Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

INTERJÚ 2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT - 7. OLDAL A juhászat legfontosabb „kelléke” az állatszeretet A birka nagyon hálás állat, azt is jelzi ha gondja van, azt is ha elégedett Néhány évtizeddel ezelőtt Vésztőnek már volt egy híres juhásza. Sinka István 1928—36 kö­zött élt Vésztőn, s később a XX. század egyik legnagyobb költője lett. Az utóbbi években egy másik híres juhászról, Puskár Dezsőről be­szélnek sokat a körös-sárréti emberek. Puskár Dezső Vésztő és Szeghalom között, Mágor- pusztán egy vállalkozó telepén dolgozik. A Körös-Sárréten jellegzetes állat a juh, és régen nagyon elterjedt szakma volt a juhászkodás. Manapság viszont errefelé is egyre kevesebb az igazi juhász. Puskár Dezsővel többek kö­zött erről is beszélgettünk. ___________Vésztö-Mágorpuszta___________- Mikor és miért lett juhász? - kérdeztük Puskár Dezsőt.- Úgy tizenhárom-tizennégy éves lehettem, amikor nemcsak érdeklődni kezdtem a juhászko­dás iránt, hanem végeztem is az ezzel a szakmá­val járó feladatokat. Elsősorban a határtalan állat­szeretetem sodort a juhász pálya felé. A birka na­gyon hálás állat. A viselkedésével mindig jelzi, hogy éhes, beteg, vagy éppen jól érzi magát. Csak ezeket a jeleket érteni kell.- Ön már közel három évtizede juhász. Az utóbbi években változott-e a juhászok helyzete, élete?- Nagyon sok változás történt. Régen nyugod- tabb volt ez a szakma is. Kevesebb idegességgel járt a munkánk. Kihajtottuk azt a két-háromszáz birkát, s jól elvoltunk velük, könnyebben megéltünk be­lőlük. Persze a jó szakem­bert ma is becsülik, csak ma­napság igazi juhászok már nagyon kevesen vagyunk.- Ön szerint miért csök­ken Magyarországon az iga­zi juhászok száma?- A mai világban már ne/n divatos szakma a mi­énk. A mostani fiatalok nem szívesen választják ezt a pá­lyát. Túl kötöttnek tartják. Hiszen a juhokkal ak­kor is foglalkozni kell, ha.már letelt a műszak. Az állatszeretet is nagyon fontos. Csak az képes szív- vel-lélekkel művelni ezt a szakmát, aki nagyon i'í'ntudjá'Szeretni azál latokat.- Igaz-e, hogy éppen ez a határtalan állatsze­retet vitte rá arra, hogy a szájjal való heréléssel megpróbálkozzon?- Igen. Ha foggal csináljuk a „dolgot", akkor kevesebbet szenved az állat. Aki fogóval és gumi­val (utóbbinak a seb száradásában van szerepe) Névjegy Név: Puskár Dezső Született: 1959. július 25-én, Berettyóújfaluban Családi állapota: nős Foglalkozása: 1975 óta juhász Legjellegzetesebb szakmai ténykedése: több ezer birkát heréit ki a saját fogával Hobbija: állatszeretet A mai világban már nem divatos szakma a miénk - vallja Puskár Dezső D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER heréi, annak a keze alatt többet szenved a jószág. Ezzel az ősi módszerrel viszont magának a bá­ránynak segítünk a legtöbbet, hiszen így szinte teljesen fájdalommentes.- Kitől tanulta ezt az igencsak sajátos művele­tet, s nehéz volt-e elsajátítani?- Úgy tizenhárom-tizennégy éves lehettem, amikor az idősebb juhászoktól elsajátítottam a szájjal való herélést. Köny- nyen megtanultam. Szerin­tem, ha valaki nagyon akar­ja, képes rá. Nem kell ehhez más, csak egy kis odafigye­lés, és jó fog. Gyerekkorom­ban a juhászok közül na­gyon sokan heréitek foggal. — Egy nap alatt hány ju­hot lehet szájjal kiherélni?- Sokat, nagyon sokat. Nem egyszer volt olyan, hogy egyetlen nap alatt százhúsz báránynak távolítottam el a heréit. Persze ez még a mezőgazdasági szövetkezetek virágkorában történt. — Mostanában milyen gyakran használja foga­it a heréléshez? — Ma már szinte nincs is igény a bárány heré- lésére. Ha nagy ritkán herélnem kell, az inkább bemutató jellegű. Az ürü költséges állat. Igazából négy-öt éves korára érik be vágásra a heréit juh, akkor igazán finom a húsa. Ez idő alatt viszont sokba kerül a tartása. __________________________________________________MAOYAM «AUMA El fogadni a másságot Tolerancia-napot rendezett március 27-én az Orosházi Egyesí­tett Szociális Intézmény Családsegítő Szolgálata, ahová egész­séges és sérült fiatalokat egyaránt vártak. A rendezvény célja ugyanis az volt, hogy a jelenleg még sok esetben zárt ajtókhoz kulcsot adjanak a másság elfogadásáért. A korelnök indul a választásokon Frissessége titkára a kínaiak is kíváncsiak voltak Matematika-tesztverseny A Bolyai János Matematikai Társulat Békés megyei tago­zata a napokban rendezte meg a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban a Hajnal Im­re matematika-tesztversenyt és módszertani napot. Gyula Megyénk legjobb középiskolás matematikusait és az érdeklődő matematikatanárokat, mintegy 150 megjelentet dr. Kereskényi Miklós, az Erkel Ferenc Gimná­zium igazgatója és Danes Lász­ló, Gyula polgármestere kö­szöntötték a 6. versenyen. Marczis György .megyei mate­matika-szaktanácsadó, a Bolyai János Matematikai Társulat megyei titkára dr. Pálinkás Jó­zsef oktatási miniszter üdvözlő levelét olvashatta fel. A ver­senyző diákok 30 feladatból ál­ló tesztlapot töltöttek ki, ezalatt az érdeklődők előadásokat hall­gattak meg a matematika szak­területének jeles képviselőitől. A rendezvényen oktatási eszkö­zeiket is bemutatták a kiadók. Dr. Németh József, a Szegedi Tudományegyetem docense, a zsűri elnöke a versenyt értékel­ve elmondta, a nem könnyű fel­adatok ellenére igen magas pontszámot értek el a legjob­ban teljesítő diákok. A helye­zettek értékes jutalmakat ve­hettek át a támogatók jóvoltá­ból. Gyöngyösi András, az Euro-Profil Rt. képviseletében fődíjukat, egy Texas Instruments grafikus számoló­gépet adott át a legjobb ver­senyző felkészítő tanárának. A verseny első helyezettje lett Baur Eszter, a második Múlt Attila (Rózsa Ferenc Gim­názium, tanáruk Szabó Zsó­fia), a harmadik Nótári Péter (Kner Iipre Gimnázium és Szakközépiskola, tanára Tóthné Szakálos Margit). A leg­jobb erkeles különdíjat Mihók Péter (Erkel Ferenc Gimnázi­um, tanára Tóth István) vehette át. EZ. M. Népdaléneklő-verseny A tavaszi szünetben a kilence­dik alkalommal rendezték meg Pusztaföldváron a Bartók Béla népdaléneklő-versenyt, melyen kilenc általános iskola 42 diákja vett részt. Eredmények. 1. korcso­port: 1. Lábos Anikó (Újkí­gyós), 2. Bús Diána (Újkígyós) és Kiss Klára (Kaszaper), 3. Ta­tár Gréta (Szabadkígyós). 2. korcsoport: 1. Nagy András (Tótkomlós), 2. Megyesi Anita (Orosháza) és Balogh Éva (Ka­szaper), 3. Berki Lilla (Puszta- földvár). 3. korcsoport: 1. Var­ga Anett (Tótkomlós), 2. Bánfi Hajnalka (Újkígyós) és Bella Judit (Orosháza), 3. Tóth Erika (Kaszaper). _____________K.E. ________Orosháza_______ — Elfogadni a másságot' — napja­inkban szinte divat hangoztatni. A másság elfogadását meg kell ta­nulnunk. Az emberek jó része előítéletekkel rendelkezik a fo­gyatékosokkal kapcsolatban. A sérült fiatalok többsége pedig, fél­ve az elutasítástól, a megjegyzé­sektől, meg sem próbál egészsé­ges közösségbe menni. Szégyel­lik, és leplezni próbálják mássá­gukat. Programjainkkal a zárt aj­tókhoz szeretnénk kulcsot adni, hogy könnyebben elfogadják egy­mást - mondta megnyitóbeszé­dében Széli Györgyné, az egyesí­tett szociális intézmény igazgató­ja. A megnyitón ismertették a ko­rábban meghirdetett irodalmi és rajzpályázat eredményét is. Az irodalmi pályázaton első lett Né­meth Orsolya (Eötvös József Álta­lános Iskola), a második helyen Pleskó Orsolya végzett (3-as Szá­mú Általános Iskola), míg a har­madik díjat Elek Roland (3-as Számú Általános Iskola) érdemel­te ki. A rajzpályázaton pedig a kö­vetkező sorrendet állapította meg a zsűri: 1. Kenéz Anikó (Evangéli­kus Általános Iskola és Gimnázi­um), 2. Szokolai Csaba (Gyógy­pedagógiai Szakszolgálati Intéz­mény), 3. Kocsomba Brigitta (3- as Számú Általános Iskola). K. E. Varga László (képünkön) a teremtőnek, a szüleinek és a feleségének köszöni irigylés­re méltó frissességét. A par­lament kilencvenegy eszten­dős korelnöke az aktív pihe­nés híve, szabadidejében könyvet és színdarabot ír. Gyomaendrőd Varga László a Fidesz országos listáján indul a választásokon. A közelmúltban egy politikai nagy­gyűlés szónokaként járt Gyoma- endrődön, s adott interjút la­punknak. Hamar kiderült, nem mi voltunk az elsők, akik a párat­lan aktivitásának titkáról faggat­tuk.- A közelmúltban ugyanezt kérdezte egy kínai delegáció ve­zetője is. Annyit mondtam neki: ezt a teremtőnek, a szüleimnek és a feleségemnek köszönöm - kezdte válaszát a képviselő. - A teremtőnek azért, mert élve ma­radtam, hiszen többször voltam olyan körülmények között, bele­értve a fasizmust és a kommuniz­must, amikor ki­végezhettek vol­na. A szüleim­nek azért, mert olyan családi és emberi környe­zetet örököltem tőlük, amely át­segített a nehéz­ségeken. A fele­ségemnek még azért, mert csu­pa humor és szellem, csak szépet és jót ad.- Volt rá eset, hogy a parla­mentben kevésbé barátságosan céloztak a korára.- Valóban. Egyszer megtör­tént, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői közül valaki oda­kiabált, amikor beszéltem, hogy mit keres maga a Fideszben? Erre azt mondtam, tisztelt képviselő úr, önnek Mikszáth Kálmánnak tulajdonítható mondással vála­szolok: többet ér egy százéves ember bölcsessége, mint egy fia­tal hülyesége. Azóta ezt a kérdést nem említették meg. Ugyanekkor azt is megjegyeztem, inkább he­lye van egy kereszténydemokra­tának a humanista Fideszben, mint egy kommunistának a ma­gyar országgyűlésben.- Mit gondol a parlamenti hangnemről?- Negy­venhét-negy­vennyolccal összehason­lítva szokatla­nul durva ki­jelentéseket hallani. A költségvetési bizottság szo­cialista párti elnöke tavaly decem­berben szinte káromkodással zár­ta a beszédét. A magyar parla­mentben üyet még nem hallot­tam. Ezzel nemcsak önmagát süllyeszti le, hanem a Parlamentet is, ahová minden nap úgy lépek be mint egy katedrálisba. Ott lehet vitázni, lehet bírálni, sőt kell is, de nem lehet durva szavakat hasz­nálni. A közélet azt jelenti, hogy az ember elhivatottságot érez az országáért és a népéért. Ez az elhi­vatottság csak magasztos és építő szellemű lehet. Engem például rendkívül zavar, hogy az ellenzék részéről folyton elhangzik a „hazug” szó. Ezt nem csak azért helytelenítem, mert egész éle­temben ügyvéd voltam, hanem azért is, mert a magyar nyelv­ben ez a szó azt jelenti, hogy az illető jellemte- len, etikátlan vagy erkölcste­len. Holott a nyelvünk cso­dálatosan sok változatot kínál: például nem fe­lel meg a való­ságnak, vagy nem felel meg a té­nyeknek. Javasolni fogom, hogy aki a parlamentben durva szót használ, attól az elnök azonnal vonja meg a szót. — Miben leli örömét szabad­idejében?- A családi élet mellett teljes felüdülést ad, ha könyvet vagy színdarabot írok. New York-i tar­tózkodásom alatt megalapítot­tam a New York-i Magyar Színhá­zat és Művész Egyesületet, ahol tizennégy színdarabomat mutat­ták be. Budapesten eddig kettőt mutattak be, pár hete Egerben és Hódmezővásárhelyen egy új egy- felvonásos darabomat látta a kö­zönség. Egy-két hónapon belül pedig megjelenik a hetedik köny­vem, a címe: Fények a ködben. CSATH RÓZA Múlt és jelen Született: 1910. december 18-án Budapesten Végzettsége: jogász, ügy­védként dolgozott A Barankovics-féle Demok­rata Néppárt egyik alapítója 1947—48-ig és 1994 óta országgyűlési képviselő A Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Ke­reszténydemokrata Szövet­ség tagja www.bmhirlap.hu Mintha kicserélték volna (>jnT|0J8S3!>j) www.bmhirlap.hu Március 26-átol új arculat és megújult tartalom. VASÁRNAPI EKES MEGYEI HÍRLAP Ízelítő a március 31-ei szám tartalmából: Kampányhajrá a fidesznél és szocialis­táknál. Kit hoznak ki győztesnek a pr- szakértők? f A Gresham-ház jövője ^ Kicsoda Várszegi Gábor? ^ Betiltott termékek ^ A kertben mostanában jött el a munkák dandárja 3^ Húsvétolunk, locsolkodunk ^ Páros interjú: Boros Lajos és Bochkor Gábor f interjú Gera Zoltánnal, a Fradi új csillagával ^ Réz András az OscarrólTeszt: Távol-Kelet kontra Európa (Honda Jazz és Fiat Punto) ^ Autózás viharos szélben liúj tvény ekkel nyertek Januártól a rejtvénykedvelők már naponta találnak feladványokat lapunkban. Minden héten hat felnőtt- és hat gyerekrejtvényt közlünk hétfőtől szombatig. Beküldhetik mind a hatot, mert nagyobb az esély a nyerésre, de egy-egy megfejtéssel is részt vehetnek a sorsoláson. Szombatonként közöljük a nyertesek névsorát. A múlt héten megjelent keresztrejtvények megfej­tése: vadliba, szószóló, paniperda, igazándi, dirigens, beleteker. Nyertesek: Bakos Mihályné (Csorvás), Lázár Szibilla (Magyarbánhegyes), Sipka Jánosné (Békéscsaba), Szalai Csilla (Orosháza), Valastyán Lászlóné (Mezőberény). A gyerekeknek szóló rejtvények beküldői közül nyert: Bácsfalvi Lilla, Kocsis Márton (Békéscsaba), Hankó Mária (Kaszaper), Kóti Erzsébet (Okány), Molnár Ágnes (Szeghalom). A felnőtt nyerteseinknek egy-egy Utazások az el­nökkel című könyvet, a gyerekeknek egy-egy zseb Bendegúz című könyvet küldünk ajándékba. A nyere­ményeket postán juttatjuk el a nyerteseknek. Sikerek a Tarokk Kupán Kiválóan szerepeltek a mező­hegyes! tarokkozók a budapes­ti V. Tarokk Kupán. Az egyéni vetélkedésben dr. Várkonyi László második lett, megejőzve éppen klubtársát, Spániel Jó­zsefet. A csapatversenyben a Nóni­usz négyese — kiegészülve Jónás Józseffel és dr. Nagy Tiborral — a dobogó legmagasabb fokára lép­hetett, a mezőhegyesi dr. Sümeghy László pedig bronzér­mes, a Zuglói hegyes nevű csapa­tot erősítette. ________________________ffl

Next

/
Oldalképek
Tartalom