Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-03 / 231. szám

6. OLDAL - 2001. OKTÓBER 3., SZERDA CSALÁD I OLDAL AIDS-riadó Újra emelkedik a szerzett immunhiányos tünetcsoport­ban (közismert nevén: AIDS- ben) megbetegedők száma. Elisabeth Pott, a német egészségügyi felvilágosítási központ igazgatónője külö­nös aggodalommal szólt ar­ról, hogy már a közeli jövő­ben ugrásszerűen bővülhet a HIV-vel frissen fertőzöttek köre. „Gyakran tapasztaljuk, hogy mind többen nincsenek tisztá­ban az AIDS veszélyeivel” - je­lentette ki Pott asszony. Éppen ezért, az általa vezetett intéz­mény a német AIDS-társaság- gal közösen nagyszabású, or­szágos akciót kezdeményez a veszélyérzet tudatosítása céljá­ból „A feledés fertőző” cím­mel. Az újabb fertőzésekről — BSE, száj- és körömfájás, egye­bek - szóló híradások háttér­be szorították korunk pestisé­nek, az AIDS-nek a veszélyeire figyelmeztető propagandát. Az egészségügyi felvilágosító köz­pont igazgatónője éppen ezért segítségért fordult a tömegtájé­koztatási eszközökhöz, az AIDS-felvilágosító kampány­ban való közreműködésüket szorgalmazza: „Ha a téma el­tűnik a közfigyelemből, az egyenlő a veszélyriadó lefújá­sával” — érvel a szakember. Ki­derült, hogy a jó 80 milliós né­met lakosságnak immár a har­mada nincs tisztában a reá le­selkedő veszéllyel, ennek kö­vetkeztében nem is védekezik ellene. Mostanság évente mint­egy 2000-en fertőződnek HIV- vel a szövetségi köztársaság­ban. A lakosság jó negyedének fogalma sincs arról, hogy az AIDS-beteg akkor is terjeszti a kórt, ha a halálos betegség tü­netei nem látszanak rajta. Az AIDS terjedésének veszélyét a népesség mobilitása is növeli, főként a nagy szabadságolások idején meggondolandó, hogy ki kivel és mely országokban teremt szexuális kapcsolatot. A német egészségügyi felvilá­gosítás első számú felelőse óv­ja honfitársait a kelet-európai és más országokban folytatott nemi érintkezésektől, mivel, szerinte, igen nagy a veszélye annak, hogy ezekből a térsé­gekből újabb fertőzéseket ci­pelnek be Németországba. Fontosnak tartja az újkori nép- vándorlás (migráció) részesei­nek az anyanyelvi felvilágosí­tását is. A világhírű berlini Robert Koch Intézet adatai szerint a nyolcvanas évek elején 60 ezer HIV-fertőzöttről tudtak Német­országban; közülük 22 ezren betegedtek meg AIDS-ben, 18 ezren, iszonyú kínok között, máris elhunytak. Ahol a szeretet lakik Dr. Márki László: nagyobb a családok megbecsülése A nagycsaládosok úgy érzik, több megbecsülést kapnak, mint tíz-tizenöt éve D^OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Több ezren látogattak el a közelmúltban Szar­vasra, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete őszi találkozójára. A hangos szólamoktól men­tes rendezvény puszta létével, hangulatával a család és az összetartozás értékét hirdette. Szarvas Az őszi találkozó évről évre a legjobban várt prog­ramja a nagycsaládos egyesületnek. A szervezet több ezer tagja tesz üyenkor egy nagy kirándulást a házigazda településre. Az egy-két napos együttlét célja a barátkozás, az összetartozás érzésének erő­sítése. Az idei találkozó házigazda-rendezője, a fennállása tizedik évfordulóját ünneplő szarvasi szervezet volt. A város nagy szeretettel, sok látniva­lóval és színes programokkal várta a vendégeket. A találkozóról tudomást szerezve, lapunk a ren­dezvényt megelőzően körkér­dést intézett az utca emberé­hez. Kíváncsiak voltunk, ol­vasóink milyennek látják a nagycsaládosok helyzetét. A megkérdezettek valamennyi­en azt mondták, a három vagy több gyermek felelős vállalása elsősorban a párok anyagi helyzetétől függ. Mi­ként gondolkodnak erről a nagycsaládosok? A szarvasi találkozón erre is választ kap­tunk.- Ha szegények akartok maradni, szülj három gyer­meket! - az ismerőseink ezt mondták, amikor a fülükbe jutott, hogy a férjemmel nagy családot szeretnénk. Az emberek szemében a sok gyermek egyet jelent a lemondással és a szű­kös élettel - reagált az elmondottakra Vinczéné Kis Teréz. A csongrádi asszony egy nyolcadik osz­tályos kisfiú, egy érettségi előtt álló nagylány és egy felnőtt fiú édesanyja. A férje Németországban dolgozik, előtte munkanélküli volt. A nagyfia ugyancsak külföldön keresi a boldogulást. — Három gyermeket tényleg nem könnyű fel­nevelni. A lányom serdülő korában sokszor mon­dogatta, milyen jó az egyke osztálytársainak, akik könnyebben megkapják a divatos holmikat. Néhány év elteltével azonban másképp gondol­kodik. Éppen minap jelentette ki, hogy ő is há­rom gyermeket szeretne - mesélte Tériké. Gál Józsefék a Pest megyei Örkényről érkez­tek. Három kisfiúk tizenegy, tíz és nyolcéves. A férj erdész. Felesége Gálné Bondor Ildikó főállású anya, most várja a negyedik gyermekét.- Egyke voltam, ezért is vágytam nagy család­ra. A fiaim még kicsik, de ahogy nőnek, egyre in­kább átérzik majd, milyen jó, hogy vannak test­véreik - mondta Ildikó.- A bátyámnak is három gyermeke van. Egy katona, kettő főiskolás. Látjuk, mennyi áldozatot hoznak a taníttatásukért. Mi is taníttatni szeret­nénk a gyerekeket - kapcsolódott be a beszélge­tésbe Gál József. A családnak egyelőre csak általá­nos iskolai tapasztalatai vannak. A három fiúcska tankönyveiért huszonnégyezer forintot fizettek. Ehhez jön még a tanszerek és a később érkező könyvek ára. Az önkormányzat az iskolakezdést gyermekenként négyezer forinttal támogatta. Gáláktól megtudtuk, Ör­kényen tavaly alakult meg a helyi nagycsaládos szerve­zet. A tagság összetart, eljár­nak kirándulni, megünnep- lik a jeles napokat. A közösségteremtő erejük­ben látja a helyi szervezetek jelentőségét dr. Márki László, a Nagycsaládosok Egyesületé­nek Órszágos elnöke is. A négygyermekes apa tavaly március óta elnöke a szerve­zetnek. Elmondta, ország­szerte háromszázötven helyi csoportjuk alakult. Békés me­gyében működik a legtöbb szervezetük. Az országos egyesület nyolcvanhétben jött létre. A fő célkitűzése a család értékének, az élet és az anyaság tiszteletének a felmutatása. Érdekképvi­seletre törekednek, a nagypolitikában a családbarát törvények meghozataláért lobbiznak. Ebben a tag­ságon kívül több szimpatizáns is segítségükre van. Az elnök szerint az elmúlt években örvendete­sen változott a nagy családok megítélése.- A létezésüket korábban nehezen fogadta el a társadalom. Sokszor kitaszítottnak érezték magu­kat. Megkérdeztük a tagjainkat, az utóbbi egy-két évben tapasztaltak-e ebben változást. A többség úgy nyilatkozott, lényegesen nagyobb a családok meg­becsülése, mint tíz-tizenöt éve. Mindez azt mutatja, a társadalom szemléletében elindult egy kedvező változás - nyilatkozta dr. Márki László. CSATH r6za A bajban is együtt A nagy család sok jó tulajdonsá­got, egyebek mellett a szolidari­tást is erősíti az emberekben. Ezt példázza a következő történet. A sümegi őszi találkozón egy nyír­ségi férfi szívinfarktust kapott. A tapolcai kórházba szállították be és a gyógykezelés végéig ott tar­tották. A személyzetnek feltűnt, hogy a betegnek, nyírségi létére, milyen sok a látogatója. Kiderült, a férfit a környező települések nagycsaládos szervezetei láto­gatták és gondot viseltek rá egé­szen a hazautazásáig. Szexposta: Dr. Bordás Sándor rovata A betegségek megelőzhetőek Kétely jeligével egy asszony a következőket írja: 25 éves vagyok, 3 éve férjnél. Házasságunk előtt férjemnek sok nővel volt kapcsolata. Ez a dolog nyugtalanít engem. Kaphatott-e a fér­jem AIDS-et, és ha igen, mik a tünetei? Megfertőzhetett-e engem? Ha terhes leszek, megkaphatja-e a gyerek, vagy őt ez nem érinti? Kedves Asszonyom, elméletileg mindketten lehetnek vírushordo­zók. Az AIDS esetében a lappangási szakasz akár tíz évig is eltarthat. Ez azt jelenti, hogy a fertőzéstől számítva a vírushordozónak semmi­lyen tünete nincs, de ugyanakkor szexuális kapcsolatban megfertőzi a partnerét. A vírushordozók gyakran véletlenszerű vizsgálat alapján tudják meg önmagukról, hogy fertőzöttek. A második szakaszban, amikor már az immunrendszer legyengül, jelentkeznek a tünetek, amelyek a vírusok szervezetbem elszaporodásával mind súlyosab­bak lehetnek. Általában fáradékonysággal, gyengeséggel, rosszullét- tel, lázzal, hasmenéssel kezdődik. Megduzzadnak a nyirokmirigyek (nyakban, hónaljban és ágyékban), bőrtünetek is jelentkezhetnek (bőrrák), az állandó köhögés mögött pedig súlyos tüdőgyulladás hú­zódik meg. Terhes anyának a magzata is AIDS-es, sőt, ha az anya szülés után fertőződik meg a vírussal, és még szoptat, az anyatejjel a csecsemőt is megfertőzi. Kedves Asszonyom, hogy megnyugodjon, ajánlom minél hama­rabb vizsgáltassák ki magukat férjével, és a későbbiekben hűséggel nemcsak az AIDS, hanem az egyéb szexuális úton terjedő betegsé­gek árnyékát is elűzhetik. m Fejlesztő csoport az óvodában Az okányi óvodában ettől a tanévtől úgynevezett fejlesztő csoportban foglalkoznak a ki­emelt képességű gyerekek­kel. Ennek az új csoportnak a beindítását a legutóbbi ülé­sen hagyta jóvá a község kép- viselő-testülete. Okány A körös-sárréti településen há­rom oktatási intézmény - óvoda, Petőfi Sándor Általános Iskola, alapfokú művészeti iskola — mű­ködik, amelyek vezetői (az álta­lános iskolánál az igazgató beteg­sége miatt az igazgatóhelyettes volt jelen) a tanévkezdésről és szakmai feladatellátásról tájékoz­tatták a község vezetőit. Mindhárom okányi intéz­ményben zavartalanul folyik a munka. Az óvodánál nyolc óvo­dapedagógus, tíz technikai dol­gozó, az iskolánál huszonnégy pedagógus látja el a feladatokat, s a művészeti iskolánál is adott a kellő számú oktatógárda (bár itt az elmúlt évhez viszonyítva több mozgás volt a tanárok körében). A legszükségesebb tárgyi feltéte­lek is biztosítottak. De mivel az önkormányzat pénzügyi kerete véges, az intézmények minden tárgyi óhaja egyik napról a má­sikra Okányban sem teljesíthető. Örvendetes tény, hogy az okányi óvodában már 2000 no­vemberében elkezdték a Comenius 2000 minőségbiztosí­tási program kiépítését, amely­nek időtartama másfél év. Az intézményekről szóló be­számolót a képviselő-testület egyhangúlag elfogadta. _________________________M.B. Sz ivárvány klub a sérült fiatalokért Orosházán, a tervek szerint, az év végén kezdi meg műkö­dését a fogyatékossággal élő felnőttek nappali ellátását biztosító Szivárvány klub, amire már hosszú évek óta várnak a fogyatékos gyerme­keket nevelő szülők és maguk az érintettek is. Orosháza- Régi és jogos kérése volt a la­kosságnak a fogyatékosok nappa­li intézményének létrehozása, amit egyébként a szociális tör­vény is kötelezően ír elő a har­mincezer lélekszám feletti tele­püléseken — mondta dr. Szo- kolyai Kálmánné, az önkormány­zat népjóléti és szociális osztá­lyának vezetője. - A megvalósí­táshoz három egymást követő évben, 1999-ben, 2000-ben és az idén is nyújtottunk be pályázatot a Szociális és Családügyi Minisz­tériumhoz, amit mind a három alkalommal elutasítottak, ezért képviselő-testületünk úgy dön­tött, saját forrásból valósítjuk meg és működtetjük a létesít­ményt - tette hozzá Fetser Já­nos, Orosháza polgármestere. A Szivárvány klub a volt Boldizsár- képtárban nyer elhelyezést az Október 6-a utcában, az épület átalakítása jelenleg is tart. A klub a tervek szerint az Egyesített Szo­ciális Intézmény keretein belül év végén kezdi meg működését. A létesítmény a 16 és 50 év közöt­ti, mozgásképes, önmagukat el­látni tudó, szellemileg sérült em­bertársaink számára nyújt nap­közbeni ellátást. k. e. Allergiás háziállatok A háziállatok huszada allergiás a saját gazdájára, gondozójára. A macskáknál, kutyáknál az ember közvetlen közelsége gyakran a legjellegzetesebb al­lergiajelenségeket váltja ki. Van­nak háziállatok, amelyek az em­beri kéz érintésére tüsszögési rohamot kapnak, vakarózni kezdenek. Másokon kiütések jelennek meg, annyira érzéke­nyek. Még ennél is gyakoribb a há­ziállatok érzékenysége a házipo- ratkák ürülékére. Az atka ugyanis elhalt emberi bőrhám­sejtekkel táplálkozik, és gyakor­latilag mindig és mindenütt je­len van a lakásban. Kutyáknál nagyon erős viszketési ingert okoz a mancsokon és a fej elül­ső részén. Macskák esetében még jobban megfigyelhető ez az allergia: az átlagosnál gyakrab­ban nyalogatják magukat, sőt, saját szőrüket is kitépdesik. ■ A Kepenyesek elhatározták, jövőre is találkoznak Kepenyesek a világban Harmckem báró telepítette vidékünkre a családot A közelmúltban szervezték meg Szarvason a Kepenyes- találkozót. Az első Kepenyest az 1700-as évek elején báró Harruckem János György te­lepítette be Szarvasra. Szarvas A ma élő Kepenyesek kiterjedt családfája egészen az 1700-as évek elejére vezet vissza. Az első szarvasi Kepenyesként ismert Kepenyes Mihály leszármazottai- nak és azok hozzátartozóinak többsége még mindig Szarvason lakik vagy a környező települése­ken lelt otthonra. Kívülük még az ország többi részében, sőt, külföldön is él­nek Kepenyesek. Utóbbiak kö­zül Kepenyes Pál Mexikóban szobrászművész. A találkozó ötlete Kepenyes Jánosé volt, aki a gyulai húskombinát szarvasi kirendeltsége vezetőjeként ment nyugdíjba. Ő vette kézbe a szervezést, a családfát pedig a békéscsabai Kepenyes István és a szarvasi Kepenyes György ku­tatták és rajzolták meg. A szep­temberi találkozóra százötven­három Kepenyes rokon jött el, közülük közel nyolcvanan vise­lik a Kepenyes nevet. Itt volt az 1916-ban született legidősebb Kepenyes és a kilencvenhármas születésű legfiatalabb. A ren­dezvénnyel az összetartozás erősítése volt a cél, hiszen egy­re kevesebb az alkalom a kap­csolattartásra. Az összejövetel sikere és jó hangulata arra lel­kesítette a jelenlévőket, hogy jövőre újra találkozzanak a Ke­penyesek bölcsőjében, Szarva­son. _____ _______ CS. R. t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom