Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-19 / 42. szám
iSRÉKÉS MEGYEI Hfl,AP ■ 2002. FEBRUÁR 19., KEDD - 9. OLDAL A lelkűnkben már itt a tavasz Az ingdivat a merészebb férfiaknak kedvez Városi bölcsőde és óvoda vállalkozásban A szokatlanul enyhe februárban előkerültek a könnyű felöltők, vékony kabátkák és a színes muszlin sálak. A divat szakemberei szerint jöhet itt már bármilyen hideg, az emberek lélekben tavaszt éreznek. Szarvas Az időjárás változásai a ruházati ipart talán a mezőgazdaságnál is gekbe öltöztették a férfiakat. Hódságiné Darida Katalin szerint ez kedvezett az erősebb nemnek, hiszen ők jellemzően nehezebben fogadják el a merészebb árnyalatokat, az erőteljesebb színeket. Az idei tavasz meglepetése a csíkos, még inkább a kockás mintázat. A menedzser ingeknél a visszafogottabb kék-fehér, kékbézs kombinációját láttuk, a napA gondozónői munka nagy felelősség és állandó készenlétet kíván Százötven évvel ezelőtt nyílt meg az első hazai bölcsőde. Az országban több mint ötszáz ilyen gyermekintézmény működik, javarészt önkormányzati fenntartásban. Vállalkozásban megyénkben két bölcsőde tevékenykedik, az egyik Gyomaendrődön. Gyomaendrőd A több mint ötszáz hazai bölcsődében közel huszonötezer apróságról gondoskodnak. Az intézmények, illetve az ott gondozott gyermekek száma tíz évvel ezelőtt a mostaninak kétszerese volt. A változás jórészt a gyermekek számának csökkenésével, illetve az édesanyák munkavállalási lehetőségeinek romlásával magyarázható. Gyomaendrődön a kilencvenes évek elejéig két bölcsőde működött. Az endrődi megszűnése után a gyomai Vásártéri lakótelepen lévő intézmény lett a város egyetlen bölcsődéje. Korábban hatvan férőhelyes volt, ma már kétcsoportos, húsz férőhelyes. Az épületében óvoda is működik. A bölcsődét és az óvodát az óvodapedagógus végzettségű Lá- zárné Varjú Judit vállalkozásban működteti. Az önkormányzati intézményekhez hasonlóan csak étkezési térítési díjat kell fizetni. A bölcsőde munkáját szakmai irányító segíti. Az inSzabó Tiborné nagy szeretettel bánik a gyermekekkel. A nyugdíj után sem akar elszakadni a gondozónői hivatástól D^OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET-r Az induláskor többféle szolgáltatást hirdettünk, közülük kettőre volt igény. A háztól házig szállítást sok család kéri. Biztosítjuk a gyermekmegőrzés lehetőségét is, bár ezzel kevesen Busszal, reggel este A háztól házig szállítás népszerű szolgáltatása a gyomaendrődi bölcsődének. Nagy segítség ez a családoknak, különösen azoknak, akik az endrödi városrészen, illetve Nagylaposon laknak. Kilencvennyolc nyarán egy kisgyermeket, később hármat szállított reggel és este a bölcsőde kisbusza, ma már sokszor kétszer fordulnak a bölcsődés és óvodás gyermekekkel. A bevett útvonalat járják végig, a járművön egy gondozónő ügyel a kicsikre. A háztól házig szállítást ingyenesen végzik. tézmény kapcsolatot tart a megyei módszertani böl csődével és részt vesz a tovább képzéseken. Lázárné Varjú Judit. Az intézménynek 24 bölcsődése és 61 óvodása van. A bölcsődések szüleinek alkalma van megismerni az épületben működő óvoda tevékenységét, az ott dolgozókat, ezért is szívesen íratják oda a gyermeküket. Nem kerül idegen környezetbe a gyermekük, sőt kérésre a gondozónők is részt vesznek az óvodai átszoktatásban. A bölcsődében négy gondozónő dolgozik. Szabó Tiborné Julika az endrődi bölcsődében 1963-ban, tizenhat évesen kisegítő gondozónőként állt munkába. Később beiskolázták, Gyulán szerzett gondozónői oklevelet. Amikor kilencvenkettőben az endrődi bölcsőde megszűnt, Gyomán dolgozott tovább. Nincs bevált receptje, ha csak nem az, hogy következetesen és nagy szeretettel bánik a kicsikkel, sokat és szívesen beszélget velük. Több olyan hajdani bölcsődése van, akivel immár mint szülővel találkozott újra. Ahogy telnek az évek, úgy változnak a gyermekek is. Úgy látja, a mai apróságok sokkal tájékozottabbak és elevenebbek. — A gondozónői munka nagy felelőséggel jár, folyamatos szellemi és fizikai készenlétet kíván. Ám a gyermekek kedvessége mindenért kárpótol - mondta Szabó Tiborné, aki idén júniusban megy nyugdíjba, de nem akar még elszakadni a hivatásától. Nyugdíjasként egy darabig még dolgozni szeretne. CSATH RÓZA Belvízelvezetés Körösladányban Körösladányban is évek óta nagy gondot fordítanak a belvízelvezető csatornák építésére, karbantartására. A jó hagyományt folytatva, a jövőben - több éves bontásban — egy 97 mülió forint értékű belvízelvezető csatornaépítést szeretnének megvalósítani a Körös- Sárrét legnagyobb községében. A beruházás 2003-2006 között készülne el. — Ezt az elképzelést támogatnunk kell, mivel sikeres pályázat esetén a teljes költségek 90 százalékát megkapjuk - hangoztatta Kovács Imre, a pénzügyi bizottság elnöke a ladányi képviselő-testület legutóbbi ülésén. A településvezetők a célra a 9,7 millió forint önerőt, érthető okból, egyhangúlag megszavazták. _____________________________ül Ki szorítani a pékséget a piacról? Czesznak György, a csongrádi Radics pékség kereskedelmi igazgatója úgy érzi, versenytársai nemtelen eszközökkel akarják a céget a Békés megyei piacról kiszorítani. Február 9-én hajnalban razziát tartottak orosházi telephelyükön (ami egyébként nem rendelkezik működési engedéllyel). Az igazgató úgy érzi, a megyei sütőiparosoknak „szúrja” a Radics pékség a „szemét”, s minden erőt megmozgatnak annak érdekében, hogy eltávolítsák a piacról. Békés megye- Az elmúlt év őszén jelentünk meg a Békés megyei piacon. Mivel áraink kedvezőek, ezért az üzletek szívesen fogadták érkezésünket — kezdte Czesznak György. - Egyre több megrendelésünk lett, amivel egyértelmű, hogy a Békés megyei pékek pozícióját rontjuk. Decemberben valakik megverték az egyik autónk sofőrjét, és amíg az árut rakodták munkatársaink az egyik boltba, addig kiszúrták a gépkocsi kerekeit. Mivel anyagi haszonszerzésre utaló jel egyik esetben sem volt, ezért azt feltételezzük, hogy csakis a konkurencia lehetett. Néhány üzlet vezetőjétől olyan visszajelzést is kaptunk, hogy felkereste őket néhány Békés megyei pék, hogy amennyiben árulnak Radics-kenyeret is, akkor ők nem szállítanak abba az üzletbe.- Kik állhatnak a háttérben? — Erre nem szeretnék válaszolni. A sofőr bántalmazása és az autó megrongálása miatt rendőrségi feljelentést is tettünk. Február 9- én hajnalban pedig razziát tartottak nálunk a hatóságok. Bejelentésre szálltak ki. A termékeinkkel szemben minőségi kifogást nem találtak, néhány mulasztást azonban valóban elkövettünk. Mivel jó idő volt, nem zárt térben rakodtunk, hanem a szabadban, nem volt a gépkocsivezetőnél a szállítási engedély és a munkaszerződést, valamint az egészség- ügyi könyvet sem tartották maguknál a munkatársaink. Ezekre a jövőben jobban odafigyelünk, emiatt kétszer 5000 forint bírságot róttak ki ránk. Azt azonban határozottan cáfolom, hogy feketemunkásokat foglalkoztatunk, mint ahogy az egyik lapban megjelent. Működési engedélyünk pedig azért nincs, mert az ÁNTSZ-től, többszöri megkeresésünkre, azt a választ kaptuk, hogy nem szükséges, mivel a telepen nem történik előállítás, csak átrakás. Ez a razzia egyébként azt eredményezte, hogy több mint öt órás késéssel érkezett meg az üzletekbe a kenyerünk. Ugyanis arra köteleztek bennünket, hogy vigyük vissza az árut Csongrádra és egy másik autóval hozzuk vissza. Úgy érzem, a konkurenciának nagyon „szúrjuk a szemét”. Hogy milyen erőket tudnak még megmozgani ellenünk, azt nem tudom, nem ismerem a Békés megyei összeköttetéseket. Annyi bizonyos, nehézségeket tudnak ugyan az utunkba gördíteni, de megakadályozni nem tudják a tevékenységünket. A razziával kapcsolatban megkérdeztük dr. Joó Jenőt, az egyik résztvevő hatóság, az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetőjét, aki elmondta, bejelentés alapján végeztek ellenőrzést, a szabályok betartása volt vizsgálatuk célja, nem más, nem hátsó szándék. A február 9-ei razzia során tetten érték a céget. A Radics pékség orosházi telephelye ugyanis nem rendelkezik működési engedéllyel.- Balkáni állapotok között nem lehet élelmiszert áthelyezni. Márpedig a razzia idején a szabad ég alatt történt ez a művelet, nem pedig az előírások szerint, zárt térben. Az élelmiszerek kezelésének szigorú szabályai vannak, amiket minden vállalkozásnak be kell tartania - fogalmazott Joó Jenő. K. E. A sportos viseletét kedvelőknek minden bizonnyal elnyeri a tetszését a húzózáras ing. Hódságiné Darida Katalin ebből az új modellből mutat egy kockás mintájú inget t^FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET érzékenyebben érintik. A korai tavasz kedvez a forgalomnak, hamarabb felpezsdülnek az üzletek - mondta Hódságiné Darida Katalin, a Szirén Ruházati Szövetkezet belkereskedelmi és szolgáltatási osztályvezetője. A Pierre Clarence márkájú ingeket gyártó céget nem érte készületlenül a korai jó idő. A tavaszi-nyári kollekciók kiszállítását már elkezdték, a vásárlók haSzemrevaló viselet A katalógusok képein a férfiak merész színvilá- gú ingeket viselnek. Kukoricasárga, kivizöld, pink, szilvakék, keki, acélszürke, téglavörös, fáradt levendula, mandarin, égszínkék, gyöngyházszürke, indigókék - ezek a színek valóban élnek, a viselőjére vonják a tekintetet. marosan az üzletekben találkozhatnak vele. A kollekció mindenkor a legfrissebb párizsi divatot követi. Tavaly tavasszal egyszínű, jellemzően pasztell árnyalatú inpali viseletét azonban élénk színekkel, a sportos irányzat szerint tervezték. A kedvelt, rusztikus jellegű szövetmintázat a csíkos és kockás anyagoknál is megjelenik, ám ezzel óvatosabban bánnak a tervezők. Az élénk színek, a mintázat és a rusztikus felület összhatása könnyen zavaró lehet. A Pierre Clarence pamut pólójában is új irányzatot, forma- és színgazdagságot hozott a 2002- es év. A bézs és a zöldes árnyalatok széles skálája mellett ott a közkedvelt fekete is. A pólók fiatalos kiegészítőjeként kínálják a húzózáras ingeket. CS.R. clmudia a Mkshnr ! ikáns pimasz rovokatív Magyarország vezető televíziója élnek. Saját konyhánk van, ahol a speciális diétás étrendet is el tudjuk készíteni — mondta