Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-14 / 265. szám
2001. NOVEMBER 14., SZERDA - 7. OLDAL KÖRKÉP Történelmi távlatokban gondolkodnak Kövér László: az országot saját magához képest kell felzárkóztatni Bővítik a tudás otthonát A helyiek szerint felsőbb osztályba lépett a tanács Az utóbbi években kicsit mindenkinek javultak az életkörülményei. A problémák viszont velünk maradnak, és meglesznek a következő választási ciklusban is — mondta Kövér László, a Fidesz-MPP alelnöke (képünkön) tegnap esti, szeghalmi sajtótájékoztatóján. Szeghalom- A választási kampányt megelőzően leltárt készítünk, hogy lássuk, honnan indultunk, és mit hagyunk magunk mögött. Nem csak a következő választásokat szeretnénk megnyerni, hanem — a fejlődést szolgálóan - megpróbálunk történelmi távlatokban gondolkodni. Úgy véljük: a rendszerváltás nyűgei után mára több területen sikerült kedvező változást elérni — hangoztatta Kövér László. A Fidesz- MPP alelnöke elmondta: Magyarországot saját magához képest is fel kel zárkóztatni. Meg kell teremteni, hogy az ország keleti felén is olyan környezetbe születhessenek a csecsemők, mint a fejlettebb nyugati vidéken. Az Európai Unió tagállamaiban jelenleg 8 százalékos a munkanélküliség, Magyarországon ez a szám csak 6 százalék. A gond viszont az, hogy miközben a foglalkoztatás szempontjából egyes térségek teljesen telítettek, máshol nagyon nehéz munkához jutni. Ez a lélekszámban is megmutatkozik: elsősorban ott emelkedik a lakosság száma, ahol könynyebb elhelyezkedni.- A jelenlegi kormány család- politikájának sikerét mutatja az a tény, hogy húsz év után 2000-ben és 2001-ben is több gyerek született hazánkban, mint az előző évben. A nyugdíjak vásárlóértéke jövőre meghaladja az 1990-es év szintjét. A válások száma is csökken, a házasodási kedv pedig növekszik — közölte Kövér László. M. B. A szocialisták támadják a legfőbb ügyészt Az országgyűlés szocialista frakciója negyedszer, ezen belül Tóth Károly Békés megyei képviselő (képünkön) másodszor fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, lényegében véve ugyanazzal az interpellációval. Időközben csak a hangnem keményedéit és a gyanúsítás vált egyre egyértelműbbé. Budapest Tóth Károly kijelentette: a legfőbb ügyész villámgyorsan elkezdte lezárni, megszüntetni a Fideszt kellemetlenül érintő bűn- cselekmények vizsgálatát. Állítása igazolására felsorolta Schlecht Csaba, Varga Tamás, Várhegyi Attila és Pintér Sándor esetét. „Mi folyik itt? Valóban kapott ön olyan feladatot, hogy a következő napokban, hetekben a kormányhoz hű minden politikus esetében szüntesse meg az eljárást? Valóban úgy gondolja, hogy önnek a Fideszt kell szolgálnia, nem a magyar igazságszolgáltatást?” - kérdezte képviselőnk. A legfőbb ügyész azt válaszolta, hogy az interpellációban található valamennyi lényegi állítás megalapozatlan, valótlan, tényekkel, iratokkal egyértelműen cáfolható. Sorra vette az egyes említett eseteket, s egyenként állította szembe a tényeket a Tóth Károly által elmondott részletekkel. Például Schlecht Csaba ügyét nem egyszer és mindenkorra ő záratta le jogerősen, bűncselekmény hiányában, hanem a rendőrség szüntette meg az eljárást, mégpedig bizonyítottság hiányában, és a döntés nem jogerős, nem végleges. Polt Péter kijelentette: nem gondolja, hanem tudja, hogy egyetlen politikai erő érdekeit sem szolgálja, kizárólag az Alkotmány és a törvények rendelkezéseit tartja szem előtt, akár csak az ügyészség egésze. S hogy mi folyik itt? „Úgy gondolom, hogy a valós tények lapján mindenki eldöntheti, hogy mi folyik itt” - zárta válaszát. Tóth Károly lemondásra szólította fel a legfőbb ügyészt, akinek a válaszát ő nem, de a Ház 157 igen szavazattal, 104 ellenében elfogadta. _________simonffy áones He lyi cég épít kerékpárutat A hajdúváros tegnapi testületi ülésén döntés született a 69 millió 600 ezer forintba kerülő, közel két kilométer hosszúságú Vasút utca-Ady Endre utcai kerékpárút-építés kivitelezőjéről. A városatyák döntése értelmében a munkálatok kivitelezési jogát a helybeli Podeszt Építőipari Kft. nyerte el. Sarkad A sarkadi képviselő-testület - részint az ajánlattevők magas árajánlatára való tekintettel - korábban úgy határozott, hogy élve a közbeszerzési törvény lehetőségével, nyílt, meghívásos, tárgyalásos eljárás keretében választja ki a kerékpárút-építés kivitelezőjét. A tárgyalásos közbeszerzési eljárás második keretében a debreceni székhelyű Debmút Rt., a békéscsabai székhelyű Strabag Kft., a Csaba-Ép Kft., valamint a sarkadi székhelyű Podeszt Kft. nyújtott be alapárajánlatot. A november 8-án megtartott második és egyben utolsó tárgyalásra már csak a Debmút Rt., a Csaba-Ép Kft., illetve a Podeszt Kft. „maradt versenyben”, ez utóbbi kettő mindenben megegyező tartalmú pályamunkával. A döntés-előkészítő bizottság - a helyi foglalkoztatás helyzetét javítandó - a sarkadi székhelyű Podeszt Kft. 69 millió 600 ezer forintos árajánlatát javasolta elfogadni. A város a munkálatokhoz 20 millió 225 ezer forintot biztosít. Az összeg garantálása mellett a kerékpárút-építésre 35 millió 225 ezer forintot nyert a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumtól, s 15 milliót a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítő alapjából. B_ BMH-híd az interneten Ifjúsági- és diákoldallal bővült a Békés Megyei Hírlap internetes honlapja. A wvvw.bmhirlap.hu/diak címen a diákságot érintő híreket szedtük csokorba. Lapunk új kezdeményezésével a fiatalabb korosztályhoz szeretnénk szólni a BMH-híd elnevezésű rovatban. A nevet az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulói öüötték ki, az elnevezés a Békés Megyei Hírlap Ifjúsági és Diákoldalak kezdőbetűiből tevődik össze. Kedves diákok! Jelenleg a Békés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központ kiadványa, a Diákhírvivő novemberi számában tallózhattok a neten. Az oldalon találhattok pályázatokat, felhívásokat, játékot, érettségi vizsgakövetelményeket, diák-ön- kormányzaü és sporthíreket. Ám ez csak a kezdet! Bárki „beszállhat” az ifjúsági oldal készítésébe, a nandi@axels.hu e-mail címen várjuk írásaitokat, amelyeket felteszünk a világhálóra. v. k. Közel húszmillió forintot nyert Kötegyán a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítő alapjából. Az összeget a határ menti község önkormányzata ötmillió forinttal „fejelte meg”, melyből egy új — három tantermet is magába foglaló — épületszárnnyal gazdagodik a kötegyáni iskola. Kötegyán Az iskolarész alapkövét tegnap Domokos László, a területfejlesztési tanács elnöke, Tóth Imre országgyűlési képviselő és Nagyné Felföldi Ilona polgármester asz- szony helyezte el. — Az a település, amely iskolát bővít, bízik a jövőben. A bizakodás és a tettek közösen segítik elő a hőn áhított fejlesztéseket - hangsúlyozta Domokos László. A megyei területfejlesztési tanács elnöke ünnepi köszöntőjét a Nobel díjas kémikus, Marie Curie azon gondolataival zárta: „Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben és ezt a valamit bármi áron el is kell érnünk.” Nagyné Felföldi Ilona — megköszönve a segítségnyújtást — stílszerűen úgy fogalmazott, hogy a kötegyániak értékítélete alapján „a tanács felsőbb osztályba lépett.” A 2002. augusztus 31-ére befejezendő beruházásról megtudtuk, hogy a 166 négyzetméter alapterületű új épületszárnyon kötegyáni iskolások kívánalma, belül a földszinten egy tanterem, melyet „Végre együtt leszünk!” az irodák és a vizesblokk kap he- című fogalmazásukban tolmá- lyet, míg az emeleten újabb két csoltak, nyújtottak át Domokos tanterem létesül. A beruházás Lászlónak, megvalósításával valóra válik a -bothAz iskolarész alapkövét tegnap Domokos László (balról), Nagyné Felföldi Ilona és Tóth Imre helyezte el d-fotó, kovács Erzsébet Folytatódik az Ábrahám-ügy Információink szerint november 19-én, azaz jövő hétfon újabb tárgyalást tart a Szolnoki Városi Bíróság dr. Ábrahám Béla és társai büntetőügyében. Szolnok—Békéscsaba Miként az eddigi tárgyalásokat, a hétfőit is zárt ajtók mögött tartják meg a Szolnoki Városi Bíróságon dr. Ábrahám Béla ezredesnek, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság volt közbiztonsági igazgatójának és társainak büntetőügyében. Tudomásunk szerint november 19-én tanúkat hallgatnak meg, ítélethozatal nem várható. Az ezredes továbbra is előzetes letartóztatásban van, és ezt a bíróság az elsőfokú ítéleüg fenntartja. Mint arról már beszámoltunk, az egykori közbiztonsági igazgatót - akit tavaly júniusban vettek őrizetbe, majd helyeztek előzetes letartóztatásba - az ügyészség zsarolással, hivatali visszaéléssel és hamis ta- núzásra felhívással vádolja, ny. l. Megállapodás az egyházakkal a temetkezésről Megszületett a gyulai egyházak képviselői és a városvezetés között a kegyeleti közszolgálati szerződéstervezet — mondta tegnap Danes László polgármester. Az önkormányzat 2002— 2006. között 22 millió forinttal járul hozzá a köztemetés, azaz a nem egyházi temetkezés végzéséhez, amennyiben a képviselő-testület is így dönt. Gyula Hétfőn a gyulai római katolikus, a református és a gyulavári református, s az ortodox egyház képviselői a városvezetéssel megállapodtak a kegyeleti közszolgáltatásról. A végleges tervezet szerint 2002-2006. között az önkormányzat 22 millió forinttal járul hozzá a feladatellátás megfelelő feltételeihez. Danes László polgármester elmondta, felmerült a zsidótemető bevonása is e körbe, ám ez azért nem lehetséges, mert oda csak az ilyen vallásúakat temethetik. Ez azonban nem jelenti, hogy az izraelita temetőt ne támogatnák - jelezte a polgármester. Az idén jelent meg a temetőkről és a fenntartásukról szóló törvény, Gyulán a tárgyalások az első félévben kezdődtek. A városban nincs önkormányzati fenntartású temető, az egyháziakban végzik a köztemetést, azaz a nem egyházi temetéseket is. Az önkormányzat szakemberei az egyházi illetékesekkel felmérték a feladatokat, az összeg 45 millió forintot tett ki. A tárgyalásokon jelezték, ennek a felét tudja vállalni a város, amit az egyházak képviselői elfogadtak. A szerződéstervezetet decemberben tárgyalja a képviselő-testület. _______________________ SZ. M. Csata folyt a parlament előtt, de — lehet — csak azért, mert a hatalom úgy érzi: meg kell törnie a (jobb sorsra érdemes) tűzoltókat, akik szóvá merték tenni lehetetlen helyzetüket. Megyénk tűzoltóinak álláspontját ismerjük, miként vélekedik vajon a másik tűzoltói érdekképviselet, a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete, az FTSZ? Budapest Az FTSZ-t nem láttuk a demonstráció kivitelezői között. Pedig a szervezettségük fantasztikus: az 1600 körüli budapesti tűzoltó 80 százaléka tagtársuk. — Partnerek voltunk az előkészítésben, aztán a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a HTFSZ a demonstrációt csak a maga nevében jelentette be a rendőrségen - mondta Liszka Zoltán, az FTSZ elnöke. — Ez beOrbán Viktor válaszát várják Pszichés ártalom, ha valaki nem tárgyal a miniszterrel? határolta a lehetőségeinket. Az is igaz, mi nem osztottuk a HTFSZ vélekedését, hogy elhalasztható a demonstráció, ha a belügyminiszter tárgyalásokat kezdeményezne. Dr. Pintér Sándor megszegte, ha úgy teszik, felrúgta a veszélyességi pótlékkal kapcsolatos megállapodást, véleményünk szerint az ügyben - sajnos - nem mond igazat, jogsértően járt el. Úgy gondoljuk, immár az Alkotmánybíróságra tartozik az ügy megítélése.- Miért nem akarnak a belügyminiszterrel tárgyalni? — Az említettek miatt a szemünkben - a tűzoltók szemében - hiteltelenné vált. Hogyan tárgyalhatnánk vele?! Fontosnak tartom elmondani: szolidárisak vagyunk a demonstrálókkal, szak- szervezetünk tagjai természetesen akaratuk szerint elmehettek a Parlament elé. A fővárosi tűzoltóMég egy szempont... ügyminisztemek is van főnöke... — A belügyminiszter rontotta el a dolgot, neki kellene helyreállítani is. Két és fél hónapja írtunk egy- Újabban azt hallani a tévében, hogy a tűzoltók 24 óra szolgálatot követő 72 óra pihenős rendszerben dolgoznak.- Ami nem igaz. A társszervek - s a katasztrófavédelem - hasonló szolgálati rendjében dolgozók valóban huszonnégy- hetvenkettőznek, a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók viszont 24 óra után 48 óra pihenőre távoznak. E tűzoltók a máshol negyven óra helyett heti ötvennégyet dolgoznak, a különbözeiét évi négy-öt szabadnappal „jutalmazzák” számukra- ez is szempont, amikor illetményük nagyságáról esik szó — fogalmazott Liszka Zoltán. ság tűzoltójárművei négy napig kék szalaggal közlekedtek.- Ha jól „számolom”, a bellevelet a kormánynak, pontosabban a miniszterelnöknek. Kérték a türelmünket, ám érdemi választ azóta sem kaptunk. Pedig volna mit üsztáznunk. Például azt, hogy a kormány a veszélyességi pótlék helyett kitalált — gyakorlatilag — bevetésinek mondható pótlék bevezetésével olyasmire ösztökéli a tűzoltókat, mely révén a lakosság bizalma megrendülhet. Akármekkora béremelési összegeket sulykol a lakosság tudatába a belügyminiszter, s a vezetők bármekkora emelésben részesültek, a „kistűz- oltók” — s ahogy hallom, a „kisrendőrök” - bruttó tizenhét ezret kaptak. A tűzoltók ráadásul elvesztették a korábbi tizennégy- ezres veszélyességi pótlékukat. A vonulási órákra kapnak csak havi néhány ezret. Ami szabadságidőre nem is jár persze, pedig alapvetően a folyamatos pszichikai terhelést kellene kompenzálni vele. Akik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részéről ez ügyben nyilatkoznak, nem mondják: havi negyven-hatvanezer forintos illetménykiegészítést kapnak, amit bizony szabadságidejükre is felvesznek, amikor ugye éppen nem vezetnek senkit.- Egy szaklapban mintha önről mondta volna a katasztrófavédelem egyik illetékese, hogy egy szakszervezeti vezetőn a veszélyességi pótlék indokául felhozott pszichés ártalom meg is íátszik.- Ez öt minősíti.- Valóban úgy szokás belügyi értekezleteken említeni, hogy az adott évben ennyi és ennyi esetben vonultak tűzesetekhez a katasztrófavédelem egységei?- Úgy hallani, a tűzoltókat lassan már csak így említik azokban a körökben. Vajon nem a Békés megyei tűzoltók problémájáról beszéltünk? K. A, J.