Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-12 / 289. szám
KÖRKÉP 2001. December 12., szerda - 5. oldal EGYE KÉRDEZ AZ APEH. (w) Az adózók tájékoztatásának javítása érdekében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Békés Megyei Igazgatósága kérdőíves felmérést végez december 22- éig. A kérdőívek kitöltésére ügy- félfogadási időben van lehetőség az ügyfélszolgálatokon. KÖZMEGHALLGATÁS. (1) Ma gyarbánhegyes önkormányzata december 13-án 13 órától közmeghallgatást tart, ahol a község munkaügyi helyzete, a jövő évi tervek, az energia-megtakarítás, valamint a helyi kábeltévészolgáltatás lesz napirenden. KORTÁRS OKTATÓK, (fm) A Mentálhigiénés Egyesület Orosházán, a Diáktanyán december 13-án délután két órától kortárs esetmegbeszélő csoportot indít. A csoportot Erőss Antalné és Hering Zoltán vezeti. A programot az Egészségügyi Minisztérium támogatja. Érdeklődni Erőss Antalnénál lehet a 06-20/986- 1589-es telefonszámon. KIÁLLÍTÁS, (w) Terebesi és kelet-szlovákiai alkotások címmel nyílt kiállítás tegnap a békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola aulájában. A festményeket az érdeklődők a téli szünetig tekinthetik meg. HELYETTES SZÜLÖK, (w) A békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat várja azoknak a megyeszékhelyi lakosoknak a jelentkezését, akik helyettes szülői feladatot látnának el. Bővebb felvilágosítás a család- segítő szolgálatnál személyesen (Békéscsaba, Szabadság tér 11- 17., II. emelet), illetve a (66) 523- 849-es telefonszámon kérhető. INFORMÁCIÓS HÁLÓZAT, (z) A békési városházán a közelmúltban a számítógépes hálózat fejlesztésének keretében a köztiszt- viselők, akiknek munkaköre indokolja, egyéni e-mail címet kaptak. A három éve működő internet adta előnyöket kihasználva, folyamatos igény mutatkozott arra, hogy az információ- áramlás új formája is rendelkezésre álljon. A lakosság a békési önkormányzatnak a varoshaza@bekesvaros.hu e-mail címen is jelezheti észrevételeit. HALÁLOS BALESET, (w) Kon doros és Békéscsaba között, a 44-es főúton tegnap kisteher- gépkocsi ütközött kerékpárossal. A balesetben a biciklis életét vesztette. ■ „MINDEN DOLOGNAK MÉRTÉKE AZ EMBER.” (Protagórász) Csabára látogat a Coca-Cola Mikulás Szombat délután a gyerekeké az áruház parkolója Negyvenegy várost felkereső magyarországi körútja során szombaton Békéscsabára látogat a Coca-Cola Mikulás. Az ismert üdítőital-gyártó cég nyereségének egy részét jótékonysági célra fordítja. A mostani, egész napos program is ennek a kampánynak a része. Békéscsaba A Coca-Cola Karácsonyi Karavánja szombaton reggel érkezik Békéscsabára. A velük utazó Mikulás délelőtt a Réthy Pál Kórház-rendelőintézetbe látogat el, ahol 10 órától az önkormányzat által kiválasztott tíz rászoruló nagycsaládnak ajándék- csomagot ad át. Ezalatt a Tesco parkolójában felépítik a Coca-Cola karácsonyi városkáját, amely 15-től 19 óráig tart nyitva. A városka a színpad, a faházak, az alkotóház és a Coca-Cola Mikulás nappalija mellett új helyszínnel is gazdagodik: egy kör alakú sátorral, amelybe belépve Harry Potter világában találják magukat a gyerekek. Az olvasósarokban hazai és nemzetközi ifjúsági irodalmi művekkel lehet ismerkedni, és kvízjátékokon lehet részt venni, de lesz bűvésziskola is. A rendezvény alatt folytatódik a Coca-Cola könyvgyűjtő programja is, tehát bárki elhozhatja „kinőtt” könyveit, vagy másodpéldányait. A köteteket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak adják át, hogy rászoruló családokhoz, gyerekekhez, iskolákhoz juttassák el. Egy másik sátorban alkotóház várja a látogatókat. Itt a karácsony ünnepi hangulatához nélkülözhetetlen kiegészítőket lehet megismerni és elkészíteni. Az alkotóházban Coca-Cola karácsonyfadíszeket lehet összeállítani, lesz szalvétahajtogatás és szaloncukor-csomagolás is. A sátrak mellett hat faházban igazi csemegéket lehet kóstolni, és az összegyűjtött kupakokat beváltani. Két faházban az előző évekből már jól ismert Fornetti pékség kínálja ingyen a frissen sütött péksüteményeket, és a karácsony elmaradhatatlan csemegéjét, a bejglit. Lesz egy Coca-Cola bolt is, ahol ajándéktárgyakat lehet vásárolni. A nagyszínpadon folyamatos műsorral várják a látogatókat. Lesznek Coca-Cola és egyéb kvízjátékok, karácsonyi zsonglőr, bűvész és bohóc. Ezen kívül bábjátékok és zenei programok színesítik a karácsonyi városka életét. ___________________■ Ün nepi díszben a karácsonyfa Békéscsabán tegnap ünnepi díszbe „öltöztették” a városháza előtt felállított tízméteres fenyőfát. Békéscsaba A hatalmas fenyőt a megyeszékhelyi dr. Horváth Ferenc ajánlotta fel, és a hagyományokhoz hűen, immár tizedik esztendeje az idén is az önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársai - a városi tűzoltók segítségét is igénybe véve - díszítették fel a karácsonyfát. Dr. Csereiné Árgyelán Annától, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjétől megtudtuk: a szokásos, Mindannyiunk karácsonya elnevezésű városi ünnepséget december 21-én tartják, délután fél egytől az ifiházban Tomanek Gábor színművész és Huzella Péter előadóművész ad műsort, a városháza előtt felállított mindenki karácsonyfája környezetében 15 órakor kezdődik a program, ünnepi köszöntőt Pap János, Békéscsaba polgármestere mond, ezt követően fellép Huzella Péter, verset szaval Nagy Erika színművésznő. A betlehemi fényt Németh Mihály evangélikus lelkész fogadja. Ezután - szintén a városi hagyományoknak megfelelően — meleg kakaóval és kaláccsal vendégelik meg az ünnepség résztvevőit. V. K. „Tudósodó” közgazdászhallgatók Két gyakorlati hely továbbra is borítékolva A Magyar Közgazdász Társaság Békés Megyei Szervezete (MKT) a Tessedik Főiskola Gazdasági Főiskolai Karának két hallgatóját nemrégen 10-10 ezer forintos elismerésben részesítette. Ugyanakkor két szakmai gyakorlati lehetőséget is közvetített a Békéscsabán működő kar hallgatóinak. Békéscsaba Az MKT a közelmúltban maga is igyekezett hozzájárulni a főiskolai kar ama törekvéséhez, mely a diákok tudományos tevékenységének élénkítését célozza. A magyar tudomány napján rendezett tudományos diákkonferencián - melyet természetesen a kar a főiskolán rendezett meg - kéttucatnyi pályamunkát ismertettek a szerzők. A legjobbak „hivatalos” díjazásban részesültek, az MKT különdíj akkal jelentkezett. Amint azt Dobrocsi Nándortól, az MKT megyei szervezetének elnökétől — aki „mellesleg” az egyik szekció elnöki tisztét is elvállalta - megtudtuk, a két 10 ezer forintos különdíj mellett a társaság szakmai gyakorlati helyeket is felajánlott két arra érdemes főiskolásnak. (Ez azért fontos, meri' egyre nehezebb megfelelő gyakorlati színteret találniuk a hallgatóknak.) A véletlen úgy hozta, hogy a pályázók valamennyien végzősök voltak, így már nem tudják igénybe venni e „szolgáltatást”, ám az érintett munkáltatók megerősítették: a későbbiekben újabb diákoknak biztosítják majd a lehetőséget. A társaság díjazottjai azok közül kerültek ki, akik a hivatalos díjazás első három helyére nem kerültek be, nem „agyonra feldolgozott” témát választottak, valamint kiválóan kommunikáltak - tudtuk meg Dobrocsi Nándortól. k. a. j. Rendőrök mérkőznek Tarhosi ösztöndíjasok Tarhos önkormányzata a napokban döntött a Bursa Hungarica-ösztöndíjak odaítéléséről. A képviselő-testület a benyújtott nyolc pályázatból hatot elfogadott, az érintett felsőfokú tanintézetben tanuló diákoknak havonta 2 ezer forint támogatást nyújt az önkormányzat _________________(Z) VÉ LEMÉNY MAGYARI BARNA Veszélyesek a vonzó nők? Külföldi kutatók állítják: a drogfüggőséghez hasonló állapotot válthatnak ki a férfiakból a vonzó nők. Egy neves egyetem professzorai vizsgálatokat végeztek a témában, s így jutottak erre a következtetésre. A kísérletbe bevont férfiaknak gyönyörű hölgyeket kellett nézegetniük. E „manőver” közben a professzorok agyszkennerrel vizsgálták, hogy mi történt a kísérleti alanyok fejében. Az eredmény többek számára megdöbbentő volt. Kiderült: a csinos nők látványa éppen olyan hatással volt a férfiakra, mintha heroint, vagy kokaint fogyasztottak volna. Állítólag a kísérleti alanyoknak a szervezete is ugyanúgy reagált, mint amikor a kábítószerfüggő az áhított droghoz jut. Az is bebizonyosodott, hogy egy-egy férfinél már a születés pillanatában kialakul az eszményi nő képe. Ebből következik, hogy a teremtés koronái nem csak az éppen divatos hölgytípust tartják szépnek. A nőmustrára fogott férfiaknak a kísérlet második részében különböző korú és adottságú szépségeket nézegettek kivetítőről. Negyven perc alatt 6700 csinos hölgy képe jelent meg. A férfiak távirányítóval jelezték, hogy egy nőt meddig néznek. A számukra szimpatikusabb hölgy általában mintegy 9 másodpercig, a kevésbé tetsző alig 5 másodpercig kötötte le a figyelmet. A Körös-Sárréten élő Jani bácsi eddig azzal a tudattal élt, hogy ő biztosan nem próbált ki semmilyen drogot. Amióta viszont hallotta a vonzó nőkkel kapcsolatos sztorit, már nem ilyen biztos ebben. Például tegnap délután, amikor szép szomszédasszonyával találkozott, legalább tíz másodpercig rászegezte tekintetét a csinos hölgyre. Mindenesetre a derék öregúr - bár tudja: Mari néninek nincs agyszkennerje - ezt az esetet tágabb körben nem híreszteli. Hiszen a szomszédban lakó bájos asszonyság 57 kiló, Jani bácsi pedig azt hallotta: már pár grammnyi kábítószert is szigorúan bün- tet a törvény...___________________________________________■ Civil képviselet a parlamentben A Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület (HÓM) a közelmúltban küldöttgyűíést tartott. Az egyesület alelnök- évé a szarvasi dr. Demeter Lászlót választották. Szarvas- A küldöttgyűlés már a választásokra való felkészülés jegyében zajlott. Elfogadtuk a Centrum Párt megalakulását, amely választási pártként jelenik meg a hazai közéletben. A létrehozását az indokolta, hogy a választásokra területi, illetve országos listát csak pártok állíthatnak. A Centrum Pártot programpártnak is nevezhetjük, amelynek az ideológiai pártokkal szembeni sajátossága, hogy a csatlakozók az önállóságukat megőrzik. A Centrum a csatlakozók közt jegyzi még az MDNP-t, a KDNP- t, a Zöldszalag Mozgalmat és a Nagy Tamás-féle agrárszövetséget. Most dőlt el, hogy kik a delegáltak a Centrum Pártot alapítók huszonöt fős csoportjába, és döntés született arról is, hogy pártelnök Kupa Mihály lesz, aki a HÓM tiszteletbeli elnöke — foglalta össze a történéseket dr. Demeter László, aki a HÓM színeiben, a Békés megyei ötös választókerület képviselőjelölti tisztének várományosa. Mint mondta, a Centrum Párt az ország valamennyi választókörzetében indít jelöltet, akik a civil mozgalmat és a szervezeteket szeretnék képviselni. A civil közösségek megkeresése, illetve a jelöltállításról való egyeztetés a közeljövőben megyénkben is elkezdődik. Kérdésünkre, hogy kiknek a szavazatára számíthatnak, dr. Demeter László elmondta, nem a jelenlegi pártoktól akarják elhódítani a szavazókat. Ázokat igyekeznek megszólítani, akik el sem járnak szavazni, illetve kiábrándultak a többpárti diktatúrából. Hozzátette, a civil közösségek, a kamarák, az egyházak, a szakszervezet és a nemzetiségi szervezetek Békés megyében is nagy erőt képviselnek, ám a parlamenti képviseletük nincs meg. Az elkövetkező időszak megadja rá a választ, hogy ezek a szervezetek készek-e jelöltet indítani az országos, illetve az önkormányzati választásokon. Az előzetes közvélemény-kutatások arra mutatnak, a Centrum Párt át fogja lépni a parlamenti küszöböt. cs. R. Épül a komposztáló telep Jövőre hulladékszigeteket létesítenek A tehetség és technika szövetsége Napi száz forint élelemre Amikor minden ágy foglalt, előkerülnek a matracok A németországi testvérvárosba, Ditzingenbe látogató gyulai küldöttségben ott voltak a közüzemi kft. vezetői is, hogy tanulmányozzák az ottani komposztáló telep működését. A gyulaiak arra voltak kíváncsiak, hogyan működtethető a bevezetés időszakában hatékonyan a zöldhulladék-gyűjtés. Gyula A nem megfelelő szelektálás a háztartási és a zöldhulladék között 30 százalékkal megnöveli a költségeket - mondta Danes László polgármester. A ditzin- geni telep vezetőjét meghívták Gyulára, hogy tanácsaival segítse az indulás időszakát. Gyulán novemberben százmillió forintos beruházás kezdődött el a közüzemi kft. szennyvíztisztító telepén, az összeget az önkormányzat két pályázaton nyerte el. A városban jövőre úgynevezett hulladékszigeteket alakítanak ki 4- 5 helyen a papír, az üvegek gyűjtésére. A háztartások - egyelőre a kertes részeken lévők - két tárolóedényt kapnak, egy zöld kukát és egy hagyományosat. A jövő év első felében nem lesz szemétszállításidíj-emelés, a második félévben vizsgálják meg, szükséges-e. A szennyvíztisztító telepen épülő komposztálóban a zöldhulladékot, a lenyírt füvet fogadja a működtető közüzemi kft. A kerti zöldhulladék iszappal, földdel, tisztított vízzel keverve felhasználható például virágföldként. A tervek szerint a jövő tavasszal kezdődhet a szelektív hulladékgyűjtés a városban. SZ. M. A computergrafika olyan művészeti ág, ahol a szerző tehetsége és a legmodernebb technika „szövetségéből” születik meg az alkotás. Ilyen művész Niwako, japán computergrafikus művész, akinek képeit nemrég Békéscsabán az ifjúsági házban tekinthették meg az érdeklődők. Békéscsaba—Füzesgyarmat- Niwako, a Párizsban is sikeres fiatal tervezőnő a legmodernebb computertechnikával dolgozza fel Kelet legősibb mondáit és hiedelemvilágát. Műveinek mély filozofikus töltése minden magyarázat nélkül is kiérződik. Xkad olyan alkotása is, amely egész kötetnyi történetet hordoz magába. Ilyenkor évezredes mondák elevenednek meg, amelyek épp úgy magyarázatot adnak a világ erdeinek és vizeinek egyensúlyára, mint a távol-keleti évnaptár tizenkét jelképes állatára — közölte lapunkkal Doma-Mikó István királyi udvari festőművész, a Füzesgyarmati Japán Múzeum megalapítója. Niwako képei nem csak a modern technika és az ősi történetek ötvözésével okoznak meglepetést, hanem a művész technikai újításaival is. A monitoron megálmodott képek némelyikét áttetsző papírra nyomtatja, hogy a mű ablak, vagy lámpa elé állítva templomi üvegablakként tüzeljen színeivel. — A Békéscsabán kiállított Niwako-alkotások között akadt egy méternél szélesebb, 4 méter hosszú mű is. Márpedig az még Japánban is bravúr, hogy a computerben megtervezett képet ilyen nagy papírra nyomtassák - hangoztatta Doma-Mikó István. M. B. A tél, a fagyok beköszöntével az orosházi hajléktalan szállón sincs „üresjárat”. Vannak olyan napok, amikor minden ágy foglalt, ilyenkor előkerülnek a matracok is. Az orosházi szállón naponta átlagosan 37-41 fedél nélkül maradt férfi és nő húzza meg magát. Orosháza A hajléktalanok nem csak fedél nélküliek, egy-két kivételtől eltekintve semmilyen jövedelemmel sem rendelkeznek. Érdekükben az orosházi hajléktalan szálló a családügyi minisztériumhoz pályázott a téli krízisellátás megoldására. A 420 ezer forintból a tél végéig körülbelül napi 100 forint jut egy-egy hajléktalannak élelemre.- A pályázati pénzből „bespájzoltunk”. Vásároltunk konzerveket, cukrot, margarint, teafüvet, teaízesítőt, fűszereket és száraztésztát - tudtuk meg Hering Zoltántól, az Egyesített Szociális Intézmény Hajléktalan Szállójának vezetőjétől. A Vörös- kereszt a napokban adománnyal lepte meg a szállót. Nagyobb mennyiségű konzerv-barnake- nyeret kaptak, 20 kilogramm gombócot és 20 kilogramm hagymát. Kiss Sándor önkormányzati képviselő pedig 50 ezer forintot ajánlott fel a képviselői alapjából, amiből karácsonyi csomagot állítanak össze. Idén december 21-én rendezik a szállón az ünnepséget. Díszítenek karácsonyfát, amely alatt a képviselői adomány jóvoltából élelmiszer és édességcsomag is lesz a szálló minden lakója számára. KOVÁCS ERIKA Jani bácsi y tegnap 57 kilót „drogozott”. a nemzetközi együttműködések támogatása is. A december 14-én 17 órától a békéscsabai főiskola sportcsarnokában kezdődő barátságos kispályás labdarúgó-mérkőzést is a fentiek szellemében szervezték meg. A mérkőzésen a Békés megyei és a romániai, Arad megyei IPA-szervezetek csapatai rúgják a labdát. _____________iw) Az International Police Association (IPA) a rendőrségi alkalmazottak legnagyobb nemzetközi szakmai szövetsége. Az IPA magyar szekciójának Békés megyei csoportja 1993 februárjában alakult meg Békéscsabán, az idén pedig közhasznú szervezetté vált. A szövetség céljai között szerepel baráti kötelékek kialakítása és