Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-21 / 271. szám

KÖRKÉP 2001. NOVEMBER 21., SZERDA - 5. OLDAL MEGYEI KVASZ-EMLÉKTÁBLA (y) Kvasz András pilóta, repülőgép­technológus emléktábláját avat­ják ma 14 órakor Békéscsabán, a Total benzinkútnál (Bartók Béla út 42/44.). A koszorúzást köve­tően Köles István önkormányza­ti képviselő mond beszédet. FOGYASZTÁSVÉDELEM, (y) A Békéscsabai Városi Nyugdíjas Egyesület fogyasztásvédelmi szolgálatot vezetett be. A szer­vezet tagjai, ha vásárlással kap­csolatos panaszt szeretnének bejelenteni, csütörtökönként 14 órától kereshetik meg az egye­sületi ügyeletest Békéscsabán, a Dózsa György út 35. szám alatt. THÜRMER (y). A Munkáspárt elnöke, dr. Thürmer Gyula csü­törtökön délután fél négykor Vésztőn, a Sinka István Művelő- j dési Központban tart lakossági í fórumot. BIBLIAI ELŐADÁS, (ö) A Bib­liaiskolák Közössége szervezé­sében Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ­ban ma 18 órától a megfontolt­ságról és a döntésképtelenségről tartanak előadást. NYÍLT NAP. (ö) Gyulaváriban, a városi szociális szolgálat nyílt napot rendez a Széchenyi u. 78. szám alatti idősek klubjában ma 10 órától. A rendezvényen a vá­ros és környéke nyugdíjasait, vezetőit, az érdeklődőket tájé­koztatják az intézményrendszer működéséről. Képével bearanyozta a városházát A város nevében Hoffmann Ferenc alpolgármester vette át a millenniumi festményt az alkotótól, Székelyhídi Attilától (felvételünkön balról) D^OTÓ: LEHOCZKY PÉTER Valódi aranyfestéket is felhasznált Székelyhídi Attila gyulai festőművész nagyméretű képéhez, melyet tegnap ajándékozott a városnak. Fest­ményén patinásbarnákban és mélykékekben tündökölnek a szeretett város épületei, vizei. Gyula A festőművész palástszerűen bontja ki a témát ké­pén, melynek középpontjában láthatók a szent ko­rona, a kereszt, az országalma, Gizella királyné és Szent István király portréi. A bal alsó sarokba Apor Vilmos arcképét festette meg, a jobba Erkel Feren- cét. Boldog Apor Vilmos negyedszázadon át volt Gyula plébánosa, győri vértanú püspök, s Erkel Fe­rencet, a magyar zeneirodalom megteremtőjét, Himnuszunk szerzőjét szülöttének mondhatja a város. Fent, jobbra az olvasható, hogy Isten, áldd meg a magyart, míg bal felől, hogy Hazádnak ren­dületlenül. Megfestette Gyula jellegzetes épületeit, a kastélyt, a várat, a régi kápolnát, a belváros épü­leteit és templomait, s a Németvárost. Tegnap a faliképnek indult és táblaképként befe­jezett mintegy kétméteres, millenniumi képet Székelyhídi Attila a városnak ajándékozta. A festő­művész jövőre lesz 60 éves. Gyula a szülővárosa, mely a '60-as években vonzotta vissza kulturális közegével, szellemi örökségével. Kohán György, Koszta Rozália, Kiss György és Simonyi Imre sze­mélye, művészete adott erőt a munkájához. Terve­zi, hogy jövőre kiállítás-sorozaton mutatkozik meg a Százéves (Reinhardt) Cukrászda emeletén grafi­káival, akvarelljeivel, olaj- és pasztell-képeivel. Négy felvonást gondolt el válogatásaiból, most a technikai megközelítést érzi megvalósíthatónak a bemutatkozásra. - Ezzel szeretném kifejezni a há­lámat a városnak, a barátaimnak, akik végigkísérték pályafutásomat — fogalmazta meg Székelyhídi Atti­la. Ábrahám György azt kérte a városvezetéstől, hogy az életmű maradhasson együtt Gyulán. Hoffmann Ferenc alpolgármester ígérte, támogatják Székelyhídi Attila alkotómunkáját, a kép pedig a legméltóbb helyen lesz a városházán. szöKe maróit KOCSI FELTÖRÉS, (c) Békéscsa­bán, a Lencsési-lakótelepen hatolt be egy garázsba ismeretlen tettes tegnapra virradóra. Az ott lévő gép­kocsit feltörte és abból rádiósmag­nót, hangszórókat zsákmányolt. Az anyagi kár 50 ezer forint. ELESETT, (s) Egy idős, 78 éves férfi tegnap kerékpározás közben elesett és életét vesztette Békéscsabán, a Vaskapu utcában. A rendőrök vizs­gálják az eset körülményeit. KÁLYHA MELLETT, (s) Tegnap ko­ra délután Mezőhegyesen egy mel­léképület kéménye mellé helyezett gyúlékony anyag okozott tüzet. A tűzoltóság a lángokat megfékezte, így jelentős anyagi kár és személyi sérülés nem történt. LÉPFENEGYANÚ. (s) Három eset­ben is értesítették tegnap megyénk­ben a tűzoltókat antrax-gyanú mi­att. Békéscsabán a konzervgyár te- herportáján, Lökösházán illetékte­len határátlépőknél fedeztek fel gya­nús port, Körösladányban pedig a tsz-irodán kapott valaki ismeretlen feladójú, Dél-Afrikából származó borítékot. A hatóságok vizsgálják az eseteket. „HA NEM MUSZÁJ, NE CSINÁLJ SENKIBŐL EL­LENSÉGET!” (Lee Wallek) Üt és indulat szélesedőben? (Folytatás az 1. oldalról) A beruházást kézben tartó Bé­kés Megyei Közútkezelő Kht. ügy­vezető igazgatója, Vantara Gyula az előkészítésbe bevont ügyvé­dekkel együtt válaszolt kérdése­inkre. Azt mondták, a Magyar Ál­lam javára megkísérlik megegye­zéssel megszerezni a szükséges földrészleteket. Ha ez nem sike­rülne, akkor kisajátítási eljárás in­dul. (Közcél érdekében, az állam számára szereznek tulajdont.) Először kisajátítás-pótló adásvéte­li szerződés kötésére töreksze­nek, melynek joghatásai azono­sak a kisajátítással - tehát adó nem terheli, illetéket, kivonási já­rulékot nem kell fizetni, s minden más költség is a kht.-re hárul. Két (igazságügyi) ingatlan- szakértő a napi aktuális értéket állapítja meg, s ha a tulajdonos­nak vannak érvei ennek korrigá­lására, igyekeznek rugalmasán el­járni. Mint mondták, e felkínált — jellegüknél fogva nem vétel-, ha­nem kisajátítási - árak a hasonló helyzetű földek átlagos piaci árát meghaladóak. Tény, alagcsöve- zéssel feljavított földek is IV. osz­tályúként szerepelnek a papíro­kon, mivel a századelő óta nem minősítették át azokat, ám ez az érték megállapításában nem ját­szik szerepet: annyit kínálnak, amennyit a szakértő ma a helyi adottságok alapján megállapít. (Javasolják az ügyvédek, hogy hívják őket a tájékoztatón feltün­tetett telefonon, szívesen elmen­nek újra az ügyfelekhez. Ha vala­ki kéri, küldenek számukra szer­ződéstervezetet is.) A tájékoztatás szerint azért kell a földek tulajdonjogát no­vember végéig rendezni, mert az erre fordítható keretet igyekezni­ük kell felhasználni, s szeretnék még december közepén átutalni az ügyfeleknek a pénzt. (Mintegy 100 millió forintot fordítanak a földárak kifizetésére. Ebben a né­hány ezer forintostól a 6,5 millió­sig sokféle összeg szerepel.) Kés­ve tudtak hozzálátni az ügyfelek felkereséséhez, mert a földhiva­tallal együtt csak hosszú idő alatt lehetett hajszálpontosan tisztázni a földek tulajdoni, nyilvántartási viszonyait. A vámosoknak mást jelent az M. T. K. _________Nagylak A határvámhivatal munkatársai 15,3 millió forint értékű hamis német fizetőeszközre bukkantak tegnap, az esti órákban. A magyar fülnek ismerősen csengő M. T. K. monogramú bolgár férfi belépé­sekor — ráutaló magatartással — a zöld folyosót vette igénybe. Az in­tézkedő pénzügyőr - nyilván megvolt rá az oka - ennek ellené­re a tételes vizsgálat mellett dön­tött. S nem hiába! A műszerfalból egy 500 és száztizenkilenc azo­nos sorszámú 1000 márkás került elő. A leforrasztott műanyag zacskóban szállított hamis pénzt a vámhivatal lefoglalta. Az ügy­ben a Makói Rendőrkapitányság folytat vizsgálatot.______ 0Y. Jö vőre fizetőparkolók a városban Zsebbe vágó témák a terítéken Elfogadta a gyulai képviselő- testület a Körös Volán Rt.-vel kötendő hároméves megálla­podás-tervezetet, így remé­nyeink szerint a kölcsönös együttműködéssel sokkal jobb feltételeket teremtünk a városban a helyi tömegközle­kedésben és a buszpályaud­var fejlesztésében — mondta el tegnap Hoffmann Ferenc alpolgármester. Gyula Az eredeti előterjesztést hagyták jóvá a képviselők, így mérsékelt díjemelés lesz, 9-12 forinttal ke­rül többe az ivóvíz és a szennyvíz- elhelyezés — mondta az alpolgár­mester. A sportkoncepciót csak annyiban rendezte a képviselő- testület, hogy a jövő évi feltételek­nek megfeleljen és a költségvetési rendeletben az anyagi forrást eh­hez biztosítani tudják. A fizető­parkolókról már alkottak helyi rendeletet, amit most módosítot­tak. Várhatóan december közepé­re elkészülnek a fizetőparkoló-he­lyek és egy kezdeti időszak után, január elsejétől hivatalosan is üzembe helyezik a parkoló­automatákat. Az ott lakók kedvez­ményben részesülnek, a bérlet dí­ja 2000 forint lesz egy évre. A Körös Volánnal abban is meg­állapodnak, hogy évente legalább egy új buszt állítanak a helyi köz­lekedésbe. Az autóbusz-közleke­dés díja átlagosan 5 százalékkal emelkedik a városban. Az önkor­mányzat a tanulóbérlet-rendszer­ben változást tervez: eddig a me­gyei és az egyházi intézmények is részesültek ebben, a jövőben csak az önkormányzatiak kapnák meg a pénzt a megvásárolt bérletek alapján. A pénz a szociális ágazat­hoz kerül majd, a döntő a szociális rászorultság lesz, _______ sz. M. A település egészségügyi helyzetének elemzése mellett közel tucatnyi rendeletét mó­dosította tegnapi — közmeg­hallgatással egybekötött — ülésén a dobozi képviselő-tes­tület. Javarészt a lakosság pénztárcáját is érzékenyen érintő bérleti díjak, valamint a gépjárműadó mértékének emeléséről is döntés született. Doboz A dr. Püspöki Károly háziorvos által elmondottakkal egybehang­zóan a testület jónak minősítette a község egészségügyi alapellátá­si rendszerét. A képviselő-testü­let — segítendő az adminisztratív munkát, s hozzájárulva ezzel is a minőségibb munkavégzéshez - átvállalta a községi egészségügyi központ számítógépes hálózatá­ra telepítendő X-Doki II. program beszerzési költségeit. A testület új adónem, a helyi idegenforgalmi adó bevezetéséről is határozott. Ekként az adó mér­téke személyenként és vendégéj­szakánként magán vagy egyéb szálláshely esetén 200 forint. A helyi gépjárműadóról szóló ren­deletet módosítva, 2002. január 1 - jétől az eddigi 800 forintról 900-ra emelték a megkezdett 100 kilón­ként fizetendő adótétel alapját. Emelték ugyanakkor az önkor­mányzat tulajdonában lévő laká­sok bérleti díját, a szemétszállítá­si-, a közterület-használati, a pi­ac-használati díjat is. A temető­ben nemrégiben átadott - igé­nyes küllemű - urnafal használa­ti díját 10 esztendőre 10 ezer fo­rintban állapította meg a testület. Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról és költségtérítésé­ről szóló rendelet módosításakép­pen januártól havi 25 ezer forint, illetve 3 ezer forint költségtérítés illeti meg a képviselőket. VÉLEMÉNY ________LÁSZLÓ ERZSÉBET Őr ültek borítékkal, anélkül A New York-i terrortámadás óta szinte naponta emlegetjük szep­tember tizenegyedikét. Megváltozott az életünk. Szeptember tizen- egyedike előtt a legritkább szavaink közé (sem) tartozott például az antrax. Ha szeptember tizenegyedike megmarad szürke nyárvé­gi, unalmas napnak, valószínűleg még most is ott tanács- talankodnánk postaládáink alatt a szomszéddal. A vészterhes ese­mények után azonban — szerencsére a humor a legnehezebb idők­ben is virágzik — vidáman mutatott a szomszéd a járdára szórt fe­hér csíkra: „Nekünk is van antraxunk!”. Hát ha még elárultam vol­na neki, hogy a lábtörlőm alatt is talál néhány gyanús pormarad­ványt, amit a kóbor macskák ellen vetettem be. A lézengő állatok egy ideje előszeretettel éppen az én lábtörlőmet szeretik megjelölni felségterületük határállomása­ként. Ennyit a tréfáról. Sokkal szomo­rúbb és elgondolkodtatóbb, mennyi őrült él közöttünk, akik élve­zettel küldözgetik kiválasztottjaiknak fehér poros borítékaikat. A világ retteg tőlük. Egy New York-i magyartól tudom, hogy városuk­ban sok család irodai víztározókat szerzett be, abba gyűjtik a vizet: legyen mit inniuk, ha egy elvetemült mérget ereszt a vízvezeték­rendszerbe. Elegendő egy golyóstollbetétnyi halál, s már pusztul is a város. Szeptember tizenegyedike óta biológia támadástól félnek az amerikaiak, nem minden alap nélkül. Öt állam feketelistára került. Észak-Korea, Irak, Irán, Líbia és Szíria. Az USA állítólag bizonyítékokkal tudja alátámasztani a vá­dat, sőt, további országok is követik a sort, de homály fedi a nevü­ket. Marad a sötétben tapogatózás: Oszama bin Laden kitől akar baktériumfegyverre szert tenni „egy állam segítségével”? Való igaz, a borítékos idétlenkedés semmi ahhoz, amikor tudato­sul bennünk: szeptember tizenegyedike után bármikor beköszönt- het egy még újabb korszak, soha nem látott borzalmakkal. H Elegendő egy golyós­tollbetétnyi halál. Szülők is a pályaválasztási börzén A Békés Megyei Munkaügyi Központ negyedik alkalom­mal indította útjára a „Száz út vár ránk...” elnevezésű me­gyei szintű pályaválasztási vásárát. Tegnap délelőtt első­sorban a békési kirendeltség térségében élő fiatalokat vár­ták a város sportcsarnokába, a rendezvénysorozat prog­ramjaira. Békés Már az ünnepélyes megnyitó előtt sok száz diák tolongott a mintegy negyven középiskola és tucatnyi felsőfokú tanintézet standja előtt, figyelve az adott is­kola ajánlatait, lehetőségeit. Bön­gészde, videón több mint 350 szakma, tanácsadó-szolgálat, szakmai bemutatók igyekeztek csábítani a pályaválasztás előtt állókat. Pallag László országgyűlési képviselő megnyitójában egye­bek között kiemelte a térség munkanélküliségét, mely 14-15 százalékos, kétszerese az orszá­gos átlagnak. Hozzátette: a munkanélküliség csökkenése csak a kormány statisztikájában olvasható, a publikált adatoknál rosszabb a valóságos helyzet. Dr. Nagy Ágnes, a munkaügyi központ igazgatója elmondta: tapasztalata szerint egyre több iskola egyre színesebben és színvonalasabban mutatkozik be, s a munkáltatók is fontosnak érzik, hogy szakmai bemutató­ikkal jelen legyenek. Az igazga­tó asszony örömmel nyugtázta, hogy új elemként egyre több szülő kíséri el gyermekét, s mind több felsőfokú tanintézet vesz részt a pályaválasztási programjaikon.-sz­„Az Ev Haszonjárművé Európában" díj nyertese és „Magyaromig legkedveltebb haszonjárművé" 2001-ben!- A leggazdaságosabb üzemeltetés- A legjobb rakodhatóság- Első- vagy hátsókerék-meghajtás -152 változat- 2-18 személy szállítása 0 6 személyes tgk. 0 Visszaigényelhető áfa* 0Min. nettó 10% kezdő befizetés* 0 520 000 Ft ajándék** Érdeklődjön személyesen, megéri! * A teherautó-változatoknál, áfa-kör tag vállalkozóknak. ** Egyes modellek esetén a készlet erejéig. HOVÁNY BÉKÉSCSABA Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300.

Next

/
Oldalképek
Tartalom