Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-04 / 3. szám
2002. JANUÁR 4., PÉNTEK ÁRA: 65 FORINT LVII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM Magyar-Amerikai Irodatechnikai Kft., 5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 9. (Bizományi mögötti udvarban.) PÉNZTÁRGÉPEK ÉVES ZÁRÁSA i helyszínen és szakműhelyben 2002. február 28-áig. Tei.: (66) 324-656. Elbocsátások a Tescóban Békéscsabán a napokban elterjedt a hír: a Tesco áruház az ünnepi forgalom után sok dolgozójának búcsút mondott. Ezzel kapcsolatban kérdeztük az áruház vezetőjét, Stier Gábort, aki elmondta:- Sikeres nyitásra számítottunk és ez a számításunk be is igazolódott. A nyitáskor, az előttünk álló karácsonyi forgalmat is figyelembe véve több dolgozóra volt szükségünk az elmúlt három hónapban, mint ameny- nyit a januári forgalom igényel. A dolgozók egy részét határozott időre szóló munkaszerződéssel vettük fel. Ezek a szerződések 3 hónapra szóltak és december végén lejártak. Nem mindenkiét hosszabbítottuk meg. Részben azért, mert nem feleltek meg az elvárt teljesítményszintnek, vagy azért, mert a dolgozók így döntöttek. Jelenleg közel 300 dolgozót foglalkoztatunk. Az októberben határozott időre kötött 82 szerződés közül csak 35 szerződést nem hosszabbítottunk meg - zárta gondolatait az áruház vezetője. S. RÁCZ GABRIELLA Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük olvasóinkat Szűcs Szabó András Mátyás volt már bányász, gazdasági alkalmazott, majd üveggyári munkás is. (4. oldal) VÉLEMÉNY Boltomiglan - írja kollégánk, s megmutat valamit egyre romló életszínvonalunkból. (5. oldal) Megnyílt az igazságügy székhaza Tegnaptól a megújult épület ad helyet a tárgyalásoknak Gyulán, a felújított, átalakított bíróságon tegnap tartották az első tárgyalást. Mint- egy egymilliárd 11 millió forintból újították fel a százéves épületet, amely 1200 négyzet- méterrel bővült. Nyolc-nyolc tárgyalóteremmel növekedett a megyei és a városi bíróság tárgyalótermeinek száma azáltal, hogy a belső udvart beépítették — mondta Martonné dr. Hárs Márta, a Békés Megyei Bíróság elnöke. Gyula Az 1997-2001. közötti évekre megállapítható, hogy a működési költségeik feltételeiben 20—50 millió forint közötti hiánnyal küzdöttek - mondta megyénk bíróságainak helyzetéről Martonné dr. Hárs Márta. Tavaly például 20 millió, 1999-ben 64 millió forinttal volt kevesebb az a pénz, amely a működésükhöz kellett volna. Ez nem jelent kifizetetlen számlákat, hanem azt, hogy a költségvetési előirányzaton módosítani kellett. További problémát vetítenek előre az olyan többletek, mint a számítógépes ellátottság, autópályadíj-emelés, melyek a működési költségeket növelik. A polgári perrendtartásban a jogszabályi változás is azt idézi elő, hogy a postaköltségek emelkednek és ugyancsak nő az új központi épületük üzemelési költsége. Az országjelentésben is az szerepel, hogy a bírósági épületek karbantartására, a bíróságok zavartalan működésére szánt költségvetési eszközök nem elegendőek. A gyulai bírósági épületet mintegy egymilliárd 11 millió forintból újították fel, alakították át, a beruházás összegét saját erőből is pótolták. Az ünnepélyes átadást február 15-én tartják. Az épületen hat kivitelező cég dolgozott fővállalkozóként, számos alvállalkozóval. Volt nap, amikor 11 szakma képviselői dolgoztak az épületen. Összesen 16 tárgyalóteremmel lett több a belső udvar beépítésével: ebből nyolc a városi,, nyolc a megyei bíróságé. Az egész épületben 24 órás A Béke sugárúti bíróság épületének felújítására, bővítésére mintegy egymilliárd 11 millió forintot fordítottak d-fotó: kovács Erzsébet biztonsági szolgálat van, amelyet nem külső cég végez. Az épület felújítása 1998 tavaszán Három helyett két kollégium Míg 1996-ban 74, most 83 bírói álláshely van a megyében, ami optimális szám. Szabályzatváltozás miatt Békés megyében 2001. december elsejétől két kollégium működik: egy büntető és az úgynevezett civilisztikai kollégium. Ez utóbbi összevont kollégiumot jelent a polgári, a gazdasági és a közigazgatási kollégiumokból. A korábbi három helyett így két kollégium működik. Külön gazdasági kollégium nincs. kezdődött, ezalatt is itt működtek az irodák, míg a tárgyalások két bérelt épületben folytak másfél éven át. A megyei bíróság elnöke elmondta, a bíróságok, az ügyészségek több helyen közös épületben vannak, tendencia, hogy rendezzék a helyzetet, kizárólagos legyen a használat és a kezelői jog. A Városház utcai épületben megszűnne a közös használat, a kérdés: az ügyészség vagy a bíróság költözik? Úgy tervezik, a cégbíróság, a munkaügyi bíróság költözik ki. Ehhez ingatlant vásárolnak, még folynak a tárgyalások. SZŐKE MARGIT Zavarba ejtő kínálat Rendet vágnak a szakok rendszerében Jórészt a hallgatókért folytatott verseny eredménye, hogy az elmúlt tíz évben a felsőoktatásban megháromszorozódott a szakok száma. A szó szoros értelmében zavarba ejtő a kínálat, félő, hogy a továbbtanulók nem tudnak kiigazodni rajta. Az oktatáspolitika szándéka, hogy a jelenlegi rendszert áttekinthetőbbé tegye. Szarvas Dr. Patay István, a Tessedik Sámuel Főiskola rektora (képünkön) maga is úgy látja, tíz-tizenöt éve az akkori mintegy százötven szakkal lényegesen áttekinthetőbb volt a magyar felsőoktatás szakrendszere.- A kilencvenes évektől erőteljesen nőtt a hallgatói létszám, ami a képzési kínálat bővítésével járt együtt. Megindult a verseny a hallgatókért. A felsőoktatási intézmények újabb és újabb szakokat indítottak. Tavaly a szakok száma megközelítette az ötszázat - mondta Dr. Patay István, aki szerint ebben a folyamatban egy figyelemre méltó jelenség is megmutatkozott: az intézmények egy-egy szűkebb szakterületen lényegében alig különböző tárgyi programok alapján alapítottak új szakokat. (Folytatás az 5. oldalon) Előtérben a vidékfejlesztés Magyarországon a termelésben résztvevő, hagyományos értelemben vett mezőgazdasági szakember elegendő, ellenben kevés a korszerűen képzett, vidékfejlesztéssel, táj- és környezetgazdálkodással foglalkozó szakember. Az Oktatási Minisztérium szándéka, hogy az agrár szakcsoporton belül a termelésorientált szakokat csökkenti és növeli a vidékfejlesztéssel kapcsolatos szakok számát. Dr. Patay István kedvezőnek tartja, hogy mindkét mezőgazdasági főiskolai karukon van az oktatási tárca által preferált szak. Mezőtúron a tájgazdálkodási, Szarvason a környezetgazdálkodási szakra tudnak átcsoportosítani hallgatókat. Készültségben a jégtörő hajók A Fehér-Körös apad, a folyón végig, teljes szélességében álló jég van. A Fekete-Körös is apad, megszűnt az árvízvédelmi készültség — kaptuk tegnap a tájékoztatást a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól. Gyula A Fekete-Körösön tegnap 6 órától megszűnt az árvízvédelmi készültség. A jégtorlaszok meggyengültek, a remetei vasúti híd felett a jég mintegy 5 kilométer hosszan zajlik, más szakaszokon jégmentes a vízfelület. A Kettős- Körös a Mezőberény alatti szakaszán még árad, változatlanul érvényben van az elsőfokú árvízvédelmi készültség. A folyó teljes hosszában megszakításokkal áll a jég 3-35 centiméter vastagságban. A Sebes-Körös alsó szakasza árad, ezért január 2-án 18 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Kövizig. A folyón 2-3 centiméter vastag parti jég észlelhető. A Hármas-Körös és a Hortobágy-Berettyó enyhén árad, a vízfelületeken megszakításokkal áll a jég, melynek vastagsága 2—20 centiméter közötti. A Berettyó Berettyóújfalu és Szeghalom közötti szakasza árad. A folyón január 2-án 16 órától elsőfokú az árvízvédelmi készültség. A vízfelületen teljes szélességében, 1—20 centiméter vastagságban áll a jég. A kialakult jégviszonyok miatt január 3-án 6 órától másodfokú jégvédekezési készültséget rendelt el a Kövizig a Berettyó I. és a Berettyó II. jégtörőhajókra és mozgósították a védelmi osztag víziszállító és jégtörő csoportját. A két jégtörőhajót tegnap a Berettyó torkolatához szállították jégoszlatásra. A Berettyó torkolati szakaszán ma jégrobbantási gyakorlatot tart az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Készenléti Szervezet Kht. Tegnap a Kövizignél 253-an vettek részt a védekezési munkákban. sz. m. A főkapitányság kezében a döntés Kátyúk nélkül könnyebb Milliónál jelenteni kell a határon Feljelentés-kiegészítést rendeltek el,,csillagügyben” A helyreállításra elegendő pénz áll rendelkezésre Semmilyen plusz eljárási költséggel nem jár A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya feljelentés-kiegészítést rendelt el az immár országos nyilvánosság előtt is „dobozi vörös csillag” témaként ismeretes ügyben. (A település központjában lévő, állítólag II. világháborús emlékművön lévő vörös csillagról van szó.) Doboz Mint arról lapunk hasábjain korábban már írtunk, Balogh Lajos Barna református lelkipásztor november 27-én önkényuralmi jelkép használata vétségének és más bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tett a Fővárosi Főügyészség Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalánál (KUNYH) a település polgármestere, Szatmári János és jegyzője, Kiss László ellen. A feljelentés azóta a Legfőbb Ügyészséget is megjárta. A feljelentést és a mellékelt iratokat a KÜNYH - hatáskörének hiányát megállapítva - a büntetőeljárás megindítására, lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendőrhatósághoz továbbította. Dr. Hajdú Antal, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a főkapitányság vizsgálati osztálya - a bűncselekmény gyanújának megalapozottságát tisztázandó — feljelentés-kiegészítést rendelt el. A bűnügyi igazgató szavaiból az is kiderült, hogy a feljelentőnek 15 nap áll rendelkezésére a kiegészítés megtételére, a határidő szükség esetén egyszer újabb 15 nap- pal meghosszabbítható. b. i. Az utakról letakarított, illetve elolvadt hó „nyomában” sok helyen kátyúkat kell kerülgetniük az autósoknak. A fagyás és olvadás váltakozása alaposan megviseli az úthálózat burkolatát. ______Békésmegye______ A jelenlegi időjárás kedvez a kátyúk kialakulásának, hiszen az olvadás hatására az úthálózat repedéseibe kerülő víz újabb fa- gyáskor szétfeszíti a burkolatot. Vantara Gyula, a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a kátyúzásra elegendő pénz áll a társaság rendelkezésére. Hideg időben ideiglenes helyreállítást végeznek a közutakon, a nagyobb beavatkozásokat, az átfogó kátyúzást tavasszal, az enyhébb időjárás beköszöntével kezdik el. Ősszel, a télre való felkészülés jegyében, amennyire lehetett, kátyúmentesítették az útburkolatot.- A kollégáink kint vannak az utakon, folyamatosan végzik az ideiglenes helyreállítást. Ha valahol nagyon leromlik a közút állapota, azt táblával jelezzük a közlekedőknek, ám mindeddig erre nem volt szükség - hangsúlyozta az igazgató. Békéscsaba önkormányzati útjainak kátyúzására évente mintegy 40-45 millió forintot fordít a megyeszékhely. A városüzemeltetési irodán elmondták: rendszeresen figyelik az útburkolatot, és ahol szükséges, elvégzik a javítást. _________________v.k. A p énzmosás visszaszorítását célzó törvény részeként tavaly december 19-étől hatályos, hogy határátlépésnél a vámhatóságnál be kell jelenteni, ha valakinél egymillió forint vagy annál nagyobb összeg van. _____________Gyula_____________ — A törvény a bel- és külföldi személyek részére egyaránt kötelezővé tette, hogy amennyiben a határon történő be- és kilépésnél egymillió, illetve azt meghaladó forinttal vagy ennek megfelelő összegű más konvertibilis fizető- eszközzel rendelkeznek, azt be kell jelenteniük a vámhivatalnál- mondta érdeklődésünkre Novák Mihály pénzügyőr őrnagy, a gyulai vámhivatal parancsnoka. Szólt arról: ez csupán bejelentési kötelezettség a helyszínen kitöltött formanyomtatványon, és semmilyen plusz eljárási költséget nem kell fizetni. Kérdésünkre - tapasztalataik alapján milyen arányban tudnak a polgárok a rendelkezésről? - a parancsnok hangsúlyozta: a határátkelőkön kifüggesztették az ezzel kapcsolatos tájékoztatókat, de a határőrök, vámosok is felhívják a figyelmet a bejelentési kötelezettségre. Többen már eleget is tettek ennek, de az őrnagy megerősítette azt az információinkat is, hogy a gyulai vámhivatal méhkeréki kirendeltsége már kezdeményezett eljárást a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt, ami gazdasági bűncse- lekménynek minősül. hy. l.