Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-20 / 43. szám

14. OLDAL - 2002. FEBRUÁR 20., SZERDA SPORT A Hungarotel Rt. Intemetszolgáltatása || GIOÖONSt www.globonet.hu 74 Nagy feladatok előtt az orosházi karatésok Márciusban Svájcban és Hollandiában szerepelnek A több mint százhúsz tagot számláló orosházi Kyokushin Ka­rate Szabadidő Kör versenyzőire jelentős feladatok várnak eb­ben az évben is. A tervekről a klub vezetőedzőjével Zsiga Zsolt háromdanos mesterrel beszélgettünk, aki egyben a Ma­gyar Oyama Kyokushin Szövetség férfi válogatottjának szövet­ségi kapitánya is. Orosháza- Milyen versenyekre készülnek az idén az orosházi karatésok?- A legelső idei megméretteté­sünk március 9-én Svájcban lesz, amikor az utánpótlás full-contact Világ-kupa versenyen szerepelnek fiataljaink. A junior országos baj­nok Kerekes József mellett Vahl Frigyes és Deák Tímea indul a svájci viadalon. A felnőttek számá­ra is rendeznek nemzetközi ver­senyt Svájcban ebben az időben, itt nehézsúlyú bajnokunk Vámosi Péter indul. Hollandiában rende­zik március 24-én a nyílt full- contact Európa-bajnokságot, ame­lyen 80 kg-ban Kunstár Roland in­dulhat, áld jelenleg katonai szolgá­latát tölti. Amennyiben parancs­nokai hozzájárulnak az utazásá­hoz ott lehet az Eb-n, s mellette nehézsúlyban Vámosi Péter szere­pel a kontinensviadalon, aki tavaly bronzérmes lett. A hölgyeknél De­ák Tímea is ott lehet az Eb-n, mi­vel addigra betölti a tizennyolca­dik életévét. Őt elsősorban a ta­pasztalatszerzés miatt visszük ki erre a rangos versenyre.- Mi lesz a további program a komoly megmérettetést jelentő márciusi nemzetközi feladatok után?- Júniusban az Amerikai Egyesült Államokban rendezik meg a kyokushin Világ-kupát, amelyen három orosházi is indul­hat. Á magyar férfi válogatott tag­jaként négy súlycsoportban két- két versenyző utazhat Floridába, s erre jó esélye van a 70 kg-ban Gottfried Sándornak, a 80 kg-ban az addigra már leszerelő Kunstár Rolandnak, míg nehézsúlyban Vámosi Péter biztosan ott lesz a viadalon. Július elején Gyopáros- fürdőn tartjuk az egyhetes gyer­mek edzőtábort, majd a felnőttek edzőtáborozása következik az üdülőhelyen. Július végén és au­gusztus elején vagy Szegeden vagy Tiszafüreden tartja szövet­ségünk a hagyományos nemzet­közi edzőtáborát, amelyen dan- vizsgára is sor kerül.- Mikor lesz nagy nemzetközi versenyük a hagyományos Oros­háza Open?- Az idén egy jelentős ver­senyt rendezünk, szeptember vé­gén az Orosháza Opent, amelyre több mint tíz országból hívunk versenyzőket. Ennek a szervezé­se már most folyik, hiszen bizto­sítani kell a viadal anyagi hátte­ret, ezért keressük a szponzoro­kat az egész napos rangos viadal­ra.- Milyen versenyekkel zárják az évet?- Az összevont országos baj­nokságra - amelyen minden ha­zánkban bejegyzett kyokushin szövetség karatésai indulnak - október 12-én kerül sor. Október 26-án Sydneyben rendezik az Ausztrál Opent, amelyre a ma­gyar válogatott tagjaként Vámosi Péter is utazik, aki tavaly az ötö­dik helyet szerezte meg a rendkí­vül erős mezőnyben - fejezte be az orosházi szakember, iverasztói Bulgária, Horvátország... Góg Anikó már a Világ Kupa versenyekre készül Orosháza Góg Anikó, az Orosházi Eötvös DPSE olimpiai kerettag triatlonis- tája a hét végén érkezett haza há­romhetes bulgáriai edzőtáboro­zásáról. Az elmúlt évben csapat­ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert orosházi sportolónő a válo­gatott keret tagjaként kemény alapozáson vett részt Bulgáriá­ban. Mint a versenyző édesapjá­tól és menedzserétől, Góg Györgytől megtudtuk, naponta két úszóedzés, torna, kondicio­náló termi edzések szerepeltek a felkészülési programban. A haza­érkezés után Anikó útja hétfőn a Sportkórházba vezetett, ahol kü­lönböző vizsgálatokat végeztek el az egészségügyi szakemberek. Egyébként nem sokáig lesz itt­hon az orosházi triatlonista, hi­Békéscsaba Békéscsabai Előre NK— Túrkevei VSE 29-21 (17-12) Előkészületi női kézilabda-mérkő­zés, Békéscsaba. Békéscsaba: Ko- vácsné — Kovacsicsova 2, Hajdú 1, Krista 1, Kurgyis 3, Kovács 1, Ancsin 9. Cs.: Szigeti (kapus), Vass 8, Csen­des 2, Mahler 1, Valyuch, Lisztóczki 1, Valaczkai. Edző: Szabó Károly. Az szén március elsején válogatott társaival együtt a horvátországi Pulába utazik kéthetes edzőtábo­rozásra, ahol a kellemes húsz fok körüli időben a tengerparton a kerékpározás és a futás kerül elő­térbe az edzések során. A pulai felkészülés után áprilisban már kezdődik az idei Világ Kupa ver­senyek sorozata, amelyek közül minél többön szeretne rajthoz állni Góg Anikó, hiszen itt gyűjt- heti össze a 2004-es athéni olim­piai kiutazáshoz szükséges rang­listapontokat. Ehhez azonban a városi önkormányzat támogatása mellett további szponzorokra lesz szükség, hiszen a Világ Kupa versenyek egy jelentős részét a tengerentúlon - az Egyesült Álla­mokban, Ausztráliában és Kana­dában - rendezik. ellenfél legjobb dobói: Szókéné 6, Jánics 4. A pénteki Spartacus elleni baj­nokira készülő lila-fehérek az első tíz percet leszámítva jól vé­dekeztek, több ügyes támadást vezettek az Ajtony Ákos által diri­gált NB I B-s listavezető Túrkeve ellen. Szabó Károly több variá­ciót is kipróbálhatott a hasznos erőfelmérőn. ■ _______Rövidem_______ LA BDARÚGÁS. Szerdán újabb előkészületi mérkőzést játszik az NB I B-s labdarúgó-bajnokság Keleti cso­portjának listavezetője, az Előre FC Békéscsaba. A lila-fehérek ma, 14 óra­kor vagy a Vandháti úti salakos pá­lyán, vagy a Fű—4-esen fogadják az NB II Keleti csoportjában szereplő Bőcs csapatát, amelynek játékos edzője az egykori békéscsabai csatár, Kulcsár Sándor. ÁTIGAZOLÁS. Február 15-én be­fejeződött a labdarúgók téli átigazolá­si időszaka. Mint Szabó Lászlótól, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjától megtudtuk az idén nagy volt a játékos mozgás, hiszen a tél folyamán 102 Békés megyei labda­rúgó átigazolását intézték. TEREMFOCI. Elkészült a 35 éven felüliek Soproni Ászok Kupa terem­labdarúgó-bajnokságának tavaszi ver­senykiírását. A mérkőzéseket hétfői és keddi napokon játsszák Békéscsa­bán, az 2-es iskolában. Az első játék­nap március 11-én lesz. A nevezési határidő február 28., 15 óra amelyet a polgármesteri hivatal sportosztályán Tóth Pálnál kell leadni (Békéscsaba, Szent István tér 7.). ÖREGFIÚK. Március 9-én, szom­baton Csanádapácán, az ÁMK sport- csarnokában öregfiúk teremlabdarú­gó-tornát rendeznek, amelyre márci­us elsejéig lehet jelentkezni Szikora Pálnál a (68) 420-010 vagy a (68) 420-390-es telefonszámon. KÉZILABDA. A férfi kézilabda NB I-es bajnokság góllövőlistáját a győri Frey János vezeti 124 góllal, a 115 gó­los pécsi Katzirz Dávid előtt. Rosta István, az Every Day Orosháza váloga­tott beállósa 86 góllal a hetedik helyn áll a rangsorban. ______________■ jvyy Ha sznos gyakorlás Az első doppingeset Téli olimpia A Salt Lake City-i téli olimpia tize­dik napján négy számban avattak győztest, s megszületett az első doppingeset. A síugrók nagysáncon rende­zett csapatversenyében nyolc ug­rás után a lehető legkisebb, egyti- zedpontos(l) különbséggel győ­zött a német válogatott a finnek előtt. A bronzérem a szlovéneké lett. A bajnok kvartett az első soro­zat négy ugrása után közel 10 pon­tos előnnyel vezetett a finnek előtt, a különbség azonban ké­sőbb folyamatosan csökkent. A záró sorozat előtt a németek veze­tése 5.7 pontos volt, ami kis híján kevésnek bizonyult: az északiak utolsó versenyzője, Janne Ahonen ugyanis 125.5 m-re, míg Martin Schmitt „csak” 123.5 m-re szállt. A női sílövők 4x7.5 km-es vál­tóversenyét a címvédő német vá­logatott nyerte meg. A Katrin Apel, Uschi Disl, Andrea Henkel, Kati Wilhelm összeállítású együt­tes a lövészet során a vetélytár- saknál kevesebbet hibázott, jól futott, így megérdemelten végzett az élen, a norvég, illetve az orosz csapat előtt. A műkorcsolyázók jégtánc-versenyét a francia Marina Anissina, Gwendal Peizerat kettős nyerte legjobb nyolc között Svédország— Fehéroroszország, Csehország— Oroszország, Finnország-Kanada A mormon vezető is elégedett Nemcsak a szervezők és a közönség, hanem a Utah állam lakosságá­nak 70 százalékát tömöritő mormon egyház vezetője is elégedett a Salt Lake City-i játékok eddigi tapasztalataival.- Mitt Romney és csapata fantasztikus munkát végzett, legszívesebben nekik is adnék egy aranyérmet. Nem akarom bírálni Atlantát, Naganót vagy Sydneyt, de úgy érzem, hogy mi többet nyújtunk a látogatóknak - mondta a 91 éves Gordon B. Hinckley. A vallási vezető a naplókban testőrök seregével őrzött rezidenciáján fo­gadta az ötkarikás VIP-vendégeket, köztük George W. Bush amerikai el­nököt és Kofi Annan ENSZ-főtitkárt. A 160 országban 11 millió hívőt számláló közösség több millió dollárral támogatja a téli olimpiát. A mormonok központjának számító Temple Square-t a játékok első he­tében 70 ezer érdeklődő kereste fel. A rövidpályás gyorskorcsolyá­zó Steven Bradbury szombati el­sősége után újabb aranyérmet szerzett Ausztrália: Alisa Camplin a női síakrobaták ugrás számában győzött. A 27 éves versenyző sike­re meglepetés, hiszen pályafutása során ezt megelőzően még Világ Kupa-viadalon sem tudott diadal­maskodni. A második és harma­dik helyen kanadaiak - az előző idényt sérülés miatt szinte telje­sen kihagyó Veronica Brenner, va­lamint a világbajnoki bronzérmes Deidra Dionne — végeztek. A műkorcsolyázók jégtánc­versenyét a naganói bronzérmes, 2000-ben világbajnok, tavalyi vb- második francia Marina Anissina, Gwendal Peizerat kettős nyerte. A második helyen a vb-bronzérmes orosz Irina Lobacseva, Hja Aver­buh, a harmadikon a világbajnok, Grand Prix-győztes olasz Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio duó végzett. A férfi jégkorongtomán kiala­kult a negyeddöntő párosítása: a és Egyesült Államok-Németor- szág mérkőzésekre kerül sor. A férfi curling selejtezőjéből Kanada, Norvégia, a címvédő FOTÓI ERA Svájc és Svédország biztosította helyét az elődöntőben. A 10. napon megszületett a já­tékok első doppingesete: a fehér­orosz küldöttség egyik versenyző­jének szervezetében nandrolon nyomaira bukkantak, de a minta­vétel során szabálytalanságok tör­téntek. Ezért a Nemzetközi Dop­pingellenes Ügynökség arra köte­lezte, hogy minél előbb ismét ves­se alá magát a vizsgálatnak. A sportoló azonban erre nem volt hajlandó és a delegáció vezetőjé­vel együtt ismeretlen helyre távo­zott. A kontroll megtagadása dop­pingvétségnek minősül. Jaroszlav Barisko csapatveze­tőt kizárták, az olimpikon - aki­ről Francois Carrard, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság főigazga­tója csak annyit közölt, hogy nem volt döntős — versenyzői engedé­lyét azonnali hatállyal felfüggesz­tették. Fárasztó az önkéntesek munkája Bill Young soha nem gondolta volna, hogy a téli olimpia ideje alatt női táskákban fog kotorászni. — Én még a feleségem táskájába sem szoktam belenyúlni — mor­golódott a Salt Lake City-i játékok negyvenkilenc éves önkéntese, miközben egy újabbat vizsgált át az egyik belvárosi ellenőrző pont­nál. A folyamatos kutakodásba belefáradt önkéntesből csak úgy áradt a panasz: az átvilágító kapuknál elhelyezett alacsony asztalok miatt túl mélyre kell hajolni a kontrollálás során, ami állandó hát- és de­rékfájást okoz. „Kollégája", Rex Miller panaszkodás helyett rugalmas engedékeny­séggel könnyített a munkáján: egy idő után elege lett abból, hogy az újságírókat hosszú terelőúton vezesse ki az utcára az utaztatásu­kat szervező központból, inkább elnézte, hogy az egyébként is ké­nyelmes, no meg szabálytalan kodásra mindig hajlamos tudósítók az egyik falon tátongó lyukon távozzanak az épületből. Az olimpia szervezői szerint a téli játékok sikere — ugyanúgy, mint eddig szinte mindig - részben az önkéntesek munkáján is múlik, mert megfizethetetlenül költséges lett volna, ha pénzért közremű­ködőket kell alkalmazni. Változások a Jamina SE-nél Békéscsaba Az NB III-as labdarúgó-bajnok­ság Alföld csoportjában szereplő békéscsabai Jamina SE-nél tör­tént téli változásokról Fülöp Imre elnök a következőket mondta:- Megvalósult a sporttelepet körülvevő kerítés egy részének tel­jes felújítása, elkészült a salakos pálya villanyvilágítása. Ez sokat lendíthet majd az edzéslátogatott­ságon. A klubunknál nagy volt a játékos mozgás is. Távoztak: Oláh Attila (Magyarbánhegyes), Bo- tyánszki Attila (Csorvás), Flórea Mircea Sebastian (Kétegyháza), Lipták János (Medgyesegyháza), Cseke Tamás, Jantyik Péter és Ko­vács Attila (mindhárom Sarkad). Hozzánk igazoltak: Varga Mihály (Orosháza FC), Sajben Gábor (Nagyvarsány), Walfisch József (Hetényegyháza), László Zsolt (Kamut). A felkészülést a tavaszi szezonra január 14-én kezdte meg a csapat heti négy edzéssel, vala­mint edzőmérkőzésekkel. A játé­kosok hozzáállása, az edzésláto­gatottság és az eddigi előkészületi mérkőzéseken mutatott teljesít­mény jó alapja lehet egy sikeres ta­vaszi szezonnak. Célkitűzésünk továbbra is változatlan, szeret­nénk az első nyolc hely valame­lyikét megszerezni. A jövőben szeretnénk a Madách utcai iskolá­val szoros együttműködési megál­lapodást kötni és terveink között szerepel a Bessenyei utcai sportte­lepen egy közös, utánpótlás-neve­lő központ kialakítása. A Bozsik- programba a Madách iskolával kö­zösen kapcsolódunk be és szeret­nénk, hogy a tervezett utánpótlás­bázis a jövőben a program békés­csabai alközpontjaként funkcio- náljon. ____________________■ Te remlabdarúgó-tornák futószalagon Óceán Race Rio de Janeiro Gyomaendrőd Az NB I-es női teremlabdarúgó­bajnokság Keleti középdöntőjé­nek utolsó fordulóját Gyomaend- rődön rendezték meg. A dévavá- nyaiak 200 néző előtt mindhárom találkozójukon vereséget szen­vedtek, így csoportjukban utol­sók, negyedikek lettek. A folyta­tásban az 5—7. helyért folytatják a küzdelemsorozatot. Dévaványa—Szeged 0—3 (0—3). V.: Rózsa. Dévaványa: Szabó - Purger, Fa­ragó E„ Faragó I., Kóter, Bakóné. Cs.: Zeller Gy. (kapus), Magda, Penge, Tóth, Zeller A. Edző: Bakó Zoltán. Jó: Pengő, Bakóné. Szentes—Dévaványa 7—1 (7—0). V.: Scsitovics. G.: Faragó I. Jó: Kóter, Fara­gó I. Dévaványa-Salgótarján 0-3 (0­0). V.: Takács. Jó: Bakóné, Kóter, Pen­gő­További eredmények: Salgótarján- Szentes 0—2, Szeged—Salgótarján 0—0, Szentes—Szeged 5—2. A középdöntő végeredménye: 1. Szentes 32,2. Salgótarján 18, 3. Szeged 13,4. Dévaványa 4 ponttal. Kétegyháza Kilenc csapat részvételével Két- egyházán, a Mezőgazdasági Kö­zépfokú Szakoktatási Továbbkép­ző és Szaktanácsadó Intézet meg­alapításának 50 éves jubileuma tiszteletére Farsang Kupa terem­labdarúgó-tornát rendeztek. A végeredmény: 1. Hunyadi János Gimnázium (Mezőkovácsháza), 2. Munkácsy Mihály Szakiskola (Gyula), 3. Mezőgazdasági Középfokú Szakokta­tási Intézet (Kétegyháza). Gólkirályok: Bozsár Gábor (Gyuía, Munkácsy) és Be­nedek Vilmos (Kétegyháza) 6 találattal. CSANÁDAPÁCA Tizenegyedik alkalommal ren­dezték meg Csanádapácán a Far­sang Kupa teremlabdarúgó-tornát 18 csapat részvételével. A hely­osztókon, a bronzéremért a Csanádapácai Frédi Söröző gár­dája 5—2-re kikapott a Kunágota együttesétől. A döntőben a Csanádapácai Cargo Team együt­tese 3-2-re győzött a Jamina SE ellen. Különdíjasok. Legjobb kapus: Radics Antal (Cargo Team). Gólkirály: Bíró Tibor (Kunágota) 17 találattal. Legjobb mezőnyjátékos: Cseke Tamás (Jamina). Szentes Serdülő leány teremlabdarúgó-tor­nát rendeztek hat csapat részére Szentesen. Békés megyét két együttes képviselte, a Dévaványai SE és a Csanádapáca gárdája. Ez a két együttes jutott a döntőbe, ösz- szecsapásukból a dévaványaiak kerültek ki győztesen, 1-0-ra nyer­tek. A további sorrend: 3. Szentes, 4. Szekszárd, 5. Kiskunfélegyháza, 6. Budapesti Vasas. ■ A német Illbruck nyerte meg a Vol­vo Ocean Race földkerülö vitorlás- verseny negyedik, Auckland és Rio de Janeiro közötti szakaszát, ezzel őrzi összetettbeli elsőségét. A 6700 mérföldes távot 23 nap alatt tette meg.______________■ Tot ótippjeink A 8. heti szelvényekhez 1. Hertha—Kaiserslautern x 2 2. Rostock—VfB Stuttgart 1 3. Wolfsburg-1860 München lx 4. Nürnberg-1. FC Köln 1 5. St. Pauli—Mönchengladbach 1 x 6. Leverkusen-BVB Dortmund 1 x 7. Bremen—Hamburg 1 8. Atalanta—Lazio x 2 9. Bologna—Verona 1 10. Chievo—Brescia 1 11. Internazionale-üdinese 1 x 12. Piacenza-Parma x 1 13. Venezia-AC Milan 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Torino—Juventus 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom