Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-16 / 63. szám
S Z O L G Á L T A T Á S 2002. MÁRCIUS 16., SZOMBAT - 11. OLDAI j-RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SMS (30) 4061-110 Március 3-án este a Gyula-Szarvas járaton elvesztettem a kézitáskámat, amit Jancsó Mihály buszsofőr hiánytalanul leadott a szarvasi pályaudvaron. Köszönöm neki, és a buszállomáson dolgozó hölgynek, hogy másnap még el is juttatták hozzám a táskát. Vannak még becsületes emberek! Egy hálás utas. Mi az igaz? Igényelhető-e használt lakás vásárlására szocpol? Lakást vennék! (Igényelhető, ha három vagy több gyermeke van, a jelenleginél legalább 1 szobával nagyobb lakást szeretne vásárolni, és a régi lakás teljes árát beteszi az új lakás árába. - A szerk.) Szeretném megtudni, hogy a Szeghalom és Békéscsaba között közlekedő autóbuszok közül melyik köteles megállni Békésen, a Szabadkai utcánál? Köszönöm (A buszok többségének meg kell állnia. - A szerk.) Ha valaki tudja, hogy szombaton a Fradi—ÚTÉ meccs helyett miért adnak jelentéktelen meccset, az írja meg. Koszi: „H” Mi az oka, hogy Kétegyházán több esetben késve kézbesíti a posta a családi pótlékot és több küldeményt? (Minden esetben akkor kézbesítik, amikor a Területi és Állam- háztartási Hivatal utalja. A többi küldeményt is időben kiviszik. — A szerk.) Libások. Tisztelt szerk.! Miért nem lehet több libás üzenetet küldeni? Nincs több ezer forintom értesíteni őket a gyűlés időpontjáról! Valakinek nem tetszik? Érdekképviselet (Azért, mert az üzenetek új elemeket nem tartalmaznak. A gyűlés időpontját megjelentetjük. - A szerk.) Medovarszky kis gazda. Legyen szíves, tegyen jót a magyarokkal, menjen vissza Szlovákiába. Itt úgysem érezte jól magát. Ön is megnyugszik, meg mi is. Hungarista * Medovarszky most az egyszer igazat írt, szégyellheti is magát, de ez még kevés is. Felvidéki magyar Rémnek! Azért, mert valaki nálad intelligensebb, okosabb, sikeresebb, még nem kéne utálni. Kemi * Szeretnél így eltűnni a süllyesztőben, mint Kokó! Egyébként nézd már át áz eredfrté'hyeff is! Kétserü 1' csoki? Egy szimpatizáns * Te nem is vagy igazi magyar! Ha lenézed Kokót, nem becsülöd igazán, hogy meddig jutott hazánk fia! Koko:2 * Minden elismerésem Kokónak, csúnyán kiszúrtak vele. Bezzeg a kétbalos focistákat milliókkal nyomják. De mit tudnak felmutatni a „nagy arcukon” kívül?! Rebeka T. szerk.! Lehet már tudni, mikor nyit a Csaba Centerben a mozi és, hogy mi lesz a neve? (Csak annyit tudunk, hogy az idén. - A szerk.) Tisztelt szerkesztő! A politikai SMS-eket kezdetektől olvassuk! A libások is csak veszekednek! Nem sok egy picit? A Forma-1 most kezdődik és már lezárja a témát? Schumi (Egy idő után minden témát lezárunk. A választások után újra lehet,,politizálni”. - A szerk.) Újításhoz keresek partnert, a téma adott, műszaki rajz és szabadalmi leírás és védettség-ügyintézésben jártas embert keresek. Sürgős! Tel.: 30/975-2373._____________________ Ha március 16-án Sopronba megy valaki és betársulhatnék útitársnak a hosszú útra, hívjon vagy nyomjon ide egy SMS-t: 20/950-5506. Koszi. Annamari Elismerésem a békési postásoknak, akik nagyszerűen állták a keddi roAnyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasság- kötések: Juhász Mónika és Fel- czán Csaba, Cselei Erika és Martinák Csaba, Vajda Erika (Vésztő) és Pákozdi István Mihály (Vésztő). Születések: Márton György és Papp Zsuzsanna leánya Napsugár. Halálesetek: Németh János (1956, Újkígyós), Seres Mihályné Kovács Erzsébet (1907, Újkígyós), Varga Gá- borné Kacska Irén (1911, Mezőberény), Marhás István (1928, Vésztő). hamot, és kedvességükkel oldották a sorban állók türelmetlenségét. Gratulálok annak, aki Gyulán a Part utcán a járdára rugdosta az összegyűjtött levelet. PEPPINO Csak két ember úszhat meg mindent büntetlenül, egy gonosz diktátor, meg egy bolond szamuráj! Shakespeare Két volt westelesnek! Felesleges sorban állni a feltöltőkártyáért, a benzinkúton és a bankautomatánál egy percedbe telik, -westeles Tisztelt szerkesztőség! Önök szerint miért nem volt értelme a közlésnek? Mindenki isteníti Vozit. Tehetséges atléták nem tudnak kibontakozni. atléta (Azért, mert mások becsmérlésének nem adunk helyet. - A szerk.) PM-nek! Már megtettem, többször meg is csinálták. Maximum 3 napig „jó”, de utána... TV Ha valaki gyűjti a C K M magazint, küldjön egy SMS-t! Tel.: 20/950- 7758. _______ Ki e z a Czene Ferenc, hogy Gyulán ünnepség nélküle nem lehet? A városban van méltó hely az ünnepségre gyülekezni, igaz ott nem borozhatnak az urak. (Czene Ferenc Amerikában élő ötvenhatos magyar, aki fejébe vette, hogy megpróbál Gyulán egy szellemi kört működtetni. Ennek tagjai találkoztak a tanyáján, ahol a házigazda pénzén boroztak - ha boroztak - az urak és hölgyek. Egyébként pedig a városi ünnepséget a Petőfi szobornál tartották. - A szerk.) Borzasztó, amit az este 16 óra 35- kor Csabáról Újkígyósra induló autóbuszon az iskolás gyerekek csinálnak! Tiszteletem a buszvezetők türelméért! Két volt westeles! Én egyedül voltam a Pannonnál, voltak kiszolgálók, mégsem jöttek oda. Egyébként már mindenhol lehet kapni, csak körül kellene nézni! PEPPINO Szeretném tudni, hogy a Szabolcs és Szerdahelyi kereszteződésben a kátyú kijavítását ki fizeti? A város vagy az, aki rosszul csinálta meg? A húszas WQ! Horn Gyulát és Göncz Árpádot kifelejtetted a sorból. Vagy talán ők stoppal utaztak? Pepe * WQ- nak! A kölcsönpénzből maharadzsa-módon utazó Kádárnak sokezres „díszsorfalra” volt szüksége órákon át hóban, fagyban, kánikulában, szélviharban. Louie (A témát lezártuk, több idevonatkozó üzenetet ne küldjenek! - A szerk.) Valaki kereste dr. Fenyvesi Pétert, ha megtalálta, legyen szíves SMS-t küldeni. Köszönöm. Tel.: 30/232- 9857. ____________________________ Va lastyánné másról beszél! A kérdés az: Helyes-e a szippantók ürítésének jelenlegi gyakorlata? Minek három állami csatorna, ha mindegyiken ugyanazt adják? — ml, m2, Duna: március 14., 20.38, Valami hangverseny. Szívküldi Sziasztok, Zoli vagyok. Kék szemem, barna hajam, 170 magas, 65 kg, társam keresem, egy őszinte lányt. Ha van egy kisfiad, nem akadály. 76^ 70/22226127^ _______ 18-25 év közötti vagány lányok SMS-ét türelmetlenül várom. Számom: 30/410-3431. ■Sí Üde arc, csodálatos dekoltázs Kesjár Edit kíKmetikusimter A sejtek szinte áhítják a változást. A kúrák alapja itt is ugyanaz, mint a testke- zélések esetében: mé- ríegtelenítés, a nyirok- ártimtás fokozása, a bőr feszesitése. Ehhez társul az elhalt bőrrétegek megfelelő eltávolítása, a keltő nedHa a wellness életformává válik, az feltétlenül meglátszik az arcunkon is. Ha igaz a mondás, 'hogy <: szem a lélek tükre, akkor az is igaz, hog): az arc ennek a tükörnek a foglalata. A: alapvető Grácia High- Care Center filozófia, amely a testet-lelket elválaszthatatlan egységnek tekinti, a professzionális arc- és dekoltázskezelések esetében is érvényesül. Ilyenkor, tavasztájt, különösen fontos, hogy az alakformáló kúrák mellett az arc és a dekoltázs speciális karbantartása is hangsúlyt kapjon. Arcunk ugyanis, mint érzékeny radar, jelzi a téli hónapok és a fényhiány okozta megpróbáltatások nyomait. Bőrünk megereszkedik, a nedvességben és a tápanyagokban szűk hónapok következményeként minden iideséget nélkülöz. Hasonló állapotú a nyak és a dekoltázs körnvéke is. Csak a Gráciában léteznek azok az ampullái, igen hatékony természetes anyagok, melyek ultrahang segítségével jutnak a bőr mélyebb rétegeibe. Eközben finom mikro- maszszázst kap az arc cs a dekoltázs. Ha ehhez még energetizált oxigén is társul, a kúra kevesebb idő alatt fejti ki pozitív hatásait. Jöhet a mosoly! Szépüljön ingy en — százezerért! vesseg- es tapanyag- tartalom biztosítása. A kúráknál igen fontos szerepe van a vákuumos kezeléseknek, valamint az ultrahang segítségével a bőr mélyebb rétegeibe juttatott tápláló és regeneráló anyagoknak. A tavasszal időben megkezdett kúrák nyomán a ráncocskák kisimulnak, a bőr friss és üde lesz. 3! Az itt látható számozott képet vágja ki és ragassza a múlt heti mellé a levlapra. A következő képet egy hét múlva közöljük. g(5/RÁCA HIGH CARE CENTER 5600 Békéscsaba Kinizsi u. 18. Tel.: (66) 448-087. E-mail: gra94@elender.hu. www.graciakozmetika.hu Várható időjárás: Békés megye # cí3 db derült napos felhős & «4* db párás ködös borult cfS # zápor zivatar esős #> # <£> havas eső hózápor havazás időnként megnövekszik a felhőzet, több órás napsütés azonban szinte mindenütt lesz. Délután néhol zápor is előfordulhat, délutántól nyugat felöl egyre jobban növekszik, vastagodik a felhőzet. Gyakran megélénkül a keleti, délkeleti szél. Közlekedésmeteorolóeia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Kettős fronthatás várható. A Dunántúlon sokfelé nedvesek, vizesek lesznek az utak. Ott lényegesen hűvösebb idő várható. Vonalban vagyunk... Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. A gyerekek száma osztható meg Háromgyermekes család vagyunk és tavaly négyórás munkahelyen dolgoztam, anyasági segély mellett. A férjem kapja a családi pótlékot, így ő használja ki az adókedvezményt. Nem is itt a problémám - írja Bíró Mihályné Muronyból. Idén január 1-jétől teljes munkaidőbe ment dolgozni, mert lejárt az anyasági segélye és megdöbbenve tapasztalta, hogy már az első fizetéséből 8290 forint adót vontak le. Olvasónk kérdése: nem lehet-e megosztva, év közben is felhasználni az adó- kedvezményt? Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Békés Megyei Igazgatóságán elmondták, hogy évközben olyan módon lehet megosztani az adókedvezményt, hogy a gyermekek számát oszthatják meg. Három gyermek esetén mondjuk az apa kettőt, a felesége egyet jelöl meg. Felhívták a figyelmet arra, hogy egymás munkahelyének is nyilatkozniuk kell erre vonatkozóan. Jelen esetben az egyik gyermeket az alacsonyabb jövedelmű szülőnek ajánlató; megjelölni a kedvezmény igény bevételére. Erre három gyermek esetén IC ezer forint esik, a másik, két gyér meket megjelölő szülőnél pedif 20 ezer forintot fognak havonta fi gyelembe venni. Év végén, hr egyik nem tudta, úgymond kimeríteni a kedvezményt, a másiknál« maradt kedvezménye, akkor ez kiegyenlíthető. Hangsúlyozták te hát, hogy év közben az összeg nem osztható meg, csak a gyér mekek. Olvasónk másik kérdésére mely szerint 1990-ben felveti lakáskölcsönük után jár-e adó kedvezmény, a válasz: nem! Hí tehát az adópapírját a kedvez mény megjelölése nélkül kitöltötte, nem szükséges módosítania Tehát nem magát a kedvez mény összegét. Lapunk terjesztéssel kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. Olvasóink írják Életünket és vérünket Mintha Jókai Mór írt volna egy olyan álomszigetről, ahol a pénz nem isten. Ha most feüámadna a Nagy Mesélő, bizony fara világra nyílna az ábrándos kék szempár. Mindenütt Mammon uralkodik. Hajszolt életű, sikerorientált világunkban mindent és mindenkit letaposnak, akik a birtoklás hatalmára törnek. Szomorú, de eladó az egész világ. Akárcsak az EU- tagság. Egyenjogúságról, esélyegyenlőségről hallottunk már szép szavakat, de a bővítés kapujában magasabb érdekek irányítanak. Kijózanító volt, ahogy Romano Prodi úr kijelölte helyünket a cselédszobában. Mi tagadás, a magunk zsebébe mi sem szerettünk nyúlni. Egy pozsonyi országgyűlés jut eszembe a magyar történelemből. 1741-ben Mária Terézia, a fiatal királynő kisded gyermekével a karján könyör- gött a magyar uraknak: mentsék meg a trónját. A tekintetes karok és rendek lovagiasan elérzékenyül- tek, s egyhangú rivalgással ajánlották fel életüket és vérüket. A lelkesedés hullámverése után pödörgetni kezdték a bajuszukat, mert eszükbe jutott, hogy c segítséghez lóra kell ülni, a lovat pedig abrakoln. kell, méghozzá drága zabtakarmánnyal. Bizony c háborúhoz Montecuccoli előtt, alatt éi után is három dolog kellett: pénz, pém és pénz. Az élet meg a vér ingyen van, dt a hadviselés finanszírozása... az mái konstelláció. így születhetett a legendái szállóige, amikor még latin volt a hivatalos nyelv Magyarországon: ,, Vitám ei sanguinem... séd avenam non!”Magyarán: Életünket és vérünket... de zabot, azt nem. Melegedjünk egy kicsit a népi bölcsesség pásztortüzénél is! A pénz és az EU-tagság látó szögében eszünkbe juthat néhány közmondás. Ka parj kurta, neked is jut! Jobb ma egy veréb, mim holnap egy túzok. Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. (Akkor hát minden jó, ha vége jó: pénzt ígér tek, és meg is tartották — maguknak. így kerek a vi lóg.) Szász András, Geszt Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők elő zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. gjf< _____________Moziműsor __ __ ___ BÉ KÉSCSABA, PHAEDRA MOZI. Nagyterem: 16-17-én 15.45, 17.45, 20.00, 16-án 22.00, 17-én de. 10.30-kor is: Kiképzés. Kisterem: 16-17-én 17.00,19.00, 21.00-kor: A Titanic szobalánya (spanyol erotikus film). GYULA, PETŐFI MOZI: 16-17-én 17.45kor: Amerikai pite 2 (m. b., sz., am.), 20.00-kor: Ellenséges terület (sz., am.). OROSHÁZA, APOLLO MOZI: 16-17-én 17.45, 20.00-kor: Csúcsformában 2. (sz., am.), 16-án 22.00-kor: A. I. — Mesterséges értelem (am. scifi). Skandináv lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztató sa szerint a 11. játékhéten a kö vetkező nyeremények születtek: 7 találatos szelvény nem volt. f találatot 65 fogadó ért el nyereményük 203 061 forint. 5 találatot 3381 fogadó ért el nyeremé nyük 3904 forint. 4 találatot 46 990 fogadó ért el nyereményük 749 forint. 2002. MÁRCIUS 16., SZOMBAT - RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH (KH-AM 540 kHz; URH-FM 67,4 MHz) Petőfi (URH-FM 98,8 VAGY 96,7 MHz) 4.34 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Közlekedés. 700 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.06 Kopogtató. 8.53 Fúvóm az énekem. . 9.05 Családi tükör. 9.35 Kézjegy - minden, ami kultúra. 10,06 Szombat délelőtt. 11.00 Közlekedés. 12.02 Déli krónika. 12.30 Éléskamra. 13.00 Közlekedés. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.00 Közlekedés. 14.05 Oxigén. 15.00 Közlekedés. 15.04 Irodalmi újság. 16.00 Tizenhat óra. 17.00 Közlekedés. 17.30 Kapcsoljuk a SAP Rendezvénycsamokot! 18.00 Esti krónika. 18.20 Szemle. 19.00 Közlekedés. 19.05 Sport- világ. 19.29 Ötös lottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Ifjúsáv - levélváró.hu. 20.00 Közlekedés. 20.04 Aranyemberek: Vizi E. Szilveszter agykutató. 20.35 Rádiószínház. 21.50 Ravel: Tzigane. 22.00 Késó esti krónika. 22.20 Elfelejtett sorsok... 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Azok a rádiós évek... 24.00 Közlekedés 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Aszeretet közösségei. 6.35 Sportszombat. 700 Hirpercek. 8.00 Hazai slágerkivánságok. 9.00 Hirek. Időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.05 Parti. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hirpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hirek. Időjárás. 15.06 Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.05 Segíthetünk? 17.30 Varázsnaptár. 18.28 Közlekedés. 18.30 Sportkoktél. 19.00 Hirek. Időjárás. 21.00 Hirek. időjárás. 21.04 Kapcsoljuk a SAP Rendezvénycsarnokot. 22.00 Szabadsáv. 23.00 Hirpercek. 23.15 „Egy hazában" - Nemzetiségi magazin. 24.00 Ép fél után... 1,00 Hirek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 4.00 Hírek. Helyi rádiók Csaba Tv CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) * RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) * RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSÓSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 16.30 Műsorismertetés 16.35 Mese 17.00 Békés kék ege alatt, 10.17.10 Megyei tükör 17.40 Földközelben a termelőkkel, 1. 18.05 Thallassa 18.35 Építész magazin 19.00 Eurogazda 19.30 A hajléktalan (francia film) 21.00 A nagyrozsdási eset (magyar film) 22.35 Képújság 2002. MÁR 17., VASÁRNAP - RÁDIÓMŰSOR Kossuth (KH-AM 540 kHz; URH-FM 67,4 MHz) __________Petőfi (URH-FM 98,8 hagy 96,7 MHz) ___ 6. 00 Vasárnapi újság. 7.00 Közlekedés. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 A múzsák 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáskereső. 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírper- kertjében. 9.05 Világóra. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.05Gerv cek. 8.45 Sportreggel. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.04 Közlekedés. 9.06 Suli-só. dolat-jel. 12.02 Déli krónika. Sport. 12.25 Harminc pere alatt a Föld körül (nemzet- 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.07 Csú- közi magazin). 12.55 Vasárnapi levél - Gyurkovics Tibor olvassa fel írását. 13.00 csőn. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hirpercek. Vízállásjelentés, sport és Közlekedés. 13.05 Névjegy - Laki Károly múzeumtulajdonos. 14.00 Közlekedés, közlekedés. 13.15 Citromka és a három Sluga manó - Tarbay Ede mesejátéka. 14.04 Szonda. 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.00 Közlekedés. 15.04 Aranyemberek: 14.08 Hangenciklopédia. 14.38 Mempriter. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.06 Közle- Vámos Tibor számítástechnikus. 15.35 Müvészlemezek. 16.00 Közlekedés. 16.04 kedés. 15.08 Emberek és egyéb állatfajták... 15.30 Daráló. 16.00 Ritmus. Hol volt, hol nem volt .. - Fejezetek a Nemzeti Színház történetéből 2.17.00 A mi 17.00 Hírek. Időjárás. 1704 Közlekedés. 1708 Sporthírek. 18.00 Közlekedés, időnk - Értékes percek és népszerű dallamok. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvi- 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.30 Kerengő. 20.00 lég. 19.30 Esti mese. 19.40 Kapcsoljuk a SAP Rendezvénycsamokot! 20.04 Mi a Leporoló. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A Rádió Dalszínháza. 23.00 Hírpercek, titka? 20.53 Közlekedés. 20.57 Közvetítés a Nemzeti Színházból: Illyés Gyula: 23.15 Arcok, emlékek. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. Időjárás. 2.00 Hírek. Idő- Az ozorai példa. 22.00 Késő esti krónika. 24.00 Hírek. Totó járás. 3.00 Hírek. Időjárás. 3.03 Zene. 4.00 Hírek. Csaba Tv 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.15 Szín-tér 19.00 Hírmix 19.20 Sporthírek 20.00 Hírmix 20.20 Románc az Orient Expresszen (amerikai film) 22.00 Hírmix 22.15 Sporthírek (ism.) 22.35 Képújság