Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-08 / 286. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete A munkája a hobbija,... Dr. Kürthy Csaba bőrgyógyász főorvos vall életszemléletéről Egyszer Géza, másszor igazgató Németh Kristófot a második legvonzóbb férfivé választották 12 A parfiimgyártás mestere: Monsieur Orr A hozzáértő százötvenféle illatot is meg tud különböztetni 13 Oda-vissza átsuhantak a Lánchíd alatt Egyszer csak ott találtam magam a gépen, s már emelkedtünk is. A Duna fodrozódó vize talán két tenyérnyire lehetett alattunk, amikor Kvasz Andrással átsuhantunk a Lánchíd két szélső pillére alatt. Akkor ott, hétévesen szerettem bele a repülésbe... Törékeny alkatú, ősz asszony ül velem szemben. Ha nem árulná el a korát, nem gondolná az ember, hogy betöltötte a nyolcvankettedik évét. Mondom is neki, erre az a válasza, hogy lehet, bár a közelmúltban nagyon megviselte az élet. De ez egy más történet, jegyzi meg szomorúan, majd hozzáteszi, most egy régi-régi élményét szeretné megosztani velem. — Nemrég olvastam, hogy a világbajnok műrepülő, Besenyei Péter többször is átrepült az egyik Duna-híd alatt — teszi le a kezében forgatott újságot az Egerben élő Mária asszony. — Én ezt az élményt hétévesen éltem át... A történet jóval az első világháború előtt kezdődött, 1909-et írtak annak idején. Egy nap szenzációs esemény hírére tódultak ki az emberek Rákosmezőre, ide várták a híres francia pilótát és gépét. A repülés úttörőjének tartott Blériot tiszteletére kirajzott fővárosiak között ott volt egy egri fiatalember is, aki később, szülővárosába hazatérve elhatározta, hogy ő is épít egy ilyen égi szekeret. Miután műbútorasztalos volt a tanult szakmája, fából és vászonból aránylag könnyedén ösz- szetákolta kezdetleges gépét, melynek hírére a város akkori önkormányzata azzal biztatta, hogy segítséget nyújtanak a motor beszerzéséhez. Közbeszólt azonban a háború, s évék múltán a nagy reményekkel épített repülőgépből csak a légcsavar maradt meg. Azt ma is őrzik az egykori pilóták mai utódai... — Apám a Bécsújhelyen szolgáló repülősökhöz került — meséli Szökőné Csizmadia Mária. — Ott ismerkedett meg a híres pilótával, Kvasz Andrással, akivel aztán jó barátságba keveredtek. A háború után a két fiatalember útjai olyannyira kettéváltak, hogy szinte semmit sem tudtak egymásról. Mígnem egyszer, kerek tizennyolc év múltán, a pesti Duna-parton találkoztak össze. Csizmadia László a kislányát sétáltatta a korzón, egykori katonacimborája pedig rövidke szabadidejét töltötte a fővárosban. REPÜLÉSI NAPLÓ MOTORMÉLKÜLI SPORTREPÜLŐK SZÁMÁEA A napló saSma: .................../19 Cs *z'm<zoha Jlá+xtr......!’ (a napló tulajdonosának n«n>) ** >.*/!» pecsétje C» elnőfccndí '* / aláírása. A féltve őrzött pilótakönyv — A Bécs-Budapest közötti légipostajárattal repülök — újságolta el, s azon nyomban meg is mutatta a közelben himbálózó hidroplánt. A horgonyra vetett gép láttán a kislány könyörögni kezdett apjának, hogy hadd üljön be a kabinba. S ha már ott volt, a készséges pilóta felajánlotta, tesznek egy kört. — Úgyis kell tartani egy motorpróbát, mielőtt visszaindulok — mondta, s amikor elhangzott az apai beleegyezés, felpörögtek a motorok, a kétüléses gép úrnak indult. — Ha nem is fejjel lefelé, mint Besenyei Péter, de én is átrepültem a Lánchíd alatt. Feledhetetlen élmény volt — büszkélkedik az idős asszony. — Akkor és végérvényesen beleszerettem a repülésbe. A folytatásra azonban még sokáig várnia kellett. Részben azért, mert akkoriban még gyermekcipőben járt a sportrepülés, másrészt nők csak elvétve kerülhettek a gépek közelébe. Az egész országban mindössze hatan repültek abban az időben, amikorra csitriből 17-18 éves nagylány lett. — A gyöngyösi Pipis- hegyen volt Heves megye egyetlen sportrepülőtere —- emlékezik a harmincas évek elejére. — A mai egri klub két alapítója, Takács Márton és Asztalos Gyula is oda járt át. Később velük tartott László bátyám is, az ő révén kerültem végül is közéjük, s Krasznai Hildát követve én voltam itt a második nő. A lelkes pilótajelölt egy goromba, csak a férfiak kemény beszédéhez szokott oktatót fogott ki. Köztudott volt, hogy Goelm- ino László nem szívleli a magasba törő lányokat, s ezt éreztette is velük. — Az egyik alkalommal, talán a harmadik egyedüli repülőgyakorlatomon olyan gorombán bánt velem — idézi fel —, hogy idegességemben nagyot rántottam a botkormányon, mire a gép hirtelen a magasba szökött, majd átfordult. Bár be voltam szíjazva, a kötelék elszakadt, és úgy tizennyolc méter magasról a földre zuhantam. Mindenki azt hitte, hogy nem nyitó speciális anyaggal, cellonnal. Volt közöttük egy medikushallgató, aki vállalkozott a feladatra. Ez a kötés aztán olyan erős szorítást adott a lábának, mintha gipszbe tették volna, s helyre is jött tőle. Otthon egy év után derült ki, hogy mi is történt a fellegek fölé vágyó lánnyal. —vAz eset után a fiúk fogadást ajánlottak egymásnak, hogy soha többé nem szállók fel. Nem sokan tettek rá, hogy még egyszer gépbe ülők, ám ők nyertek. Ezt nem lehet abbahagyni. Igaz, amikor férjhez mentem, háttérbe került a repülés, de még négy évvel ezelőtt is fenn jártam. Ekkor ugyan már nem én vezettem... A koros pilótanő büszke arra, hogy 1941- ben Sárospatakon tette le a szigorú vizsgát, s kapta meg repülési engedélyét. Ma is legféltettebb ereklyéi között őrzi a megkopott könyvecskét, a „motor nélküli sportrepülők számára” kiadott Repülési naplót. Időnként elő-előveszi, pergamenujjaival végigsimítja, bele-belelapoz, s nosztalgiázik egy kicsit. A régi szép idők... — Olykor-olykor álmodom, hogy fenn vagyok. A gépet nem látom ugyan, csak érzem, hogy lebegek, nincs körülöttem semmi, ringat, susog a levegő. Lebegek csak, lebegek, aztán amikor kipattan a szemem, itt találom magam a. földi valóságban... Szilvás István Mária asszony és férje sokáig őrizte, majd az egri repülőklubnak ajándékozta az édesapja faragta légcsavart D-FOTÓ: GÁL GÁBOR élem túl, de megúsztam egy bokatöréssel. A reptéren lévők azonnal a kórházba akarták vinni, ám ő nem volt hajlandó rá, mert az járt a fejében, hogy mit szólnak otthon a szülei. Kórtermi kezelés helyett azt találta ki, hogy kössék körül a bokáját vászonnal, s vonják be a szárnyat borító szőttest megkérnéA POLITIKAI GYŰLÖLKÖDÉS FOLYTATÓDIK Nézem a kormányzó párt ifjúsági tagozatának kongresszusáról készített tudósítást. A szervezet első embere vonul a miniszterelnök oldalán, arcáról sugárzik a büszkeség, s halvány póz a tévénézőknek. Nem baj, politikusnak készül, tudni kell megjelenni, arccal üzenni, s ha kell pózolni is. A jövő embere ő, évtized múlva akár kormányfő is lehet az országban — summázom magamban a látottakat. Másnap azért előveszem a mindenkiről mindent tudó lexikont, a Ki kicsodát. Ebből kiderül, hogy a 29 éves fiatalember első és mindmáig egyetlen munkahelye a Parlament, a munkaköre pedig: országgyűlési képviselő. Lelkesedésem itt egy pillanatra alább hagy, amire a laptudósítás is rátesz. Megtudom, hogy emberünk szerint „olyan kormánya van az országnak, amelynek programja egybecseng a fiatal nemzedék szándékaival és kívánságaival”. Gyönyörű mondat, hatalmas közhely. Ismerős a rendszerváltás előtti évekből, csak akkor az állampárt programjára mondták ugyanezt — természetesen akkor is az egész fiatal nemzedék nevében. Sebaj, bocsánatos a dolog, van idő levetkőzni ezt is, mint más, politikában felvett közhelyet. Nehezebb ügy a stílus. Mert a fiatalember — valószínű, ugyancsak ifjonti lelkesedésében — minősítette a legnaA múlt elkezdődött! gyobb ellenzéki párt politikusait. Róluk mint „hajdani, mindenkit mószeroló megyei KlSZ-titkárról”, „véres szájú vezércikkíróról”, „cinizmusba belefáradt szakszervezeti aktivistáról”, „építőtáborok agitpropos réméről”, és „könyvkiadót vezető komisszámőről” beszélt. Természetesen a szocialisták kormányfő-jelöltje is megkapta a magáét, Medgyessy „a battonyai baromfiudvarban a szegénységen kesergő kaviárszocialista bankár”. Hagyjuk az üres jelzőket és a megfejthetetlen jelentésű szóösszetételeket. Inkább csodálkozzunk rá a stílusra, anélkül, hogy védelmünkbe vennénk azokat a politikusokat, akiket emberünk a céltáblájára tűzött. A jövő politikusának stílusa ugyanis fontos üzenetet tartalmaz: beállt a gyűlölködők táborába. Vagyis a jelek szerint semmi remény arra, hogy a rendszerváltás után felnőtt — a múltról személyes élményekkel már nem rendelkező — politikusok vagy politikusjelöltek szóhasználata a tolerancián, s a politikai ellenfél minimális tiszteletén alapuljon. A múlt tehát folytatódik. Ha stílusos akarnék lenni, azt is írhatnám: „A múlt elkezdődött!” Árpási Zoltán Kondoros, 1043. Egy nyári felvétel a zord télben: az egykori kondorosi strandfürdő hangulatát idézi fel a képeslap
