Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-19 / 91. szám

20. OLDAL - 2002. ÁPRILIS 19., PÉNTEK S P 0 R T Sarkadi Ella bemutatkozott Felnőtt és junior női tornász Európa-bajnokság Tegnap megkezdődött a tor­nász Európa-bajnokság a gö­rög Patrasz városában. Az el­ső napon rajthoz álltak a csa­patversenyben a magyar juni­or lányok is, akik a sorsolás­nál nem voltak éppen a leg­szerencsésebbek. (A felnőt­tek ma lépnek a szerekhez a csapatverseny során.) Patrasz Huszonnégy junior csapat öt-öt tagú gárdája nevezett a csapat- versenybe, ahol négy csoportot hoztak létre a rendezők. A legeli­tebbe a hat eddigi legeredménye­sebb együttest sorolták be, akik egyébként lapzártánk után léptek a szerekhez. A további 18 csapat csoportbeosztását viszont sorso­lással döntötték el, a magyar vá­logatottnak nem volt szerencséje, az első körbe került, akik még ebéd előtt mutatták be tudásu­kat. Az öttagú magyar utánpótlás­válogatott közül a békéscsabai Sarkadi Ella mind a négy szeren bemutatta gyakorlatait, miként a szombathelyi Gál Kitty is. Két-két szeren kapott lehetőséget a szombathelyi Csire Anna és a KSI-s Drótos Nikolett. Az ugyan­csak KSI-s Simon Ágnes tartalék volt. A magyar csapa; a csoportban a görögök mögött a második he­lyen kötött ki. Legeredményeseb­ben Sarkadi Ella szerepelt, aki a harmadik legtöbb pontot gyűjtöt­te egy görög és egy fehérorosz lány mögött 33,324 ponttal. Ez­zel van némi reménye, hogy be­kerüljön az egyéni összetett hu- szonnégyes mezőnyébe. Annál is inkább, mert két csoport küzdel­meinek befejezése után a negye­dik helyen állt. Ami a szerenkénti teljesítmé­nyét illeti: ugrásban 8,949, fele­máskorláton 7,950, gerendán 7,850 és végül talajon 8,575 pont volt a teljesítménye. Ezek viszont úgy tűnnek, keveset érnek ah­hoz, hogy a szerenkénti finálé nyolcas döntőjébe bejusson a fia­tal békéscsabai tornászhölgy. Eredmények. Csapat. I. cso­port: 1. Görögország 101,427, 2. Magyarország (Sarkadi Ella 33,324, Gál Kitty 32,598, Drótos Nikolett 17,355, Csire Anna 15,937), 3. Fehéroroszország 97,571, 4. Svájc 94,885, 5. Auszt- ria 90,827, 6. Norvégia 90,434. ■ Japán prémium Tokió Ha a hazai pályán szereplő japán labdarúgó-válogatott bejut a május 31-én kezdődő világbajnokság nyolcaddöntőjébe, akkor a játéko­sok egyenként 5 millió jent, azaz mintegy 38 ezer dollárt kapnak. Ez az összeg a fele annak, amit a helyi szövetség vezetői koráb­ban kilátása helyeztek. A szakér­tők által szinte elképzelhetetlen­nek tartott elsőség esetén Nakatáék 30 milliót „keresné­nek”. A szövetség meccsenkénti prémiumot is megállapított: a győzelem 1 millió, a döntetlen 500 ezer jent ér. A társrendező ország együtte­se az oroszokkal, a belgákkal és a tunéziaiakkal találkozik a vb első szakaszában. ■ Az 5+1 Söröző sikere BefejőcLött az 1. Colosseum-Hírlap Kupa Békéscsabán kedden este a városi sportcsarnokban a döntővel befejeződött az I. Colosseum-Hírlap Kupa pénzdíjas teremlabdarúgó­torna, amelyet a békéscsabai 5+1 Söröző csapata nyert meg. Békéscsaba Az első alkalommal kiírt, jól szer­vezett tornán 98 mérkőzést vív­tak a csapatok, a mérkőzéseken 912 gól esett. Sportszerű volt a küzdelemsorozat, hiszen mind­össze harmincegy kétperces kiál­lítás és három végleges kiállítás történt. A díjakat dr. Tóth Miklós, a lapunkat kiadó Népújság Kft. ügyvezető igazgatója és Csanálosi László, a Colosseum Kft. ügyvezető igazgatója, a sportcsarnok üzemeltetője adta át. A hármas döntőben a végső si­kert a két győzelmet elérő 5+1 Söröző szerezte meg. Eredmények. Elődöntők: 5+1 Söröző-Termorex 4—1, 5-4. Őrláng-Tondach 1—1, 2—1. Aral-Holsten Kisvendéglő 1-1, 1—1, hétméteresekkel 3-2. Dön­tő: Aral-Őrláng 2-2, 5+1 Söröző—Őrláng 2—1, Arai—5+1 Söröző 0—4. Végeredmény: 1. 5+1 Söröző 6,2. Orláng 1, 3. Arai 1. Különdíjasok. Legjobb ka­pus: Szabó Sándor (Őrláng). Gól­király: Orvos Attila (5+1 Sörö­ző). Legjobb mezőnyjátékos: Vakulya Nándor (Arai). A győztes 5+1 Söröző tagjai: Búj János, Iványi Zoltán, Orvos Attila, Pécs Zoltán, Litauszki Zol­tán, Litauszki Tamás, Karasz Ödön, Nemes Gábor. Csapatve­zető: Fazekas György. Négy vereség után, négy győzelem Hogyan tovább békéscsabai röplabdasport? Emlékezetes csatákat hozott minden hazai és idegenbeli mérkőzés, amikor a békéscsa­bai röplabdás lányok még az NB I-ben küzdöttek. Most, az NB H-ben, azonban ritkábban hallani róluk, pedig szinte ugyanaz a csapat, amely a magasabb osztályban harcolt egykoron, most a harmadik vonalban is remek tavaszi hajrát mutatott be. Békéscsaba Rövidre sikerült a tavaszi idény, hiszen február közepén kezdték a pontvadászatot, s április közepén már be is fejezték. De ez érthető, egy visszalépés miatt kilencre zsugorodott a Keleti csoport me­zőnye, így aztán minden együttes csupán nyolc találkozót vívott. A Békéscsabai RSE esetében érdekesség: az első négy meccset elbukták, majd a következő né­gyet megnyerték. A finisben vi­szont olyan skalpokat szereztek meg, mint idegenből a Tiszavas- váriét, illetve az utolsó forduló­ban Debrecenben azét az Eötvös DSE-ét, amelyik a Viharsarokban legyőzte Széplakiékat. — Minek köszönhető ez a fele­másság1 — kérdeztem Kazár Krisztinát, a csapat játékos edző­jét. — Ez a csapat nem felejtett el játszani, mi több, a hosszú NB I- es évek alatt nagy rutinra tett szert. Ám, mivel mára már ama­tőrök vagyunk, a saját örömün­kért játszunk, de csak akkor, ha munkahelyi, illetve iskolai elfog­laltságunk engedi. így aztán akadnak olyan mérkőzések, ami­kor csak egy fél csapatra való játé­kos ér rá, máskor pedig minden­ki. Ha az utóbbi érvényesül, ak­kor nagyon jók vagyunk. — S mennyit edz együtt a csa­pat? — A munkahelyi és iskolai el­foglaltság érvénysül e téren is. Igyekszünk közös labdás edzése­ket tartani, aki viszont az adott időben nem tud lejönni a terem­be, az fut, konditerembe jár, egy­szóval igyekszik jó és harckész állapotban tar­tani magát. — Mi volt az elvárás a csapattól, már ami az egész évi bajnokságot il­leti? — Nem vártunk ennél többet. A középme­zőnyt céloztuk meg, s ________ az is terveink között szerepelt, hogy egy-két nagy ne­vet megcsípjünk. Ez gyakran be is jött. Mi több, a listavezető Nyír­egyházi Örökösföldet is kis híján legyőztük, mindössze 3:2 arány­ban kaptunk ki tőlük. Aminek vi­szont örültünk: itthon 3:0-ra ki­kaptunk a Debreceni Eötvös DSE- től, a hajdúságban viszont vissza­vágtunk nekik a záró fordulóban. — Minek köszönhető az időn­kénti nagy feltámadás?- Elsősorban a lelkesedésnek, másrészt a rutinnak, amivel fel- vérteződött a csapat az öt-hatéves első osztályú tagság alatt. Ez volt a tartalék erőnk. De sokat jelen­tett, hogy szinte minden mérkő­zésre felszabadultan állhattunk ki, hiszen a saját örömünkre ját­szottunk. Ilyenkor vettük észre, különösen ellenfeleinken: milyen az, amikor egy edző a szünetben, az időkéréskor kiabál a csapat tagjaival, mi meg a szünetet ki­Kazár Krisztina (10) játékos edző egy remek leütése a Debreceni Biogál ellen. Az utolsó négy mérkőzésüket zsinórban nyerték d-fotó: lehoczky péter- Visszatérve a csapategységre: mindig is tudott volt, hogy jó a kollektíva...- Ez sem változott. Most is, a bajnokság végeztével, pénteken (ma - a szerk.) egy nagy közös bulit csapunk, amit a Blues Fools koncerttel zárunk.- S mit hoz a jövő? Hallani olyan hangokat is, miszerint jövő­re már nem biztos, hogy beneve­zik a csapatot?- Nagyon képlékeny a dolog. Tény, akadnak olyanok, akik vala­milyen ok miatt eseüeg abbahagy­ják a röplabdázást. Van, aki szül, akad, aki kül­földre költözik... Beszél­gettünk már róla, hogy a junior csapatban van már erő, de annyi ön­magában még nincs, hogy megállja a helyét az NB II-ben. Ha marad _________két-három régi rutinos já tékos, akit be lehet il­leszteni abba a fiatal csapatba, ak­kor annak kettős haszna is lehet. A fiatalok tanulhatnak a tapasztalt játékosoktól, s az átmeneti idő­szak alatt is lehet sikerélményük. Hamarosan leülünk beszélgetni a jövőről a klub vezetőivel, én e mellett törnék lándzsát. Egy biz­tos, a nyár elejéig el kell dönteni: hogyan tovább?____________(jávori A BÉKÉSCSABAI TAVASZI EREOMENYSORA ID0S0RREWBEN: Békéscsaba-BVSC-TFSE 0:3 Békéscsaba-Debreceni Biogál 2:3 Békéscsaba-Nyíregyházi Örökösföld 2:3 Eger-Békéscsaba 3:0 Békéscsaba—Dabas 3:0 Tiszavasvári—Békéscsaba 0:3 Békéscsaba—Miskolci EAFC 3:0 Debreceni Eötvös DSE-Békéscsaba 2:3 használva felszabadultan nevet­tünk. Egyszóval jól éreztük ma­gunkat a pályán, s azon kívül is. — S milyen volt a csapat fizikai állapota a kevesebb edzés által?- Úgy vélem, nem vesztettünk sokat a kondíciónkból, hiszen, mint mondtam, egyénileg is edzenek a lányok, futnak, kon­diznak. Rajt a Magyar Kupában Labdarúgás Szerdán megkezdődött a labda­rúgó Magyar Kupa Békés me­gyei selejtezősorozata. Az első fordulóban a következő eredmé­nyek születtek: Telekgerendás- Gádoros 2—3, Medgyesegyháza II.—Elek 2-2, Kardos-Örmény- kút—Nagyszénás 1—3, Csaba- csüd—Gyulai Köröstáj 0—2, Me- zőberény II.—Dévaványa 2—2, Lökösháza-Kunágota 0-4. Nagy volt a tudásbeli különbség Debrecen Gellei Imre szövetségi kapitány szerint a középpályán dőlt el a szerdai, Fehéroroszország elle­ni barátságos labdarúgó-mérkő­zés. A válogatott idei első hazai találkozóján súlyos, 5—2-es ve­reséget szenvedett Debrecen­ben.- Személy szerint senkit sem akarok elmarasztalni - mondta Gellei. — Ugyanakkor tény, hogy főleg az első játékrész egyes szakaszaiban egyáltalán nem tudtunk labdát szerezni, vagy ha mégis sikerült, akkor hamar eladtuk azt, és a fehéroroszok könnyedén átjátszhatták a többnyire kiszolgáltatott hely­zetben lévő középső védőket. Gellei úgy véh, a következő néhány hétben kiderül, hogy van-e olyan játékos, aki esetleg hosszabb-rövidebb időre kike­rül a keretből. — A legnagyobb probléma, hogy még mindig nem találtam meg Halmai Gábor utódját a vé­dekező-középpályás posztján — elemezte a mérkőzés tapaszta­latait a szakvezető. - Minden­esetre ebből a vereségből is ta­nultunk. A két válogatott története so­rán szerdán találkozott először. A fehéroroszok igazolták, hogy nem véletlenül volt az utolsó pillanatig továbbjutási esélyük világbajnoki selejtezőcsoport­jukból, amelyben végül Len­gyelország és Ukrajna mögött a harmadik helyen végeztek, megelőzve Norvégia, Wales és Örményország együttesét. ■ Klocskovát előléptették Kijev Századossá léptették elő Jana Klocskova olimpiai és világbaj­nok ukrán úszónőt. A 19 éves sztár a két héttel ezelőtti moszk­vai rövid pályás vb-n 200 és 400 vegyesen, valamit 400 gyorson elért győzelmével érdemelte ki felettesei elismerését. Klocsko­vát 2000 nyarán hadnagyként vették fel a rendőrség állomá­nyába, de mivel a sydneyi ötka­rikás játékokon is nyert két ara­nyat, már akkor feljebb léphe­tett a ranglétrán. ■ Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. NB I-es leány ifjúsági mérkőzés: Cornexi-Alcoa-Békéscsabai Előre NK, 17.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Rájátszás az 1-6. helyért. Orosháza-Hungarotel ASE—Fastron AC Tolna, női, Orosháza, Eötvös-téri sportcsarnok, 11.00. KÉZILABDA. NB I. Every Day Orosháza-Dunaferr SE, férfi, Oroshá­za, Eötvös-téri sportcsarnok, 18.00. NB I B. Medgyesegyháza-Tököl, női, 16.00. Tiszafoldvár-Békés, férfi, 18.00. Nyíregyháza-Újkígyós Csaba KC, férfi, 18.00. NB II. Mezőtúr-Gyomaendrőd, férfi, 18.00. Kondoros-Mezőhegyes, férfi, 18.15. Karcag—Csorvás, női, 16.00. Gyulai SE—Nagyszénás-Oroshá- za SE, női, 16.00. Makó-Szarvas, női, 16.00. Szeghalom-Szeged, női, 18.00. LABDARÚGÁS. NB I B. Előre FC Békéscsaba-Diósgyőr, 17.00, Bede (Vá­mos, Tumó). NB III. Alföld csoport. Kondorosi TE-Jamina SE, 17.00, Tóth S. Megyei bajnokság. Lancast I. osz­tály. Szarvas-Mezőhegyes, 17.00, Ku- rucz. Mezőbhrény-Vésztő, 17.00, Mi- kula. Füzesgyarmat-Újkígyós, 17.00, jv. Szolnok megyéből. Körösladány- Sarkad, 17.00, Majoros. Szeghalom- Battonya, 17.00, Csonka. Tótkomlós- OMTK-Rákóczi, 17.00, Fejes. II. osztály. Doboz-Békésszentandrás, 17.00, Pin­tér. Sarkadkeresztúr-Csorvás SK, 17.00, Domokos. Kamut-Elek, 17.00, Varga. Szabadkígyós-Mezőkovácshá- za, 17.00, Veres A. Nagyszénás-Kuná- gota, 17.00, Iványi, Kétegyháza-Gádo- ros, 17.00, Valach. III. osztály. Északi csoport: Mezőberény II.-Szarvasi LSZK, 12.00, Salamon. Okány-Zsa- dány, 17.00, Korim. Csárdaszállás-Bé­késcsabai MÁV, 17.00, Bíró. Bucsa-Kö- tegyán, 17.00, Ács. Déli csoport: Pusz­taföldvár-Gerendás, 17.00, Fehér, Csa- nádapáca-Nagybánhegyes, 17.00, Sza­bó Z. Dombegyház-Kardos-Örmény- kút, 17.00, Vidiczki. NB I B-s ifjúsági bajnokság. Előre FC Békéscsaba- Kecskemét (U 19), 11.00. Előre FC Bé- késcsaba-Kecskemét (U 17), 13.00. RÖPLABDA. II. Viharsarok Kupa gyermek leány és mini torna, Békés­csaba, főiskola, 9.30, illetve belvárosi iskola, 9.00. SALAKMOTOR. Országos egyéni bajnokság, 2. fordulója, Gyula, városi sporttelep, 16.00. TENISZ. Békés megye nyílt felnőtt egyéni és párosbajnoksága, Gyula, vá­rosi sporttelep, 8.30. VÍZILABDA. OB I B. Neptun SC- Békéscsabai VSC, férfi, Budapest, 16.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I. Békéscsabai Előre NK-Vasas, női, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 18.00. NB II. Szarvas- Berettyóújfalu, női, 17.00. Domaszék- NKTE Békés, női, 18.00. KOSÁRLABDA. NB I B. Szarvasi KK-TFSE, női, 16.00. LABDARÚGÁS. NB II. Karcag- Orosháza FC, 17.00, Sápi (ifj. Koródi, Szabó II.). Gyulai Termál TC—Máté­szalka, 17.00, Horváth (Kovács B., -). NB III. Alföld csoport. Szentes-Békési FC, 17.00, Pataki. Megyei bajnokság. I. osztály. Méhkerék-Gyomaendrőd FC, 17.00, Zsurka. Magyarbánhegyes-Med- gyesegyháza, 17.00, jv. Csongrád me­gyéből. II. osztály. Kaszaper-Gyulai Köröstáj MSE, 17.00, Tóth M. Békés- sámson-Dévaványa, 17.00, Laurovics. III. osztály. Északi csoport: Telekge- rendás-Gerla, 15.00, Mihálik. Déli cso­port: Kétsoprony-Elek II., 17.00, Si­mon J. Lökösháza-Medgyesegyháza 11., 1.7.00, Hajdú A. RÖPLABDA. II. Viharsarok Kupa gyermek leány és mini torna, Békés­csaba, főiskola, 8.30, illetve belvárosi iskola, 8.30. SAKK. NB II. Orosházi MTK-Békési TE, 10.00. Gyula-Dévaványa SE— Szentes, 10.00. TENISZ. Békés megye nyilt felnőtt egyéni és párosbajnoksága, Gyula, sporttelep, 8.30. ___________________■ ________Röviden________ KO SÁRLABA. A címvédő Schio női kosárlabdacsapata nyerte a Ronchetti Kupát, mivel az első mér­kőzésen, idegenben aratott győzelme után hazai pályán 77:74 arányban múlta felül a Tarbes Gespe Bigorre-t. LABDARÚGÁS. Marcelo Bielsa, a vb-résztvevő argentin labdarúgó-váío- gatott szövetségi kapitánya lemond posztjáról, ha nem dollárban kapja a fizetését. Julio Grondona, az argentin szövetség elnöke a közelmúltban ar­ról értesítette a szakvezetőt, hogy pesóban folyósítják a járandóságát. Bielsa nem értett egyet ezzel a döntés­sel, már csak azért sem, mert — mint mondta - a szövetség amúgy is jelen­tős összeggel tartozik neki. LABDARÚGÁS. Az olasz sajtó egy­öntetű álláspontja szerint teljesen fe­lesleges volt az uruguayiak ellen 1-1- re végződött labdarúgó vb-felkészülési mérkőzés. La Gazzetta dello Sport: „Ismét elveszítettünk egy fontos játé­kost: Gianluca Pesotto nem játszhat a világbajnokságon. Ezzel a barátságos meccsel sem megyünk semmire. Az első félidőben csapnivalóan játszott a csapat, csak a második játékrészben tért úgy ahogy magához.” ■ ______Másodszor a Viharsarok Kupáért ___ Tí z-tíz csapat a fedélzeten Második alkalommal rende­zik meg Békéscsabán, két helyszínen a Viharsarok Ku­pa gyermek leány és mini röplabdatornát, amelyre ez­úttal is rangos mezőnyt tobo­roztak össze. Békéscsaba A gyermek korcsoportúak mező­nyében (általános iskola 7-8. osz­tályosok) tíz csapat verseng a he­lyezésekért két osztályban. Az erősebbe (A osztály) kaptak be­sorolást a nagy profi gárdák leg­jobb utánpótlás csapatai: a Jász­berény, a BSE, a Vasas, a Nyír­egyházi Bem SE és itt indul a Bé­késcsabai RSE is. A B osztályban a Jászberény* II., a Szegedi Dugonics iskola, a Békéscsabai Szent László iskola, a Békéscsabai Petőfi utcai és a Debreceni Hunyadi indul. Ez a korosztály a békéscsabai főiskola tornacsarnokában játssza a meccseket szombaton 9.30, va­sárnap pedig 8.30 órától, s min­den csapat öt mérkőzésen lép pá­lyára. A kisebbek, a minisek (5-6 osztályosok) a Békéscsabai Bel­városi Általános Iskola és Gimná­zium tornatermében találkoznak ugyanezen a két napon. Itt ugyan a BSE és a Vasas fiataljai hiányoz­nak a mezőnyből, de helyükre a BVSC és a Szegedi Dugonics is­kola második gárdája nevezett, így itt is tíz csapat küzd az érme­kért. Valamennyi gárdának jó erő­felmérő a békéscsabai torna há­rom héttel az országos bajnoki döntők előtt. I A l 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom