Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-21 / 44. szám
mm 2002. Február 21., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL OVB: listák és panaszok Budapest Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnap esti ülésén nyilvántartásba vette az MSZP és a Fidesz-MDF országos választási listáját, majd több beadványt, illetve panaszt tárgyalt meg. Első napirendi pontként az OVB nyilvántartásba vett két, eddig ismeretlen szerveződést, a Független Polgári Pártot, valamint a Magyar Nő Pártot, és úgy döntött, hogy az MNP rövidítést az utóbbi párt használhatja. Ezt követően - miután állampolgári összeférhetetlenséget nem találtak - a bizottság egyhangúlag elfogadta a szocialista párt, illetve a Fidesz-MDF országos listáját. Három beadványt panasznak minősített a testület, de valamennyi esetben úgy vélekedett, hogy a felvetett ügyek nem tartoznak a hatáskörébe. Az OVB külön állásfoglalásában rámutatott: a bizottság csak a politikai hirdetések kérdésében illetékes, ezért például nem tartozik rá Lamperth Mónika panasza; a szocialista képviselő azt panaszolta, hogy nem jut elég szereplési lehetőséghez a rádióban illetve a televízióban, miközben Szita Károly, a Fidesz helyi jelöltje polgármesterként korlátlan megszólalási lehetőséget kap. A Bizottság rámutatott: ez esetben a médiatörvény az irányadó, ezért a panaszt átadja az Országgyűlés egyéni választókerületi bizottságának. Hasonló megközelítésben ugyanerre a fórumra utalták Fülöp Géza igali független jelölt panaszát; az ő tapasztalata szerint mások is gyűjtenek ajánlószelvényt az ő nevében, azaz nincs biztosítva az adatvédelem. A Bizottság úgy vélte: ezzel a problémával az adatvédelmi biztosnak kell foglalkozni. A Demokratikus Választás Mozgalom nevű szervezet kérte a Bizottságtól a jelenlegi ajánlószelvény-gyűjtés megszüntetését, miután véleménye szerint nincs mód a visszaélések elkerülésére. Az OVB úgy foglalt állást, hogy a választások lebonyolításáról megfelelő törvény rendelkezik, az ajánlószelvények ellenőrzését pedig ugyancsak jogszabály írja elő. _______________________(pAki AG RO+MASHEXPO 2002. február 20-23. között 21. alkalommal szervezi a Hungexpo Rt. a hazai és nemzetközi mezőgazdaság egyik legpatinásabb szakkiállítását. A rendezvényen 160 kiállító vesz részt. A mezőgazdaságigép-ipart képviselő kereskedők, forgalmazók és gyártók közül főként a szántóföldi termesztés és állattartás gépeit, berendezéseit bemutató cégek lesznek jelen. __________________________________FOTÓI EUROPREM/KALLUS GYÖRGY Párbeszéd vagy pártbeszéd A választópolgárok ne szavazzanak a Fidesz-MPP-MDF ösz- szefogásra - erre szólít fel a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács (TÉT). A szervezet azért döntött így, mert az érintett pártok nem válaszoltak megkeresésükre, és ez párbeszéd- ellenességet tükröz. Budapest A TÉT még decemberben kérte nyilatkozattételre a pártok vezetőit, hogy programjukban vegyék figyelembe a gazdaság szociális minőségének javítását, egy új alkotmány megalkotását kétkamarás parlament bevezetésével, a kirekesztő hangvétel mellőzését, valamint ne használjanak gyűlöletkelt'ő hangnemet más pártokkal szemben. Az MSZP, a Munkáspárt és a kisgazdák aláírták a nyilatkozatot. Az SZDSZ fenntartásait fogalmazta meg. A MIÉP nem írta alá a nyilatkozatot, mondván: „annak alaptételei megegyeznek a párt nézeteivel.” Kemény László, a TÉT társelnöke szerint a Fidesz és az MDF magatartásával és programjával nem párbeszédet, hanem pártbeszédet folytat a választópolgárokkal, így arra kémek mindenkit, ne pazarolják voksukat ezekre a politikai erőkre. A társelnök állítja: a TÉT nem azt akarja megmondani, hogy kire szavazzanak az emberek, csak azt, kire ne. A szervezet levelére a Centrum Párt sem válaszolt. Kemény László úgy véli: a nemrég alakult párt még nem rendezte sorait. A Fidesz nem kívánt reagálni az elhangzottakra. Ennek oka az, hogy nincs tudomásuk semmilyen levélről, másrészt a Fidesz „nem kíván polemizálni társadalmi szervezetekkel”. NAGY ESZTER DÓRA Bolyai-díj: a tudás érték Budapest Egy jobb, harmonikusabb, élhetőbb világ reményében dolgoznak, teszik a dolgukat a tudósok, a kutatók, tevékenységükhöz méltó anyagi és erkölcsi elismerés mindannyiunk érdeke - fogalmazott lapunknak Somody Imre vállalkozómecénás, a Bolyai-díj kitalálója, alapítója. Úgy tartja: szükségünk van olyan alkotókra, akik hozzátesznek valamit az ország és a világ tudományos életéhez. Március 2-án másodszor ítélik oda a legrangosabb civil alapítású tudományos elismerést, a Bolyai- díjat. Az első díjazott 2000-ben Freund Tamás agykutató volt, aki Bolyait ábrázoló kisplasztikát és a mellé járó nettó 14 millió forintot Göncz Árpádtól vehette át. A Bolyai-díjat kétévente az a magyar állampolgár, illetve magyar származású személy kaphatja, aki nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményt ér el a tudományos kutatás, fejlesztés terén. A díjazottat 14 tagú, akadémikusokból álló független bizottság választja ki. A Bolyai-díj Alapítványhoz az utóbbi két évben csatlakozott néhány vállalkozó, bankár, akiknek segítségével hosszú évtizedekre biztosítható az elismerés továbbélése. h. m. Az utolsó ülésnap Magyaros turizmus Budapest A kormány nem a szakma érdekeit nézi, ezért nem tesz meg mindent a turizmus fellendülésének érdekében - véli Meszter László, az Idegenforgalmi Koordinációs Testület (IKT) elnöke. Mint fogalmazott: az IKT fennállásának tizenkét éve alatt az utóbbi két évben sikerült a legkevesebb eredményt elérni. Az elnök ezzel reagált Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium turisztikai helyettes államütkára egyik korábbi kijelentésére. Meszter László szerint a tárca nem kellőképpen tálalja a statisztikai adatokat, hiszen hiába látogatott tavaly 30 millió turista Magyarországra, a szállodák kapacitása mégsem volt kihasználva. Igaz, tette hozzá, a szeptemberi terrortámadások jelentős hatással voltak a turizmusra. PRiVACSEK A. Budapest A Magyar Szocialista Párt még nem döntötte el, részt vesznek-e a parlament február 26-ai ülésén, illetve ha ott lesznek, megszavazzák-e a Fidesz médiatörvény módosítására vonatkozó javaslatait - derült ki a házbizottság tegnapi ülésén. Továbbra sem tudni, hogy az MSZP frakciója - korábbi kijelentését megváltoztatva - jelen lesz- e az Országgyűlés február 26-i plenáris ülésén - mondta a ház- bizottsági ülést követő sajtótájékoztatón Áder János házelnök. Épp ezért azt sem tudni, hogy a szocialista honatyák - ha jelen lennének az ülésen - megszavaznák-e a Fidesz javaslatát, miszerint a házszabálytól való eltéréssel foglalkozzanak a médiatörvény jogharmonizációs módosításával. A kivételes tárgyalási mód lehetővé tenné, hogy már aznap szavazzanak az előterjesztésről, ellenkező esetben nincs értelme elkezdeni a tárgyalását. Az előterjesztés egyébként többször szerepelt a T. Ház előtt, ám mivel a változtatás kétharmados többséget igényel, az MSZP és az SZDSZ ellenállása miatt elbukott. Áder János azt is bejelentette, hogy a szocialisták'nem Voriták vissza „Mindennapi kenyerünk... (Ahogyan élünk)” című vitanap- indítványukat. Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese az Europress érdeklődésére azt elmondta: erről hétfőn dönt a frakció. Az ellenzéki politikus nem árulta el, miről szólna a vita, mondván: akkor a Fidesz is megtudhatná a részleteket, és jobb az elővigyázatosság. TAKÁCS MARIANN Felébredt Csipkerózsika álmából A Gyulai Várfürdő Kft. tavaly a Gazdasági Minisztérium Széchenyi-tervi pályázatán egészségturizmus fejlesztési projektjével 400 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el. A projekt értéke összesen 920 millió forint, a beruházáshoz az elmúlt év decemberében hozzá is kezdett a nagy Békés megyei építőipari cég, a BÁÉV Rt. — A beruházásnak köszönhetően a Gyulai Várfürdő teljesen megújul — nyilatkozta Cséfán Lajos ügyvezető igazgató. - Április 17-én adjuk át az új élményelemekkel felújított árnyékolós gyógymedencét. Pünkösdre befejeződik a teljes nyitott téri rekonstrukció, átadjuk a dö- gönyözős gyógymedencét, a gyermek víziparadicsomot, a teljesen felújított, új térburkolattal ellátott úthálózatot és csaknem 4 ezer négyzet- méteren a XXI. század színvonalára emelt gyógyászati épülettömböt. A beruházás teljes befejezése a well- ness-központ átadásával augusztus 20- án lesz. A beruházást úgy valósítja meg a Várfürdő, hogy ezalatt is szinte teljesen zavartalanul vehetik igénybe a vendégek a szolgáltatásokat. Május 17- éig megújul a Várfürdő nyári főbejárata is. Méltán mondhatjuk, hogy évi több mint 750 ezres vendégforgalmával nemcsak az ország egyik legnagyobb, hanem legszebb, legmodernebb fürdője lesz ismét a Gyulai Várfürdő, a dél-alföldi régió első számú turisztikai látványossága. Az 1986-tól 1999-ig Csipkerózsika álmát alvó Gyulai Várfürdő az elmúlt három esztendőben óriási lépéseket tett az elmaradt fejlesztések miatti hátránya felszámolásában. Ehhez nyújtott egyedülálló segítséget a Széchenyi- terv. A számok Önökért beszélnek www.gm.hu Savval leöntött autó Itvándi Térfoglalók Tüntető nagygyűlést szervez a MIÉP vasárnapra a Köztársaság térre, hogy kifejezze Oláh János megvert képviselőjelölt iránti szolidaritását. A térre az MSZP is bejelentett egy tüntetést; és a választásokig tartó területfoglalási engedélyt kért székháza elé, vasárnap azonban nem tart ellendemonstrációt . DÓCZY LÁSZLÓ Maró vegyszerrel öntötték le Francz Rezső szocialista ország- gyűlési képviselő kocsiját Istvándiban. A honatya szerdán este fogadóórát tartott, majd hazatérve vette észre, hogy veszélyes anyaggal tönkretették a jármű elejét. Az eset istvándi látogatása alatt történhetett, a képviselő mögött álló gépkocsin is hasonló sérülést találtak. A falubeliek kétségbe vonják, hogy náluk került a vegyszer a kocsira, a településen kedvelik a képviselőt, akinek kocsiján mintegy kétszázezer forintnyi kár keletkezett. A barcsi rendőrség vizsgálatot indí- tott az ügyben. nagy László A TERROR HÁZA. Vasárnap, a kommunizmus áldozatainak emléknapján nyitja meg kapuit Budapesten a Terror Háza az Andrássy út 60. alatt. A ház - annak külső és belső kialakítása, használati tárgyak, a kínzóeszközök - mementója a nyilas és a kommunista terrorszervezetek rémuralmának. A Terror Házát megtekintőt már a belépést követően nyomasztó érzés keríti hatalmába, sötét szobák, folyosói félhomály, korabeli börtöncellák és egy kínzókamra látványa, visszaemlékezéseket sugárzó képernyők, és egy tűzfal, amelyen több ezer áldozat fekete-fehér fotója látható. „Bár a gyilkosnak megbocsáthatsz, a terror iszonyát ne feledd, és az áldozatokról megemlékezz" - hirdeti a Terror Háza falán a felirat._______ ■ Hírek HATPÁRTI. Az SZDSZ szerint a köztársasági elnöknek nem szabad a Fidesz-MPP befolyása alatt cselekednie, és fel kellene szólítania a miniszterelnököt, kérjen bocsánatot, és kövesse meg az ellenzéket a legutóbbi parlamenti ülésen történtek miatt, amikor több kormánypárti honatya - a szocialista képviselők szerint a kormányfő is - hazaárulónak nevezte az ellenzéket, mti NYILATKOZAT. Elutasítjuk azt a hangvételt, amely az ellenfelet „hazaárulónak”, „strigának”, „szellemi hajléktalannak” nevezi, személyében és tisztességében támadja - áll a MSZP fiatal képviselőjelöltjei, a Fiatal Baloldal és az Ifjú Szocialisták vezetői által kiadott nyilatkozatban. Felszólítják az ország fiatal választópolgárait, hogy éljenek szavazati jogukkal, és döntsenek Magyarország jövőjéről. EUROPRESS DROG. Mádl Ferenc köztársasági elnök és Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter nyitotta meg a Vallás a drogmegelőzésben - drogmegelőzés az egyházban című konferenciát. A találkozón az egyházak megvitatják a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében alkotott nemzeti stratégiai programot. Mádl Ferenc nagyrabecsülését és köszönetét fejezte ki az egyházaknak azért a nemes elhatározásért, hogy készek fokozni erőfeszítéseiket a szenvedélybetegségek megelőzése és gyógyítása érdekében, mti KAMPÁNY. Tiltakozó nyilatkozatot fogalmazott meg a politika határait túllépő kampány és stílus miatt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Nemzeti Egység Mozgalom, a Professzorok Batthyány Köre, a Jobboldali Ifjúsági Közösség, a Magyar Polgári Nőfórum, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület, a Pofosz, a Politikai Elítéltek Közössége, a Magyar Piarista Diákszövetség, valamint a Történelmi Igazságtétel Bizottság, mti ALÁÍRÁS. A hazai önkormányzatok közül elsőként Debrecen teremtette meg a feltételét a digitális aláírás elfogadásának és használatának - jelentette be Kósa Lajos polgármester. A debreceni polgármesteri hivatal és a Matáv Rt. 2000 tavaszán állapodott meg a digitális városprojekt megvalósításáról, ennek egyik újabb állomása a web- adórendszer kifejlesztése, mti HAJLÉKTALANOKNAK. A Magyar Vöröskereszt országszerte tisztálkodási lehetőséget igyekszik biztosítani a hajléktalanok számára. A rászorulók ruháját is kicserélik a nappali melegedőkben. A szociális foglalkoztatókkal kötött megállapodás keretében munkalehetőséget kínálnak az elesettségből kitömi vágyóknak, europress ELHUNYT. Életének 92. évében elhunyt Both Béla színész, rendező, a Nemzeti Színház egykori igazgatója. 1962-ben kapta meg az Érdemes művész, 1971-ben pedig a Kiváló művész címet. Ő alakította Bástya elvtársat Bacsó Péter A tanú című filmjében. Béla bácsiként állandó szereplője volt az első magyar teleregénynek, a Szomszédoknak. MTI DOKUMENTUMFILM A MTV 2-es csatornája ma 19 órakor mutatja be a Tűzhalál 1969 című dokumentumfilmet. A fűm Bauer Sándort mutatja be, aki tizenhét évesen, 1969. január 20-án a Nemzeti Múzeum lépcsőjén felgyújtotta magát, így tiltakozva a szovjet megszállás ellen, europress ■