós István, Sass Ervin, dr. Sooky András, Dankó Imre, Szilágyi Miklós és a békéscsabai színművészek közül néhányan. — Hogyan gondol vissza a Koszta Rozáliával együtt töltött időre? — Rozóval 1948.-ban a Derkovits Népi Kollégiumban ismerkedtem meg. 1949-ben kezdtünk a Képzőművészeti Főiskolára járni, ő azonban rövidesen szovjet ösztöndíjat kapott és az akkori Leningrádban folytatta tanulmányait. 1951-ben házasságot kötöttünk és a nyári vakációkat Gyulaváriban, Rozó szüleinél töltöttük, intenzív festéssel. Tájképeket, cséplő munkásokat, gyerek és felnőtt portrékat festettünk nap mint nap. Rendszerint mind a ketten ugyanazt a témát dolgoztuk fel. A főiskola elvégzése után a csepeli szövőgyárba kerültem. 1956-ban, amikor Rozó befejezte tanulmányait, Gyulára költöztünk. Állandóan festettünk, közös kiállításokat rendeztünk. A Képzőművészeti Alap és több közület (tanácsok, kultúrházak) vásárolta képeinket. Ebből szerény keretek között meg tudtunk élni. Nagy baráti körünk volt, élénk társadalmi életet éltünk. Koszta Rozália rendkívül intelligens, szimpatikus személyiség volt, aki mágnesként vonzotta az embereket. Mindenki nagyon szerette és becsülte. Tulajdonságai közé tartozott, hogy meg tudta teremteni a szellemi és emberi kapcsolatot mindenkivel, a legegyszerűbb embertől a legintelligensebbig. — Hogyan emlékszik vissza a gyulai évekre? — A gyulai évek számomra rendkívül kedvesek voltak. A mai napig, ha csak rágondolok, kellemes érzés tölt el. Gyulának egyéni hangulata, atmoszférája van. A gyulaiak mindig kedvesek voltak hozzám és úgy találtam, hogy szeretik a művészetet. — Nincs honvágya? Tervezi, hogy hazalátogat Magyarországra és Gyulára? — Természetesen sokat gondolok Magyarországra, ahol életem felét töltöttem, ahol rokonaim és barátaim vannak. Ám mivel itt, Dél-Kalifomiá- ban már hozzászoktam a kellemes, tél nélküli időjáráshoz, hazatelepülésre nem gondolok. Hazalátogatást sem tervezek pillanatnyilag, ennek legfőbb oka az, hogy nem szeretek repülővel utazni. Durkó Károly Virtuális kiállítás Nem mindennapi tárlatot tekinthetnek meg a világhálóhoz hozzáférő művészetkedvelők. A Virtuartnet Galéria honlapján (www.virtuart- net.hu) június elejétől többek között látható lesz Hajdik Antal festőművész kiállítása is. A virtuális kiállítás „valódi” megnyitását június 5-én tartják a gyulai Mogyoróssy Könyvtárban. Ebből az alkalomból Hajdik Antal a könyvtár számára ajándékozza az elmúlt évtizedek alatt Koszta Rozáliától kapott leveleit. Ezek a levelek, kiállítás-meghívók segíthetik azt a művészettörténeti kutatómunkát, amely Koszta Rozália munkásságát, életművét hivatott feldolgozni. Fekete fehére* Keringő a Sándor-palota körül A 22-es csapdája Legyünk őszinték! Rohadt rosszul esne, ha építtetnénk egy házat, amibe aztán más költözne be. Megértem hát a távozó kormányt, amely búcsúztató összejövetelét a budai Sándor- palotában tartotta csütörtökön délután. Az interneten közreadott képeket nézve kitűnik, mindenki hivatalos volt oda, aki számít. Kivéve a „gonosz” szocialista politikusokat, akik elrontották az ügyvezető miniszterelnök játékát. Pedig Orbán Viktor mindent megtett, hogy maradandót alkosson a Várhegyen (is). A hírek szerint hetente feljárt a palotába, hogy személyesen győződjön meg arról, hogyan épül-szépül a magyar királyi kormányzás jogfolytonos miniszterelnöki rezidenciája. A kabinet első embere okkal hivatkozott erre a megszakíthatatlan — pontosabban ma már csak helyreállítandó — folytonosságra. Hiszen tény, hogy 1945-ös szét- bombázásáig a Sándor-palota volt a mindenkori magyar miniszterelnök rezidenciája. Utoljára — csak emlékeztetőül — Szálasi Ferenc nemzetvezetőé, előtte pedig a háborús bűnök miatt kivégzett Bárdossyé. Ahogy tehát a Terror Házának megvan a maga múltja, úgy a Sándor-palotának is. Tetszik-nem tetszik, jelkép mindkét épület, nem csoda, ha a helyreállított Sándor-palota nevének hallatán az embernek nem feltétlenül a feddhetetlen Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Teleki Pál, vagy a megyénkből elszármazott Wenckheim Béla neve jut eszébe. Kérdés persze, hogy a kövek, a téglák és a cserepek mit tehetnek arról, hogy az épület lakói hogyan gondolkodtak és mit cselekedtek közöttük-alattuk. Az érkező miniszterelnök kijelentette: nem kíván a mai követelményeknek egyébként már nem megfelelő Sándor-palotába költözni. Gyanítom, inkább az épület tükrözte pucc tartja vissza, semmint a történelmi örökség súlya. Helyénvaló — vélhetik Medgyessyék — ha egy szó-, cialista kormány döntésében a puritánság erősebb motívum, mint a 19. században megalapozott hagyomány vállalása. Hogy a leendő kormányfő által felkért — az épület hasznosítására javaslatot tevő — tanácsadók és az I. kerületi polgárok is így látják-e, az más kérdés. Ha utóbbiak mégis úgy vélekednének, hogy a miniszterelnöknek igenis a Sándorrpalotában a helye, akkor új helyzet áll elő. Költözni kell, ízlés és korábbi elhatárolódás ellenére, vagy lesajnálni az I. kerületiek véleményét. Ez bizony — Joseph Heller könyvcíme után — a 22-es csapdája. Árpási Zoltán Békés, 1927. „Kedves Manci, minden baj nélkül megérkeztünk, remélem, jól fogjuk magunkat érezni...” — írja a Körös partjáról a képeslap feladója
