Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-30 / 279. szám

14. OLDAL - 2001. NOVEMBER 30., PÉNTEK SPORT Toma-show és nemzetközi viadal Két Európa-bajnoki bronzot nyertek Varga Adriennt is ez alkalommal búcsúztatják Mérlegen az orosházi kyoknshin karatésok Békéscsaba Nem sűrűn láthatják a békéscsabaiak az ország el­ső számú női tornászklubjának sportolóit verseny közben, hiszen zömében a fővárosban rendezik a hazai nagy eseményeket, vagy külföldön mutatják be tudásukat a tornászok. Ez alól az utóbbi eszten­dőkben az év utolsó hónapja a kivétel, amikor nagyszabású eseményt rendeznek a megyeszékhe­lyen. így lesz ez az idén is, hiszen december első napján, szombaton 13.30 órától rendezik meg a Hungarotel Kupa nemzetközi viadalt, amelyen a vi­harsarki klub színe-java porondra lép.- Hazai berkekből a Szombathely és a Dunaúj­város indítja legjobbjai a mieinken kívül - mondja Izsó Gábor, a Hungarotel TC Békéscsaba igazgató­ja. - Sajnos, éppen két nappal a rendezvény előtt mondta le részvételét a KSI a sok sérültjükre hivat­kozva. Viszont megannyi külföldi ország képvisel­teti magát, ami miatt mindenképpen éles viadalt láthatnak a főiskola tornacsarnokába kilátogatók.- A csabaiak közül kik lépnek fel?- Nyeste Adrienn az idén már nem versenyez, úgy tervezi, jövőre indul újra versenyen. Egyébként is most vizsgázik az egri tanárképzőn, így még né­zőként sem lesz ott az eseményen. Viszont min­denki, aki él, mozog a klubból, ott lesz a viadalon.- Milyen különlegességgel szolgálnak a közön­ség felé?- Többel is. A verseny közben rengeteg színes bemutatót tartanak a fiatal tornászok és a klub fitneszesei. Ez alkalommal búcsúztatjuk hivatalo­san az egykori Európa-bajnokunkat, Varga Adri­ennt. Miként ezt használjuk ki, hogy megköszön­jük sokéves áldozatos támogatását a névadónak és annak vezérigazgatójának, Gary Carpenternek. Egy másik támogatónk, az Autó Körös Kft. itt köszönti az év legeredményesebb békéscsabai tornászhöl­gyét, akinek neve egyelőre legyen titok. Miként az is, hogy ki lesz a Mikulás a versenyen, egy biztos, nagy meglepetés lesz. Továbbá tombolahúzásra is sor kerül. Egyszóval szeretnénk a kilátogatóknak egy egész délutánra szóló élménnyel kedveskedni, A Hungarotel Kupán búcsúztatják a klub egyik legeredményesebb sportolóját, Varga Adriennt ami nemcsak show lesz, hanem egy érdekes ver­senymű __________________________________■ Vb-sorsolás Biztonsági intézkedések sorát hozták A szervezők elképzelései sze­rint szombaton két részes lesz a május 31-én kezdődő koreai-japán közös rendezé­sű világbajnokság puszani sorsolása. Puszan----_____ -------------*—---------------------------­Elő ször az első kalapba sorolt nyolc együttes (Franciaország, Koreai Köztársaság, Japán, Bra­zília, Argentína, Olaszország, Németország, Spanyolország), majd a további 11 európai válo­gatott (Belgium, Horvátország, Dánia, Anglia, Írország, Len­gyelország, Portugália, Oroszor­szág, Szlovénia, Svédország, Tö­rökország) ismeri meg csoport­ját. Ezután elhangzik a vb hiva­talos dala, majd a 13 ázsiai, afri­kai és amerikai csapatot (Ecua­dor, Paraguay, Uruguay, Kína, Szaúd-Arábia, Kamerun, Nigé­ria, Szenegál, Dél-afrikai Köztár­saság, Tunézia, Costa Rica, Me­xikó, Egyesült Államok) osztják be. A program 11 órakor kezdő­dik, s a Koreai Köztársaság pre­zentációja mellett a puszani filharmónikus zenekar bemuta­tója színesíti azt. A sorsolási ce­remónia magyar idő szerint 11.55 órától 12.28-ig tart. Michel Zen-Ruffinen, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára szerint minden idők legbiztonságosabb világbaj­nokságára kerül sor jövőre Ja­pánban és Dél-Koreában.