Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-12 / 10. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Kinizsi Pál, a kukás ember A címszereplő Magyarország legerősebb embere 10 Férfi női szerepben Beszélgetőtársunk Csomós Lajos békéscsabai színész Átverés-show a lakáspiacon A csalót a bürokrácia is segíti 11 Iszlám - az emberi méltóság védelmezője A szeptember 11-i, rettentő merényletsorozat kapcsán valós adatok és feltételezések, tények és tévhitek is „bombázzák” a közvéleményt. Iszlám szent háborúról, különleges törvénykezési szokásokról is hallani. Mit jelentenek valójában a sűrűn hangoztatott fogalmak? Az iszlám más kultúrát hozott létre, mint a többi vallás, és a saját kultúráját félti az amerikanizálódástól A világ több mint harminc országában az iszlám vallásra épül a társadalom, a híveket pedig 1,1-1,2 milliárdra becsülik. Európában is jelentős az iszlám hívők száma: Angliában, Franciaországban és Hollandiában az iszlám a második legnagyobb létszámú felekezet. Albániában és Bulgáriában, s újabban Magyarországon is mind több az iszlám hívő. — Mire gondoljunk, ha azt halljuk: iszlám? — kérdeztük Maróth Miklós akadémikust, az arab és iszlám világ európai hírű kutatóját. — Tudni való, hogy a legrégibb vallások, mint a zsidóhit, a kereszténység és az iszlám sok tekintetben hasonlítanak egymásra. Habár a zsidó, a keresztény hit a Bibliára épül, az iszlám pedig a Koránra, mégis hasonló teológiai rendszert alkotnak. Noha a zsidóság és a kereszténység szent könyve az követség, mégis mást emelnek ki alapkövetkeztetésként belőle: a zsidók a törvényt, a keresztények Jézus eljövetelét. Az iszlám hívők a szent könyvüket, a Koránt az isten szavának tekintik, amely minden tekintetben szabályozza a cselekedeteiket. Az iszlám a legfontosabbnak az emberi méltóság védelmét tartja. Elsősorban a gyermekek, a nők, a hívők jogainak védelmét sorolja ide. A politika, az államélet területén pedig a népek közötti együttműködést hirdeti, abból kiindulva, hogy a Korán egyik tétele azt mondja ki: „népeknek teremtettünk benneteket azért, hogy együttműködjetek.” E tanítás érvényesülését azonban gátolja az, hogy az iszlám más kultúrát hozott létre, mint a többi vallás, és saját kultúráját félti az amerikanizálódástól. — Mit értsünk a most különösen gyakran emlegetett saria fogalmán? — A saria törvényt jelent, amely a közösségi együttélést -— például a házasságot, az étkezési szokásokat, vagy akár az öröklés rendjét — szabályozza. Azokon a területeken, ahol e népek élnek, logikus e szabályozás, amelynek némely pontja a zsidó tanításokból származik, például a disznóhús fogyasztásának a tilalma. A saria másik forrása a szunna. Ez is egyfajta szabályrendszer, amelyet Mohamed próféta és hívei hagyományoztak bizonyos helyzetekre, a próféta intelmei alapján. Például a szunna kimondja: a kölcsönadott pénz után nem kérhető kamat. Az iszlám országok bankjaira ma is érvényes ez a tiltás. A saria tehát sok tekintetben az európaitól eltérően szabályozza a muszlimok mindennapjait, viszont konzervál olyan előírásokat, melyeket ugyan régebben a kereszténység is alkalmazott, de már elhagyott. így például Szent László korában a lopásért kézlevágással lakolt a tolvaj. A saria szerint ezt ma is így kell büntetni! — A dzsihád kifejezés is sokszor elhangzik. Valóban szent háborút jelent, mint ahogyan a köznapi használatban mondják, írják? — A dzsihád sok-sok félreértés forrása. De nem jelenti azt, hogy szent és azt sem, hogy háború. Valódi fordítása: törekvés, igyekezet, buzgólkodás a vallás, a szent könyv olvasására, a vallás tanulmányozására. Tehát szellemi tevékenység, amit dzsihádnak neveznek. Ezzel szemben áll a kis-dzsihád, a fizikai dzsihád, ami azt jelenti: ha a hívők közösségét támadás éri, kötelesek önmagukat megvédeni. Ekkor sem az egyes emberre, hanem a közösségre háruló kötelességről van szó. Az iszlám rossznak tartja a kis-dzsihádot, mivel a háborút minden körülmények között rossznak minősíti, és csak arra valónak tekinti, hogy elhárítsa a még rosszabbat. Ha tehát azt halljuk, hogy a terroristák a dzsihád szellemében követték el tettüket, akkor ez megtévesztés, mert az ilyen cselekedet ellentétes az iszlámmal, a dzsihádra érvényes előírásokkal. Megtévesztő, amit a közelmúltban az egyik magyar kereskedelmi tévé közölt: azt adta hírül, hogy az afgán vallási vezetők meghirdették a dzsihádot. Valójában a vallási vezetők határozata arról szólt, ha megtámadják hazájukat, akkor dzsihádot hirdetnek a támadók ellen. Ez pedig a Korán előírása szerint szent kötelességük. Akad bőven példa, hogy visszaélnek a dzsiháddal: egyéni kezdeményezéseket tüntetnek fel ennek, vagy olyanok használják ezt a fogalmat, akik maguk sem tudják, mit jelent, mikor lehet alkalmazni, kinek az engedélye kell hozzá és milyen körülmények között indítható. Hallani, hogy iszlám vezetők köreiben is vita folyik arról, van- e értelme a mai korban a dzsihádnak. —A tragikus amerikai merényletsorozat fölerősítette az iszlámellenessé- get. Önnek mi a véleménye erről? — II. János Pál pápa damaszkuszi látogatása alkalmával bocsánatot kért azokért a bűnökért, amelyeket a történelem során az egyház nevében követtek el az iszlám hívők ellen. A napjainkban a sok, kardcsörtető, muszlimelle- nes megnyilatkozás közepette ez a pápai megnyilatkozás figyelmeztető felhívás. Különösen most, hogy a gyűlölködés kétirányú: az iszlámon belül is növekszik a kereszténységgel szembeni ellenérzés. Ez jó táplálója annak a törekvésnek, amely az egyes vallási vezetők részéről tapasztalható: olyan hatalmat szeretnének a kezükbe kaparintani, amilyen egykor a keresztény vallás vezetőinek a birtokában volt. A másik, az iszlámon belül kialakult irányzat a kereszténység jobb megértését tartja céljának és nem tekinti abszolút igazságnak a Korán tanait. Ez utóbbi törekvés a párbeszédet, egymás jobb megértését kínálja, aminek szép példája, hogy az ankarai egyetem és a római pápai egyetem cse- retanár-programot fogadott el. Ennek keretében a török professzor az iszlámról, a római pedig a keresztény tanokról tart előadást a hallgatóknak. A magyar Közel-Keleti Kutatóintézet, amely rövidesen megkezdi működését, a tervek szerint hasonló kapcsolatot tart majd fenn a világ legrégebbi tudományos intézményével, a marokkói egyetemmel. Maris János Erkölcs és érdek, határon innen és túl Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban jut eszembe zalai kolléganőm a nyolcvanas évek elejéről. A sors úgy hozta, hogy egy bányalátogatás után fél magyarországnyi útra ösz- sze voltunk zárva egy Volgában. Fél nap nagy idő, a napi politika megtárgyalása kevés volt ahhoz, hogy kitöltse a több órányi utazást. így került szóba Erdély. Abban az időben lapunknál harci kérdésnek számított a Romániában élő magyarság érdekeinek képviselete, akár a fennálló hatalommal szemben is. Kolléganőm — még egyszer jelzem: Zalában élt — nem értette, miért kell foglalkozni az Erdélyben élő magyarok problémáival. Az elmúlt hetek történései után sok mindent megértettem abból, amit akkor nem fogtam fel. Annak ellenére, hogy igyekszem magam függetleníteni a Magyar- országra áttelepült és gyökereiket az itteni jólét hatására hamar elfeledő egyes erdélyi magyarokról szerzett benyomásaimtól, s az át nem települtek szelíd „átvágásaitól". Belátom, amit a kormány nem lát be: az ország egy része — lehet, hogy a többsége — nem erkölcsi alapon, a magyarság megmaradása és a határon kívüliekkel szembeni lelki adósság alapján közelít a kérdéshez. Sokkal inkább az egyéni érdekek szerint: nekik adnak, nekem nem, ők kapnak munkát, én nem. Különösen jellemzőek a fenntartások a magyar-román határ mellett élőkre, akiknek van félni valójuk — okkal vagy ok nélkül, ezt ma senki nem tudja megmondani, se ellenzék, se a rögeszméit terjesztő egészségügyi miniszter — a román munkaerő inváziójától. Ilyen környezetben üres jelszóvá válik az, amit ugyané miniszter, Mikola István mondott minap a televízióban: „Az utóbbi nyolcvan év legnagyobb nemzetmentő programja a kedvezmény törvény”. Mindössze annyit kellett volna ott és akkor megkérdezni: kinek és miért? Ugyanis az ország egy része — megint leírom: lehet, hogy a többsége — egyáltalán nem így tekint a megállapodásra. Alighanem a kormány „mindössze” erről feledkezett meg, amikor a kedvezménytörvényt megpróbálja „megetetni” a néppel. Tetszik vagy sem, a határainkon belül élők egy része — többségei?) — számára érthetetlen összmagyar érdek áll szemben az egyéni érdekekkel. Márpedig az egyéni érdekek ellen érzelmekkel és bombasztikus kijelentésekkel nem lehet fellépni. És persze törvényt sem elfogadtatni. Még ha az „utóbbi nyolcvan év legnagyobb nemzetmentő programjáról is van szó”. Árpási Zoltán Nekik adnak, nekik nem. Végegyháza, 1932. „Édes Mária! Sokat gondolok Rád ebben a kis elrejtett faluban, és szeretetteljes üdvözletét küldök a leánykor minden tagjának” — írta hetven évvel ezelőtt a képeslap feladója
