Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-20 / 296. szám

2001. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK - 7. OLDAL T É R • K É P ^CV^rbánhEGYES Röviden Köszöntötték Térjék Ferencet, a magyar­bánhegyesi római katolikus plé­bánost 70. születésnapja alkalmá­ból bensőséges hangulatú ünnep­ségen köszöntötte az önkormány­zat október végén. A megemléke­zést a vasárnapi nagymise után tartották, ahol a képviselő-testület jókívánságait Szokola Béla polgár- mester tolmácsolta az ünnepek­nek. A község nevében megkö­szönte az eddig végzett munkát. A plébános 1962 szeptembere óta, immár 39 éve szolgál Magyarbánhegyesen a mára 110 éves templomban a hívők és a la­kosság megelégedésére. Pályázat A képviselő-testület pályázatot írt ki a temetőgondnoki feladatok el­látására. A kiírásra öt pályázó je­lentkezett, akik közül zárt ülésen választották ki a legmegfelelőbb személyt. A megbízás szerint 2002 januártól ifj. Zaránda Lajos látja el a temetőgondnoki teendő­ket. Az ülésen lakossági jelzés ér­kezett a ravatalozó felújításának szükségességéről, melyet a kép­viselők ígéret szerint a jövő évi költségvetés tervezésénél számí­tásba vesznek. Nyugdíjasok A magyarbánhegyesi Esthajnal Nyugdíjasklub nemrég ünnepel­te fennállásának 20 éves jubileu- mát. A bensőséges hangulatú rendezvényen több társklub is je­len volt. A felavatott zászlóra ez­úttal az önkormányzat, helyi vál­lalkozók és a társklubok kötötték fel a barátság szalagjait. A klub­tagok Sódar Jánosné vezetésével aktív munkát végeznek a község életében, szinte minden rendez­vényen képviseltetik magukat. A gyermeknapon például palacsin­tát sütöttek a kicsinyeknek, míg a klubtalálkozón az óvodások és az első osztályosok is műsorral léptek fel. Az iskolával, óvodával jó kapcsolatot építettek ki. Közös rendezvényeket szerveznek, így legutóbb a Mikulás-napot ünne­pelték együtt a gyerekekkel. Magyarbánhegyesen bíznak a jövőben A magyarbánhegyesi önkormányzat gazdaságilag stabil lába­kon áll, így az idei évben is biztosítani tudták az intézmények működését. Az elért eredményekről Szokola Béla polgármes­tert kérdeztük. — A 2001. évi feladatok meghatá­rozásánál kiemelt szerepet ka­pott az oktatás, majd az egész­ségügy és a szociális háló mű­ködtetése. Oktatás terén a sze­mélyi feltételek adottak és a tár­gyi felszereltség idén jelentősen javult. Pályázati támogatással megtörtént a nyílászárók szige­telése és a belső világítás korsze­rűsítése. A nyáron több mint 2,5 millió forint értékben vásárol­tunk iskolai és óvodai bútorokat. Az Árpád utcai óvoda új kerítést kapott. A számítógépes terem­ben internetre, a művelődési házban az új számítógép hasz­nálatára nyílt lehetőség. Emellett korszerű hangtechnikai eszkö­zöket is vettünk, amit jelenleg is használunk — fogalmazott Szokola Béla polgármester. — Mi a helyzet az egészségügy területén?- A megelőzés és szűrés tekin­tetében előrelépés mutatkozik, melyet a nők és férfiak gyakoribb betegségeit érintően rendszere­sen végzünk. Többszöri pályázta­tás ellenére nem sikerült viszont a 2. számú orvosi körzet álláshe­lyét betölteni, amelyre ismét pá­lyázatot írtunk ki. A jelenlegi ki­írás szerint szívesen fogadunk úgynevezett licencvizsgával ren­delkező jelentkezőt is, akinek az 1. számú körzet orvosa vállalja a képzését. A védőnői szolgálat működik, de a nyugdíjas védőnő kora és betegsége miatt ezen a te­rületen is szakemberre lenne szükség. A fogorvosi szolgáltatás jól működik, ahol korszerű gépi felszerelés segíti a gyó­gyító mun­kát.- Mely te­rületeken tör­tént még elő­relépés? — Május­ban elkészült az újfalusi is­kolában a varroda, ami 20-30 helyi lakosnak biztosít munkát. Az önkormányzat 500 ezer fo­rinttal, valamint tíz közhasznú munkás részvételével támogatta az épület karbantartását. Köz­hasznú és közcélú foglalkozta­tással jelentős segítséget nyújtot­tunk a járadékok folyósításához. A munkanélkülieket és az időse­ket segítő szociális hálóra mint­egy 40 millió forintot fordítot­tunk. Településünk közterületei rendezettek. A temetőben elfo­gadható a rend, melynek megőr­zéséhez temetőgondnoki pályá­zatot írtunk ki. Létrehoztuk és a köztemetőben felállítottuk az el­ső és második világháborús em­lékművet. Az evangélikus temp­lomnál új kerítést építettünk. Idén megtörtént a közvilágítás korszerűsítése, és máris jelentős megtakarítás mutatkozik. Belte­rületi útjainkat 10 milliós érték­ben felújítottuk. A közvilágítás javítása növelte a lakosság köz- biztonsági érzetét, továbbá, hogy júliustól kaptunk még egy körze­ti megbízottat, akinek lakást is biztosítottunk. Sajnos, a polgár­őrség többszöri próbálkozásra sem működik, de további erőfe­szítéseket teszünk újjáélesztésé­re. Idén ősszel létrehoztuk a me­zőőri szolgálatot, mely kisebb gondokkal indult, de remélhető­en hamarosan a földtulajdono­sok hasznára válik.- Milyen feladatok vannak még hátra?- A szennyvíz-elvezetés és - tisztítás megoldására szomszéd községeinkkel 2,5 milliárdos pá­lyázatot adtunk be, de sajnos, pénzhiány miatt elutasították. Jövőre újra pályázunk. Úgy gon­dolom, nem sok település dicse­kedhet azzal, hogy a szennyvíz­programhoz kötelező összeget — mely 8,3 millió forint — a költ­ségvetésben biztosítani tudja. Másik pályázatunk a falut átsze­lő kerékpárút megépítésére szól, amit két részben, mintegy 31 milliós fejlesztésként szeret­nénk megvalósítani. Harmadik és időben közeli lehetőség a hul­ladék elszállítására irányuló pá­lyázat úgy, hogy az edényzetet ingyen biztosítjuk a lakosság­nak. Pályázni kívánunk a jelen­legi hulladéklerakó rekultiváció­jára. Emellett több kisebb kérel­münk is elbírálásra vár, így pél­dául a művelődési háznál tévé, videó és függő térmikrofon be­szerzése. A fentiek alapján talán nem szerénytelenség kijelente­nünk, hogy munkánkat a képvi­selő-testülettel igyekeztünk ha­tékonyan végezni, amelynek a jövőben az itt élő emberek él­vezhetik a gyakorlati hasznát. A megkezdett munkát a következő ciklusban is szeretném tovább építeni, ezért jövőre ismét indul­ni szeretnék az önkormányzati választáson. Lakásunkban a nagyvilág Magyarbánhegyesen a leg­utóbbi testületi ülésen a helyi kábeltévé-hálózat működésé­ről Balázs József, a Mezőká­bel Kft. ügyvezetője adott tá­jékoztatást. Ekkor szó esett az önkormányzati ülések közvetítésének lehetőségei­ről is. A tájékoztató szerint a mező­kovácsházi vállalkozás 1999 márciusában vette meg a bán- hegyesi hálózatot, mely rossz minőségű és lepusztult műszaki állapotban volt. A kft. több mint hatmillió forintot fordított a rendszer újjáépítésére. Ennek részeként kicserélték a főállo­mást, átépítették a teljes hálóza­tot, majd bővítették a csatornák számát. Míg korábban 10 csator­na működött, jelenleg 16 jó mi­nőségű adás közül választhat a lakosság. Az ügyvezető szerint — bár a szolgáltatás iránt nagy az igény — a fizetési morál kí­vánnivalót hagy maga után., A csatornadíjat januártól 10 száza­lékkal emelik, de a notóriusan nem fizetőket kikötik a rend­szerből. Mint kiderült, a lakosság ré­széről igény merült fel a testüle­ti ülések élő közvetítésére, mely­nek költségkihatásairól is szó esett. Mivel az élő adáshoz meg­felelő technikai felszereltség kell, valamint a vetítés költsége drágább, ezért a videóra történő felvétel és annak későbbi levetí- tése is felvetődött. A képviselők megkérték a kft. vezetőjét, hogy dolgozza ki az ajánlatokat, melyről a legközelebbi ülésen döntenek. Elismerték Magyarbánhegyes futball­csapata a község lehetőségei­hez mérten eredményesen szerepelt az idényben, a me­gye első osztályában játszha­tott.- Nem kell sajnálni a pénzt a sporttól, mert a futball az egyik olyan közösségi ered­mény, amely pártolói és szurkolói táborral együtt a legnagyobb létszámot moz­gatja a faluban — mondta egy helyi lakos a decemberi ülésen. Az önkormányzat kedvező hozzáállását bizo­nyítja, hogy 2001-ben közel 3 millió forinttal támogatták a sportot. A képviselők az eddig elért eredményekkel kapcsolatban elismerésüket fejezték ki Szikszai László vezetőnek, az edzőknek és a labdarúgóknak, amelyet egy-egy emléklappal köszönnek meg, majd további támogatásukról biztosították a csapatot. Az oldal a Magyarbánhegyesi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Halasi Mária. Fotó: Kovács Erzsébet, Lehoczky Péter. EMLÉKMŰVEK. Magyarbánhegyes képviselői egymillió forintos költséggel idén no­vemberben avatták fel a köztemetőben elhelyezett első és második világháborús emlékművet. Az emlékhely a jövőben az ünnepségek, a hősi halottak előtti tisztelgés helyszínéül szolgál Közösségben a gyermekekkel A magyarbánhegyesi Kossuth La­jos Általános Iskolában a 2001/2002-es tanév augusztus 27- én kezdődött Az iskola nyolc osz­tályába 226 tanuló jár. Az intéz­mény vezetését Kovács Ferencné igazgató fogja össze.- Tanulói létszámunk közel állandó és 4—5 évig hasonlóval szá­molhatunk. Az iskola, óvoda, művelődési ház, a könyvtár és a napközi az, ÁMK- intézményegységen belül végzi tevékeny­ségét. Óvodánkba 91 gyermek jár. A óvoda és iskola között évek óta szoros a kapcso­lat - mondta az igazgatónő. — Hagyomány iskolánkban a szeptemberi Kossuth-nap, amelyet kulturális műsorokkal színesítünk. Kiemelten kezeljük a gyermekek tehetséggondozását. Ezt a célt szolgálja a tanulmányi versenye­ken való részvétel, melyet a TIT, a TITOK, a RÉBUSZ szervez. Tanító­ink, tanáraink céltudatosan bővít­ve tudásukat készítik fel a diákokat a megmérettetésre. Nemrég zajlott a battonyai Mikes Kelemen Gimná­ziumban a „Középiskolás leszek” című verseny, ahol matematikából Orosz Eszter 2., számítástechniká­ból Szél Dávid 2. és Bánszki Tamás 3. helyezett lett. Az idei tanévben kezdődött a néptánc tanítása közel 60 tanulóval. Az orosházi Művé­szeti Alapiskola heti négy órában tart órákat a művelődési házban. Nagy népszerűségnek örvend a dí­szítőművész szakkör, az angol és a számítástechnika. Ez évtől rendel­kezünk internettel is — emelte ki Kovácsné. Mint mondta, az önkormány­zat jóvoltából jelentősen meg­újult az iskola, szép és korszerű berendezésekkel gyarapodtak az osztálytermek. A kötelező tan­eszközök fejlesztésére közel másfél milliót fordítottak. A tan­testület minden tagja részt vesz pályázatok írásában. A Széchenyi- terv pályázatán 333 ezer forint értékben számítógépet nyertek. A Nemzeti Kulturális Alaptól térmikrofon beszerzésére kaptak támogatást. Folyamat­ban van a Mobilitás-pá­lyázat elbírálása a sportpálya megvilágítása, illetve a karácsonyi játszóház anyag- szükségleteire. A Gyermekétkez­tetési Alapítványhoz élelmiszer­csomagra pályáztak a rászorulók megsegítése érdekében. — A képviselők tiszteletdíjaik felajánlásával lehetővé tették, hogy minden tanulónk elmehetett a tan­év végén tanulmányi kirándulásra. November hónapban az alsó és fel­ső tagozat színvonalas vetélkedőt tartott „Egészséges életmód” cím­mel, melyhez dr. Szikszai József is­kolaorvostól kaptunk nagy segítsé­get. A karácsony közeledtével a té­li szünet előtti napon a szülői mun­kaközösség és a pedagógusok köz­reműködésével játszóházat szer­vezünk - fogalmazott az igazgató. Mmt mondták, eddig csak a pozití­vumokról esett szó, ám Magyar­bánhegyesen is akadnak nehézsé­gek. A sok éve összeszokott, prob­lémákat legyőzni tudó tantestület azonban türelemmel és fáradhatat­lanul végzi munkáját. Nincs annál nagyobb öröm, amikor régi tanít­ványaik jönnek el és köszönik meg a pedagógusok munkáját. A közösségért végzett tevékenység Magyarbánhegyesen — nyugdíjazás miatt — idén februártól dr. Kapás József vette át a jegyzői feladatokat. Az állást pályá­zati úton, a testület egyhangú szavazata alapján tölti be.- Korábban sok évig dolgoztam ál­lamigazgatásban, így nem ismeret­len előttem a munka. Szívesen jöt­tem a településre, hiszen személyes kötődéseim vannak Ma­gyarbánhe­gyesen. Úgy is mondhatnám, hogy „haza ér­keztem” - mondta dr. Kapás József.- Milyen célokat tűzött maga elé?- Célom, hogy a régi kapcsola­tokat, ismeretséget és a közigazga­tásban szerzett tudásom az itt élők érdekében kamatoztassam. A jegyzői munka a közösségért vég­zett tevékenység a jogszerű eljárá­sok biztosításával. Feladatom egy­részt a testület által és a munkater­vekben kitűzött célok megvalósí­tása. Erre építve figyelemmel kísé­rem a fejlesztéseket, sort kell kerí­teni a hivatal belső szervezetének átvilágítására, az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára és kor­szerűsítésére. Első fontos fel­adatom a szá­mítástechnikai adatfeldolgo­zás és -szol­gáltatás napi megfeleltetése volt. Nagyon Dr Kapás József lényegesnek ^m tartom az ügyfelekkel való jó kap­csolattartást. A hivatal dolgozóival azért vagyunk, hogy a lakosság problémáira megoldást keressünk - fogalmazott a jegyző.- Mit tapasztalt az eltelt né­hány hónapban?- Sajnos, a kormány egyre több feladatot hárít át az önkormányzatok­ra, de az ehhez szükséges anyagi hát­teret nem biztosítja Ilyenkor bizony szembesülnöm kell néhány kelle­metlen feladattal is. Ezen rövid idő alatt fnegállapítható, hogy a község elöregedett lakosságú, így rengeteg szociális kérdéssel fordulnak hoz­zánk. Kevés a munkahely, az embe­rek többsége elszegényedett és ne­héz a megélhetés. Sokan a régi mun­kahelyemen eltöltött idő miatt is megkeresnek, hogy segítsek a gond­jaik megoldásában. Úgy látom, hogy a képviselő-testület jól gazdálkodik és mindvégig azon dolgozott, hogy minél több munkahelyet teremthes­sen. Igen vonzó, hogy itt nincs helyi adó, a lényeges infrastruktúra adott, de más kedvezményekkel is igyekez­nek idecsalogatni a vállalkozókat. Az önkormányzat minden megoldásra nyitott. A jegyzői munka felelősség- teljes és sokrétű, amely a szociális ügyektől a hatósági, szabálysértési el­járáson át magában foglal mindent, ami a község működését érinti. A magam nevében elmondhatom, hogy igyekszem a hivataü apparátus­sal együtt a lakosság minden igényét a lehető legrövidebb idő alatt és köz- megelégedésre szolgálni. Névjegy Születés: Magyarbánhegyes, 1949. július 29. Családi állapot: nős, két felnőtt gyermek édesapja Iskolai végzettség: jogi egyetem Munkahelyek: 32 évig államigazgatásban dolgo­zott, majd 13 évig a Békés Megyei Egészségbizto­sítási Pénztár igazgatója. 2001. február 1-jótól magyarbánhegyesi jegyző Hobbi: olvasás, horgászat, vadászat NAPÓRA. A magyarbánhegyesi speciális szakiskolában a 100 éves magyar gyermek- védelem jubileumi ünnepségén avatták fel az intézmény utolsó otthonházát. Az épület fa­lát különleges életfás napóra díszíti, mely Szőke Sándor szobrászművész alkotása. Az óra a valóságban is funkcionál, melynek alsó részén a gyermekek láthatók, akik mint a nap sugarai tartják a hajóhintaszerű számlapot Szokola Béla |HS Kovács Ferencné

Next

/
Oldalképek
Tartalom