Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-19 / 16. szám

4. OLDAL - 2002. JANUÁR 19., SZOMBAT KÖRKÉP Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat FELÚJÍTÁS, (ke) Az orosházi rendőrkapitányság épületét fel­újítják. A munkálatok befejezé­séig szünetel a Szabadság tér fe­lőli főbejárat, a rendőrség épüle­tét a Vörösmarty utca felől lehet megközelíteni. Az autóval érke­zők továbbra is a Szabadság tér felőli parkolóban állíthatják le járműveiket, valamint a Hotel Alföld melletti parkolóban. A rendőrség udvarára csak szolgá­lati gépkocsik hajthatnak be. Az ügyfélfogadás rendje, a kapi­tányság postacíme és telefon­száma változatlan maradt - tud­tuk meg dr. Gáspár Lajos kapi­tányságvezetőtől. BETÖRÉS, (r) Dévaványa Szi­getmajor nevű területén egy cég telephelyére törtek be. Az isme­retlen tettesek rádiótelefont, mikrohullámú sütőt, kávéfőzőt, kéziszerszámokat és szerszám­gépeket loptak. A kár 400 ezer forint. ŐZET LOPTAK, (r) Hat elejtett őzet loptak el a békésszent- andrási vadásztársaság vadász­házának melléképületéből. A kár 80 ezer forint. Szarvason az ötödik kerület egyik tanyájából két hasas birkát tulajdonítottak el. A gazda kára 60 ezer forint. MEGLOPTA, (r) Egy békéscsa­bai férfi meglopta a neki szállást adó szarvasi ismerősét. A szar- .vasi lakásból ellopta házigazdá­ja 40 ezer forintot érő minidiszk lejátszóját. Rendőrkézen van az a gyomaendrődi férfi is, aki a kö­zelmúltban betört a gyomai Kiss Lajos üdülőtelep egyik hétvégi házába. Ötvenezer forint érték­ben hálózsákot, ruhaneműt, lég­puskát és élelmiszert lopott, a rongálással 10 ezer forint kárt okozott. CSALÁS, (ke) Egy ózdi vállal­kozó tett feljelentést az orosházi Márlen Bt. képviselője ellen, aki 2001 októberében acélcsöveket rendelt meg a kft.-től, amit az ózdi vállalkozó novemberben leszállított, de fizetni nem fize­tett. KÖZOKIRAT-HAMISÍTÁS, (ke) Az Orosházi Határőr Igazgató­ság jelentette fel T. A. A. orosz állampolgárt, grozniji lakost, aki ellen közokirat-hamisításban való közreműködés miatt indí­tott nyomozást az Orosházi Rendőrkapitányság. VISSZAÉLÉS A KÁRTYÁVAL (ke) Egy tótkomlósi asszony feljelen­tése alapján indított az Orosházi Rendőrkapitányság bankkártyá­val való visszaélés miatt eljárást T. L, debreceni lakos ellen, aki 2001 júliusában tulajdonította el az asszony bankkártyáját, ami­ről összesen 70 ezer forintot emelt le. Megtámadta a jegyvizsgálót Békéscsaba Ismeretlen tettes ellen folytat büntető- eljárást a Békéscsabai Rendőrkapi­tányság. A férfi január 15-én 20.40 óra körüli időben a békéscsabai vasútállo­más területére beérkező Ister Euronight nemzetközi vonat utolsó kocsijában megtámadta a szolgálatos vezető jegyvizsgálót. Erőszakkal elvette tőle táskáját, abból eltulajdonította a pénztárcáját személyes iratokkal és 47 ezer forint készpénz­zel. Az elkövető (rajzunkon) 25-30 év körüli, 170 cm magas, átlagos testalka­tú, kerek arcú férfi. Ruházata: fekete színű kötött sapka, szürke, háromne­gyedes kabát, melynek ujjain végig vi­lágosszürke csík volt. A rendőrség kéri, hogy aki a rajzon látható személlyel vagy a bűncselek­ménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a (66) 523-700-as telefonszá­mon a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályát vagy tárcsázza a 107-et. _______________________________________151 Beleszántott a nyiladékba Viszonylag csendesen telnek a napok az Orosházi Határőr Igazgatóság által őrzött határszakaszon. Az útlevélkezelők és a járőrök élete azonban ilyenkor sem eseménytelen — mond­ja a sajtófelelős, Kunos Gyula főhadnagy. Államhatár Románia felé jelentkezett kilépés­re a minap a lökösházi vasúti át­kelőn egy 25 éves, afgán születé­sű, de Hollandiában menedékjo­got kapott férfi. Úti okmányainak vizsgálatakor kiderült, hogy útle­velében nincs se magyarországi beléptető bélyegző, se vízum. A férfi elmondta, hogy Romániában élő, román állampolgárságú ter­hes feleségét szerette volna meg­látogatni. Magyarországra Auszt­ria felől érkezett egy személygép­kocsi utasaként, de nem tudja, melyik határátkelőn. A határról Budapestre utazott, majd Szeged­re, ahol vonatra szállt; meghallga­tását követően kiutasították az or­szágból. Lökösházán a Szeged-Arad kö­zött közlekedő nemzetközi gyors­vonat egyik vagonjának padláste­rében 8 karton Pannónia márkájú cigarettát találtak a határőrök. A dohányárut átadták a vámhivatal munkatársainak, és vámszabály­sértés miatt feljelentést tettek isme­retlen elkövető ellen. Csanádpalota térségében a nagylaki határőrök vették észere, hogy valaki másfél méter széles és 25 méter hosszú sávot fölszán­tott a határnyiladékból. A nyila­dékkal szomszédos föld tulajdo­nosa elmondta, hogy egy helyi la­kost bízott meg a szántással. A fi­gyelmetlen traktoros ellen határrendsértés miatt folyik eljá­rás. Az ügy valószínűleg pénzbír­sággal zárul. ______ ______ _________ M. OY. A sebesség csökkentésével nő a biztonság A csúszós utak miatt öt baleset két nap alatt Ilyen sem történt még; két nap alatt egy ember meghalt, öten pedig súlyosan megsérültek közlekedési balesetben a Füzesgyarmat—Karcag közötti közúton. A csúszós útviszo­nyok miatt a rendőrség mindenkit óvatos vezetésre int. Füzesgyarmat—Karcag-Január 11-13. között összesen öt közlekedési baleset történt a Füzesgyarmat-Karcag közötti közúton, ami negatív rekord. A balesetekben egy személy életét vesztette, öten nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenved­tek, ketten pedig könnyebben sérültek. Szinte valamennyi bal­eset elsődleges oka az volt, hogy a gépjárművezető nem az útvi­szonyoknak megfelelően válasz­totta meg a sebességet - közölte lapunkkal Kovács Krisztina rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferen­se. A téli időjárás következtében az útviszonyok sokat romlottak. Mind az öt említett balesetnél az autó ezért csúszott le az útról, s ütközött fának. — A Füzesgyarmat-Karcag kö­zötti útnak különösen azok a sza­kaszai veszélyesek, ahol erdősáv­ok találhatók. Ezért ezeken a sza­kaszokon célszerű csak 40 kilo- méter/órás sebességgel haladni. De, ha párásodást észlelünk, az üt további szakaszain sem aján­lott a 60 kilométer/órás sebessé­get átlépni. Különösen a gyakor­latlan vezetők figyeljenek jobban ■- hangoztatta Kovács Krisztina. _______________________________ M. B. Gy ermek a tetem mellett Amerikai Egyesült Államok A hároméves Ava kis híján há­rom napon át őrizte meggyilkolt édesanyját, az Egyesült Álla­mokban sztárújságíróként is­mert 46 esztendős Christa Worthingtont. A félárva gyerek elhelyezéséért elkeseredett vita kezdődött. Az Ava szempontjá­ból meglehetősen méltatlan eljá­rás kíméletlenül leleplezte a megölt asszony bizarr szerelmi életét. Az „Elle”, a „New York Ti­mes” és a „Harper’s Bazaar” munkatársnőjének holttestét egyik ismerőse fedezte föl a múlt hét végén. Ava a konyhakö- vön ült egy vértócsában, anyja mellett. Kezecskéjének nyoma látszott a halott hálóingén, amint ráncigálta, abban a re­ményben, hogy felébresztheti. A népszerű újságírónő „három­személyes házasságban” élt. Élet­társa, Tony Jackett, Ava 51 eszten­dős apja harminc éve nős, négy gyereke van. Jackett felesége tudott férje félrelépéséről, annál is inkább, mert szeretőjét és kislányát még karácsonyi vacsorára is meghívta. Történt mindez aközben, hogy a most meggyilkolt Christa Worthington és Tony Jackett ügy­védeik révén a kis Áva szülői fel­ügyeletének jogáról és kötelessé­géről vitatkoztak. A civakodás köz­pontjában nem a gyerek állt, ha­nem az, hogy melyikőjük fizesse a kislány betegbiztosítását. Worthington a végrendeletében ki­mondta: ha meghalna, a kislányát nem helyezhetik el Jackett(ék)nál. A férfi bírósági úton akarja megtá­madni az asszony végakaratát. Azt azonban még mindig nem tudni: ki gyilkolta meg a tóres amerikai úiságirónőt. ____________kulcsár Mi a hosszú élet titka? Gyarmati Já- nosné, 55 éves, orosházi óvodai dolgozó:- Ahhoz, hogy sokáig él­jünk, türelmes­nek kell len­nünk az élet minden területén. Az idegeske­dés rontja az életesélyeket. Az sem árt, ha az ember pontos­ságra szoktatja magát. Jó, ha erős az akaraterőnk, az is átlen­dít sok nehéz helyzeten. Kerül­ni kell a családi konfliktusokat is. Békességre és az egymás iránti megbecsülésre van szük­ség. Jó dolog, ha valaki sokáig él, csak legyen hozzá egészsége is! Gyarmati Ist­ván, 74 éves, orosházi nyug­díjas:- Fő a ki­egyensúlyozott élet. Az önbi­zalmát senki se veszítse el, mert aki elcsügged, annak nincs hite és reménye. Hitben és szere- tetben éljünk családunkkal, be­csüljük meg egymást. Mint a nagybátyám, szeretnék én is 100 évig élni, hogy megérem-e, ezt azonban nem tudhatom. A fiata­loknak azt tanácsolom, cigarettá­hoz, kábítószerhez soha ne nyúl­janak. Egymást segítsék, öröm­ben, bajban tartsanak össze. Erre tanítom az unokáimat is. Gyarmati Já­nos, 62 éves, orosházi nyug­díjas:- A hosszú élet egyik titka szerintem az egészséges élet­mód. Az ember módjával éljen, ne feszítse túl magát sem a munkában, sem pe­dig másban. Alvásban, evésben és ivásban is fő a mértékletesség. Az evésben kerülni kell a szinte­tikus élelmiszereket. A szerve­zetnek nem jó, ha sok „műétel” kerül bele. Én e szerint élek, 10 hold földön gazdálkodom. Ha a jó isten megadná, nem bánnám ha én is elérném a száz évet, mint a kedves nagybátyám. Gyarmati Jó­zsefeié, 73 éves, orosházi nyug­díjas:- Fő a nyuga­lom és a jó élet. Ez a hosszú élet titka. Aki elisz- sza, elkártyázza a pénzét, cigarettázik, összevissza eszik, nem valószínű, hogy hosz- szú életű lesz. Én nem biztos, hogy megélem a száz esztendőt, mert sajnos szívbeteg vagyok. A fi­ataloknak azt tanácsolom, akármi­lyen hosszú ideig is él valaki, ak­kor is igaz a mondás, hogy rövid az élet, ezért törődjenek sokat egy­mással, éljenek békességben és egyetértésben. k. e. D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Mezőkovácsháza térségében két olyan menedzser is tevé­kenykedik, akiknek fő fel­adata a roma lakosság fel- emelkedését szolgáló lehető­ségek feltárása, majd ezt elő­segítve, a munkaügyi köz­pont és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás ko­ordinálása. Dél-Békés Battonyán és körzetében Rádainé Rácz Róza, Mező- kovácsházán és környékén Ko­lompár Elvira látja el a romame­nedzseri feladatokat. Az elmúlt év sikeres tapasztalataira építve 2002-re is szoros munkatervet határoztak meg a romák foglal­koztatása, illetve élethelyzetük javítása érdekében. Ilyen a két térségben külön- külön tervezett felzárkóztató képzés biztosítása, amely köz­hasznú támogatással egybekötve az általános iskolai végzettség megszerzését célozza. Terv a Kunágotát, Ke- vermest, Battonyát érintő kör­zetben, valamint Mezőko- vácsházát, Végegyházát és Medgyesegyházát összefogva 16-16 leendő tanuló beiskolázá­sa. Ugyancsak kihelyezett kép­zéseket terveznek Battonyára fakitermelő, számítástechnika és a seprűkötő szakmák terén. Mindkét körzetben cigány nyelvtanfolyamot kívánnak in­dítani. Továbbra is feladat a ro­mák munkába helyezése, amit nagyrészt közhasznú foglalkoz­tatással és bértámogatással kí­vánnak megoldani. A menedzserek figyelemmel kísérik a pályázatokat, felhívják az érdekeltek figyelmét és segí­tenek a pályamunkák megírásá­ban. Az önkormányzatokkal egyeztetve, szociális feladatokat is ellátnak, illetve szoros kap­csolatot tartanak a családsegítő és más szociális intézmények­kel. Az idei tervek mellett ko­moly feladat lesz Battonyán a ki­sebbségi önkormányzat létreho­zása. ___________________H. M. Tel epüléseink krónikája A csanádapácai plébániáról Hiányt pótló helytörténeti kiadvány látott a közelmúltban napvilágot Csanád- apácán. Megjelent Batki Ottó: A csanádapácai plébánia története című könyve. A fotókkal illusztrált kiadvány a plébániatörténet mellett a település múlt­járól is számos érdekességet elárul az ol­vasóknak. A könyv szerzője, Batki Ottó Csanádapácán született, napjainkban Harkányban él, a siklósi katolikus iskola igazgatóhelyettese. Varga Attila csanádapácai plébánostól megtudtuk, a könyv 300 példányban jelent meg, s bár csak néhány napja hozták el a nyomdából, máris nagy az ér­deklődés iránta. Batki Ottó az adatgyűjtés során levéltári anyagokra támaszkodott, a História Domus és a Canonica Visitatio jegyzőkönyvei, a plébá­niai irattár adatai és az anyakönyvek szolgál­tak alapul az egyházközség csaknem két év­századot átölelő történetének feldolgozásá­hoz. A könyvből kiderül az is, miért lett a te­lepülés neve Csanádapáca, szó esik a temp­lomépítésekről és az Apácán szolgálatot telje­sítő plébánosokról. ________________________________________________________K. E. Unitárius centenárium Gyarmaton Száz éve van jelen az unitárius vallás Füzesgyarmaton, ahol 1902-ben egyházszaka­dás történt. Ekkor református papot választott a település, de a lakosság egy része nem fogad­ta el azt a lelkészt, amelyet a falu reformátusa­inak többsége és a püspök is támogatott. Ezért mintegy 150 gyarmati elhagyta a református egyházat, s megalakította a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközséget. Az első gyarmati unitárius istentisztelet a Homoki udvarban volt, egy hatalmas diófa alatt tartották. Majd 1903-ban unitárius temp­lomot avattak Füzesgyarmaton. Jelenleg Balázsi László, Gyarmat unitárius lelkésze, akit tavaly a Magyarországi Unitárius Egyház püspökhelyettesévé választottak. Ki szolgáltat tévéműsort Gyulán? A gyulai képviselő-testület január 21-én 14 órá­tól tartja ülését, melynek napirendjén két ren­deletmódosítás is szerepel. Szó lesz az önkor­mányzat által fenntartott oktatási, nevelési és szociális intézmények étkezési díjainak módo­sításáról, s a Gyula város díszpolgára kitünte­tés adományozásáról készült rendelet módosí­tásáról. A képviselők tárgyalnak többek között a békéscsabai repülőtér fejlesztésének támoga­tásáról, a Kétegyházi út 8. szám alatü ingatlan hasznosításáról, a városi televíziós műsorszol­gáltatásról, illetve a televíziós eszközök hasz­nálatáról. Áttekintik az idegenforgalmi koncep­ció teljesülését és a város 2000-2001-es gazda­sági helyzetét. Ä H A biotermesztés a jövő útja — A biotermesztés jó kitörési pont lehet térsé­günk számára, de a megvalósítása nem lesz egyszerű. Elsősorban az alacsony termőképes­ségű területek számára nyújthat lehetőséget, ott kell a hagyományos növénykultúráról újra váltani - vélekedett Böjti János, Körösladány polgármestere az Észak-Békés Megyei Önkor­mányzati Térségfejlesztési Társulás legutóbbi tanácskozásán. Veress József országgyűlési képviselőjelölt az ülésen elmondta: a biotyúkokkal foglalko­zóknak szigorú feltételeknek kell megfelelni­ük, de a harmadik évben a termelők már sza­badon értékesíthetik a tojásokat. A piac biztos, biotoiásból bármennyi eladható. __________m Ny árra elkészül a felújítás A mesterek a jó időre várnak Pusztaföldvár A pusztaföldvári katolikus templom felújítása az elmúlt évben kezdődött. A tetőszer- kezet teljes cseréje még a de­cemberi havazás előtt befeje­ződött. Jelenleg áll a munka, a mesterek a tatarozáshoz a jó időre várnak.- Bár a cserepezést még a havazás előtt befejezték, a te­tőcsere alatt többször is hul­lott csapadék, ami károkat okozott a templom belső teré­ben is - tudtuk meg Varga At­tila plébánostól. Az épületet állvány veszi körül, amint be­köszönt a jó idő, megkezdik a templom külső tatarozását és a belül keletkezett károk kija­vítását. A templomrekonst­rukció mintegy 16 millió fo­rintba kerül, amihez 7 millió forint állami támogatást kap­tak, a püspökség pedig 3,6 millió forinttal segítette a földvári katolikusokat. A Mól Rt. 2 millió forintot adomá­nyozott a plébániának, lakos­sági adakozásból pedig körül­belül 1 millió forint folyt be, vagyis a költségvetésből még mintegy 2,5 millió forint hi­ányzik. Megtudtuk, hogy jó­tékonysági hangversenyt ter­veznek húsvét és pünkösd kö­zött, aminek bevétele szintén a felújítást szolgálná. Felújít­ják a földvári plébánia épüle­tét is, ahol jelenleg három te­rem padozatát cserélik ki. A katolikus templom rekonst­rukciója június végére készül el. _____ _______K.E. Fe lzárkóztató képzés romáknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom