Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-13 / 290. szám
KÖZOKTATÁS 2001. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK - 7. OLDAL iBÉKRS MEGYEI HÍRLAP Mezőgazdasági képzés, ahogy a kor kívánja A Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kara már régóta nem a hagyományos értelemben vett mezőgazdasági pályára készít fel. A hangsúly a természeti környezetet megtartó, kímélő, tájba illeszkedő mezőgazdasági képzés irányába tolódott el. A Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kara azzal, hogy felkínálja a megújult képzési lehetőségeket, maga is Világot látnak a hallgatók A főiskolai karon működő szakmai körök tudományos műhelyként szolgálnak. Évente 15-20 hallgató ír tudományos diákköri dolgozatot, amelyek közül rendszerint 7-8 dolgozat áz OTDK-n helyezett, illetve nívódíjas. A sikerhez adottak az ismeretszerzés korszerű feltételei: a jól felszerelt szakkönyvtár és az internet-hozzáférési lehetőség. A hallgatóknak lehetőségük van külföldi egyetemeken, illetve főiskolákon ösztöndíjasként képzésben, illetve szakmai gyakorlaton részt venni. felmutatja a korszerű mezőgazdálkodás, a fenntartható fejlődés értékeit - tájékoztatott dr. Reszkető Péterné, a kar Igazgatási és Tanulmányi Hivatal vezetője. A kar a környezetgazdálkodási agrármérnök, a meliorációs mérnök és a növénytermesztési szakokon nappali és levelező tagozaton ennek szellemében képzi a hallgatókat. A szakokon belül a természetvédelmi-területfejlesztési, településüzemeltető, vidéki turizmus és hulladékgazdálkodási, termesztéstechnológiai, kertészeti, halászati, agrártermékek marketingje, valamint állattenyésztési és állategészségügyi szakirányban szerezhetők speciális ismeretek. A főiskolai karon három szinten történik képzés, amely lehetőséget ad rá, hogy minél több fiatal bekerüljön a főiskolai oktatási rendszerbe. Az akkreditált felsőfokú szakképzés azoknak ajánlott, akik még nem döntötték el, hogy melyik főiskolai alapképzést választják, illetve akiknek nem volt esélyük, hogy részt vegyenek a főiskolai alapképzésben. A kar második képzési szintje a diplomát adó főiskolai alapképzés. A harmadik szint az alapdiplomával rendelkezőknek kínál továbbképzési lehetőséget. Ezen belül környezetgazdálkodási, vetőmagtermesztési, településüzemeltető és halászati szakmérnök képzés történik.- A továbbképzésre a mező- gazdasági alap- végzettségűek mellett önkormányzati szakemberek, pedagógusok és civil szervezetek képviselői is jelentkeznek. A környezethez komplexen közelítve, korszerű ismereteket nyújtva, a környezeti értékeket megtartó, okosan felhasználó, ökológiai szemléletű embert TSF-MVK Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Főiskolai Kar, Szarvas Információ: Tanulmányi Csoport (E mail: tto@wem.date.hu) 554Ó Szarvas, Szabadság út 1-3. Tel.: 66/313-311. Fax: 66/216-858. A főiskolai kar 2002. január 25- én 10 órától nyílt napot tart. képezünk mondotta dr. Reszkető Péterné, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a főiskolai kar idén szeptemberben áttért a kredit rendszerű képzésre. Ez a hallgatóknak nagyobb felelősséget, ugyanakkor nagyobb önállóságot jelent. Megteremti a lehetőségét, hogy a hallgatók maguk válasszák meg a tanulmányi előmenetelük ütemét. További előnye, hogy átjárhatóságot biztosít a szakok és a karok között. ipri A mezőgazdasági főiskolai kar épülete a város legszebb pontján, a Körös-holtág partján áll Sodrásban az egészségügyi képzés A gyulai főiskola — hivatalos nevén a Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Intézete — Békés megye legfiatalabb felsőfokú iskolája. A képzés 1993-ban kezdődött az Európa Tanács által ajánlott 4 éves diplomás ápoló szakon. Az „eukonform” szak az ápolástudományon kívül sokféle résztanulmányt egyesít. Európa több országában hasonlóan főiskolai szinten folyik az ápolóképzés, a hallgatók végzettségüknek megfelelő állást kapnak, ha beszélik az ottani nyelvet. A szak elvégzése biztos állást jelent Magyarországon is. Ezt a szakot csak azok válasszák, akik nem tudnak segítségnyújtás nélkül elmenni a szenvedők mellett. Ez a szak hivatás — fogalmazták meg az iskola hallgatói. — Az iskolát a debreceni egyetem kihelyezett képzéseként szervezték meg Gyulán, alapozva az 1500 ágyas, szakmailag kiváló megyei kórházra. Az iskolát 2000. április elsejétől a Tessedik Sámuel Főiskolához csatolták. Az idénre a Tessedik Sámuel Főiskolában stabilizálta a helyzetét, és kialakította a saját fejlesztési programjait, melyek megvalósításán dolgozunk — nyilatkozta dr. Köteles Lajos intézetigazgató. - A gyulai főiskola anyagilag mindig magára volt utalva, így jelentős siker, hogy sok olyan fejlesztésre is mód nyűt, melyeket korábban nem tudtak véghezvinni. Gondolok a. számítás- technikai park teljes felújítására, az informatikai rendszerre, amellyel bármi elérhető a világon, és minden olyan technikai eszközt beszereztünk, melyekre a modem oktatásban ma szükség van.- Milyen képzés folyik az iskolában? — Pillanatnyilag a diplomás ápolóképzés, amely érettségire épülő, négyéves és nehéz képzés, ugyanakkor úgy látjuk, a jövőben az egészségügyben mennek majd végbe a legnagyobb változások, így perspektívát nyújt. Minden fejlesztési tervünk az egészségügyi alapképzésre épül, igazítva a mai moA Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Intézet címe: 5700 Gyula, Szent István út 17-19. Levélcím: 5701 Gyula, pf.: 39. Telefon: (66)561-620, fax (66)511-031. E-mail: eukart@eukar.gyula.kf.hu dem, piaci igényekhez. Ilyen az egészségturizmus szervező szak, amely sehol nincs Európában. A szak, a jóváhagyástól függően, akár szeptemberben elindulhat. Nagy szükség van rá, hiszen a Széchenyi- tervben a gyógyturizmus prioritást kapott, ugyanakkor nincs meg Magyarországon a szakmai háttere. A szakmai hiányra elsőként reagáltunk. Gyulán sajátosan együtt van minden: kiváló kórház, gyógyvíz, az üdülőváros és az egészségügyi profilú főiskola. A másik szak szintén az egészségturizmushoz kapcsolódik, ez az életmód-tanácsadó (természetgyógyász) szak. A megelőzésben és a hagyományos orvoslást kiegészítő gyógyászatban nagyon fontos szerepe van egy korrekt és tudományosan hiteles, hatékony természetgyógyászat megtanításának is. A harmadik szak elbírálása folyamatban van, ez a szociális- munkás-képzés. A térségben nagy szociális problémák vannak, igény van az ugyancsak érettségire épülő képzésre. Valamennyi szak nappali és levelező tagozatos képzés. A diplomás ápolóképzésben is mindig volt levelező tagozatos oktatás, és nagyon sikeres, hiszen, akik munka mellett tanulnak, pontosan tudják, milyen jó alapot biztosít a szakma magas színvonalú folytatására.- Milyen arányban áll az elméleti és a gyakorlati képzés?- Az elméleti 60, a gyakorlati képzés 40 százalékot jelent. Ez utóbbit alapvetően a Pándy Kálmán Megyei Kórházban töltik a hallgatók. Megismerik emellett az ÁNTSZ munkáját és a magánpraxist folytatókét is. A Magyarországon maradó végzettek nagy része a megyei kórházba megy dolgozni. Keresik az ápolókat és a diplomás ápolókat, már kezdik megfizetni, mivel nagy terhet tudnak levenni az orvosok válláról. Ugyanaz alakul ki, mint Nyugaton.- Kapcsolatban állnak a veronai kórházzal. — Most már a bolognai kórház is kapcsolatot keres velünk. Jól képzett munkaerőt akarnak, hiszen Észak-Olaszországban, Németországban, Angliában nővérhiány van annak ellenére, hogy viszonylag jól megfizetik őket. Gond, hogy a képesítési követelmények szabják meg, milyen nyelvet kell tanítani, és ebben nem szerepel az olasz. Ezért nehéz élni ma a Verona által felkínált lehetőséggel, ugyanakkor csábító a lehetőség, hiszen hallgatóink több hónapot tölthetnek a jól felszerelt kórházakban. Amennyiben elégedettek egymással, állami támogatással kétéves munkaszerződést kínálnak fel nekik. A végzettek közül elég sokan Nyugaton dolgoznak állami szerepvállalás nélkül is. A képzési követelményekbe próbáljuk belevetetni, hogy bármelyik európai nyelv ismeretét elfogadják, hiszen ez ellentétes az Európai Unión belüli szabályozással. ^ A pedagógusi pályán A Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karának képzése a névadó pedagógiai örökségét, a szarvasi tanítóképzés és a 1959 óta felsőfokúvá, majd főiskolai szintűvé lett óvóképzés értékeit ötvözi. A Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kara — kari főigazgatója Szakács Mihályné dr. — az Alföld egyik legpatinásabb, közel kétszázéves szellemi múltra visszatekintő intézménye. A 2002/2003-as tanévre nappali és levelező tagozaton óvodapedagógus, nemzetiségi (szlovákromán) óvodapedagógus, tanító és nemzetiségi (szlovák-román) tanító szakra hirdet felvételt a kar. Az intézmény ismeretekben és érzelmileg egyaránt igyek-. szik felkészíteni a pedagógusi pályára. A sokféle speMindenki javára A kar az alapképzésben megvalósított eredményeit posztgraduális, szakirányú képzés és továbbképzés formájában felkínálja a régió óvodapedagógusainak, tanítóinak is. Diplomára épülő szakirányú képzések a gyermektáncoktató, a gyógytestnevelő óvó és tanító és az óvodai szakértő képzés. 120 órás továbbképzés formájában történik a mentálhigiéné, a Külső világ tevékeny megismerése, a Bábjáték helye a nevelésben, szerepe a személyiségformálásban és a korrekciós testnevelési képzés. Újonnan indult a 360 órás Ro- mológiai továbbképzés a cigány gyermekekkel foglalkozó óvodapedagógusok és tanítók számára. gatók eredményes tudományos diákköri munkáját a diákköri konferenciákon elnyert nívódíjak és a különböző helyezések fémjelzik. A gyakorlóintézményben négy iskolai osztályban és nyolc óvodai csoportban gyakorlatvezető óvodapedagógusok és tanítók, valamint gyógytestnevelő és logopédus secializációra az oktatói testület szakmai felkészültsége, állandó megújulása ad lehetőséget. A hallgatók megismerik az alternatív pedagógiát, magas óraszámban tanulnak játékpszichológiát. Az önismereti stúdiumok, a gyermekismereti tárgyak a hivatástudat alakítását, annak gyakorlásához- szükséges képességek kimunkálását segítik. Az alap- és speciális képzésben kiemelt helyet kap az ökológiai program. Az intézet tanárai, tanítói, óvodapedagógusai és hallgatói az „Erdei iskola-óvoda mozgalom” lelkes szervezői közé tartoznak. A hallTessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kar További információ: Főigazgatói Hivatal Telefon: 66/311-592 Tanulmányi Osztály Telefon: 66/311-511/3140, fax: 66/311-550 A főiskolai kar 2002. január 31-én 10 órától nyílt napot tart. gítségével történik a hallgatók szakmai felkészítése. A gyakorlati képzés mentor jellegű. A hallgató az óvónővel, tanítóval minden tevékenységet együtt végezve, állandóan a gyermekek között élve, egyénre szabott programban és módszerekkel tanulja mesterségét. A gyakorlóintézmény három szinten - tetőtér-beépítéses bővítéssel - biztosít a sajátos helyi pedagógiai program megvalósításához ideális feltételeket. Az iskolai programok, a gólyatábor, a gólyabál, a ballagóbál, a Földfordulás nevű vidám fordított nap, illetve a tavaszi sportnapok lelkes szervezője a Hallgatói Önkormányzat. A szarvasi óvóképzésben az intézmény megalakulásától kezdve fontos nevelési színtér a kollégium. A Körös-parti és a Vajda Péter utcai kollégium jelenleg 243 főiskolásnak biztosít otthont. ipri A pedagógiai főiskolai kar az Alföld egyik legpatinásabb intézménye Tizenegy település, egy program Emberi kapcsolatokra épülő együttműködéssel jobb az eredmény A Comenius 2000. Közoktatási Minőségfejlesztési Program 2001-ben elindította a Klubhálózat kialakítását az országban. Békés megyéből tizenegy intézmény vett részt az első klubfoglalkozáson, melyet a napokban a vésztői Négyszínvirág óvoda szervezett.- A klubhálózat olyan intézményeket fog össze, amelyek készek az eddig felhalmozott tudásuk és tapasztalatuk átadására, és akik szeretnék életközeiben elsajátítani a minőségfejlesztés legjobbnak látott módszereit. Szervezeti-pedagógiai kihívása abban rejlik, hogy a tanulási folyamat horizontális, hiszen a programban részt vevő intézmények a külső szakértői segítségen túl egymástól tudnak a legtöbbet tanulni - közölte lapunkkal Csányi Istvánné, a vésztői óvoda vezetője. A klubfoglalkozásnak a napokban a vésztői Sinka István Művelődési Központ adott otthont, s a rendezvényen az óvodától a középiskoláig minden intézménytípus képviseltette magát,- Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a klubtag intézmények (mezőberényi óvoda, kondorosi óvoda, okányi úvoda, szolnoki Liget Úti Óvoda, körösladányi óvoda, Szeghalmi Általános Iskola, Gyo- maendrődi Általános Iskola és Diákotthon, vésztői Szabó Pál Általános Iskola és vésztői Kiss Bálint Református Iskola, békéscsabai középiskolai kollégium) meghívott fenntartói közül a szolnoki oktatási szakreferens és a vésztői polgármester aktívan részt vett a rendezvényen. A klubtagok megfogalmazták a jövőre vonatkozó elvárásaikat, és reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy együtt tanulva, az emberi kapcsolatokra épülő együttműködéssel köny- nyebben érhetünk el jobb eredményeket - hangoztatta Csányi Istvánné. Meglepetést rejtő adventi batyuk Az esztendő utolsó két hónapja az óvodákban már a kará- csonyvárás jegyében telik. A Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karának Gyakorlóintézményében az ünnepivé varázsolt csoportszobákban kedves hagyomány, az adventi batyuk bontogatása teremt várakozásteljes hangulatot. A főiskola gyakorlóintézménye ünnepi készülődése a november eleji gyertyaöntéssel veszi kezdetét. Advent első vasárnapjára elkészülnek a koszorúk, ünnepi díszbe öltözik a folyosó és valamennyi csoport- szoba.- Az óvodai helyi nevelés a környezeti nevelés értékeire épül. A csoportszobák tisztaságukkal, rendjükkel és esztétikumukkal járulnak hozzá a gyermekek harmonikus fejlődéséhez. A gyakorlóintézményünkben a hallgatók példát látnak rá, mennyire fontos a környezet kialakítása, és arra is, hogy a dekoráció nem annyira a pénzen, sokkal inkább az óvónők ötletességén múlik - mondotta Huszár Istvánné intézményvezető. Az intézmény kedves adventi hagyományát is megismerhettük. A csoportok karácsonyig minden nap felbontanak egy meglepetést rejtő kiscsizmát vagy batyut. Ezek édességet, feladatot, találós kérdést vagy aznapra szóló kedvelt programot, mondjuk sétát rejtenek. A hagyomány évről-év- re ismétlődik, arról az óvónők gondoskodnak, hogy ez minden csoportban újszerű, a korábbi esztendőtől eltérő módon történjék. A karácsonyvárás örömteli időszak az apróságoknak. Tervezgetik az ajándékozást és elkészítik a meglepetéseket. Megismerkednek a karácsonyi néphagyományokkal is, lucabúzát ültetnek, a nagyobbak a jövendölő gombócfőzést is kipróbálják. Ilyenkor különösen nagy élmény, ha a hozzátartozók bejönnek az óvodába, s együtt foglalatoskodnak velük. Az intézmény a mézeskalácssütésbe, a fenyőünnepbe a szülőket, a nagyszülőket és a testvéreket is bevonja. Az idei fenyőünnepre a leendő óvodások és szüleik is hivatalosak voltak. A gyakorlóintézmény a nyugdíjasokkal való kapcsolattartásra is ügyel. A karácsony közeledte jó alkalom a volt és az aktív dolgozók találkozására. Ilyenkor apró ajándékkal, idén adventi kopogtatóval kedveskednek a vendégeknek. ■m >ví i»* I Wvbs