Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-26 / 48. szám

4. OLDAL - 2002. FEBRUÁR 26., KEDD KÖR KÉP ÜTKÖZTEK, (b) A közelmúlt­ban Mezőgyán és Geszt között R. Csaba az általa vezetett Lada típusú személygépkocsival ösz- szeütközött a V.-né B. Anita ál­tal vezetett ugyancsak Lada tí­pusú személygépkocsival. A baleset következtében egy sze­mély súlyos, három pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülése­ket szenvedett. Az anyagi kár je­lentős. ABLAKOT, (b) A sarkadi 2. szá­mú általános iskola igazgatója február 11-én jelentette a rendőr­ségen, hogy ismeretlen elkövető betörte az iskola Epreskert utca fe­lőli oldalán lévő egyik ablaküveg­ét. Az ügyben rongálás vétségé­nek alapos gyanúja miatt ismeret­len tettes ellen indult eljárás. ITTASAN, (b) B. Lajos sarkadi lakos február elején enyhén ittas állapotban közlekedett az általa vezetett segédmotor-kerékpárral Gyulán. Ellene ittas járműveze­tés vétségének alapos gyanúja miatt indult eljárás. MAGÁT SZÚRTA, (b) A közel­múltban egy sarkadkeresztúri férfit szúrt, hasi sérüléssel szállí­tottak kórházba a munkahelyé­ről. Mint később kiderült, a sarkadkeresztúri személy előző nap ittasan tért haza, s szalon­nát vágott a macskának, majd megbotlott és beleesett a kezé­ben tartott késbe. TELEFONT, (b) Ifjabb M. Lász­ló sarkadi lakos február 9-én je­lentette be a rendőrségen, hogy az éjszaka folyamán a helyi Pál­ma presszóban ismeretlen tet­tes, ismeretlen körülmények kö­zött eltulajdonította Nokia 5110- es típusú rádiótelefonját. A ma­roktelefonnak a hajnali órákban veszett nyoma, míg gazdája az igazak álmát aludta a presszó asztalára borulva. BETÖRTE, (b) Z. István sar­kadi lakos február 10-én jelen­tette a helyi rendőrkapitánysá­gon, hogy ismeretlen elkövető betörte a tulajdonát képező Lángburger gyorsbüfé ablakát. A rongálási kár 4 ezer forint. ÍTÉLET ELŐTT. A Budai Köz­ponti Kerületi Bíróságon április 2-án a szakértők és a tanúk meg­hallgatásával folytatódik annak a műtőssegédnek a büntetőpere, aki 2000. november 9-én a fővá­rosi Szent Imre Kórház műtőjé­ben fertőtlenítő szert öntött az altatófolyadékba. A férfit lelep­lezték, így a betegnek nem esett baja. G. Tamás az őt korábban megsértő altatóorvoson akart bosszút állni. Az ügyészség fog­lalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel vá­dolja a műtőssegédet. A tárgya­láson várhatóan ítélet születik. EUROPRESS SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arra kértük olvasóinkat, hogy szavazzanak arról: mit szólnak ahhoz, hogy a Békéscsabai Vagyonkezelő Rt. - a megyeszékhelyi közgyűlés döntése értelmében - rendkívüli felmondással felbontja a városi sportcsarnok üzemeltetési szerződését? A szavazás eredménye az alábbiak szerint alakult: Érdekes, hogy a közgyűlés mindig problémázik a sportcsarnokot üzemeltetőkkel. ü 17,5% Jó volna tudni, hogy a szerződés mely pontjai sértik a város érdekeit. mrnmi:- 45% Amennyiben az üzemeltető nem végezte megfelelően a munkáját, jogos a szerződés felbontása. Mától arról kérdezzük Önöket: tudják-e már. hogy melyik pártra szavaznak? * Klikkel/enek a www.bmhirlap.hu-ra! S Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat „Kisöpörték” a tartalékát A vámosok elvitték majd ’ tizennégyezer liter olaját — A Rákosi-rendszer idején lesöpörték a padlá­som, most az Orbán-kormány idején pedig „kisöpörték” a tartalékban megőrzött 13 800 li­ter olajamat. Öt rendszert éltem meg, volt ben­ne sok minden: rengeteg munka, álmatlan éj­szakák, szorongás, félelem. De most jogállam van, jogszabadság, ezért nem értem, hogy for­dulhat elő az, ami velem megesett — mondta beszélgetésünk elején Kovács József orosházi lakos. A 75 éves, idős ember nem tud napirend­re térni a történtek felett, ezért fordult a sajtó­hoz, írt az ombudsmannak, az igazságügy-mi­niszternek, sőt még Orbán Viktornak is. Orosháza — 75 éves, idős ember létemre nem vagyok öreg! Még ma is dolgozom, amennyit az erőm enged, de a történtek miatt elgondolkoztam, egyáltalán érdemes-e? Lehet, hogy jobb lett volna az állam nyakán élni... Megjár­tam a frontot, fogság­ba kerültem, de erős hitem és még erősebb két lábam hazaho­zott. Új életet kezd­tem Orosházán. Meg­nősültem, és kertész­kedni kezdtem, amit a mai napig sem hagytam abba. A semmiről indultam, de munkám révén megbecsülést, tiszteletet, elis­merést kaptam a környezetemben élő emberek­től — kezdte története elmesélését. Kovács József 1964-től fóliázik, primőröket termel. 1970-től pedig fűti is a fóliákat.- Akkoriban az Afor nagyon olcsón adta az olajat, csak vigyük. Azzal fűtöttük tehát a fóliát. Évente 60-70 ezer liter olajat tüzeltem el, amit ki­zárólag csak az Áfortól vásároltam. A cég a há­zunkhoz szállította az olajat, amit az általam ké­szíttetett tartályokba töltöttek. Ezt tanúkkal is igazolni tudom. A rendszerváltozás környékén, 1990 körül már túlságosan drága volt az olaj, ezért áttértünk a széntüzelésre. A tartályokban azonban maradt olaj, amit vésztartaléknak szán­tam, hiszen soha nem lehetett tudni, mikor megy tönkre a szeneskazán. így vészhelyzetben sem fagytak volna el a palánták és a primőrök. Mint azt mindenki tudja, 1990-ig az Áfor nem festette az olajat, vagyis a tartályaimban „szőke olaj” is maradt. Én sohasem dugdostam az ola­jat, a tartályok mindig is itt álltak az utca felőli kerítés mellett. Nyugodt voltam felőle, hiszen több évtizedes munkám eredményének egy ré­sze volt, és számláim is vannak róla. Kovács József nyugalma 2001. október 8-án ért véget, amikor megjelentek nála a vám- és pénzügyőrség munkatársai, akik közölték az idős emberrel, hogy lakossági bejelentés érke­zett hozzájuk amiatt, hogy a férfi „idegen” olajat raktároz.- A 20-30 éves irathalmazból előkerestük a hi­vatalos számlákat, amiken a feltüntetett olaj mennyisége több volt, mint a tartályban lévő. Ak­kor azt mondták, minden rendben, az olajból mintát vettek, majd zárolták a tartályokat. Miután elmentek, megnyugodtam, nekem tiszta a lelkiis­meretem, igazoltam a fűtőanyag eredetét, hiszen egész életemben csak az Áfortól vettem az olajat. Ez a nyugalom 2002. január 2-ig tartott. Akkor minden előzetes bejelentés nélkül megjelent ná­lunk a vámkom­mandó. Ráadásul ott­hon sem voltam, úgy szóltak utánam. Mire hazaértem, már bent állt az udvaron egy tartálykocsi és szívat­ta ki az olajam a saját tartályaimból. A vámkommandósok mellett két rendőr felügyelte az akció „eredményességét”. Kérésemre, felszólításomra sem állították le a munkát, mind a 13 800 liter ola­jamat elvitték! Azt mondták, az olaj minősége nem egyezik meg a számlán feltüntetett minőség­gel. Erről én mit tehetek? Én azt az olajat használ­tam, amit az Áfor hozott, a tartályaim pedig ösz- szeköttetésben álltak egymással a kiegyenlítődés végett, vagyis minden szállításkor keveredett a ré­gi olaj az újjal. Szívműtött ember vagyok, akinek még soha semmilyen összeütközése nem volt a törvénnyel, még közlekedési szabálysértésem sem volt. Elképzelheü, majdnem infarktust kap­tam, csoda, hogy túléltem azt a megaláztatást, azt a szégyent. Mintha bűnöző lennék, nem pedig 75 éves, tisztességes magyar állampolgár. Elvitték életem munkáját, öregségem biztosítékát, amire a kis nyugdíjam mellett nagy szükségem lenne! A 75 éves orosházi kertész két dolgot szeret­ne. Visszakapni vésztartalék olaját és azt is sze­retné, ha a vámosok bocsánatot kérnének a tör­téntekért. KOVÁCS ERIKA Ha pont kerül az ügy végére... Kovács József panaszával megkerestük a Vám- és Pénzügyőrség nyomozóhivatalát, ahol elmondták, folyamatban lévő ügyről nem adnak tájékoztatást. Megkerestük az orszá­gos parancsnokság sajtóosztályát is, ahol ha­sonló választ kaptunk és egy ígéretet arra, amint pont kerül az ügy végére, választ ka­punk panaszosunk kérdéseire. A védők a pizsamás vallomásról Bűncselekmény hiányában kérte felmentését a Tocsik- perben zsarolással vádolt három férfi. A szocialista politikus, Boldvai László ügyvédje szerint a per valójában politikai ügy, amelynek védence az egyik célpontja. Budapest- Tudomásul kell vennünk, hogy céljai eléréséhez a politika olykor az igazságszolgáltatást is igénybe akarja venni - mondta a bírósá­gon Boldvai László szocialista or­szággyűlési képviselő ügyvédje. Boldvai, Budai György üzletember és Vitos László vállalkozó azért áll az ítélőszék előtt, mert Tocsik Márta, a sikerdíjáról elhíresült ügyvédnő őket nevezte meg zsa­rolóinak az úgynevezett „pizsa­más” vallomása során. A vád sze­rint a három férfi megfenyegette Tocsikot, hogy csak akkor folytat­hatja tanácsadói tevékenységét az ÁPV Rt.-nél, ha a kapott 804 mil­lió egy részét átutalja az általuk meghatározott cégeknek. Mintegy 343 millió meg is érkezett a kije­lölt számlákra, ám azt a botrány kirobbanása után visszautalták. A védelem arra hivatkozott, hogy Tocsik „pizsamás” vallomása tör­vénysértő volt, és a telefonok és a naptári bejegyzések nem bizo­nyítják a vádlottak egymáshoz fű­ződő kapcsolatát. Tocsik egyébként visszavonta ominózus vallomását, mert állítá­sa szerint azt gyógyszerek hatásá­ra tette, erről azonban semmilyen - a Gyorskocsi utcai meghallgatá­son készült - írásos dokumentum nem tesz említést. EUROPRESS Hány gyerek az ideális? Soós Bálint, 56 éves, körösla- dányi lakos: — A mai ne­héz anyagi helyzetű világ­ban nagyon meg kell gon­dolnia az em­bernek, hogy hány gyereket ké­pes eltartani. Ha most lennék fia­tal, már csak egy gyereket vállal­nék. Mondom ezt annak ellené­re, hogy én egyedül két gyereket neveltem fel. De akkor könnyebb volt szülőnek lenni, mert nem volt ilyen nagy drágaság. A gye­reknek folyamatosan cserélni kell a ruháját, cipőjét, mert kinö­vi. Az élelmezés, tanítás szintén sokba van. Tehát ma egy gyerek bőven elég. Gyúró Endre, 42 éves, szeghalmi I lakos:- Megítélé­sem szerint az a jó, ha a házas­társaknak két gyerekük szüle­tik. Az ideális persze az lenne, ha minden csa­ládba egy fiú és egy lány „érkezhetne”. No, de ma még mi, szülők csak azt befolyásolhatjuk, hogy hány gyerekünk legyen, a nemeket nem mi határozzuk meg. Az is jó, ha a két testvér kö­zött nincs nagy korkülönbség. Szerintem a két év az elfogadható. Ahol az elsőszülött akár öt-hat év­vel is idősebb testvérénél, ott nem igazán „nőnek össze” a gyerekek, több a gond, a probléma. Csatári Gyulá- né, 54 éves, körösladányi lakos: — Az lenne az ideális, ha minden család­ba több gyerek születhetne. De ahhoz, hogy ez megvalósuljon, nem ilyen jövedelmi viszonyok kellenének, mint amilyenek ma­napság vannak. Most jó, ha egy gyereket képesek eltartani a szü­lők. Az alapvető élelmiszerektől, a ruhákon át minden nagyon drá­ga, ezért egyre nehezedik a több gyermeket vállalók helyzete. Ha én most lennék fiatal, nagyon meggondolnám, hány gyereket szüljek. Egy gyermeknél biztos nem vállalnék többet, mert nem tudnék számukra mindent meg­adni. Bodóczki Ká­roly, 20 éves, szeghalmi la­kos: — A mai vi­lágban az em­berek sokkal el- foglaltabbak, mint régen. A nők rendszeres munkába állásá­val a családoknak egyre keve­sebb idejük jut a gyereknevelés­re. Mindezekből eredően, ma már nem divat a sok gyerek. Sze­rintem családonként a két gyerek az ideális. Ha mindkét szülő dol­gozik, ennyire még „futja” a jö­vedelemből. Az, hogy a gyerme­kek között hány év korkülönbség van, vagy fiúk-e vagy lányok, tel­jesen mindegy. A lényeg: egész­ségesek legyenek. M. B. D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Idén is egy évre terveznek Szűkösen, de hiány nélkül gazdálkodnak Végegyházán - az országgyű­lés két évre kínált lehetőségé­től eltérően — az idén is egy évre tervezték a gazdálko­dást. VÉGEGYHÁZA A februári testületi ülés költség- vetési vitájában elhangzott, hogy az elfogadásra javasolt 106,2 millió forintos egyenleg sem tekinthető véglegesnek, mert azokat év közben a kor­mányzati döntéseknek megfele­lően módosítani kell. Befolyá­solják a tervezést a bérek és já­rulékai, a nyugdíj melletti jöve­delmek adóztatásának változá­sa, az öregségi nyugdíjmini­mum emelkedése és az ehhez kapcsolódó szociális ellátások. A központi normatívák a koráb­biakhoz képest emelkedtek ugyan, de mégsem fedezik az önkormányzatok kötelező fel­adataihoz szükséges kiadáso­kat. Miközben a működés álta­lános költségei nőttek, a lakos­ság lélekszáma és a gyermeklét­szám csökkent, mely pénzben kifejezve csak ennél a támoga­tásnál 1,3 millió forint mínuszt jelent. A bevételeket ezzel szemben a helyi adózás, a bér­beadások és a szolgáltatások te­rén nem lehet tovább növelni. Segítséget a működési megta­karítások és a gázvagyon utáni juttatás jelent, mely szűkösen, de biztosítja a forráshiány nélküli gazdálkodást. A tervek szerint a pénzmaradvány döntő hányadát a szennyvízberuházás második ütemére, a fennmaradó pénzt ap­róbb fejlesztésekre, illetve egy ki­sebb részét működtetésre fordít­ják. HALASI MÁRIA Településeink krónikája Tornaterem kellene Okányban Az Okányban nemrég tartott falugyűlésen többen is felve­tették, hogy miért kellett lebontani az általános iskola kis tornaszobáját, ahol a helybéliek közül egykor diákként sokan megfordultak.- A kisiskolái épület életveszélyessé vált, ezért kel­lett lebontani. A tornaszoba szintén olyan állapotban volt, hogy bontani kellett. Tavaly pályázatot adtunk be új tornaterem építésére, de a kért támogatást saj­nos nem kaptuk meg. A 2002-es évben viszont nem ír­nak ki hasonló pályázatot, mert a keret kimerült. Egy­előre a volt pártházat kapta meg az iskola testnevelé­si órákra - reagált a felvetésekre Kónya Mária polgár- mester. ______________________________________________ül Mi nőségfejlesztés Almáson Az almáskamarási általános iskola szeptembertől részt vesz a 18 hónapon át tartó Comenius 1 elnevezé­sű minőségfejlesztő programban, melynek második szakaszát február 20-án zárták. A szaktanácsadói fel­adatokra az Oktatási Minisztérium pályázata biztosí­tott fedezetet. A minőségfejlesztés célja, hogy a fenn­tartó, a dolgozók, a gyermekek és a szülők igényei alapján felmérjék az intézmény működését, feltárják az esetleges hiányosságokat. A közvetlen és közvetett partnerek igényeit egy 28 pontos tesztláp formájában gyűjtik össze, amelyet az óvodától az iskola 8. oszályáig, sőt a gyermekeket fogadó középiskolákhoz is eljuttatnak. A beérkezett válaszokat feldolgozzák és értékelik, így egyfajta minősítést kapnak az eddig vég­zett munkáról. _____________________________________________________ ILI Ta roltak a csabai KIT-esek Sikeresen szerepeltek a Békéscsabai Helyőrségi Klubban működő KIT Makett Klub tagjai a szolnoki országos makettkiállításon és -versenyen. Fekete László, a KIT Makett Klub vezetője tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a 12. szolnoki országos versenyen lí díjat nyertek tagjaik. Különösen figyelemre méltó ez akkor, ha számba vesszük, hogy több mint 300 alkotást „indítottak” a versenyen, a KIT-esek pedig 24 munkával neveztek. Frikk Zoltán a motor, Kerepeczky Attila az 1:35-ös méretarányú harcjáműveknél szerzett első helyet. Czegle Zsolt a figura, Czepó Pál a hajó, Nagy Anna a gyermek kategóriában lett második. Utóbbi egy hatodik helyezést is elért. Lality István a kamionoknál negyedik, Kocziha Attila az l:72-es repülőknél ötödik, Balda Róbert ugyanitt hatodik, Nemes Sándor pedig a kiemelt repülőknél ötödik és hatodik díjat vehetett át. Fekete László hangsúlyozta: a KIT Makett Klub legkö­zelebb a tavaszi, mosonmagyaróvári országos makett­kiállításon és -versenyen képviselteti magát. NY. L. Közös programok Ladányban A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskolában nagy gondot fordítanak arra, hogy a hagyományos osztályok­ban tanuló diákok és a fogyatékos tanulók az iskolai ren­dezvényeken közösen ünnepelhessenek, szórakozhassa­nak. Az elképzelések megvalósításának támogatására a Tüköry iskola Út az együttműködés felé címmel pályáza­tot nyújtott be a kecskeméti székhelyű Dél-alföldi Regio­nális Ifjúsági Szolgáltató Irodához. A körösladányiak pá­lyázatát pozitívan bírálták el, így 230 ezer forintot kap a célra az iskola. A pénzből a tanulóifjúságnak közös kirándulásokat szerveznek, valamit lehetőség nyílik arra, hogy a fogyaté­kos gyerekek karácsonyi műsort adjanak a helyi szociális otthonban. ________________________________________________________ ___ül

Next

/
Oldalképek
Tartalom