Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-30 / 279. szám

10. OLDAL - 2001. NOVEMBER 30., PÉNTEK TÉR -KÉP _________Röviden_________ ME GHÍVÓ. A hagyományos András-napi ünnepséget decem­ber 1-jén 17 órakor tartják a mű­velődési ház nagytermében, ahová minden szentandrásit szeretettel várnak. Az egybe­gyűlteket Sinka József polgár- mester köszönti, majd díszpol­gári címet és Békésszentand- rásért kitüntetést adnak át. Mű­sorral a Hunyadi János Általá­nos Iskola diákjai kedveskednek a közönségnek. A könyvtár galé­riájában rendezett fotókiállítást aznap este a rendezvény kereté­ben Hévízi Róbert, a képviselő- testület kulturális bizottságának elnöke nyitja meg. A tárlat a mil­lenniumi két év községi és civil szervezeti rendezvényeit meg­örökítő fotókat mutatja be. A ki­állítást idén december végéig te­kinthetik meg az érdeklődők. KITÜNTETETTEK. 1994 óta a következő személyeknek ítélték oda a Békésszentandrásért ki­tüntető díjat: a közszolgálatért Bencsik Imre, Szurovecz Vince és posztumusz Kozák János; a pedagógiai munkáért Csikós György, Csikós Györgyné és posztumusz Susányi István; a testnevelés és a sport ügyéért Sinka István, Apáti Nagy Ferenc és Sinka Brigitta; a közművelő­désért Lóránt János Demeter és ^posztumusz Sinka Mátyás; a közegészségügyért dr. Olasz Im­re; a gazdasági tevékenységéért ' Bagi Alajos; a kiemelkedő tevé­kenységéért Bontovics Imre ré­szesült a kitüntetésben. Az oldal Békésszentandrási Önkormányzata támogatásával készült Szerkesztette; Csath Róza. Fotó; Kovács Erzsébet Egy megszépült falu ünnepel Hagyomány, hogy védőszentje névünnepén András-napi ünnepséget tart Békésszent- andrás. A millenniumi programsort záró ren­dezvény jó alkalom a számvetésre. Az elmúlt két év eredményeiről és a tervekről Sinka Jó­zsef polgármesterrel beszélgettünk. Békésszentandráson az elmúlt két év a belvíz okozta károk helyreállításáról szólt, amihez álla­mi pénzt is kaptak. A munkálatok során a kor igényeinek megfelelő felújítást is elvégezték, ami ugyan anyagiakban pluszt jelentett, ám egy kor­szerűbb minőséget eredményezett.- így újulhatott meg a legrosszabb állapotú épületünk, az iskolai kollégium, valamint az orvo­si rendelő, a polgármesteri hivatal, a kis óvoda és az István király úti nyugdíjasklub. A sikeres ISM- pályázat segítségével rendbe hoztuk, illetve to­vábbfejlesztettük a belvizes tornatermet és a sport­udvart. Megtörtént a művelődési ház belvizes, régi részének a felújítása, elkészültek a színészöltözők és mosdók, valamint további pályázati támogatás­sal befejeződött az in­tézmény új szárnyá­nak megépítése. Ha­sonlóképpen a belvi­zes helyreállítással együtt, a Szociális és Családügyi Miniszté­rium támogatásával valósult meg a Kálvin úti gondozóház fel­újítása és bővítése. Az erőnkből a bölcső­de és a nagyóvoda részbeni rendbehoza­talára is jutott - so­rolta a jelentős felújí­tási munkákat Sinka József, aki fontosnak tartja, hogy mindezek sikeres közmunkaprogra­mok végrehajtásával valósultak meg. - A kormány szándéka szerint - a legfontosabb szakfeladatok kivételével - közmunkások végezték a helyreállí­tást. Elkészültek a csapadékvíz-elvezető rendszer fő befogadócsatornái. A csatornarendszert akkor tudjuk teljesen befejezni, ha a harmincegy telepü­lés belvízrendszerének helyreállítására szóló pá­lyázat állami céltámogatást nyer.- Nyilván arra is törekedtek, hogy ezek a fel­újítások tartósak legyenek.- A legjobb műszaki megoldásokat választot­tuk, ebben nem ismertünk kompromisszumot. Ez a legdrágább megoldást jelentette, ugyanakkor a hosszú távú biztonságot is. Legyenek bármilye­nek az időjárási körülmények, a belvíz okozta tragédia nem ismétlődhet meg.- A helyreállítás mellett az önkormányzat több más, a lakosság életkörülményeit javító feladatot vállalt.- A kábeltévé-hálózat kiépí­tése folyamatos, ezzel együtt az informatikai hálózat is fejlő­dik. Az internet kedvező árka­tegóriájú formája mindenki számára hozzáférhető. A Kö­rös-szögi térségen belül egy szűkebb térség Csabacsüd, Szarvas és Békésszentandrás közös informatikai hálózatra került. A rendszer működik, és egyéb szolgáltatást is végez. Pályázati pénzt nyertünk az informatikai infrastruktúránk bővítéshez, ennek eredménye­ként a teleházat még idén megvalósítjuk. Az életmi­nőséghez a rendezett közterületek is hozzátartoz­nak. A közmunkások több hónapos munkájával megtörtént a Szentandrás liget és a vele szomszé­dos horgászliget rendbehozatala. Szentandrás ed­dig is sokat dicsért faluképe még szebb lett. A mü- lennium tiszteletére avattuk fel tavaly az András- kereszt emlékművet. E jelképet és a környezetében kialakított sziklakertet a főúttól minden utazó látja.-Milyen volt az ide­genforgalmi szezon? — A Körös-holtág vízminősége évek óta folyamatosan javul, így az üdülőhasználat is egyre kedveltebb. A magánkézben lévő kö­zel ezer üdülő egész év­ben üzemelt. Erről árul­kodott a civü szerveze­tek nyári nagyrendez­vényeinek tömeges lá­togatottsága is, ahol a résztvevők fele üdülő­vendég volt. —Miaz, amibennem voltak eredményesek?- Nagyot álmodtunk és elhatároztuk, hogy be­fejezzük a csatornahálózatot. Ám ezt állami tá­mogatás híján két éve nem tudjuk folytatni. Net­tó félmüliárdos beruházás hiányzik. Jövőre ki­sebbet álmodva, a területet kisebb szakaszokra osztva folytatjuk ezt a munkát.- Javában tart a költségvetés előkészítése. Mi­lyen év elé néz a település?- A költségvetési koncepciót most tárgyalta a képviselő-testület. Az első olvasat a forráshiány növekedését mutatja. A tervezet már tartalmazza a megvalósítandó célokat. Biztosan megvalósul a Furugyi út, s szeretnénk folytatni a belső utak, a csatorna és a belvízelvezető-hálózat építését. A településünk a plusz fejlesztési forrásként hasz­nosítható gázközművagyonból nem részesült, ezért is nagy jelentőségű, hogy idén kifizetjük a fejlesztési hiteleinket. Immár a lehetőség adott, hogy a képviselő-testület prioritást érdemlő célra hosszú távú hitelt vehessen fel. A nyaralókra is gondolnak A szentandrási önkormányzat nemcsak az itt lakó négyezer-kétszáz emberről gondoskodik, hanem •a kétezer nyaralótulajdonosról is, akik az év hosz- szabb-rövidebb részét itt töltik. Sinka József úgy értékelte, az üdülőterületeken is komoly előrelépé­seket tettek. A Siratói terület komplett útalapot ka­pott, a módszer bevált. Ha az útfejlesztésekre az önkormányzat nem kap állami támogatást, jövőre a lakossággal együttműködve ilyen utakat épít. A sá­ros utcákat tizednyi költséggel járhatóvá teszik. A Dinnyelaposi üdülösoron elkezdték az ivóvízháló­zat kiépítését, és a ügeti üdülősoron megtörtént az ivóvízhálózat bővítése. A fejlesztések az üdülő­tulajdonosok anyagi hozzájárulásával történtek. Megkérdeztük a szentandrásiakat Rumonné Balia \ Edit, az idősott- j hon mentálhigi­énés munkatár­sa:-Hároméve \ dolgozom az ' otthonban, jól 1 ismertem a fel­újítás előtti állapotot. Nemcsak a lakók körülményei javultak, de a munkavégzés feltételei is. Koráb­ban egyetlen szűk fürdőszobája volt az otthonnak, most az elő­írásnak megfelelően berendezve, külön női és férfi fürdőszoba áll rendelkezésre. A lelki gondozás­ra is jobbak a feltételek. Szín Péter, rok­kantnyugdíjas:- Sokat köl­töttek a felújí­tásra,’de megér­te, mert az új környezetben jobban érzik magukat az em­berek. Ebédelni járok az otthon­ba. Jólesik kimozdulni hazulról, elbeszélgetni a napi dolgokról. Délután nem időzök sokáig, mert otthon várnak a beteg szüleim. Ha úgy alakulnak a körülmények, el­képzelhetőnek tartom, hogy mind a hárman beköltözünk. Gyorsítanák a csatornaépítést A Kálvin úti idősek otthona fel­újításakor a meglévő adottsá­gok mellett a lehető legjobb megoldásra törekedtünk. A bő­vítéssel az alapterület a koráb­binak közel kétszerese lett — mondotta Kozák János alpol­gármester, aki a tervezést vég­ző Argomex Kft. ügyvezetője. Kozák János felhívta rá a figyel­met, több idős ember él a telepü­lésen, akik a fizikailag és egészsé­gileg is megterhelőbb, ősztől tava­szig tartó időszakban tartanának igényt a bentlakásos ellátásra, az év többi részében pedig a napköz­beni ellátást kérnék. Hosszú távon fontolóra kellene venni a gondoskodás e formáját nyújtó intézmény lét­rehozását. Az alpolgár­mester a soron következő teendők közül a szennyvízhálózat befejezé­sét és az útépítést emelte ki. A szennyvízcsatorna befejezése két- három éve húzódik. E folyamatot szeretnék meggyorsítani. A jövő­ben kisebb szakaszokra igyekez­nek pályázati támogatást szerezni. A Nyugdíjasok Szociális és Kulturális Egyesülete 275 ember­nek nyújtja a közösséghez tartozás örömét. A szervezet men­tálhigiénés gondozást végez, továbbá tartalmas és változatos szabadidős programokat szervez a település lakosságának. Gondoskodni a rászorulókról Demcsák Andrásné öt esztendeje vezeti az egyesületet. A nyugalma­zott óvónőt elnöki tisztségében a közelmúltban erősítették meg. Az egyesület egyebek mellett színházlátogatást, társklubokkal közös találkozókat szervez. Regio­nális feladatot is ellátnak: Békés és Szolnok megye településein és a Jó­zsefvárosi Kulturális Központban vállalnak fellépést. A hagyomány- őrző kórusuk mellé tavaly egy má­sik öntevékeny csoportot szervez­tek, a színjátszóházat. A lelkes csoport művészeti vezetője Dem­csák Katalin, színház-antropoló­gus. A legfiatalabb tagjuk tízéves, a legidősebb nyolcvan. Tavaly Illyés Gyula Tűvé tevők című komédiájá­val mutatkoztak be a szentandrási közönségnek, most Bródy Sándor Király- idillek című da­rabját próbálják. A rohanó világ­ban a legdrágáb­bat, az emberi kapcsolatot, az együvé tartozás örömét kínálja az egyesület. Ennek értékét az önkor­mányzat is elismeri, a munkájukat idén százezer forinttal támogatta. A pénzt a kórustagok fellépőruhájára és rendezvényszervezésre fordítot­ták. A Pro Renovanda de Cultura Alapítványtól nyert 25 ezer forintot a mezőkövesdi és a székesfehérvá­ri kiránduláson belépőjegyekre köl­tötték. Demcsák Andrásné az egyesü­let terveibe is beavatott. Az idei, unokákkal közös majálisi vacsora sikerén felbuzdulva, jövőre uno- kás kirándulást szerveznek Eger és környékére. Folytatják a nép­szerű kézműves foglalkozás soro­zatot. A jövőben a fafaragásba és a szalmafonásba is belekóstolhat­nak az érdeklődők. Az idősekről való gondosko­dásnak mind a tárgyi, mind a szakmai feltételével elége­dett Bobvos János, a békés­szentandrási képviselő-tes­tület szociális és népjóléti bi­zottságának elnöke. A képviselő építőipari vállalko­zóként a Kálvin úti idősek ottho­na kivitelezését fővállalkozásban végezte.- Az otthon a felújítás eredmé­nyeként a kor elvárásainak meg­felel. Tágasabb lett, a körülmé­nyek pedig sokkal jobbak - mon­dotta Bobvos János, aki bi­zottsági elnök­ként igen fon­tosnak tartja a rászorulókról való gondosko­dást. A segítő folyamatban fontos szerepet játszanak a csa­ládgondozást végző szakemberek és a polgármesteri hivatal szociá­lis csoportjának munkatársai, akik feltárják a problémát, továb­bá döntés-előkészítéssel segítik a szociális bizottság munkáját. Az új környezet a lelki gondozáshoz is jobb feltételeket teremt Büszkék a felújított gondozóházra A közelmúltban avatták fel a Kálvin úti idősek otthonát. A régi épület átalakítása és új szárnnyal való bővítése tízmil­lió forintba került. Az önkormányzat a beruházást a család­ügyi minisztérium támogatásával valósította meg. A felújított otthonban Virág Sándorné intézményvezető kí­sért körbe. Elárulta, a dolgo­zók és a gondozottak egyaránt büszkék a házra, amelynek be­rendezéséhez mindenki hoz­záadta a maga ötletét és keze munkáját. A cél az volt, hogy a függönyökkel, a dekorációval és a hangulatos sarkokkal ott­honos környezetet teremtse­nek. Mindezt csak fokozza a hozzátartozóktól és az ismerő­söktől kapott rengeteg dísznö­vény. Az új épületszárnyban két fürdőszobát, mosókonyhát, va­salószobát, orvosi rendelőt és betegszobát alakítottak ki. A te­raszról tágas előtérbe érkezik a látogató, ahol a nővérpult­nál mindjárt eligazítást kap. Az ott­hon tizenöt bentlakót lát el. A korsze­rűbb körülmé­nyek nemcsak számukra, de az egyéb ellátást igénylő települési lakosoknak is kedveznek. A nappali ellátást harmincán veszik igénybe. Az ebéd térítéses, amit vagy az ott­hon ebédlőjében, vagy odahaza fogyasztanak el. Az ingyenes fürdőszoba-használat és a mo­satási szolgáltatás mindannyi- uknak rendelkezésére áll. Házi segítségnyújtásban tizenhatan részesülnek. A gondozók tisz­tán tartják a ruhaneműt, bevá­sárolnak, ügyintéznek, igény szerint házimunkát végeznek, ebédet hordanak. Az intézmény az István király úti telephelyén klubot működtet, ahol húsz­harminc idős ember nappali el­látásáról gondoskodik. Nemcsak az ellátás színvona­la javult, de jobbak lettek a dol­gozók körülményei is. Külön öltözőt és tusolót kaptak, és kedvezőbbek a munkafeltétele­ik. Virág Sándornét a napi teendők mellett már a továbblépés lehető­ségei foglalkoztatják. Tavasszal hozzálátnak a ház körüli virágos­kert és a zöldterület csinosításá­hoz. Régi terv az is, hogy az ott­hon nyújtotta ellátási lehetősége­ket garzonházak építésével bőví­tik. A legidősebb színjátszójuk nyolcvanéves Bencsik Ág­nes Mária, rok­kantnyugdíjas: — Nagyon elégedett va­gyok a változá­sokkal. Legjob­ban az új fürdő­szoba tetszik, tágasabb lett, sokkal kényelme­sebb a használata. A mosókony­hának is örülök, mert a ruhane­műm egy részét magam is tisztán tarthatom. Sokat gyönyörködöm a cserepes virágokban. A szüle­immel valamikor kertészked­tünk. Ezek a virágok az otthoni időket juttatják eszembe. Fazekas And­rás, nyugdíjas:- Húsz éve járok ebédelni az otthonba. Én vagyok itt a leg­régebbi, min­denkit ismerek. Újságot olvasok és viccelődök az asszonyokkal. Örülünk, hogy ilyen mutatós lett az otthon. Vigyázunk rá, hogy szép maradjon, mert még sok embert kell, hogy kiszolgáljon. Jól érzem itt magam, szeretem a közösséget és a gondozókkal is elégedett vagyok. Sínk \ Józsii !

Next

/
Oldalképek
Tartalom