Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-23 / 94. szám
4. OLDAL - 2002. ÁPRILIS 23., KEDD MEGYEI KORKÉP A közösségi ház fűtéskorszerűsítése A geszti testület legutóbbi, rendkívüli ülésén a képviselők 141 millió 291 ezer forint bevételi, 136 millió 550 ezer forint kiadási főösszeg mellett, 4 millió 741 ezer forint számlaegyenleg maradványnyal elfogadták a határ menti zsáktelepülés tavalyi költségvetéséről alkotott zár- számadási rendeletet — tájékoztatott Szerb József geszti polgármester. Geszt A település első emberétől azt is megtudtuk, hogy az idei költségvetési rendelet megalkotásánál 17 millió 274 ezer forint működési célú hitellel - közérthetőbben, önhikis pályázaton elnyerendő pénzzel - voltak kénytelenek kalkulálni a bevételi oldalon. A képviselők áldásukat adták a volt könyvtár épületének felújítására. A tervek szerint - a kellő korszerűsítéseket követően - a jelenleg részlegesen kihasznált felépítményben kapna helyet a közösségi ház. A település vezetése az ingatlan fűtéskorszerűsítése érdekében pályázatot nyújt be a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács céljellegű decentralizált alapjára. A képviselők 20 százaléknyi, 188 ezer 914 forint saját erő garantálása mellett közel 800 ezer forintnyi támogatást remélnek. így a közel bruttó 1 millió forintos korszerűsítés eredményeképpen gázfűtésre cserélnék ki az eddigi költségigényes és kevésbé energiata- karékos villanyfűtés. -bothKishaj ókikötő Köröstarcsa Öt esztendeje készült el, s az elmúlt két esztendőben már bővítésre is szorult - a mind kedveltebbé vált - a Kettős-Körösön a kishajó kikötő. Az ideális környezetben lévő kikötőhöz a 47-es fő- útról betonút vezet a hullámtérbe, a sólyatérhez, s talán ez is az oka, hogy sok horgász tette át főhadiszállását a Tiszáról a Kettős-Körösre, s horgonyoz vízijárművével az őrzött kikötőben. A kedvező időjárás hatására az idén korábban, már az elmúlt héten megnyílt a 2x45 méteres medencével rendelkező kikötő, mely mintegy száz kishajó fogadására, tartós „parkolására” alkalmas. Az elmúlt hónapokban elkészült a vízvezeték, amelyik az ivóvizet juttatja le a folyó partjára, s az elkövetkező hetekben bővítik a büfét és a mobil illemhelyeket. Az önkormányzati és vállalkozási formában működő kikötőbe az önkormányzat vásárolt két csónakot és három vízibiciklit, melyeket még a főszezon előtt vízre bocsátanak, s ezeket a vízijárműveket kölcsönbe vehetik majd a pihenni vágyók. A legkényesebb ízlésnek megfelelő választékot kínálnak d-fotó! kovács Erzsébet Megnyílt a Borok boltja Békéscsaba egyik legrégebbi portáján, a Kiss Ernő utca 6. szám alatti épületben nyitottak a napokban Borok boltja néven nagy- és kiskereskedést. Békéscsaba A boltot a Pethő & Pethő Borkereskedő Kft. nyitotta, és üzleti filozófiájuk lényege az, hogy az olcsóbbtól a kurrens borokig mindenki megtalálja az ízlésének és a pénztárcájának legjobban megfelelő nedűt. A magyar- országi borvidékek szinte teljes kínálata - Egertől a Balaton-fel- vidékig, Tokaj-Hegyaljától Villányig, Szekszárdig - jelen van a polcokon és a raktárban. Sőt, négyféle kóserbort is árusítanak. A kiszerelésben is sokrétűek, PET-palackos és palackozott borokkal egyaránt szolgálnak. Érdekesség, hogy Eger vár ostromának 450. évfordulója alkalmából Tóth Ferenc egri borász Várvédő cuvée-jét is kínálják a borbarátoknak. Pethő László, a cég ügyvezetője kérdésünkre elmondta: a borokhoz, a borászathoz kapcsolódó könyvek, tárgyak, az ajándékozáshoz szükséges kellékek is megtalálhatók az üzletben. Emellett portékájuk boresteken való népszerűsítése szerepel a közeljövő tervei között. ____________MY. L. Mű vészeti fesztivál fúvósokkal és táncosokkal Orosháza Hagyományteremtő szándékkal indította útjára az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola az J. Tavaszi Művészeti Fesztivált, ami szabadtéri fúvóstalálkozóval kezdődött április 20-án. Az Eötvös téréh "á‘ házigazdán, a fennállásának idén 73 évforduló- * ját ünneplő Orosházi Fúvószenekari Egyesületen és a művészeti iskola mazsorettcsoportján kívül három vendégzenekar, Barcaújfau és Krizba zenekara, a Csorvási Fúvószenekar és Hódmezővásárhely zenekara, szórakoztatta az érdeklődőket. A tavaszi fesztivált Bicsánszky József, a polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője nyitotta meg, aki utalt a nagymúltú orosházi fúvószenekar több mint hét évtizedes történetének kezdetére. 73 évvel ezelőtt 14 lelkes fiatal alapította meg a tűzoltózenekart, ami mára 65 tagú profi fúvósegyüttessé nőtte ki magát. Riczánné Muzsik Ibolya, az iskola igazgatója pedig elmondta, az intézmény a művészeti fesztivált is segítségül hívva szeretné, ha a város lakossága bepillantást nyerne az intézményben folyó munkába. A tavaszi művészeti fesztivál szombaton délután táncgálával folytatódott, ahol standard, latin, country és modern táncokat mutattak be a művészeti iskola tanulói. K. E. Közösen gondolkodnak a hulladékfronton A mezőgyáni képviselők legutóbbi ülésükön egyebek mellett az önhikis pályázat benyújtásáról is határoztak. A korábban elfogadott költségvetési rendeletnek ugyanis 22 millió 892 ezer forint híja van a bevételi oldalon, s ennek pótlását az önhikis pályázat sikerétől remélik a képviselők. Mezőgyán Amint arról Szabó István polgár- mester beszámolt, az idei költségvetés tervezett bevételi és kiadási főösszege egyaránt 124 millió 475 ezer forint. Az intézmények működési bevételei révén 9 millió 345 ezer forintot, a sajátos működési bevételek apropóján 55 millió 18 ezer, állami támogatás jogcímén 34 millió 482 ezer forintot kap az önkormányzat. Átvett pénzeszközként 2 millió 738 ezer forintot könyvelhetnek még a bevételi oldalon, s a 22 millió 892 ezer forint önhikis összeg elnyerésére benyújtották pályázatukat. A hivatal és az önkormányzat által fenntartott intézmények munkavállalóinak személyi juttatásaira 48 millió 829 ezer forintot terveztek. A munkáltatót terhelő járulékok és közterhek 19 millió 781 ezer forintra rúgnak, a dologi kiadások 32 millió 505 ezer forintot emésztenek fel. Működési célú pénzeszközként 16 millió, felhalmozás jellegű kiadásokra 6 millió 360 ezer forintot terveztek. A képviselők támogatandónak ítélték Dudás Árpád zsadányi polgármester kezdeményezését. Megbízták Mezőgyán első emberét, hogy képviselje a község érdekeit a lakossági szilárd hulladék elszállítását megoldó - Zsadánnyal közösen vásárlandó - szemétszállító autó beszerzésével kapcsolatos tárgyalásokon.- BOTH SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arra kértük olvasóinkat, hogy szavazzanak: mi a véleményük a pálinka nevének levédetéséről? A szavazás eredménye az alábbiak szerint alakult:___________________ Helyeslem, hogy a speciális magyar termék neve védett legyen az Európai Unióban. Nekem mindegy, nem szeretem a pálinkát. | 4% Feleslegesnek tartom, mert a jó terméknek védettség nélkül is meg j kell állnia a helyét. H 7% Mától arról kérdezzük Önöket, mi a véle-ményük az alábbiakról: egy j kormány-rendelet lehetőséget ad arra, j hogy a hírközlési cégek közös I nyilvántartásban összegyújtsék azok- i nak az adatait, akikkel számlatartozás j miatt egy szolgáltató már felmondta a I szerződést. Klikkel jenek a www.bmhirlap.tnHa! Településeink krónikája A Föld napja Dévaványán A Föld napja alkalmából rendez különböző programokat ezekben a napokban a Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület. A rendezvénysorozat április 22-én a Talpalatnyi zöld című akadályversennyel indult. Április 23-án reggel nyolc órától természetfilmet tekinthetnek meg az érdeklődők a ványai moziban, majd délután fél háromtól gyógynövény- és gombatúra lesz (amelynek útvonala a Kossuth úti iskolától Gabonás, Csudabala felé vezet). Április 24-én 14 órától Zöldköznapi praktikák címmel természetes anyagokból történő kézműveskedésre kerül sor. Április 25-én 18 órától Széli Antal a madarakról tart előadást filmvetítéssel egybekötve, április 26-án pedig kömyezetszépítés lesz a közintézményekben, utcákon, parkokban. Világos éjszakák Újfaluban — Sikerült a Titász Rt.-vei közösen, de sajnos az ön- kormányzat által finanszírozva felújítanunk és bővítenünk a közvilágítást. Ez ellen - már mint a túl világos utcák ellen - többen panaszkodtak, főleg fiatalok, de remélem találnak ők is még egy-két sötétebb zugot a településen - fogalmazott Kincses István polgármester a körösújfalui falugyűlésen. A településvezető megemlítette: az elmúlt évben, a községben létrejött fejlesztéseknek köszönhetően, jelentősen nőtt a közhasznú munkán foglalkoztatottak száma. Gyakorlatilag az elmúlt évben a munkanélküliek száma a felére-harmadára csökkent. A jövőben is ezt a tendenciát szeretnék folytatni. Ebben az évben már pályázatot nyújtottak be 11 közhasznú foglalkoztatására. ,,, A város alapítóira emlékeznek A tatárjárás és a török pusztítás évszázadokra népte- lenné tette a komlósi pusztát, ahová a XVI. század első felében költözött ismét élet. Az evangélikus hitük miatt üldözött, szlovák ajkú telepesek kerestek új otthont és megélhetést a területen. Az első nyolcvan család 1746-ban érkezett Komlóspusztára. Tótkomlós lakói minden évben április 24-én emlékeznek meg a település alapítóiról. Az idei ünnepség 14 órakor kezdődik a városháza dísztermében, ahol Juhász Pál polgármester mond ünnepi beszédet, majd a pro űrbe kitüntetéseket adják át. Az ünnepi testületi ülés után a települési és a szlovák kisebbségi önkormányzat megkoszorúzza a városháza falán elhelyezett emléktáblát. ____________________________k. e. Meg kérdeztük olvasóinkat Mit várnak a következő négy évtől? Balogh Erzsébet, 57 éves bat- tonyai nyugdíjas:- Azt szokták mondani, hogy szegény ember az, áld ígérni sem tud. A kampány alapján mi nagyon gazdagok vagyunk: a két pártszövetség folyamatosan egymásra licitált. Mondtam a páromnak, hogy elteszem az MSZP levelét: a nyugdíjemelés, a tévéelőfizetés eltörlése, az üzletrészek ügye és a mezőgazdaság rendbetétele személyesen is érint. Az első száz napban kiderül, hogy beváltha- tók-e az ígérvények. Tudom, a megvalósítás nem egy emberen, és nem is csak a jó szándékon múlik, mégis bizakodom. Turláné Poros Orsolya, 28 éves gyesen lévő bat- tonyai nagycsaládos:- Nálunk öt gyermek van, s úgy érezzük, hogy az MSZP főleg a nyugdíjasok helyzetének javítását ígérte. Hosszú évek óta nem emelték a családi pótlékot, éppen ezért kevésnek tartjuk a kilátásba helyezett húsz százalékot. Munkalehetőség híján se az adó- kedvezményt, se a hitelt nem tudjuk igénybe venni, öt gyermekkel még mindig albérletben lakunk. Szeretnénk egy kis házat venni, de ez is csak álom munkahely nélkül. Azt várnám az elkövetkező négy évtől, hogy aki akar, az dolgozhasson és boldogulhasson. Kulcsár József 50 éves batto- nyai rokkant- nyugdíjas:- Ilyen erős és elszánt ellenzékkel nehéz lesz a kormányzás, ennek ellenére az MSZP bizonyíthatja szociális érzékenyégét és szakértelmét. Egy picit tartok attól, hogy az új kormány nem tud minden ígéretet teljesíteni. Valljuk meg, ha a választási ígéretekből minden valóra válna , az lenne a Kánaán. Mégis örülök az eredménynek, s ha javul a szociális biztonság, ha javul az egészségügy és a mezőgazdaság helyzete, akkor elégedett leszek. Mindenképpen jobb évekre számítok az előzőeknél. Farkas Attila, 51 éves batto- nyai rehabilitált járadékos:- Nagyon kevés pénzből élek, 16 ezer 400 forint a járadékom. A korábbi kormány is emelte az öregségi nyugdíjakat, s az új is ezt ígéri. En azt szeretném, ha ránk, járadékosokra is gondolnának, mivel a viharsarki térségben nincs arra lehetőség, hogy kiegészítsük a jövedelmünket. Itt az életerős fiatalok sem tudnak elhelyezkedni, ezért nagy szükség lenne új munkahelyekre, a mezőgazdaság jövedelmezővé tételére. Nálunk ugyanúgy emelkednek a megélhetés költségei, mint bárhol az országban, m. oy. (A SZERZŐ FELVÉTELEI) Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. A fiatal muzsikusokéit Varga László (1920-2000) énekművész felesége révén kötődött Orosházához. A művész énekes-színészként játszott Kecskeméten, Győrben, Pécsett és a fővárosban. Pályafutása során figyelemmel kísérte, segítette tehetséges fiatal kollégái művészi útját. Az énekművész felesége, Varga Lászlóné Tobak Katalin alapítványt hozott létre elhunyt férje emlékére. Orosháza A Varga László Énekművész Ének és Zeneművészeti Alapítvány az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zene- művészeti tevékenységének segítését tűzte ki célul. Évente egy- egy rangos zenei versenyt is szervez az alapítvány a 16 és 22 év közötti szólisták részére. Minden páros évben énekesek, minden páratlan évben pedig hangszeres szólisták mérik össze tudásukat. Az első énekversenyt 2002. június 8-án rendezik meg. A verseny első helyezettje 100 ezer forint jutalomban részesül, a felkészítő tanárt pedig 40 ezer forintos díjjal ismerik el. A második díj ösz- szege 80 ezer, a felkészítő tanár díja pedig 30 ezer forint. A harmadik díj érdekessége, hogy nem a zsűri, hanem a közönség ítéli oda. A harmadik helyezett 50 ezer, a felkészítő tanár pedig 30 ezer forintban részesül. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Riczánné Muzsik Ibolya, a művészeti alapiskola igazgatója. K. E. ITT A MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ, (c) Tegnap megérkezett Békéscsabára Kö- zépEurópa legnagyobb utazó cirkusza a Magyar Nemzeti Cirkusz. Ma 18 órakor tartják első előadásukat a városi sportcsarnokkal szemközti területen felállított 1500 férőhelyes sátorban. A Békés Megyei Hírlap előfizetői, családtagjai közül ezren követhetik végig a több mint kétórás műsort, melyben lovak, tigrisek, elefánt, tevék, akrobaták, bohócok is szerepelnek, és a látványos vízirevü sem hiányzik. A cirkusz április 28-álg hét előadást tart a megyeszékhelyen, majd április 30án és május 1-jén Orosházán mutatják be műsorukat _ _____d-fotó: veress erzsi