Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-27 / 72. szám
2002. Március 27., szerda HAZA TŰKOR 3. OLDAL Pénteken Bajára ér az árhullám Tetőzött a Duna Budapestnél. Vízügyi szakemberek kedden azt mondták, a fővárosnál a folyó a korábban becsült 780 centiméternél várhatóan tíz centiméterrel alacsonyabb lesz. A Duna árhulláma egyébként olyan gyorsan vonul le, amilyen hirtelen érkezett. Budapest - Baja Négy családot kellett kitelepíteni Szobon, mert a nyílt ártéren épült házaikban már combig ért a víz - mondta lapunknak Dobson Tibor. A katasztrófavédelmi szóvivő szerint a térségben 23 lakóépületet érint az árhullám, de a Duna további szakaszain nem kell hasonló esetre számítani. Ha mégis költöztetni kellene az ártéren lakókat, akkor adottak szálláslehetőségek. Egy nap alatt 40 centimétert apadt a Duna Nagyhajósnál, ami arra utal, hogy amilyen gyorsan jött az ár, úgy el is vonul - mondta Szentiványi Árpád, az Országos Vízügyi Főigazgatóság ügyeletese. A legfrissebb előrejelzések szerint nem éri el a 9 métert Bajánál a Duna. A várost nem fenyegeti veszély, hiszen alaposan megerősített védtöltések óvják. Ennek ellenére holnaptól valószínűleg így is elrendelik a II. fokú árvízvédelmi készültséget, hiszen 850 centi fölé emelkedhet a vízszint. A pénteki tetőzés után lassú apadás kezdődhet, szerdára talán ismét 7 méter alá kerül a folyam bajai szakasza. Dunafürdő üdülőövezet már tegnap sem volt megközelíthető, úsznak a víkendházak; a Petőfi- és a Nagy-Pandúr-szigetre pedig már kiszállították a homokzsákokat. Nagy gondot jelent az árvíz a Gemenc Rt.-nek. Rádi József vezérigazgató-helyettes elmondta: veszélyben van az erdő Európa- hírű vadállománya. Csak a magaslatokra, az úgynevezett vadvíz alatt a pesti rakpart is dombokra húzódhatnak az állatok, továbbá a töltésekre és a Du- na-hídról levezető főút mellé. A vadászati ágazat nyeresége nagyban függ az állomány minőségétől, amelyet a legszakszerűbb és leggondosabb ellátás mellett is alaposan megtizedelhet az árvíz. Szentiványi Árpád elmondta: FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Budapesten várhatóan lassúbb lesz az apadási folyamat. Jelenleg 675 ember vesz részt a védekezési munkálatokban, de vannak olyan önállóan védekező ön- kormányzatok is, mint például a főváros, ahol 120 fő van készültségben. GÉCZY ZSOLT - NAGY ESZTER DÓRA Emelt szintű érettségi Budapest Az egészségügyi intézmények átalakításával foglalkozó törvényhez kapcsolódóan végrehajtási rendeleteket fogadott el kedden a kormány. A kabinet ezenkívül foglalkozott a dunai árvízzel, az emelt szintű érettségi bevezetésének időpontjával, a hepatitis C-fertőzöttek járandóságával, illetve a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésével is. A kabinet elfogadta a kórháztörvényhez csatolt végrehajtási rendeleteket - közölte Mikola István egészségügyi miniszter a kormányülés után. A négy rendelet egyike a szabad szellemi foglal- kozású orvosok és gyógyszerészek tevékenységének szabályozásával foglalkozik, míg a másik a háziorvosok által felvett hitelek visszafizetésének könnyítését célozza. A kormány újra szabályozza az egészségügyi dolgozók továbbképzésének eddigi rendszerét, mégpedig úgy, hogy ötmillió forintos vagyonnal egy közalapítványt hozott létre a fenti célra felajánlott összegek befogadására. Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium államtitkára szerint a dunai árvíz- védelmi készültség költsége mintegy egymilliárd forint lesz. A kabinet kiegészíti a hepatitis C fertőzésben szenvedők közül azoknak a kártalanítását, akik maradandó májkárosodást szenvedtek. Az eddig járó kétmillió forint felett havi 12 ezer forintos juttatásra is számíthatnak az érintettek. A kormány döntése értelmében 2005-ben már emelt szintű érettségit tehetnek azok a diákok, akik 2001 szeptemberében kezdték meg középfokú tanulmányaikat. Az emelt szinten letett érettségi vizsga egyetemi felvételinek számít majd. TAKÁCS MARIANN Oktatási szupersztráda Eger Tegnaptól olyan oktatási, kulturális számítógépes hálózat működik hazánkban, amely az eddigieknél sokkal gyorsabb adatátviteli sebességet tesz lehetővé a különböző intézmények között. A félmillió felhasználót érintő rendszerrel Magyarország Európában is dobogós helyre került, s újabb régióközponti címet tudhat magáénak. Tegnap délelőtt az Eszterházy Károly Főiskolán nyitották meg a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Iroda által szervezett Networkshop 2002 elnevezésű háromnapos országos konferenciát. Az immáron 11. alkalommal megrendezett eseményen Stumpf István kancelláriaminiszter adta át a félmillió felhasználót érintő országos gigabites hálózatot. Az országos hálózat létrejötte óriási lépést jelent az oktatás, a kutatás és a közintézmények számos területén. A gigabites sebességű gerinchálózat kiépítése az eddigieknél nagyságrenddel nagyobb adatátvitelt tesz lehetővé. Ezzel a fejlesztéssel - Európa fajlagosan harmadik legnagyobb és leggyorsabb hálózatával - Magyarország a kelet-közép-európai régió központjává vált. GIGABIT A bit a legkisebb információs egység. Az egy gigabites hálózat a legkorszerűbb adatátviteli rendszerek közé tartozik. Segítségével egy időben több felhasználó, akár egy egész iskola is használhatja az internetet anélkül, hogy lelassulna a letöltés folyamata. Az átadást követően a konferenciának otthont adó intézmény főigazgatója, Hauser Zoltán arról szólt, hogy a nyolcvanas években a főiskolán elsőként vezették be kötelező jelleggel a számítás- technikai képzést, az elmúlt években kiépítették a korszerű belső intranethálózatot, megkezdték a médiainformatikai képzést, a jövőben pedig kommunikációtechnikai mérnök- képzésre is lehetőség nyílik. Stumpf István tájékoztatójában arra utalt: szimbolikusan is nagy jelentősége van annak, hogy Egerben adták át a gerinchálózatot, mert az itteni főiskola sokat tett az elmúlt években az információs társadalom kiépítéséért. Hangsúlyozta, hogy e program megvalósulása valóságos sikersztori, amely teljes nemzeti kon- szenzuson alapul. ________<b. k.i Hír ek JOGORVOSLATI KÉRELEM. Jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Főügyészség részére Keller László, az MSZP frakcióvezetőhelyettese az Országimázs Központ közérdekű adat jogosulatlan kezelése ügyében folyt nyomozás megszüntetése ellen. A szocialista honatya még tavaly fordult azzal a kérdéssel Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy a büntető törvénykönyv szerint büntethető-e az Országimázs Központ vezetője, mert adatkezelőként közérdekű adatokat eltitkol, mti ISMÉT ELMARADT A VITA. Fónagy János közlekedési miniszter és Mikola István egészségügyi miniszter várta kedden a Millenáris Parkban az MSZP miniszterjelöltjeit, hogy szakmai vitát folytassanak a két szakterületről. A fórummal egybekötött sajtótájékoztatón Fónagy János úgy fogalmazott: a szocialisták részéről tapasztalható érdektelenség nem csak politikai aktualitás. Ezzel szerinte az elmúlt időszakban a szférában dolgozó szakemberek munkáját is lekicsinylik. mti VAGYONNYILATKOZAT. A decemberben elfogadott törvény alapján hat közjogi méltóság - a köztársasági elnök, a négy ombudsman és az Állami Számvevőszék elnöke - vagyonnyilatkozatát hozták kedden nyilvánosságra. A vagyonnyilatkozat leadásának határideje hétfőn, a törvény hatálybalépését követő kilencvenedik napon járt le. mti ROMAESÉLYEK. Hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok munkaerő-piaci helyzetét segítő programot jelentett be tegnap az oktatási tárca. Az EQUAL, magyarul Egyenlőség nevű európai uniós program Magyarországon kísérletképpen 2004-ig zajlik majd. europress MEDGYESSY. Az MSZP akkor is tárgyal az SZDSZ-szel, ha 50 százalék feletti választási eredményt ér el - mondta tegnap egy budafoki lakossági fórumon Medgyessy Péter. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje közölte, hogy ő semmiképpen sem költözne be a nemzeti kulturális örökség részét képező Sándor-palotába a budai Várba, europress ■ Közzététel Hitelképes érték a tudás Az ember hisz ezt-azt. Gondolja így-úgy. Aztán, ha tudomást szerez erről-arról, rájön, hogy másképpen van, bizony nemritkán elcsodálkozik. Tudományos kutatások szerint az elmúlt évtizedekben egyetlenegy olyan erőforrás volt, melynek folyamatosan növekedett az értéke, ez pedig az emberi tudás. Az olyan, kisebb területű országok esetében, mint Magyarország - mondják -, különösen nagy értéke van a tudásnak: elsősorban ezzel lehetünk nemzetközileg versenyképesek. Mit tehetünk azért, hogy a nagy értékű tudást mind többen megszerezhessük? A polgári kormány 2001 őszén bevezette a Diákhitelt. A kedvezményes hitel szélesre tárta a felsőfokú oktatási intézmények kapuit a kevésbé stabil anyagi háttérrel rendelkező fiatalok előtt. A Diákhitelt már az első félévben 73 000 hallgató vette igénybe: ez az egyetemisták és főiskolások egyharmada. A havi 21OOO forintos Diákhitel mekkora segítség egy diák számára? 43 s (-1 100 26: 40 20 tr I I Hkes I» s n ■Ica 6? 00 'S N co--- Í-, A Diákhitel révén a magyar diákok 'S tanulási és életlehetőségei hogyan változtak? j3 ~~1 Kismértékben javultak | Jelentősen javultak 0 Egyáltalán nem javultak a J3 « Ü c3 g o EX ■ Jelentéktelen, nevetségesen g| Érzékelhető segítség alacsony összeg FI Nem érzékelhető segítség [23 Igen jelentős segítség De vajon hozzáférhető-e a tudás ma Magyarországon? Telik-e a magyar fiataloknak arra, hogy egyetemre, főiskolára járhassanak? A Magyar Gallup Intézet 2002 februárjában felmérést végzett a magyar főiskolások és egyetemisták körében. Minden megkérdezett fiatal hallott már a Diákhitelről, 96%-uk az ezzel kapcsolatos hirdetéseket is ismerte. A hallgatók 95 százaléka véli úgy, hogy a Diákhitel segíti a diákokat tanulmányaik folytatásában, és a hitel révén javultak a diákok tanulási és életlehetőségei. A Diákhitel igénylőinek többsége által választott legmagasabb támogatás havi 21 ezer forintot jelent. Az egyetemisták 90, a főiskolások 84 százaléka szerint a 21 ezer forintos összeg érzékelhető vagy igen jelentős segítséget jelent tanulmányi és ezzel járó egyéb terheik (pl. albérlet) csökkentésében. Mindnyájan, akik már vettünk fel bármilyen hitelt életünkben, tudjuk, hogy az egyik első felmerülő kérdés az: vajon vissza tudjuk-e fizetni? A Gallup kutatása szerint a diákok 67%-a inkább reménnyel és várakozással gondol a tanulmányok befejezése utáni időszakra. A Diákhitelt felvevők túlnyomó többségének (tízből kilencnek) nem fáj a feje a későbbi törlesztés miatt, úgy gondolják, nem okoz majd gondot a hitel visszafizetése, melynek törlesztőrészletei a leendő fizetéshez igazodnak. A számok azt mutatják: a fiatalok bíznak magukban. Bíznak a Diákhitelben, és bíznak a jövőjükben. Ha arra gondol, hogy tanulmányai befejezése után ^ a Diákhitelt törlesztenie kell, ez milyen érzéseket kelt? j (A Diákhitelt felvett diákok válaszainak megoszlása) 14 1 1 Nem tartom különösebben nagy problémának |c ÍHÉ1 Egyáltalán nem aggaszt * Kifejezetten aggódom c o a N