Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-03 / 256. szám
A skót duda hazai mestere Az eredeti viselet hárommillió forintba kerül A Békés Megyei Hírlap Melléklete Kulkának jól teltek a napjai 11 Gárdos Péter filmjében két életet él 11 A roma folklórt népszerűsíti Bangó Margit génjeiben van a nóta szeretete 12 AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE BETŰJELES TÉGLÁKAT GYŰJT Emlékei Gyulához, munkái Somogyhoz kötik dr. L. Szabó Tündét, Az év főépítészét. Járja a falvakat, javaslatot tesz arra, hogy melyik épület élvezzen helyi védettséget, előadásokat tart, tanít, szakfolyóiratokban publikál, s ha pihenni akar, akkor „unokázik”, vagy jeles téglákból álló, csaknem ezer darabos gyűjteményét rendezi. A véletlen úgy hozta, hogy a díjat, gyermekkora kedves városában, Gyulán vette át Somogy megye nyugdíjba készülő főépítésze a városházán, ahol édesapja dolgozott egykor. Dr. L. Szabó Tünde Somogy településeinek arculatformálásáért, a műemlékvédelemben, a népi építészeti és helyi értékvédelemben végzett kimagasló munkájáért és a főépítészeti hálózat megyén belüli fejlesztéséért kapta az elismerést, amelyet életműdíjnak tekint. — Főépítészi múltjából mire a legbüszkébb? — A népi műemlékek megmentésére, illetve védelmére tett erőfeszítésekre, ugyanis ezek az épületek és a szőlőhegyi pincék a legveszélyeztetettebbek. Életem fő művének a szennai szabadtéri néprajzi gyűjtemény tervezését és megvalósítását tartom. Ez volt az első munkám, s a skanzen azóta már Európa Nostra-díjat kapott. Büszke vagyok arra, hogy tervi, zőként közreműködhettem a somogyvári bencés apátság kolostorának helyreállításában, s arra is, hogy több somogyi kastély újrahasznosítási tervét is elkészíthettem. Főépítészként pedig — szerencsére — nem magányos farkasként dolgoztam, hanem a megyei önkormányzat segítő támogatásával. Ezért tudtunk felmérni 116 nem védett kastélyépületet, üresen álló malmokat, magtárakat. Az egyetemistákkal elkészíttettük Kisbajom, Somogydöröcske és Libickozma építészeti értékfelmérését. 1998-ban Somogydöröcskét európai falufejlesztési díjjal ismerték el, egy év múlva pedig Szólódra, a védett löszpincesorra irányult a nemzetközi figyelem, ugyanis a település Henry Ford-díjat kapott. Örülök annak is, hogy a szántódpusztai majormúzeumban öt éve az Alpok-Adria Munkaközösség tagjaként egy kiállítást nyithattunk a tagtartományok falusi építészetét bemutató tablókból, így Somogyból indult el az a vándorkiállítás, mely azóta bejárta a fél világot. Abban bízom, hogy utódom, az eddigi eredmények alapján, elkötelezetten folytatja a munkát, mert van még bőven tennivaló. Névjegy Dr. L. Szabó Tünde 1943-ban született, Gyulán. A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán végzett 1968-ban, s 1972-ben ugyanott műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. A népi műemlékekből írta doktori disszertációját. 18 évig volt a Somogyterv tervezője, tizenöt éve kérték föl megyei főépítésznek. Két fia, három unokája van. — Hogyan került erre a pályára? — Gyulán születtem, és sokat játszottam a várban. Akkor még nem volt várszínház, fürdő, de műemlékeivel, templomaival megigézett a település hangulata. Gyula most is őrzi azt a kisvárosi jelleget, mint amilyen gyerekkoromban volt. Erkel Ferenc szülőházába jártam iskolába. A várhoz, a Százéves cukrászdához és a többi műemlékhez is sok kedves emlék fűz. Tizennégy éves koromig éltünk Gyulán, s hogy építész lettem, abban meghatározó szerepe volt a városnak. — Egy megyei főépítész mivel alakíthatja a település jövőjét, építészeti arculatát? — A helyi önkormányzatokkal való együttgondolkodásban. Az épített és a természeti környezet védelme az elmúlt 15 évben különösen nagy szerepet kapott Somogybán; a megyei önkormányzat legalább tíz évvel megelőzte az erre vonatkozó jogszabályokat. Már az önkormányzatok megalakulásakor kidolgoztunk egy főépítészeti útmutatót az építészeti értékek helyi védelmére. Az idő minket igazolt. Azok, akik időben éltek ezzel a lehetőséggel, jelentős támogatást nyertek az ilyen jellegű pályázatokon. — Nem érezte hátrányát annak, hogy If nő? — Amikor tizennégy éve kacérkodtam a főépítészi pályával, sokan óva intettek, különösen azért, mert akkor még nem volt női főépítész az országban. Aztán belevágtam, de nem éreztem hátránynak, hogy nőként oldom meg a feladatokat. Mindig szót értettem az önkormányzatokkal, a tervezőkkel és a vállalkozókkal. Élveztem a megyei önkormányzat és a családom szakmai támogatását is. A férjem