Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-12 / 60. szám
2002. MÁRCIUS 12., KEDD - 11. OLDAL SZOLGÁ LTA T Á S Parancsot érzett a (Folytatás az 1. oldalról) Igor K. L. Éva mögé ült az ágyra, Szergej K. szembe vele. Igor K. vezetéket vetett L. Éva nyakába, aki védekezett, ezért Szergej K. egyik kezét és lábát lefogta. Az ágyról mindhárman a földre estek, felváltva fojtogatták áldozatukat. A védekezése megszűnése után párnát tettek az arcára. G. Ilona holttestét a fürdőszobába vitték, a fürdőkádban fejét a vízbe nyomkodták. Szergej K. a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát. Elmondta, 1998 szeptemberében menekültstátuszért akart folyamodni Magyarországon, mivel problémái támadtak Ukrajnában. A kérdésre, hogy a hatóságokkal keveredett-e konfliktusba, bizonytalan nem választ adott. Igor K.-val a táborban ismerkedtek meg. Szergej K. állítása szerint albérletbe akart költözni, mivel konfliktusba keveredett a táborvezetéssel. Konkrét megállapodás nem volt köztük G. Ilona megöléséről, nem erősítette meg a rendőrség előtt tett vallomását, miszerint közösen elhatározták a „nagy bűnt”. Nem akartam megölni Ilonát - jelentette ki. A kalapácsot ő vitte Ilona megöléséhez, de a legutolsó pillanatig remélte, albérletet vehet ott ki. Ez a pillanat addig tartott, míg Igor. K. azt nem mondta, hogy eltereli G. Ilona figyelmét és neki kell hátulról megtámadnia. Elismerte, meglepte őket, hogy a lakásban van L. Éva. Igor K. magához vette a kalapácsot, bement L. Éva szobájába, de visszajött, hogy nem tudja megtenni. - Visszaadta nekem a kalapácsot és azt mondta, meg kell tenni, most vagy soha. Azt mondta, G. Ilonával közli, vodkát megy venni, beszél vele, eltereli a figyelfejében mét, én kerüljek hátra és üssem le - vallotta Szergej K. A lakástulajdonos G. Ilona fejét 16 erőbehatás érte. Szergej K. szerint valami parancsot érzett a fejében, lehet, Igor K. is ütött. L. Éva ezalatt a szobájában zenét hallgatott... Az ukrán vádlottak Magyarországot a zöldhatáron lépték át. Néhány napig Zágrábban voltak, ahol megállította egy rendőrjárőr őket. Semmilyen iratuk nem volt, így egy zág-' rábi börtönbe kerültek, majd el kellett hagyniuk Horvátországot. Szergej K. az ukrán nagykövetségre ment, hogy ideiglenes útlevelet kapjanak, míg Igor K. a bíróságon kért tovább tartózkodást. Igor K.- nak meghosszabbították a tartózkodási időt, Szergej K.-nak nem, mivel ő nem járt a bíróságon. Papír nélkül a kitoloncolásra várók börtönébe került, ahol átadták a magyar hatóságoknak. Igor K.-val a rendőrségi szembesítésen találkozott Békéscsabán. SZ. M. A pénz, az ékszerek sorsa- Igor mutatott 20-30 ezer forintot, mondván, csak ezt találta. Ilona szobájában, az asztalban, a fotelben kerestünk pénzt, nem találtunk. Igor levette Ilona ékszereit, Éváét én. Az aranyat Horvátországban adtuk el, a piros köves pecsétgyűrűt egy határ menti bárban, a többit Zágrábban, két, tört aranyat felvásárló helyen. A pénzt ennivalóra, cigarettára, vonatjegyre költöttük. A gyilkosság másnapján ástuk ki a mezőn az aranytárgyakat, a kalapácsot, melyet én mostam le. Nem emlékszem, melyikünk adta vissza a táborban - vallotta Szergej K. Mit kaptak a munkavállalók? Gyula Megyei szakszervezeti fórumot tartottak tegnap Gyulán. A fórumot az Agro Hotelben a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége megyei képviselete és a Húsipari Dolgozók Szak- szervezetének gyulai alapszervezete rendezte az üzemek, nagyBékéssámsonban a posta meg a takarékszövetkezet ül a családi pótlékon. A szülők meg várjanak hétfőig? Egy anyuka (A takarék- szövetkezet pénteken kifizette, a posta viszont csak hétfőn kapta meg az egészségbiztosítási pénztártól az utalványokat. — A szerk.)______________________ Március 4-től változott a Volán- menetrend. Most mit csináljak a drága pénzért vett régi könyvvel? Hol lehet kicserélni és mennyiért? Mert nem egyezik a régivel! (Csak módosító jegyzéket adott ki a Volán, ami az autóbuszpályaudvarokon ingyen beszerezhető. — A szerk.) Árpási úrnak a nőnapi jegyzetre: sokak esetében tényleg képmutatás az egy napra szóló kedvesség, de ha a szerelmesétől kap az ember egy szál rózsát, nincs annál mámorítóbb érzés. Igaz, én még fiatal vagyok, de az egy szál rózsát a szerelmem mély kötődésének tulajdonítottam, nem kényszerű kötelességnek. Úgyhogy e témában sem szerencsés általánosítani, mert még ma is vannak — igaz ritkán — érző szívű férfiak, akik ajándékukkal ragaszkodásukat fejezik ki, nem pedig bűntudatukat enyhítik. Éva (Egyetértek. Nem rájuk gon- doltam. - Á. Z.) ____________ Az OTP-részvényről! T. Szerk.! A válasz a B. M. Hírlap március 4-ei számának 8. oldalán, Tized OTP címmel található. (Olvassátok ti is az újságotokat, sok hasznos információ található meg benne!) Bocs! Taxis N.l (Jól ránk pirítottál, de igazad van. - A szerk.) ________________ Tis ztelt Szerkesztőség! A most folyamatban lévő szövetkezeti üzletrész-kifizetéseknek mi a határideje? A beadástól vagy március 31-étől számítják a negyven napot? Köszönöm (A szerződés aláírásától számítják. - A szerk.) ________________ Ké rem azt az olvasót, aki a Hallmark műsor vételére panaszkodik, jelentse be a hibát a 44-55- 66-s telefonon. A hiba a panaszos lakásában van, be kell jutüzemek szakszervezeti vezetőinek. A fórum vendége Kiss Péter, a Magyar Szocialista Párt ország- gyűlési képviselője és Tóth Sándor, a 2-es számú választókerület MSZP-s országgyűlési képviselő- jelöltje volt. A fórumon áttekintették, hogy a munkavállalók mit kaptak és mit vettek el tőlük az elmúlt négy SMS (30) 4061-110 nunk, hogy elháríthassuk. A műsorok cseréjére nincs szükség, hiszen mások nem jelentettek be hibát. Jó vételt, jó szórakozást kívánunk. Csuvarszki András, szervizvezető. Március 15., Gyula, az aradi vértanúk emléke, Százéves cuki, egy Habsburg a díszvendég, ízléstelenség. Chapel, aki többet nem megy oda. Mi történt az Alfa Tv-vei? Egy sok nyelvű közép-kelet-európai kultúrtévé ígéretére sok millió állami pénzt kaptak évekkel ezelőtt. Mi történt azóta? (Semmi. A pénz ott döglik, tévé meg sehol. — A szerk.) Hol lehet Békés megyében szteppet tanulni? 20/491-0824 Nagyon meg vagyok elégedve a Körös Volán autóbuszainak tisztaságával és esztétikájával. Üdv: iksz. A békési Tárház utca mögött lévő árokban egy nagyfeszültségűi?) kábelköteg van leszakadva! Illetékesek, nem veszé- lyes ez egy kissé? Bumi _______ Li bások. Én 25 éve tömök, egy házam már elment miatta, rákos lettem. Most a másik házam is veszélyben van, valamit tenni kell: eladom a tömött libát. Tojó * Integrátorok, feldolgozók reszkessetek! Fizessetek tisztességes béreket a libásoknak, különben le fogunk állni! Letelt a két hét! Libás (A témát lezártuk, kérjük ezzel kapcsolatban több üzenetet ne küldjétek! - A szerk.)____ Tis ztelt illetékesek! Nem zavarja önöket, hogy Dombegyházon kritikán aluli a kábeltévé minősége? A havi díjat bezzeg „követelik”! Minőség pedig nulla. DF______________________ Még h ogy a romákért? Már így is agyon vannak támogatva! Mit akarnak még?! Figyu, sajnáljuk már őket! Cuncimókus Egy kurucmentes szép övezetet szeretnék Békéscsaba sötét he- lyeire! MAD MAX________ Kö szönöm a Körös Volánnak, évben. A HDSZ gyulai alapszervezete bejelentette, ígéretüknek megfelelően, a választás előtt fizetett hirdetésben teszik közzé, hogy a megyebeli országgyűlési képviselők hogyan szavaztak a Munka Törvénykönyve módosításairól, amint már korábban is megtette ezt a húsipari szakszervezet. fd______aho gy a hét utolsó iskolai előadási napján 22.35-kor Tótkomlósra járatot indított. Csak jó lenne, ha hétfőtől péntekig minden nap járna. Üdv. X. Formai. Coulthard-rajongók! Kedvencetek tehenet legeltetett, vagy fűnyíróba ültette Ron Denis? Vagy tanyáról jött és idegen neki az aszfalt? Sikerült be- füvezni! Üdv. Schumi * Forma-1 bírálóinak! Beszélj tisztelettel M. Schumacherről, mert az ő tudása ez idáig fölülmúlhatatlan volt. Az eredményeket nézd, ha olvasni nem tudsz! „Piroscsikó” (A témát lezártuk, kérjük ezzel kapcsolatban több üzenetet ne küldjétek! - A szerk.)_________ Tis ztelt karbantartó! Nem gondolja, hogy nem tűzoltó munkát kellene végezni?! Inkább egyszer csinálnák már meg rendesen! A minőség pocsék! „Tv” Medovarszky: Orbánt összehasonlítani Benessel? Ha választhatok, inkább 1000 évig O. V., mint egyszer Benes! »Virgó« Én szintén örülök, hogy Kokó eltűnik a süllyesztőben. Nem igazi sportoló volt, hanem egy öntelt sztár. Rém__________________ Re luxához keresek zsinórt, aki tudja, hogy hol kapható, küldje el SMS-ben: 70/230-0828.__ Cs anádapácára Ica néninek! Köszönet a péntek esti nőnapi buliért! Szuper volt minden! Egy nő Szívküldi: Egy 18 éves srác tartós kapcsolatot tartana fiatal lánnyal. Tele- fon: 30/465-8408 Várom annak a lánynak a jelentkezését, akit március 9-én a Babylonban láttam. A GSZI-ben végeztél, kb. 165 cm magas vagy, hosszú fekete a hajad. Én 21 éves, magas, fekete hajú fiatalember vagyok. Várom jelentkezésed! Telefon: 20/386-5175 Nyházi srác vagyok, 183/75/21, várok egy békéscsabai lányt, akinek boldogságot varázsolnék a szívébe. írjatok: 20/490-8036 Vonalban vagyunk.. Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. Lógunk a szegen!- Kérem szépen! Nem elég, hogy az ember lakását elárverezik a feje fölül, még annak is kiteszik az egész családot, hogy a városházán és a bíróságon ki vagyunk hirdetve a faliújságon. Pontos névvel, címmel, a lakás részletes adataival, tartozékaival. Megalázzák az embert és még a betörőknek is tippeket adnak. Nem sérti ez az emberek személyiség jogait? - szólt az olvasói kérdés. A jogi szakvélemény szerint, a végrehajtási törvény 143. paragrafusának értelmében helyesen jár el a végrehajtó, amikor az árverezett lakások listáját kifüggeszti a törvény által előírt épületek, vagyis a bíróság, a polgármesteri hivatal és a földhivatal hirdetőtábláján. Ennek a kiírásnak tartalmaznia kell az adós és a hitelező nevét, az árverés idejét, az ingatlannyilvántartási adatokat, az ingatlan tartozékait. Ezen kívül az ingatlan becsült értékét, az árverési előleg összegét, valamint az árverési feltételeket. A kérdésére válaszolva: ha úgy érzi, hogy a végrehajtásra vonatkozó jogszabályi rendelkezés alkotmánysértő, akkor a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságán kezdeményezheti ennek felülvizsgálatát. A vizsgálat átfutási ideje nagyon hosszú. Akár 6-8 évet is igényelhet. a Lapunk terjesztéssel kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. Olvasóink írják arra gondolva, hogy ebben a levegőtlen kemencében hamarosan megfulladunk. Gyermeksírás, vibráló feszültség, rettenet. Hamarosan erősödő zaj hallatszott, majd elhúzott mellettünk a tévéből ismert légkondicionált, lefüggönyözött ab- lakú szerelvény. A feszültség megszűnt, a rendőrök elvonultak, mi pedig negyedóra múlva továbbmehettünk. Egészen Pestig minden átjáróban végeláthatatlan kocsisorok, személy- és teherkocsik, autóbuszok, lovas fogatok, mentőautók, traktorok színes kavalkádja várta még órákig a továbbhaladás lehetőségét. Másnap este valamennyi hírműsor első mondata így hangzott: Kádár János vonata megérkezett Moszkvába. Szpisják János, Békéscsaba Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Anyakönyvi hír nem érkezett. SARKAD Házasságkötés: Boldog Renáta (Sarkad) és Rácz Antal (Sarkadkeresztúr). Halálesetek: Bodzás Sándor (1945), Buzi Andrásné Valki Mária (1903). Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az ötös és a hatos lottó nyereményei a következők: Ötös lottó: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosokra 448 823; a 3 találatosokra 6973; a 2 találatosokra 586 forintot fizetnek. A Joker játékban, az első nyerő- osztályban nyereményt elért szelvény nem volt. Hatos lottó: 6 találatos szelvény nem volt, az 1 darab 5+1 találatos szelvényre 10550185; az 5 találatosokra 167463; a 4 találatosokra 3676; a 3 találatosokra 754 forintot fizetnek. SZÍNHÁZ dt'Si Békés Megyei Jókai Színház Március 12-én, ma 19.30 órakor FILHARMÓNIA % Moziműsor If BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI. Nagyterem: 15.45-kor: Ének a csodaszarvasról (új magyar rajzfilm), 17.45, 20.00-kor: Egy csodálatos elme (ara. dráma). Kisterem: 17.00-kor: Ének a csodaszarvasról (új magyar rajzfilm), 19.00, 21.00-kor: Dalok a második emeletről (svéd vígjáték). GYULA, PETŐFI MOZI: 17.45, 20.00-kor: Csúcsformában 2. (am. akció-vígjáték). OROSHÁZA, APOLLÓ MOZI: 17.45- kor: Lovagregény (am. kalandfilm), 20.00-kor: Az egyetlen (am. akció sci-fi). Várható időjárás: m Békés megye J- - -«■ _l.|Ln. oerun napos romos 4» db párás ködös borult *2 4» <p> zápor zhratar esős <ß> <ß <£> ham tál hhzipar havazta Nem várható idójárásválto- zás. Front nem közelíti meg térségünket. Sokfelé szinte zavartalan lesz a napsütés, száraz, igazi tavaszi időre van kilátás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél. A hőmérséklet 5-6 fokkal meghaladja a sokévi átlagot. Kozlekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Országszerte jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei. Száraz utakra, jó látási viszonyokra számíthatunk, tronthatás nem várható. 2002. MÁRCIUS 12., KEDD - RÁDIÓMŰSOR Kossuth (Kit-AM 540 kHz; URH-FM 67,4 MHz) Petőfi (URH-FM 98,8 »er 96,7 MHz) 4.34 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Fáurádió. 6.00 Krónika. Sport. Időjárás. 6.30 Gazdaság. 8.00 Krónika. Sport. Időjárás. 8.19 Mindennapi tudomány. 8.47 Gyógyír. 9.04 Napközben. 10.00 Délelőtti krónika. 11.20 Itt vagyunk! 11.35 Jókai Mór A hajdani Nemzeti Színház 2.12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozza! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17,05 Európa klub. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Esi mese. 20.04 Aranyere- berek: Bojár Gábor fizikus. 20.35 Degré Alajos: Visszaemlékezéseim (1883) - Deák Ferenc elvágott ujja. 21.05 Vallási híradó. 21.35 Hagyományápolók. 22.00 Késó esti krónika. 22.30 „Háromféle március” - a pozsonyi, a bécsi és a pesti: 1848-ban. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből 4.30 Hirek. Időjárás. 4.32 Hajnali datemok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kivánságreggel. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petöfrdélelótt. 9.01 Hírpercek. 9.50 Apró- cseprő. 10.50 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13,01 Hirek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kötyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hirek. Időjárás. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hirek. Időjárás. 21.04 Rádiószínház: A kínai tea. 21.41 Zene. 22.00 Bon-bon. 23.00 Hirpercek. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hirek. 2.00 Hírek. 3.00 Hirek. 3.03 Kedvelt melódiák. 4.00 Hírek. Helyi rádiók Csaba Tv CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) * RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) * RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.20 Autópálya 18.40 Földközelben a termelőkkel (ism.) 19.00 Csaba-sport 20.40 Kutyák és farkasok (francia film) 22.00 Békés megye európai uniós szemmel 22.30 Thallassa 22.55 Képújság mellett méternyire egymástól, egyikőjük hatalmasat vágott gumibotjával kocsink oldalára. Felhúzni az ablakot! - üvöltötte. Némán teljesítettük parancsát, Zakatol a vonat 1983 forró nyarán egy kánikulai napon családommal Budapestre utaztunk gyorsvonattal. Már a vonatra szállás előtt, a sínek felett vibráló levegő sugallta, nagy nem lesz Könnyű utunK., egy és hároméves gyermekeim gyanúsan mére gették a felhevült vasúti kocsit, melyn mindenki csak az utolsó pillanatban pró bált meg felszállni. Indulás után a menet szél némileg elviselhetővé tette a hőmérsék letet, Szolnokig alig állt meg a vonat, ak kor is csak rövid időre. Szolnokot elhagyva arra lettünk figyelmesek, hogy jóval lassab ban megy vonatunk, és a pálya mellett öt ven méterenként váltva áünak vasutasok munkásőrök, végig, amerre haladtunk. Minden vasúti átjáróban (a legeldugottabb tanyasiban is) rendőrautók álltak keresztben. Újszász állomáson éles kanyarral tértünk le a fővonalról, megálltunk. A kihalt állomáson feltűnően sok rendőr tartózkodott, ám egy óra múlva még három busz érkezett tele rendőrökkel. Vezényszóra felsorakoztak vonatunk