- A két rendező ország kor­mánya az Egyesült Államokat ért szeptember 11-i terrortámadás után minden megtett a sikeres le­bonyolítás érdekében - mondta a főtitkár. — Nagyon jó döntése­ket hoztak és minden eshetőség­re felkészültek. A biztonsági intézkedések fő­próbájának a szombati, Puszan- ban sorra kerülő sorsolást tart­ják. Ezen 2000 rendőr vigyáz a résztvevőkre, a stratégiailag fon­tosabb pontokon pedig terroris­ta-ellenes egységek is készenlét­ben állnak. Röviden ÚSZÁS. Két nap alatt második vi­lágcsúcsát érte el Natalie Coughlin az egyesült államokbeli East Mea- dow-ban a rövidpályás Világ Kupa­versenyen. A Í9 éves amerikai úszónő a 200 m hát (2:03,62 p) után 100 méteren is nyert, 57,08 mp-re javítva a japán Nakamura Mai március 4-én Kanagavában felállított 58,45 mp-es rekordját. LABDARÚGÁS. A holland Ajax Amsterdam labdarúgócsapatától azonnali hatállyal menesztették Co Adriaanse vezetőedzőt. Az 54 éves tréner szerződése eredetileg 2003-ig szólt. Az Ajax kiesett a Bajnokok Ligájából, majd az UEFA Kupából is. A bajnokságban a má­sodik helyen áll, de utóbbi nyolc mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. FAIR PLAY. Paolo Di Canio kapja idén a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Fair Play-díját. A West Ham United olasz légiósa a tavaly decemberben rendezett li­verpooli bajnokin — miután észre­vette, hogy Paul Gerrard, az Ever- ton kapusa egy kifutás után a föl­dön maradt - nem lőtt az üres ka­puba, hanem megfogta a labdát és jelezte a játékvezetőnek, engedje be az orvost és a gyúrót. A Fair Play-díjat december 17-én Zürich­ben a FIFA-gáláján adják át. ■ Orosháza Az orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör versenyzői befe­jezték az idei évet, amely a közelmúltbeli barcelonai Európa- bajnoksággal zárult. Az eredményekről Zsiga Zsolt háromdanos mesterrel beszélgettünk, aki egyben a Magyar Oyama Kyokushin Szövetség férfi válogatottjának szövetségi kapitánya is.- Ebben az esztendőben milyen eredményeket értek el az orosházi karatésok? — Elöljáróban azzal kezdeném, hogy az egyik legeredményesebb évünket zártuk 2001-ben, ám az élet nem áll meg és decembertől már a jövő évi feladatokra készü­lünk. Áz országos ifjúsági bajnok­ságon Orbán Tibor aranyérmes lett, míg a junior ob-n Kerekes Jó­zsef állhatott a dobogó legmaga­sabb fokára. A felnőtteknél 70 kg- ban Gottfried Sándor bajnok lett, Szűcs István bronzérmet nyert, míg nehézsúlyban Vámosi Péter végzett az első helyen. A nyílt full- contact Európa-bajnokságon 80 kg-ban Zsiga Zsolt, nehézsúlyban Vámosi Péter a dobogó harmadik fokára állhatott és a sydneyi világ­kupa viadalon mindketten az ötö­dikek lettek. A holland A kategóri­ás nyílt nemzetközi bajnokságon Gottfried Sándor ezüstérmet nyert, Vámosi Péter pedig a har­madik helyen végzett, míg a né­met nyílt nemzetközi bajnoksá­gon Vámosi második lett. A né­metországi junior világ-kupa via­dalon Deák Tímea és Kerekes Jó­zsef bronzérmet nyert. — A barcelonai nyílt kyokus­hin karate Európa-bajnokságon hogyan szerepeltek az orosháziak és a magyar válogatott? — Sajnos a férfiaknál nem sike­rült érmet nyernünk a tizenhat tant, amikor a korosztályában or­szágos bajnok tízéves fiam, Zsol­ti és a tizenegy éves Gódor Ádi tartott bemutatót. A nőknél a gö­döllői Bartha Beatrix — aki az utolsó hetekben irányításommal Orosházán együtt készült a férfi válogatottal - ezüstérmes lett, míg a sátoraljaújhelyi Kruliczki Adrienn bronzérmet nyert.- Úgy hallottam, hogy mivel nem nyertek érmet, benyújtotta lemondását a szövetség vezetői­nek.- Valóban így van, ám a szö­vetség elnöksége nem fogadta el a lemondásomat. Jómagam 1999 óta irányítom a magyar Oyama válogatottat és a mostani Eb kivé­telével valamennyi nagy nemzet­közi versenyen érmet nyertünk. Ez az időszak a sportág eddigi legsikeresebb időszaka volt. Most, hogy bíznak bennem a szö­vetség vezetői, újult erővel vágok neki a munkának, bár — s ezt a barcelonai Eb-s is igazolta - eb­ben a sportágban nagy szerepe van a bíráskodásnak, de mi azért dolgozunk, hogy a legjobbak le­gyünk.- Végül még egy kérdés, mikor utazik Abu Dobiba a világ-kupa viadalra?- Az Egyesült Arab Emirátu­sok szövetsége a térségben kiala­kult jelenlegi helyzet miatt elha­lasztotta a november végi viadalt, így a tervek szerint jövő február­ban lesz a világ-kupa verseny, amelyre már korábban meghívást kaptam. Elképzelhető, hogy a nemzetközi porondon ez lesz az utolsó versenyem - mondta befe­jezésül az orosházi szakember. _____________________|V«HA»ZT6| Prekop a hamiinckettőben Laupheim A németországi városban junior Világ Kupa férfi párbajtőrversenyt rendeztek, amelyen tizenhét or­szág százötvenhét fiatalja lépett pástra, köztük a legjobb magya­rok. Prekop Győző, a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület még kadét korú versenyzője a se­lejtezőből négy győzelemmel és es labdarúgócsapatának vezetősé­ge. A leköszönő elnökség beszá­molóját Balog Andor tartotta meg majd a számvizsgáló bizottság je­lentése következett. A közgyűlés mindkét beszámolót elfogadta. két vereséggel jutott a főtáblára, ahol előbb egy német majd egy szlovák vívót győzött le magabiz­tosan. A legjobb tizenhat közé ju­tásért a válogatott Pádár (Fless) búcsúztatta a békéscsabai vívót. Prekop értékes ranglistapontokat szerzett'és ezzel a junior ranglis­tán három Eb-t megjárt válogatott társával együtt növelte előnyét az üldözőivel szemben. tásukra nem került sor, mivel a játékosok vonatkozásában füg­gőbe helyezett ügyeket még a ré­gi elnökség rendezi december 15- ig, a kitűzött új közgyűlés idejé­ig­Amerikai ellenfél Budapest Az amerikai Michael Suarez el­len lép kötelek közé Kovács Ist­ván a december 15-i berlini pro­fi ökölvívó gálán. A pehelysúly világbajnoki övét idén elveszítő Kokó először bokszol a június 17-én kudarccal végződött WBO-címmérkőzése óta. A Kis­stadionban az argentin Pablo Chacón a hatodik menetben ki­ütéssel nyert ellene. A 31 éves Suarez 1989-ben lé­pett a hivatásosok közé, azóta 36 mérkőzést vívott, mérlege: 23 győzelem (9 k.o.), 2 döntetlen, 11 vereség. _____■ Mi riuta kegyvesztett Cottbus Elképzelhető, hogy csak a csere­padon kap helyet Miriuta Vasile az 1860 München elleni szom­bati Bundesliga-mérkőzésen. A magyar válogatott középpályása eddig az elsőszámú irányítónak számított a német csapatban. ■ Nincs még új elnökség December 15-éig a választás elhalasztva Gyula November 28-án a városházán tar­totta tisztújítónak tervezett köz­gyűlését a Gyulai Termál FC NB II­Ezt követően javaslat hangzott el az új elnökség személyi össze­tételére, amelyet szintén elfoga­dott a közgyűlés, de megválasz­Sportmüsor _______Már lehet jelentkezni a sítúrákra A héten ízelítőt kaptunk a hó­PÉNTEK TEREMLABDARÚGÁS. IV. Miku­lás Kupa, nemzetközi gyermek- labdarúgó-torna. Elek, Kétegyhá- za, Gyula, 9.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. Ceglédi VSE—Békési TE L, férfi, 12.00. Oros- háza-Hungarotel L—Szenna Pack Zselic, női, 11.00. NB I B. Borsod Volán-Békési TE, női, 11.00. NB II. Apagy-Békési TE II., férfi, 11.00. NB III. Újszász—Orosházi Eötvös DPSE, férfi, 10.00. KÉZILABDA. NB I B. Kiskörös- Békési FKC, férfi, 18.00. NB II. Szentes-Gyulai SE, női, 15.00. NKTE Békés—Szarvas, női, 17.00. Szeghalom-Karcag, női, 18.00. Gyomaendrődi FKC—Tisza Volán, férfi, 18.00. Kondoros-Mezőtúr, férfi, 18.15. KOSÁRLABDA. NB II. Mezőbe- rényi SDSE—Kiskunfélegyháza, fér­fi, 18.00. KÜZDŐSPORTGÁLA. Békéscsa­ba, városi sportcsarnok, 18.00. LABDARÚGÁS. NB IB. Előre FC Békéscsaba-Nyíregyháza, Békés­csaba, Kórház utca, 13.00, Bede (Török, Koszó). RÖPLABDA. Békéscsabai RSE— Tiszavasvári, női, Békéscsaba, Szent László utcai iskola, 13.00. TEREMFOCI. NB I-es női terem­bajnokság helyosztói a Dévaványa részvételével, Szeged, 13.00. IV. Mi­kulás Kupa, nemzetközi gyermek- labdarúgó-toma. Elek, Kétegyhá- za, Gyula, 9.00. TORNA. Hungarotel Kupa nem­zetközi verseny, Békéscsaba, főis­kola tornacsarnoka, 13.30. ÚSZÁS. Mikulás Kupa úszóver­seny. Békéscsaba, Árpád fürdő, 10.00. VÍZILABDA. OB I B. Békéscsa­bai VSC—Hódmezővásárhely, férfi, Békéscsaba, Árpád fürdő, 14.30. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I B. Békési TE-Erdért, női, 11.00. NB III. Szolnok—Gyulai AC, férfi, 11.00. KÉZILABDA. NB I. Csömör- Every Day Orosháza, férfi, 17.00. NB I B. Mátészalka-Medgyesegyháza, női, 14.00. NB II. Csorvás-Nagy- szénás-Orosháza SE, női, Kondoros, 16.30. Mezőhegyes-Martfű, férfi, 10.30. HC SzarVas-Algyő, 17.00. KOSÁRLABDA. NB I B. TFSE— Szarvasi KK, női, 15.00. NB II. Bé­késcsabai KK II.—Kőrisfa Nagykő­rös, férfi, 13.00. Békéscsabai KK— Békési SZSK, férfi, 15.00. LABDARÚGÁS. NB I B-s után­pótlás-bajnokság. Előre FC Békéscsaba-Nyíregyháza (U-19), 11.00, Korim. Előre FC Békéscsaba- Nyíregyháza (U-17), 13.00, Viczián. (Mindkét mérkőzést a Bessenyei ut­cai sporttelepen rendezik.) SAKK. NB II. Békés-Hódmező- vásárhely, 9.00. Makó II.-Gyula- Dévaványa SE, 9.00. Kecskeméti Széchenyi—Orosházi MTK, 9.00. TEREMFOCI. Békés Megyei Te­remkupa döntői, Békéscsaba, váro­si sportcsarnok, 9.00 és Újkígyósi sportcsarnok, 9.00. Vektor Kupa. Békés, sportcsarnok, 8.00. Mezőbe- rényi Teremkupa. Mezőberény, sportcsarnok, 9.00. Téli Kupa, Oros­háza, Eötvös-téri sportcsarnok, 8.00. IV. Mikulás Kupa, nemzetközi gyermeklabdarúgó-torna, döntők. Gyula, sportcsarnok, 9.00. ■ Tornagyözelem Labdarúgó teremtornát rendez­tek az 1988-as korosztály szá­mára Makón, a helyi sportcsar­nokban. A nagyszabású rendez­vényen két Békés megyei csapat is részt vett. A győzelmet a Békéscsabai Előre-Madách Iskola szerezte meg, miután mindhárom ellen­felét legyőzte, s mindössze egy gólt kaptak a viharsarkiak. Az orosháziak bronzérmesek let­tek. A makói torna végeredmé­nye: 1. Békéscsabai Előre-Ma­dách, 2. Makó, 3. Orosháza, 4. Pécsi VSK. A békéscsabai győztes csapat tagjai: Apáti, Csicsely, Fábián, Gubuznai, Heredea, Huszár, Ko­vács N., Kovács P., Kubik, Ladá­nyi, Zsóri, Laksteter. A csapat edzője: Marosvölgyi Károly. A torna legjobb játékosa címet a békéscsabai Apáti Mik­lós érdemelte ki. ■ ból. Ha nem is maradt meg a fe­hér áldás, azért kimondhatjuk: végleg beköszöntött a téli idő­szak. így aztán különösen érthető, hogy sok helyen már szervezik, tervezik az idei és jövő évi síprogramokat, s az oktatók, szervezők már várják a jelent­kezőket a különböző sítúrákra. Évek óta az egyik legismertebb a Christián László-féle, úgyne­vezett „Síörömök” túrasorozat, amely az idén is gazdag oszt­rák, olasz és szlovák ajánlatok­kal várja a téli sportok szerel­meseit, amikre akár máris lehet jelentkezni. Ezek közül is az egyik leg­vonzóbb a Szilveszteri, Áusztri- ába szóló út, amely december 27-2002. január 2-a között lesz. Január végére Ravasclettóban az 1800 méteres Zoncolan észa­ki fekvésű, hóágyúzott pályára invitálja az érdeklődőket az is­kola. Februárban és márciusban is­mét Ausztria lesz az úti cél, az utóbbi a Világ Kupa döntő befeje­ző napját követően Európa legna- gyobbá bővített, 860 kilométeres, 1000-2000 méter magasság kö­zötti pályarendszerére visz (már­cius 11-17.) Végül egy olcsó érdekesség: a szlovák Jasnára, a Chopokra szól, amelyet ugyancsak február végére terveznek, s amelynek részvételi díja mindössze 28 ezer forint, továbbá az ehhez szüksé­ges síbérlet ára. Érdeklődni és jelentkezni hét­főn, szerdán és pénteken lehet 15-17 óra között Gyulán, a Vá­rosház utca 20/A. szám alatt, a Békés Megyei Hírlap ügynöksé­gén, a Spoker Bt. irodájában, tele- fon/fax: (66) 463-942. ország, százharmincnyolc ver­senyzőjét felvonultató mezőny­ben. Egyébként érdekes volt, hogy Iránból, az Egyesült Álla­mokból és Chiléből is jöttek karatékák a viadalra. Valamennyi súlycsoportban harmincketten indultak. A 70 kg-ban Gottfried Sanyit a későbbi negyedik helye­zett spanyol fiú búcsúztatta. Ugyanebben a súlycsoportban a Magyar Shidokán Szövetség kép­viseletében induló Szűcs István is az első fordulóban esett ki, őt a rendkívül kemény kazah fiú győzte le, aki később meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. A harmadik orosházi induló, Vá­mosi Péter nehézsúlyban előbb egy spanyolt vert, majd a leg­utóbbi vb-n a negyedik orosz ver­senyzőt győzte le. A legjobb négy közé jutásért szintén egy orosz- szál mérkőzött Péter és a döntet­len színezetű találkozón a bírák az oroszt látták jobbnak, így Vá­mosi a hatodik lett a budapesti Szecsei Szilárd mögött, akit egy iráni karatés búcsúztatott a négy közé kerülésért. Egyébként a ma­gyar szövetség nagy sikerű be­mutatót tartott a mintegy másfélezres közönségnek. Ezen az Európai Oyama Szövetség ve­zetője, a magyar szövetség elnö­ke, az egri ötdanos mester Borza József, kétdanos edzőtársam, a fővárosi Gádor László és jóma­gam mutattunk be gyakorlatokat. A legnagyobb taps akkor csat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom