Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-06 / 31. szám

6. OLDAL — 2002. FEBRUÁR 6., SZERDA HÁT TÉR megyei hírlap Vegyes kilátásokkal a cél közelében A végzős színiiskolások Csehov Ivanovját adták elő Az életuntságról és a céltalanságról szólt — sokszor unalma­san — a Békés Megyei Jókai Színház mellett működő Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola negyedikes, végzős évfo­lyamának hétfői vizsgaelőadása. A több ígéretes tehetséggel is rendelkező osztály Csehov Ivanov című drámáját választotta, úgy tűnt a produkcióból, helytelenül. A rendezői feladatokat az osztályfőnök, Gáspár Tibor vállalta magára. Könyv a kilenc díszpolgárról Békéscsaba Csehovot a legnehezebben játsz­ható, kissé elavult szerzők között tartják számon. Szokták monda­ni, a nézők nem szeretik a moz­dulatlan, pusztán az értelemre ható előadásokat. Gáspár Tibor rendezése viszont pontosan ezt az irányt követi: a néző érdeklő­dése hullámzik, majd a negyedik(l) felvonás végére telje­sen elvész. Érdekes ugyanakkor az is, hogy egy egészséges, életvi­dám fiatal csapat miért választ egy nem neki való darabot, mi­közben több száz, mentalitásban hozzájuk közelebb álló mű kínál­ja magát tálcán. A végzős színiiskolások elsőd­leges célja nyilvánvalóan az volt, hogy a lehető legtöbbet mutassa­nak meg magúkból és tudásuk­ból, hiszen könnyen eldőlhet ilyenkor az is, hogy ki kap szer­ződést a csabai vagy valamelyik másik színház direktorától. A verseny egyébként hatalmas, örülhet a fiatal pályakezdő, ha minimálbérért segédszínésznek szerződtetik valahová. A Fiatal Színházművészeti Szakközépis­kolának — illetve korábbi nevén a Fiatal Színházművészetért Ala­pítványi Színiiskolának - jó a hírneve. A végzett hallgatók többsége ma már 'szerződéssel játszik valamelyik vidéki társu­latban, Egerben éppúgy megta­lálhatóak, mint Szegeden. Sőt, Datk Brassó megyében talál­ható, hatszáz lelket számláló kisközség. Közigazgatásilag, további négy településsel együtt, az olthévízi körjegy­zőséghez tartozik, közülük Datk az egyetlen magyarok lakta falu. A kistelepülés és Pusztaföldvár évek óta jó kapcsolatot ápol, ami a na­pokban vált hivatalossá. _______Pusztaföldvár A két település kapcsolata 2000- ben kezdődött, Dancz Gyula nyugalmazott címzetes igazgató, a földvári általános iskola peda­gógusa kezdeményezésére. Az elmúlt év márciusában a puszta­földvári diákok jártak a Brassó megyei településen és környé­kén, míg a datkiak szeptember­ben a falunapon viszonozták a lá­togatást. Nemrégiben pedig há­akad olyan is, aki a Fővárosi Operettszínházban bontogatja szárnyait. Egy vizsgaelőadás alkalmával illik véleményt mondani a végzős osztály teljesítményéről, amit e sorok írója meg is tesz azzal a megjegyzéssel, hogy a kritikus véleménye csak egy a sok közül. Az osztály lány tagjainál annyival nehezebb ez a feladat, hogy nincs mód az összehasonlításra. Az el­rom fős küldöttség érkezett Pusz­taföldvárra, amit Ion Serban, Olthévíz polgármestere vezetett. A delegációban Kallós Ince és Baga Sándor, a testület datki tag­jai képviselték településüket. A négynapos látogatás programjai között szerepelt vadászat, helyi, békéscsabai és orosházi kirándu­lás. A fő esemény pedig a két fa­lu közötti együttműködés hivata­lossá tétele volt. A testvér­települési kapcsolatot bizonyító okiratot Olthévíz polgármestere és a datki képviselők, Pusztaföld­vár részéről pedig dr. Baranyi Ist­ván polgármester látta el kézje­gyével. Mint Pusztaföldvár polgár- mesterétől megtudtuk, az együtt­működést a kultúra, a sport, vala­mint a gazdaság és a turizmus te­rületére is ki kívánják terjeszteni. KOVÁCS ERIKA múlt négy évben ugyanis nem na­gyon kaptak lehetőséget az önálló megmutatkozásra a kórusos és a tánckaros feladatokon kívül. A címszerepet alakító Bernscherer Tibort viszont gyakran láthattuk, legutóbb A király meztelen című mesedarabban. Alakítása ezúttal is