és az egyik fiam is főépítész, sőt, a menyem is. A másik gyerekem pedig látványtervező. — Az elmondottak alapján tehát inkább előnyei voltak... — Meghonosítottam egy olyan módszert, amit szelíd ráhatásnak nevezek. Többször bevetettem már: rámo- solygok a polgármesterre és megpró„A falvakban általában azt tapasztalom, hogy összefognak az emberek” bálom eltántorítani, ha előnytelen helyen szeretne szobrot vagy emlékművet állítani. Egyébként szeretem az apró falvakat látogatni, és nem félek a gyaloglástól. A falvakban általában azt tapasztalom, hogy összefognak az emberek, s ha jó a polgármester, a képviselő-testület, akkor látványosan fejlődhetnek. Ez pedig érzékelhető a faluképen. Azért is vállaltam a felkérést és lettem megyei főépítész, mert tisztában voltam vele, hogy a kisebb települések egyma- guk nem boldogulnak. Azt tartom: nem hatalom kell ebben a szakmában, nem szabad tiltani. Sokkal fontosabb a tanácsadás, a meggyőzés szakmai érvekkel. Érezniük kell az embereknek, hogy a jó felé terelem őket. — Amikor idegen helyre megy, mit néz meg először? — Az összképre figyelek; arra, hogy a település miként jelenik meg a tájban. A kisebb, emberi léptékű falv akat kedves- lem. Azokat, ahol nem építenek magas, a település sziluettjében visszás elemként ható nagy házakat és távközlési adótornyokat. —Régi hobbija a betűjeles téglák gyűjtése. Amikor híre ment e titkos szenvedélyének, nem ritkán, postán is kapott téglákat. A kézbesítő megkérdezte: ugye, nem építkezni tetszik? Most is meglepik egy-egy új darabbal? — Igen. Legutóbb egy bácsi állított be hozzám a hivatalba és három, kaposvári bontásból származó, betűjeles téglával ajándékozott meg. Azt tervezem egyébként, hogy az ősszel megnyitom magángyűjteményemet, amelynek legbecsesebb darabjai római koriak és Fenékpusztáról valók. Tekintélyes a képeslap-gyűjteményem is. A történelmi Magyarország területéről próbálom beszerezni a különféle városképeket. ■OESF llililliilliiÄlMlliÄSÄlÄ!; AdÓFORINTOS HARC a NYUGDÍJASOK SZAVAZATAIÉRT Akkor most kezdjünk számolni! Anélkül ugyanis minden szép és hihető. Szinte fennkölt. A kormány nyugdíjügyben tett legújabb elképzelésére gondolok, amellyel a nemzedékek közötti szolidaritást szeretné erősíteni. A kabinet javaslata szerint a jövőben adónk egy százalékát — az egyházaknak és az alapítványoknak tett felajánláshoz hasonlóan — címzetten átutaltathatnánk a nyugdíjas szülőknek. Amolyan nyugdíj-kiegészítésként. A gondolat gyönyörű, ám ha a számok mögé nézünk, már kevésbé tűnik annak. A jövőre várható bruttó 50 ezer forintos minimálbér adója 10 ezer forint, aminek egy százaléka mindössze 100 forint. Ez jutna a nyugdíjas szülőknek havi kiegészítésként. Ha mindketten élnek, akkor fejenként 50, ha a házastársak egyike nem dolgozik akkor — mivel a hitves szüleinek is lehet utalni —, úgy 25 forint. Nem sokkal jobb a helyzet a 2002. évben várható bruttó 105 ezer forint átlagkeresetűek esetében sem, akik havonta ösz- szesen 270 forinttal támogathatnák nyugdíjas anyjukat, apjukat, vagyis mindegyiküket 135-135 „kabátgombbal”. Ennél jóval nagyobb összeget utaltathatnának, akik havi bruttó 200 ezer forintot visznek haza — adójuk nyugdíjtámogatásra fordítható egy százaléka már 650 forint lenne, vagyis A gondolat gyönyörű... "A 325 pengő a tatának, ugyanannyi a mamának. De hát 200 ezer bruttót igazán nem sokan keresnek ebben a hazában. Alighanem azoknak van igazuk, akik úgy látják, hogy az elképzelés inkább árt, mint használ a társadalmi közmegegyezésnek, s inkább kedvez a gazdagabb rétegnek, mint az elesett nyugdíjasoknak. Az ellenzék természetesen kampányfogást sejt a kormányelképzelés mögött, aminek persze van valami alapja. A baj az, hogy az ellenzék is ugyanabban a kalocsniban jár, amikor szintén az adóból akar nyugdíjasokat támogatni. Javaslatuk lényege: csökkenteni kellene az adót, s az így maradt pénzt mindenki közvetlenül adhatná oda nyugdíj-kiegészítésként a tatáéknak. Nagy kérdés persze, hányán nyomnák a kezükbe, illetve — ismerve a nyugdíjasok szemérmességét — hányán fogadnák el, különösen a nehéz körülmények között élő, házat építő, családot nevelő gyermekeiktől a pénzt. A jelek szerint a nemzedékek közötti szolidaritás erősítésének nem az adó egy részének nevesített szétosztása a legjobb módszer. Még akkor sem, ha a nyugdíjasok szavazataiért folytatott harc terepén született ötletekről^ van szó. Árpási Zoltán Békéscsaba, 1902. A képeslap a Széchenyi liget száz évvel ezelőtti arcát őrizte meg az utókornak #
