Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

KÖRKÉP 2001. DECEMBER 1., SZOMBAT - 9. OLDAL iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI Ránki Dezső Beethoven-estje a Vigadóban Éppen a koncert napján volt 32 éve, hogy Ránki Dezső Zwickauban megnyerte a Schumann-versenyt, és ezzel elindult a világhír felé D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Az előadó-művészet csúcsa, amikor azt az illú­ziót kelti a hallgatóságban, hogy a művész egy­ben a zenemű szerzője is. Hasonló gondolatok foglalkoztatnak a békéscsabai, vigadóbeli zon­goraest óta, melyen négy Beethoven zongora- szonátát hallhattunk Ránki Dezső tolmácsolásá­ban. Nehéz szavakba foglalni azt, ami szavakkal alig kifejezhető, hiszen több mint a szó. Beetho­ven szavainak mély igazságát érzem, mely sze­rint „a zene az egyetlen anyagtalan bejárat egy olyan világba, amely magasabb a tudásnál, s amely körülveszi az embert anélkül, hogy azt megragadhatná”. Ehhez megtalálni az előadói eszközöket, tehetség kell - mondjuk ki: zsenia­litás -, másfelől egy olyan emberi és művészi magatartás, melyre nincs jobb szó, mint az alá­zat. Alázat a szerzői szándék és a tökéletes kife­jezőeszközök kiválogatásához szükséges mun­ka iránt. Ránki Dezső zongorahangja magvas és mégis lágy, a hangok olyan simasággal követik egy­mást - megteremtve a legato érzetét -, mely szinte már nem is sajátja a zongorának. Minden hangnak és gesztusnak, tagolásnak vagy cenzúrának értelme és érzelmi töltete van. Mindennek ihletője a szerzői szándék, megvaló­sítója pedig az az előadói szuggesztivitás, mely csak kevesek sajátja. Amit mi hallgatók nyerünk ezáltal: maga a megtestesült szellemi kinyüat- koztatás. Éppen a koncert napján volt 32 éve annak, hogy Ránki Dezső Zwickauban megnyerte a Schumann-versenyt, és ezzel elindult a világhír felé. Akkor koncertezett először Békés megyé­ben, és azóta is viszonylag gyakori szereplője Békéscsaba és a megye hangversenyéletének. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy időről időre hallgathatjuk művészetét. ___________________ FARKAS PÁL Eg yüttműködnek a fúvószenekarral Több mint hetven éve a knltúra szolgálatában Közművelődési megállapodást kötött az önkormányzat az Orosházi Fúvószenekari Egyesülettel. Erről a képviselő-testü­let legutóbbi ülésén született határozat. anyagilag is támogatja a fúvóso­kat, valamint helyet biztosít a próbákhoz és a hangszerek táro­lásához a zeneiskola Ady utcai épületében. Mindezek fejében az egyesület vállalta, hogy évi 8 al­kalommal díjmentesen közremű­ködik az állami és városi ünnep­ségeken, kétszer szabadtéri kon­certet adnak, illetve ugyancsak évi két alkalommal belépődíjas hangversenyt is szerveznek. K E Három napon belül dönt a nyomozóhivatal Balogh Lajos Barna dobozi református lelkipásztor a napok­ban a Fővárosi Főügyészség Központi Ügyészségi Nyomozó Hi­vatalánál önkényuralmi jelkép használata vétségének, illetve közokirat-hamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt tett fel­jelentést Szatmári János, a nagyközség polgármestere és Kiss László dobozi jegyző ellen — kaptuk a hírt a minap. Doboz Informátorunk arról is tájékozta­tott, miszerint a lelkész feljelen­tése mellékleteként egy, a Békés Megyei Levéltár őrizetében lévő iratanyagot is csatolt, melyből kiderül, hogy Dobozon a Kos­suth utcán található szovjet em­lékmű alatt — a falu vezetőinek állításával ellentétben — nem nyugodhatnak elesett orosz ka­tonák, ugyanis azt 1958-ban épí­tették. A feljelentésben vélelmezett közokirat-hamisítás igazolása­képpen a lelkész egy, az orosz nagykövetség első titkára által jegyzett levelet mellékelt, mely­ből az olvasható ki, hogy a pol­gármesteri hivatal tájékoztatása alapján az Oroszországi Föderá­ció Budapesti Nagykövetsége 1944-ben építettként regisztrálta az úgynevezett „vörös csillagos” emlékművet. A Fővárosi Főügyészség szó­vivője, dr. Borbély Zoltán, meg­erősítette a feljelentéssel kap­csolatos információinkat, mond­ván, hogy az megérkezett a Köz­ponti Ügyészségi Nyomozó Hi­vatalhoz. A szóvivő arról is tájé­koztatott, hogy a hivatal a bün­tetőeljárásról szóló törvényben rögzített kötelességének eleget teendő, három napon belül dönt a nyomozás esetleges elrendelé­séről, adott esetben annak meg­tagadásáról, vagy a feljelentés további kiegészítésének elrende­léséről. ________________________ B. I. VA SÁRNAPI Ízelítő a december 2-ai szám tartalmából: A reklámot is reklámozni fogják * Eltűnnek a legendás arcok * Verebes megbűn­hődik? * Lajcsi a feleség szemével * Lisztes egyre jobban muzsikál Brémában KIS KARÁCSONY? ■ ■ 500 000 Astra, Vectra és Corsa modellek különlegesen kedvező karácsonyi áron! Valamint azon kedves vásárlóinknak is kellemes meglepetést tartogatunk, akik az Opel Credit forint alapú részletfizetési ajánlatát választják! Ebben az esetben Opel Corsa 300 ezer Ft**, Opel Astra 465 ezer Ft*** teljes futamidőre szóló megtakarítással kapható. * A kedvezményes hitelajánlattal nem összevonható, kizárólag készpénzfizetés esetén érvényes kedvezmény! ** Corsa Comfort 1.2 16V ötajtós kivitel esetén, 30% előleg, 60 hónap futamidő, THM: 14,09% *** Astra Comfort 1.4 16V ötajtós kivitel esetén, 30% előleg, 60 hónap futamidő, THM: 13,46% Akciós ajánlataink a november 15. és december 29. között forgalomba helyezett gépkocsikra vonatkoznak. További részletekért forduljon márkakereskedőinkhez! www.opel.hu meghívásnak is eleget tesznek. Művészi munkájuk elismerése­ként fesztiválzenekar minősítést szereztek, a település pedig Oros­háza városért kitüntetésben ré­szesítette a K. Tóth László kar­nagy vezette zenekart. A közművelődési megállapo­dás értelmében az önkormányzat Orosháza A fúvószenekar több mint 70 éve I szolgálja a város zenekultúráját. : Az együttes rendszeresen közre- 1 működik az önkormányzat ren- : dezvényein, hangversenyeik i nemcsak Orosházán népszerűek, évente számos bel- és külföldi <

Next

/
Oldalképek
Tartalom