meggyőző, vannak szép pilla­natai, néha azonban kissé színte­lenül adja az életunt, felesleges embert. A beteg és ragaszkodó fe­leséget Rekedt Gréta keltette élet­re. Izgalmas orgánumával és vé­giggondolt alakításával sokat ígé­rő tehetség. Tisztán és szépen ját­szott Koncz Eszter is, az Ivanov életébe derűt és szerelmet csem­pésző fiatal lány, Szasa szerepé­ben. Vári János számtalan koráb­Kaszaperen az Általános Mű­velődési Központ szervezésé­ben a napokban megrendez­ték a Mesék délutánját, ahol kicsik és nagyok meséltek a résztvevőknek. ___________Kaszaper- Fontos, hogy az olvasás évé­ben mesékkel fokozzuk a gyer­meki kíváncsiságot, a várakozás izgalmát, mélyítsük a varázslatot és nyújtsunk minél maradan­dóbb, sokszínűbb élményt a gyermekeknek. Sajnos az ottho­ni környezetben egyre kevesebb mesét mondanak a szülők. Egyre kevesebb, élőben előadott mesét hallgathatnak a gyerekek. így mind kevesebbet tudnak meg népi kifejezéseinkről, kultúránk hagyományairól. Ezért is gondol­tuk, hogy meseelőadás kereté­ben legalább egy délután erejéig bi apró szerepében már bizonyí­tott, ezúttal viszont nem a karak­terének megfelelő szerepet ka­pott. Nehezen képzeljük el idős nagybácsiként, ez persze nem az ő hibája. Deme Róbert súlytalan az összefüggéseket kereső, a fele­ség meggyógyításán fáradozó or­vos szerepében. Herbst Szilvia alakítása harsány és felszínes, sokszor úgy tűnt, mintha nem egy csónakban evezne a többiek­kel. A legnagyobb figyelem ter­mészetesen a végzősöket kísérte, ám az előadás meghívott szerep­lői közül érdemes kiemelni az al­sóbb évfolyamos, kiváló komiku- si vénával rendelkező Erdei Gá­bort is. CSICSELY ZOLTÁN ráirányítjuk a figyelmet értéke­inkre, valamint a könyvek és az olvasás fontosságára - mondta Kőháziné Patyi Mária, az ÁMK könyvtárosa, a mesedélután szervezője. A könyvtárban három nagy­mama és nagyapa mesélt a nagycsoportos és kisiskolás gye­rekeknek. Emellett a legkiseb­bek is hoztak történetet, mely­nek keretében Pap Délia és Bomba István félénken előadott mesélését hallgathatták a részt­vevők. A hetedikes lányok egy része mesedramatizálással lepte meg a közönséget. Kőháziné ki­emelte, hogy a hallgatóság el­mélyült és csillogó tekintete ar­ra ad ösztönzést, hogy tovább vigyék és jövőre újra megszer­vezzék a mesék birodalmába való belépést. H.M. Hiánypótló helytörténeti kiad­ványt jelentet meg a közeljövő­ben az orosházi önkormányzat. Verasztó Antal Orosháza dísz­polgárai 1889-2000 című köny­vében az olvasók ugyanis elő­ször találkozhatnak olyan ösz- szeállítással, amely a díszpol­gári címmel kitüntetett szemé­lyiségeket mutatja be. A könyv számos érdekességet is tartal­maz, egyebek között Thék End­re halálával kapcsolatban. Orosháza A megjelölt időszakban - 111 esz­tendő alatt - kilencen váltak Oros­háza díszpolgárává. A kitüntetett kiválóságok közül mindössze hár­man születtek Orosházán. A kötet anyaga több hónapos levéltári nyomkeresés után állt össze. A szerző, Verasztó Antal, az élet­pályák bemutatása során emberi történetek tisztázásával is meg­próbálkozott. — A „nyomozás” során Kos­A Henkel Magyarország Kft. több mint 10 éve van jelen Körösladányban. Ez idő alatt a világcég 4,5 milliárd forint mű­ködő tőkét fektetett be a gyár­ba. A gyártási volumen az el­múlt évtizedben négyszeresé­re növekedett. A Henkel körösladányi üzeme a megye egyik vezető munkaadója és adófizetője. Jelenleg több mint 400 dolgozót foglalkoztat, a ta­valy befizetett helyi adó meg­haladta a 100 millió forintot. Körösladány—Budapest — A Henkel Magyarország Kft. dí­jat alapít, amelyet a legeredmé­nyesebb természet- és környezet­védelmi oktatási tevékenységet végző szakembernek (csoport­nak) ítélnek majd oda. A díj elnye­réséhez a Henkel először 2002 őszén ír ki pályázatot, amelyet el­ső ízben a 2002/2003-as tanév vé­gén adja ki. A nyertes tevékenysé­gét a Henkel nyilvánosságra hoz­za és díjazza. A kiválasztás körül­ményeiről kuratórium dönt, amelynek összetételéről a Henkel tárgyalásokat kezd a Környezetvé­delmi és az Oktatási Minisztéri­um, valamint az ELTE Természet­A medgyesbodzási általános is­kola diákjai idén is nagy izgalom­mal készülődnek a farsangi prog­ramokra. Elsőként február 8-án 16 órakor, a szülői munkaközös­ség jóvoltából tartanak egyéni jelmezes felvonulást és versenyt az intézményben. A programban vidám műsor, több kategóriában történő jelmezértékelés, vala­mint meglepetések is várják a gyerekeket. A következő hét pén­suth Lajos díszpolgárrá választá­sának néhány olyan mozzanata is kiderült, amely eddig nem volt is­meretes - tudtuk meg a szerzőtől. Verasztó Antal Thék Endrével, a város egyik jeles szülöttével kapcsolatban sem csak a lexiko­nok életrajzi adataira hagyatko­zott, tovább kutatott. így derült fény arra, hogy Thék Endre, az eddig megjelent életrajzi adatok­kal ellentétben, nem Budapes­ten, hanem Balatonfüreden halá- lozott el 1919. június 8-án. Az orosházi Szántó Kovács János Te­rületi Múzeumban a Magyar Kul­túra Napja alkalmából nyílt meg a Fény című kiállítás, ahol a szel­lemi fény hordozói, Nagy Gyula muzeológus és Thék Endre euró­pai hírnévre szert tett bútorgyá­ros előtt is tiszteleg az utókor. Thék Endre tablóján, Verasztó Antal kutatása eredményekép­pen, már a valóságnak megfelelő életrajzi adat szerepel. tudományi Karának vezetőivel - jelentette be Fekete István, a Hen­kel Magyarország elnök-igazgató­ja legutóbbi sajtótájékoztatóján. A megalapítandó díjjal kap­csolatos pályázati munka ered­ményeként a Henkel arra számít, hogy egyre nő azon fiatalok tábo­ra, akik maguk is elkötelezett, ak­tív támogatói a természet- és a környezetvédelemnek. Jó lenne, ha mind többen személyes pél­dával is élen járnának szűkebb és tágabb környezetükben a kör­nyezetvédelem érdekében. — Világosan felismertük a fenntartható fejlődés alapelvei­nek helyességét, azokat magun­kévá tettük, és ennek alapján dol­goztuk ki környezetvédelmi filo­zófiánkat is. Valljuk, hogy a gaz­daság, a társadalom, valamint a természet- és környezetvédelem szorosan összefüggő, egységes rendszert alkot, az egyik nem fej­leszthető a másik kárára. Az erős gazdasági szervezetek kötelessé­ge, hogy a társadalom fejlődésé­hez úgy járuljanak hozzá, hogy egyúttal óvják és védik a környe­zet és a természet értékeit — hangsúlyozta Fekete István. tekjén a Kölyökparlament tagjai­nak szervezésében Valentin-napi diszkóra hívják a fiatalokat, majd másnap a bodzási óvoda farsangi mulatságán szórakozhatnak a gyerekek és a szülők. Az iskola azon felső tagozatos tanulói, akik szeptember óta rendszeresen részt vesznek a néptáncokta­táson, február 16-án Pusztaott- lakán lépnek fel a helyiek által rendezett bátyus bálon. _______iy A c ímszereplő Bernscherer Tibor és darabbeli felesége, Rekedt Gréta IVFOTÓs KOVÁCS ERZSÉBET Túl az első látogatásokon Testvértelepülési kapcsolat Datkkal Barangolás a mesék birodalmában Három nagymama és nagypapa a gyerekekkel K.1. Környezetvédelmi díj a Henkeltől MAGYAR! BARNA Farsang Medgyesbodzáson Négy kiállítás képei a Százéves emeletén A Gyulán élő festőművész, Székelyhídi Attila önálló, évfordulós tárlatsorozatra készül, me­lyet a Százéves cukrászda épületének emele­tén rendeznek március elejétől. Az Erkel tér 1. számú épületének emeletén folyik a tervek szerinti kiállítóhelyiségek kialakítása. Ságomról. A Gyula Székelyhídi Attila az idén 60 éves (ké­pünkön). Ebből az alkalomból már tavaly nagyszabású kiállítás-sorozat gondolatát vetette fel, melyhez a vá­ros önkormányzata támogatásáról biztosította. Lehetőséget . teremtve a festőművész Névjegy képes rész mintegy 50________ sz ínes repro­dukciót mutat be alkotásaimból. A ki­állításon ezek a képek és egy váloga­tott összeállítás látható majd össze­első igazi katalógusának megjelentetésére. - A katalógus anyaga már nyomdakész állapotban van, szöveges részében 14 festő, író, művészet- történész és más foglal­kozású ismerőseim mondják el gondolatai­kat képeimről, munkás­Székelyhidi Attila 1942-ben született Gyulán. Tagja a Magyar Alkotóművé­szek Országos Egyesületének, a Ma­gyar Vízfestők Társaságának, alapító tagja a Gyulai Művésztelepnek. Csak­nem 40 éve él és alkot a városban. A tanítás és a festészet együtt töltötte ki eddig az életét. Az ábrázoló művészet híve különböző festészeti technikákkal megfogalmazva. sen négy fejezetben a Százéves cuk­rászda emeletén. Az első tárlat anya­gát pasztellképeimből válogattam, a március 9-ei megnyitón Zoltai Dé­nes zeneesztéta, városunk jeles szü­lötte mond bevezetőt, aki a kiállított képekhez társítható zeneművet vá­lasztott. Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művének elemzésével gazdagítja a kulturális eseményt. Kepenyes Pál, az Erkel Ferenc Zeneis­kola igazgatója kvartettjével rövid Mozart-darabot mutat be. így ez alka­lommal a társművészetek közül a ze­nén lesz a nagyobb hangsúly - mondta készülő kiállítás-sorozatáról Székelyhídi Attila. A második tárlat a festőművész grafikáit mutatja be májusban, Ko­vács Lajos és lánya, Kovács Vanda színművészek gazdagítják a megnyi­tó műsorát. A harmadik kama­rakiállítást júliusban rendezik Szé­kelyhídi Attila akvarelljeiből, Kiss Ot­tó és Kiss László fiatal irodalmárok, a város kiemelkedő tehetségei működ­nek közre a megnyitón. A negyedik tárlatot szeptemberre tervezik a fes­tőművész és barátai. Ezen az eddigi életművet összegző képeket ismer­hetik meg az érdeklődők. A bemuta-. tó szakmai jellegét mutatja az is, hogy művészettörténész és festőmű­vész nyitják meg a befejező tárlatot. — Az eddigi előkészítő munkában, s a továbbiakban is nagy segítséget nyújtanak gyulai barátaim, Gyarma­ti Gabriella művészettörténész és Ábrahám György, a Várszínház köz­ismerten kulturális-közéleti érdeklő­désű munkatársa. Szerencsésnek érezhetem magam, hiszen az utóbbi években nem hagytak magamra sem a városvezetés, sem a kultúra ci­vil támogatói. Az igazság azonban az, hogy további támogatókra is szükség lenne a kiállítás-sorozat megrendezéséhez. Tudok róla, hogy a Gyulaiak a gyulaiakért Alapítvá­nyon keresztül már ajánlottak fel anyagi segítséget. Ma, amikor a kul­túra elvesztette vezető szerepét a tár­sadalomban, óriási dolognak tartom a személyes bátorítást és támogatást, összegezte az alkotó, szóke margit Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása Halmozottan hátrányos hely­zetű csoportok foglalkoztat­hatóságáért, tartós foglalkoz­tatásának elősegítésére jelen­tek meg pályázatok január 5- én a Phare előcsatlakozási alapból. E program három különálló részét ismertették tegnap a megyeházán a meg­jelent érdekelt civilszerveze­tek képviselői előtt. Békéscsaba A hátrányos helyzetű csoportok közül a programban a halmozot­tan hátrányos helyzetű fiatalok, a romák és a fogyatékosok kaptak kiemelt helyet, mindhárom cso­port külön alprojektben szerepel. A pályázatokkal kapcsolatos eljárásrendből és a szakmai is­mertetőből kiderült, hogy három régiónkat - köztük a dél-alföldit is - megcélzott program elsődle­ges célja az említett csoportok érintett tagjainak visszasegítése a munkaerőpiacra, a munkanélkü­liség csökkentése. Ezért az alap által biztosított összegekből mindhárom alprojekt esetében fi­nanszírozzák egy év képzés, majd félév foglalkoztatás költsé­geit. A nyertes pályázó azonban köteles azért felelősséget vállalni, hogy a másfél éves időszak lejár­ta után a résztvevők még legalább fél évig megmaradjanak az így ki­alakított munkahelyükön. A lehetőségek iránt érdeklődni lehet a DARFT Regionális Fejlesz­tési Ügynökségnél Szegeden, az Oroszlán utca 2 szám alatt, tele­fon: (62) 558 620. A pályázatok le­tölthetők a www.prof.iif.hu/esza internet címről. ___________________________________________V. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom