Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-05 / 4. szám

2002. január 5., szombat Hétvégi magazin 9 A ZAMBIAI „TÉKOZLÓ FIÚ” MEGTÉRÉSE Papi nőtlenség, papi házasság Sun Myung Moon tiszteletes felekezete ugyan kereszténynek vallja magát, de a katolikus egyház nem tekinti egyébnek veszélyes szektánál, amely tö­meges házasságkötési szertartásaival szerez híveket. Tavaly májusban egy katolikus pap is kimondta a boldogító igent a Moon celebrálta tömeges es­küvőn. A házasuló nem más volt, mint Emmanuele Milingo, Zambia érseke. A 71 éves fekete főpapot lenyűgözték a szekta monstre házasságkötési cere­móniái, amelyek egyike-másika a Guinness-féle Rekordok könyvébe is bekerült. Legutóbb 1997-ben, amikor a New York-i Robert Kennedy stadi­onban Moon egyszerre 28 ezer párt adott össze pár pillanat leforgása alatt. Milingo először csak nézőként vett részt a szekta esketésein, majd úgy döntött, hogy maga is ilyen módon nő­sül meg. A menyasszony keresésével nem kellett bajlód­nia, mivel a párok összeválogatása Moon tiszteletes dolga. A 71 éves érseknek egy 34 éves, mandulasze­mű dél-koreai or­vosnőt választott. A Moon által ösz- szeadott többi pár­hoz hasonlóan Maria Sung és Milingo csak köz­vetlenül a házas­ságkötés előtt talál­kozott először. A Vatikán gyor­san és egyértelmű­en reagált: „Azzal, hogy részt vett a Moon-szekta nyil­vános házasságkö­tési szertartásán, Monsignore Milingo kizárta magát a katolikus egy­házból.” A zambiai főpap esete óriási sajtó­nyilvánosságot kapott, bár korántsem tekinthető egyedülállónak. 1996 de­cemberében egy 56 éves skót püspök esete foglalkoztatta a közvéleményt, aki pár napra eltűnt hívei szeme elől. Csakhamar ismét felbukkant, ráadásul nem egyedül, hanem egy csinos, elvált, háromgyermekes asszony társaságá­ban. Wright az „eltűnése” részleteit fir­tató riportereknek bevallotta: azt fon­tolgatja, hogy elhagyja a papi pályát és megnősül. Ekkor az ügy váratlan for­dulatot vett. Jelentkezett egy Whitby nevű hölgy, és kijelentette: ha már nő­sülésre gondol a püspök, őt kell, hogy elvegye és senki mást; van ugyanis egy közös gyermekük. „Évekig gondosan titkoltam fiam apjának kilétét, miköz­ben sok kellemetlenségnek tettem ki magam, de a történtek után már fölös­legesnek tartom a titkolózást” — fa­kadt ki Whitby asszony. Az olvasók jót mulattak a nem mindennapi történeten, de voltak; akik csöppet sem tartották mulatságosnak. Szerintük a cölibátus, a papi nőtlenség problémája sokkal sú­lyosabb annál, mintsem hogy bulvárla­pok sikamlós célzásokkal tűzdelt témá­jává silányítsák. Ennek a véleményé­nek adott hangot a Nős Papok Nemzet­közi Szövetsége is, amely világszerte Milingo végül hallgatott a pápa sza­vára, és visszatért az egyházhoz több mint 100 ezer tagot számlál. Ez a tagság azonban csak töredéke a cölibá­tus ellen fellázadt papoknak. Az USA római katolikus papjainak a fele enged hatvanadik életéve betöltéséig a házas­élet csábításának. Világszerte megközelítőleg minden negyedik római katolikus pap a házas­ság mellett dönt, s így kénytelen el­hagyni a papi pályát. A szomszédos Csehországban nem sokkal a fordula után, 1991-ben jött létre a Római Kato­likus Papok és Pap­feleségek Társasá­ga. Elnökének, Václav Pavlasek- nak az esete azt mu­tatja, hogy a poszt­szocialista országok papjainak sorsa lé­nyegesen különbö­zött a nyugatiaké­tól, itt a kommunis­ta rezsim bonyolí­totta a helyzetüket megrögzött vallás- ellenességével, esz­telen tilalmaival, embertelen dönté­seivel. Pavlasek 01- omoucban elvégez­te a teológiát, és a Husák-éra elején szentelték pappá. A normalizációs rend­szer azonban követ­kezetesen megaka­dályozta, hogy gyakorolhassa papi hi­vatását, ezért polgári foglalkozás után kellett néznie. Közben megismerkedett egy rokon­szenves lánnyal, s mivel nem volt re­ménye arra, hogy helyzete megváltoz­zon, megnősült. A nyugati társadalom toleránsabb a nős papokkal szemben. Elfogadja őket A 71 éves érsek egy 34 éves mandulaszemű dél-koreai orvosnővel házaso­dott meg Isten szolgájának, az evangélium hir­detőjének akkor is, ha családjuk van. Nálunk azonban a katolikus hívők nem éreznek többé bizalmat a papjuk iránt, ha az megnősül. Az egyház még szigo­rúbb: aki a házasság mellett dönt, bú­csút kell mondania a papi hivatásnak. A hívők többsége helyesli az egyház­nak ezt az elutasító magatartását, mi­vel kudarcnak, gyengeségnek, a helyt­állásra való képtelenség bizonyítéká­nak tekinti a pap részéről a nőtlenségi fogadalom megszegését. A katolikus egyház csaknem egy évezrede tiltja a papok házasságát, s aligha várható el tőle, hogy egyik napról a másikra vál­toztasson ezen a gyakorlaton. A legin­kább érintettek, a nős papok nem is re­ménykednek radikális változásokban. Ok csak azt szeretnék elérni, hogy a papi nőtlenség kérdésében minden pap maga dönthessen, tehát a cölibátus ne legyen kötelező. Azzal érvelnek, hogy a papi elhivatottság nem jelenti min­den esetben a cölibátus iránti elhiva­Elfogadható érvelés Az egyházak között a római katolikus az egyetlen, ahol a cölibátus a pa­pokra nézve kötelező. Miért ragaszkodik hozzá annyira, ha a keresztény­ség korai szakaszában — egészen a 12. századig — nősülhettek a papok? Az egyház álláspontja szerint a nős férfi a családját, annak boldogulását tartja elsődlegesnek, holott egy papnak minden hívővel egyformán törődnie kell. Az, aki igazi elhivatottságot érez, a cölibátussal nem veszít, hanem nyer — elnyeri azt a jogot, hogy az Istent és az embereket szolgálja. „Bizony mondom nektek: senki sem hagyja el otthonát, feleségét, test­véreit, szüleit, gyermekeit Isten országáért anélkül, hogy sokkal többet ne kapna ezen a világon, a másvilágon pedig az örök életet” — idézik ilyenkor Krisztus szavait (Lukács 18:29). Érthető az egyház érvelése, de érthetőek az ellentábor ellenérvei is. Nem is szólva a fiatalabb nemze­dékről, amely egészen más szemszögből látja a problémát: a cölibátust olyan akadálynak tekinti, amely süketté és vakká teszi a papokat a házas­életben előforduló problémák iránt. A cölibátus nem dogma, csupán a második évezred hagyománya. Miért ne lehetne a harmadik évezredben lerakni egy új hagyomány alapjait? — kérdezik a fiatalok. tottságot is. Nagyon gyakori, hogy míg a papi hivatás iránt mély és őszinte el­hivatottságot érez valaki, a cölibátus­sal járó önmegtartóztatásra képtelen. Az egyházi hierarchia többnyire úgy kezeli ezeket az eseteket, mint az olyan papok személyes ügyét, akik „csalódást okoztak”. Ha azonban csaknem minden negyedik pap a nősü­lést választja, aligha lehet csupán egyedi esetekről és magánügyről szó. Ezt hangsúlyozza a Nős Papok Nem­zetközi Szövetsége is, amelynek külö­nösen Latin-Amerika papi köreiben nagy a támogatottsága. Nagy-Britanniában azoktól az ang­likán lelkészektől, akik a római katoli­kus egyházba lépnek át, senki sem kí­vánja, hogy hagyják el családjukat. S hogy mi lett Emmanuel Milingó- val? A zambiai érsek, miután személye­sen találkozott a pápával és elbeszélge­tett vele, a megbánás és a vezeklés útjá­ra lépve eltűnt a nyilvánosság elől. A mandulaszemű orvosnő azonban nem tudott beletörődni távozásába. Kijelen­tette, hogy továbbra is — mindörökre — a feleségének tekinti magát, annál is inkább, mivel anyai örömök elé néz. A terhességről szóló hír utóbb valótlan­nak bizonyult, ennek ellenére változat­lanul ragaszkodott Milingo visszatéré­séhez, s nyilvánosan azzal fenyegető­zött, hogy ha nem élhet együtt a püs­pökkel, öngyilkos lesz. Milingo csak két héttel később jelentkezett. A tévé­kamerák előtt olvasta fel Mariának szánt levelét: „Az egyház hív, hogy tér­jek vissza hozzá. Sokan vannak, akik­nek szükségük van rám. Még több az általam alapított kongregáció, amelyek irányításomra várnak. Meghatottak a pápa szavai: Jézus Krisztus nevében — térj vissza a katolikus egyház kebelé­re.” Milingo tehát hallgatott a pápa sza­vára. Egyre többen vannak azonban, akik azt szeretnék, ha a Vatikán is hall­gatna az ő szavukra, és személyes dön­tés tárgyává tenné a cölibátust, követve a többi keresztény egyház gyakorlatát. Medve-díj Látom az És egyik számát böngészve, hogy a Tv-Medve-díj (a tévében üldö­gélő nemezmackó) két hónapja Kudlik Júliának ítéltetett. Örülök, mert Kudlik nekem is — mint annyi más kortársamnak — a régi nagy tele­víziózást jelenti, kitűnő műsorokkal, sőt tévé-fesztiválokkal. Két ilyen fesz­tivál volt (ha emlékszik még valaki), az egyik Veszprémben, a másik Mis­kolcon. Nem minden dicsekvés nélkül mondom el, hogy a veszprémi feszti­vál újságíró zsűrijének többször is tagja lehettem. Miskolcon pedig én szerkesztettem azt az újságocskát, amely minden nap megjelent a feszti­vál hetében. Persze, hogy ismertem Kudlik Júli­át is. Mindez azonban nem volna any- nyira fontos, ha nem látom egyszer keservesen sírni, olyan megrendültén, ahogyan kevesen láthatták az életben. S ennek bizony, én voltam — akarat­lan — okozója. De nem egészen egyedül. Az „elsőrendű vádlott” M. I. kitűnő kollégám, aki azt írta az emlí­tett kis lapban erről az okos, szép és kedves asszonyról hogy: „deltás hölgy”. Magyarázatul annyit, hogy Kudlik akkoron (egyébként remek készséggel, technikával, ráérzéssel) a Delta című műsort (is) vezette, s Ist­ván barátom kihasználta az azonos hangzású, de más-más jelentésű „delta”, illetve „deltás” szóban rejlő játéklehetőséget. Miért is akadtam volna fenn a kis portré eme (minden iróniától mentes) szójátékán — kö­zöltem az anyagot. De kár volt közöl­ni, csak vesztemre tettem, mert hív a fesztivál igazgatója, szobájában a népszerű bemondónő, ki a lapot lo­bogtatja, s elégtételt követel. Próbá­lom magyarázni mindazt, ami amúgy is magától értetődő. Hasztalan. Kudlik Júlia úgy érezte, hogy őt vala­miféle deltás csajjá, azaz izompacsir­tává fokoztuk le. A másnapi lapban a drága Máriássy Judit simította el az ügyecskét. Hát így éltünk hajdan — jó két évtizeddel ezelőtt —, amikor még minden szó és szójáték jelentőséggel bírt. Máig sem tudom, mi volt K. J. túlérzékenységé­nek oka. Csak sejtem, hogy frusztrált, feszült lelkiállapotban vehette kézbe a fesztiválújságot, azért volt olyan mé­lyen megbántva az inkriminált szójá­téktól. Mert minél erősebb az intellek­tusa valakinek, annál fogékonyabb minden valódi vagy vélt hántásra. An­nál furcsább asszociációkra, kombiná­ciókra képes, ami persze korántsem üldözési mánia. Istenem, mennyi sé­relme lehetett ennek az értékes asz- szonyembernek, aki máig emble- matikus személyisége a hazai televízi­ózásnak. O még akkor kezdte, amikor nem súgógép és röhögő masinéria „segítette” az adást. Mikor még vállal­ni kellett a kamera előtt a mondaniva­lót és önmagunkat. Mikor még a be­mondók személyiségükkel hitelesítet­ték a televíziót. Amikor még a képer­nyőre kerülők emberi értéke, szakmai súlya volt a fontos és nem az, hogy va­lakinek lássuk őket. De hát elleplezheti-e a smink, a világítás, a háttér és mindenféle tal­mi körítés a szereplő, a közönség elé kerülő ember belső bizonytalansá­gát? Mert a feltűnőség, a hangosko­dás, a kioktató hangnem mind-mind a valódi emberi és szakmai értékek, ismeretek hiányát próbálja elkendőz­ni. Ama régi nagy televíziós személyi­séggel (bemondók, riporterek, műsor­vezetők, szerkesztők, rendezők etc.) egy — munkával birtokba vett — sajá­tos kultúra hordozói voltak többségük­ben. Azt hiszem, utánozhatatlanok. (Ám nem is akarja senki követni őket.) De a közöttünk élő hírmondóinkat meg kell becsülnünk — legalább egy nemezmackóval. Gyarmati Béla CD-SIKERLISTA 1. Mártó: A harmonikás 2. Sting: ...All This Time 3. Robbie Williams: Swing When You're Winning 4. Enigma: Greaest Hits 5. Enrique Iglesias: Escape 6. Anastacia: Freak of Nature 7. The Corrs: Best of 8. Zámbó Jimmy: Volt egyszer négy oktáv 9. Zorán: így alakult 10. Romantic: Nap, Hold, csillagok (Musicland Hanglemezbolt) Filmajánló Zoolander, a trenden kívüli Derek Zoolander (Ben Stiller) sor­rendben a negyedjére szeretné elnyer­ni az Év Modellje címet, de lekörözi egy újonc kollega. Annak ellenére, hogy — saját bevallása szerint — az alakja egyszerűen tökéletes, fenékri- szálásban pedig egyenesen verhetet­len. Karrierje mélypontján kap egy utolsó esélyt az extrém divattervező­től, Mugatutól. Könyvajánló Anne Frank.... Anne f rank, egy lány élete — ez a tel­jes címe Melissa Müller Park Kiadó­nál megjelent könyvének. Lehet-e töb­bet mondani a tragikus sorsú kamasz­lány, Anne Frank életéről annál, amit ő maga írt, a nevezetes naplójában? Ez a kérdés vetődhet fel sokakban, ha kézbe veszik a Naplónál vastagabb kötetet. A válasz Melissa Müller mun­kájának láttán kézenfekvő: lehet. A fi­atal osztrák újságírónő családi archí­vumokat, különféle iratokat és rendőr­ségi jegyzőkönyveket tanulmányozott át, beutazta a világot, hogy túlélőkkel beszéljen, s összegyűjtsön eddig meg nem jelent dokumentumokat, képeket, leveleket, hogy „összeálljon” a kép Anne Frankról. Igyekezett mindent ki­deríteni a családról, a segítőkről, a ka­maszlány bújtatásában kulcsszerepet játszó Miep Giestről. Melissa Müller remek életrajzának elolvasása után ke­rül igazán méltó — és talán új — meg­világításba a főhős, Anne Frank alakja és naplója. Vangelis a Nemzetiben Schwajda György kormánybiztos fel­kérte Vangelist, hogy komponáljon zenét a március 23-án az új Nemzeti Színházban színre kerülő Shakes- peare-darabhoz, A viharhoz. A világ­hírű zeneszerző, aki egyebek között a Tűzszekerek című film zenéjét írta, el­fogadta a felkérést. A későbbi produkciókra több vendégművészt kértek föl. Ariane Mnouschkine mellett várható, hogy Anatolij Vasziljev és a japán Tadashi Suzuki is rendez majd az ország első számú színpadán. A március 15-ei nyitóelőadásra, Az ember tragédiájának bemutatójára meghívták Madách Imre leszárma­zottak. A kormánybiztos elmondta: teát­rum felépítése 15,4 milliárd forintba kerül.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom